Akikkel fölösleges vitázni

AZ A KITÜNTETÉS ÉRT, hogy egy névtelen antiszemita uszító (aki persze tagadja, hogy antiszemita lenne, hiszen ez a minősítés ma nem számít belépőjegynek Európába, és ő egyébként is csak „tárgyilagos”), szóval egy bizonyos „dr. -ó” a nevemet említette a Világ című hetilap által publikált levelében.

„Az ellenzék élén szinte kizárólag a zsidók jelentek meg, deutschok, konrádok, radnótik, gadók és a többiek jelennek meg a tv-ben, beszélnek a sajtóban, a ,Magyar Nép’ nevében. Ez a ,legújabb antiszemitizmus’ forrása.”

A magyar ellenzék nem szorul az én védelmemre; sokkal szélesebb körű és jóval változatosabb összetételű, semhogy a vak is észre ne vehetné: „dr. -ó” tulajdonképpen a magyar társadalomról állít ki (alaptalanul) szegénységi bizonyítványt, miközben azt hiszi, hagy a zsidókat vádolja. Nem mintha a zsidók részvétele az ellenzék küzdelmeiben diffamálhatná ezt az ellenzéket. De hát a valóság – szerencsére! – az, hogy a magyar társadalom igenis ki tudott termelni magából egy mind tudatosabb, mind szervezettebb és számottevő demokratikus ellenzéket, amelynek komoly szerepe volt a pártállam felszámolásában. Hogy ebben zsidók és zsidó származásúak esetleg nagyobb számban vettek részt, mint azt az ország lélekszámúhoz mért arányuk „indokolta” volna, az nem az ellenzék értékét csökkenti, hanem a zsidók pozitív szerepét húzza alá.

De mindezt csak mellékesen említeni, pusztán azért, mert „dr. -ó” (ó, de ósdi, ó, de unalmas) engem mint ellenzékit személy szerint aposztrofált. Valójában azonban nem kívánok vitába szállni állításaival. Ugyanis az a meggyőződésem, hogy antiszemitákkal nem való vitázni.

Az antiszemitizmus nem filozófia, nem tudományos tan, nem olyasvalami, amivel szemben racionálisan, az érvek rendszere segítségével lehetne hatni. Az antiszemitizmus (vagy nevezzük inkább magyarul: a zsidógyűlölet – és ebben a magyar szóban jut kifejezésre a lényege) irracionális, indulati jellegű. Ha okai varrnak (a világon mindennek, minden létezőnek vannak okai), abból nem következik, hogy ezek tudományosan vagy etikailag elfogadható és racionálisan kiküszöbölhető okok. A zsidógyűlölet okai nem a zsidóban, hanem a gyűlölködőben találhatók meg. Épp ezért nincs zsidókérdés, van viszont antiszemita-kérdés.

Minél (betegebb, kiegyensúlyozatlanabb egy társadalom, annál nagyobb jelentőségre juthat benne az antiszemita-kérdés. Ehhez még zsidók jelenlétére sincs szükség. A zsidógyűlölet elhatalmasodása nem a zsidókat sújtja elsősorban, hanem azt a nem zsidó társadalmat, amelyet megfertőz.

A zsidógyűlölők szemében kizárólag a halott zsidó a rendes ember. Lehet a zsidó okos vagy buta, gazdag vagy szegény, ellenzéki vagy kormánypárti, konzervatív vagy forradalmár, gyáros vagy munkás, vörös vagy szőke – sohasem lesz elég jó. Mindig épp az lesz a baj, hogy olyan, amilyen. Épp ezért – és ezt a zsidóknak mondom – ne akarjunk mi jók lenni ezeknél. „Menj utadon, bármit mondjon a világ” – ez az egyetlen méltó magatartás. A kötekedők elől térj ki, de ha ütnek, üss vissza.

A Világ szerkesztősége rosszul tette, hogy közölte „dr. -ó” antiszemita írását. Névtelen levelet közölni eleve hiba, mert a tisztességes emberek társadalmi pozícióját gyöngíti. Ha a szerkesztőség úgy vélte, meg kell ismertetni, konkréttá kell tenni a közvélemény előtt az antiszemiták vádjait, úgy tévedett. Ezzel csak a propagandának kínált teret – fölöslegesen – egy Olyan mentalitás (nem nézet, nem felfogás) számára, amely Auschwitzcal bizonyította be: nem való a kultúremberek világába.

A történelmi tényeket, a társadalom valóságát (kell) megmutatni és ismertetni – amint erre az egyes időszerű témák kapcsán lehetőség nyílik. Ezzel indirekt módon megcáfolhatók a zsidógyűlölők hamis vádjai. Direkt vitába bocsátkozni velük viszont önmagunk lealacsonyítását és az ő merőben alaptalan fölértékelésüket jelenti.