Aczél György és a zsidóság

Az alábbiakban rövidítve és kissé átszerkesztve ismertetjük Arje Palgi írását Aczél Györgyről, Izraelben 1989-ben tett látogatása alkalmából. A cikk a Chotamban, az Izraelben megjelenő Al Hamishmar szombati mellék­letében jelent meg.

Lenyűgöző egyénisége, hódító in­tellektusa, ellentmondásos értékelést és szembenállást vált ki a környe­zetéből. Személyisége egyesekben imádó tiszteletet, másokban ádáz gyűlöletet ébreszt. Egy hányavetett sorsú ember, aki utcai csavargó bandákból emelkedett fel a kommu­nista uralom legfelsőbb régióiba Magyarországon. Rendezett iskolá­zottság hiányában, mint autodidak­ta, saját erejéből jutott fel egész nemzete kultúréletének legfelsőbb irányításáig. Tizenegy könyve jelent meg, tizenhárom fordításban. Egy tipikus, örökké tevékeny baloldali entellektüel, aki eladta lelkét az eszmének, egy örökké harcoló, tö­rekvő, de szerény ember, aki nem palástolja szerénységét.

Aczél György számára zsidó léte fájó pontot jelent. Nem képes be­vallani, hogy ez életének komplexusa. Valami, ami érték, de teher is. Nem volt hajlandó tudomásul ven­ni zsidóságát, amit megtagadott, de le nem vethetett. A zsidóság, Aczél életének megoldatlan és ellentétes komplexusa, kissé felengedett két­hetes izraeli tartózkodása folyamán.

A könyvben, amelyet ha életéről, emlékeiről egyszer megír, nem lesz­nek unalmas oldalak. E könyvben az érdekfeszítő életrajzi adatokon kívül a következő témákról szándé­kozik írni: Magyarország helyzeté­nek értékelése, hogyan vitte a tör­ténelmi fejlődés dinamikája a ke­let-európai államokat sztálinista rendszerük felépítésére, fejezetek a szocializmus eszmei lényegéről, fej­lődési lehetőségeiről a jövőben, Gorbacsovról, a peresztrojka és a glasznoszty lehetőségeiről, híres emberek életéről és értékeléséről, akikkel ta­lálkozott és barátkozott. De fejeze­tek lesznek kulturális problémákról és a költészet iránti szeretetéről is. És mint epilógus: benyomásai Izra­elről és különösen a kibuc-mozgalomhoz való viszonyáról és annak értékeléséről.

Mindezekről a témákról hallottam tőle az alatt a nyolc nap alatt, amíg vele voltam és kalauzoltam őt Izraelben. De e cikk keretében fő­leg a zsidóságról és Aczél György zsidóságára vonatkozó témákkal kí­vánok foglalkozni, mert úgy érzem, hogy ez a téma áll legközelebb az olvasók szívéhez és egyben ez nyer­te a legdrámaibb kifejezést.

Vegyük például Aczél György megrázó találkozását a Diaspora Múzeum bejáratánál egy hatvan éve nem látott barátjával, akivel együtt nőtt fel az árvaházban. Csakis az izraeli nap vakító fénye világíthat­ta meg élete legtragikusabb tévedé­sét, hogy tudniillik csakis az asszi­miláció képes a zsidókérdés megol­dására.

David Gileadi, Izrael volt ma­gyarországi nagykövete az egyik izraeli napilapban „Üdvözlet egy régi ó barátnak” címmel fogadta Aczélt és megírta, hogy annak ide­jén, mint kultuszminiszter-helyet­tes, áthidalva az összes bürokratikus akadályokat, lehetővé tette har­mincezer ima- és judaica-könyv elszállítását Izraelbe. Ugyanakkor egy ezzel szögesen ellentétes „átkozódó” fogadtatás: magyarországi zsidók egy csoportja részéről, akik éppen az országot járták és habzó szájjal keltek ki Aczél barátságos fogadta­tása ellen Izraelben, amiért a múlt­ban elfojtotta a legminimálisabb zsidó megnyilvánulásokat, cioniz­musról nem is álmodva. Személyes beszélgetések folyamán kiderült, hogy a fenti társaság felháborodása Aczél ellen egyrészt téves informá­ciókon alapult, másrészt kompenzálták önmagukban való csalódásukat, minthogy abban a sötét korszakban ők is hallgattak.

Nálunk azt mesélik: annak elle­nére, hogy gyökeresen szakított zsi­dóságával és különösen a zsidó val­lással, gondoskodott róla, hogy va­laki Kadisht mondjon anyja sírján. Mikor megkérdeztem efelől, nem ta­gadta, de nem emlékezett rá. Az azonban tény, hogy zsidósággal, cio­nista múltjával és természetesen mindennel, ami Izraellel van össze­függésben – abszolút szakítása el­lenére – gondoskodott arról, hogy még karrierjének csúcspontján is üdvözletét küldje Kibbuc Máábárotban élő nevelőjének, barátjának, Zsoldos Judának, aki őt kiemelte a csavargók sorából.

Aczél György, aki a második szá­mú legmagasabb pozíciót töltötte be a kommunista hierarchiában, Ká­dár János jobb keze lett. Tíz évig miniszterelnök-helyettes. Egyedüli zsidó volt a politbüróban a kom­munista párt legfelsőbb vezetőségé­nek 13 tagja közül. 1917-ben szüle­tett a főváros egy proli negyedében. Apai részről munkásszármazású, aki mint mészáros dolgozott Apja fia­talon halt meg. Majd amikor anyja újból férjhez ment és a fiú s a mos­tohaapa közötti viszony elromlott, a gyerek kimaradt az iskolából és csa­vargásra adta a fejét. Ekkor került a fiatal Aczél a Hashomér Hacair-ba.

A mozgalom befogadta őt és a szeretetre és odaadásra érdemes életcélért sóvárgó fiatal lélek végre hazatalált. Különösen imádta veze­tőjét: Zsoldos Judát, aki odaadóan foglalkozott vele, felemelte, ember­ré nevelte. Zsoldos Juda rendkívüli egyéniség, sokoldalú természettudós, matematikus, fizikus, s amellett ki­váló sportoló, végtelenül szerény személyiség, aki kimagasló tagja volt a Hashomér Hacairnak, e radi­kális szocialista-cionista ifjúsági mozgalom vezetőségének.

Nem mindennapi látvány volt te­hát a 75 éves magas termetű, szikár tanár és a 72 éves zömök tanítvány találkozása, amint sétálgattak Juda kibbucának ösvényein, folytatva a beszélgetést Juda lakásán. Jóél (ez volt a fiatal Aczél mozgalmi neve) emlékeztette Judát egy hozzá inté­zett mondására: „Ha magadévá te­szed a körülötted levő emberek ba­jait – nekik az jó lesz, de neked rossz. Ha eltekintesz tőlük, nekik lesz rossz, de neked jó.” És megkér­dezte Judát, vajon, ha még egyszer újrakezdhetné az életét, megjárná-e ugyanazt az utat? Önmagától kér­dezi számtalanszor ugyanazt. De Palesztina nem vonzotta őt és ami­kor szeretett vezetője Csehszlová­kiában folytatta tanulmányait, csatlakozott a kommunista mozgalom­hoz.

Még egy vonás későbbi somér múltjából – kommunista jövőjébe: legjobb barátjával, Deutsch Chajim-mal együtt nevelkedett a somérban és együtt csatlakoztak a kommunis­tákhoz. Deutsch Chajim az elsők kö­zött bukott le az 1949-es nagy „tisz­togatási” hullámban. (Deutsch azo­nos Demeter Györggyel, akit a Rajk-per úgynevezett svájci cso­portjának perében elítéltek, majd rehabilitáltak – a szerk.) Amikor Aczéltól is kérték, hogy csatlakoz­zon a rágalmakhoz, a leghatározot­tabban elutasította őket, kijelentve, hogy a barátja ártatlanságáért haj­landó tűzbe tenni a kezét. Ezt a bá­tor kiállást később felhasználták el­lene, mint elítélésének egyik leg­főbb okát. öt és fél évig ült a bör­tönben. A fizikai kínzásoknál mé­lyebb sebet ütött a lelkén, amikor látta, hogy saját elvbarátai fordul­nak ellene. Az öt és fél évből ki­lenc hónapot töltött a halálraítéltek cellájában. Szabadulásakor har­mincöt kilót nyomott, majdnem minden foga hiányzott és hallása is súlyosan károsodott. Büszke arra, hogy ámbár sok kitalált vádpontot aláírt, de soha olyat, amiért bará­tait elítélhették volna.

Másik találkozása a Hashomér Hacairral 1944-ben történt a nácik elleni földalatti mozgalomban, amikor a cionista és kommunista moz­galmak segítették egymást. Chavérjaink tanúsága szerint Aczél György híres volt rendkívüli találékonysá­gáról és bátorságáról. A dolog ter­mészeténél fogva az általa megmen­tettek túlnyomó része is zsidó volt. Kibbuc Haoganban gyűltek össze a náci ellenállás somér hősei: Rafi Ben-Salom, Mose Alpan, Efraim Agmon és David Gur – hogy a vendéggel kicseréljék élményeiket. Elmesélték azt, ami velük történt utolsó találkozásuk óta, negyvenöt évvel ezelőtt. A sok elbeszélés le­nyűgöző életregény lehetne. Míg az izraelieknél érezhető volt a büszke­ség és megelégedettség az új ország építésében való részvételük miatt, Aczél szomorúan beszélt az ország összeomlásáról, amelynek építésére egész életét adta, a ködös kilátások­ról, kétségbeejtő bizonytalanságról. Beszélt sok barátjának hálátlansá­gáról, a tegnap még bősz sztálinis­tákról, akik ma már rogyadozó „li­berálisok”. Azok, akik tegnap még a liberalizmusa miatt támadták őt, ma azt vetik a szemére, miért volt olyan szélsőséges sztálinista.

Ez az ember, aki soha nem írta alá, amit nem akart aláírni, önaka­ratából nyilatkozott, szinte meg­gyónt, Givat Oz Kibbucban, ahol jelen voltak Ramot Hasofet és Dá­lia kibbucok magyar származású tagjai is. E gyónás-nyilatkozat bele­egyezésével megjelent az Al Hamis­ mar (a Mapam, a radikális szocia­lista munkáspárt napilapja) hasáb­jain, de más helyeken is megismé­telte. Nem lehet tudni, mi késztette erre a veterán kommunistát. Már csak megjelenése is zajos meglepe­tést keltett ismerősei körében. Mit keres ő Izraelben, kérdezték, mint egy rabbi a kolostorban?

Már látogatása első napjai is hó­dító benyomást gyakoroltak rá. „Minden egészen más, mint ahogy elképzeltem otthon” – mondotta. Talán Jeruzsálem hatott rá így, ta­lán a Jad Vasem (holocaust) múzeum, talán Massada, talán a Golán-fennsíkról való kilátás, talán a kétpercnyi halálos elnémulás és min­den mozgás abszolút megszűnése Izrael összes útjain Jom Hazikarch-kor (a megemlékezés napján), ami a Kacrinba vezető úton fogta el őket.

Azon a péntek estén a kibbuc kultúrházában szó szerint a következő­ket mondta: „Tévedtem, amikor negyvenöt éven át hittem és mond­tam és gondoltam, hogy a zsidó kér­dést egyszer és mindenkorra csakis az asszimiláció fogja megoldani. A történelem máshogyan rendelkezett. E tévhitemben elismerem személyes vereségemet, de tudom, hogy az én „mea kulpám” nem segíthet rajtam. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi az oka annak, hogy a zsidó ön­tudat ilyen nagymértékben megerősödött és elterjedt ifjúságunk köré­ben, bár lehet, hogy abban az anti­szemitizmusnak is része van.”

Azután beszélt a zsidóság rene­szánszáról Magyarországon, majd Izraelben élő zsidókról, akiknek van már hazájuk és nemzeti öntudatuk, azután az unokáiról, akik – hár­man az öt közül – büszkék a zsidóságukra és keresik a gyökereiket, ö visz nekik kicsiny izraeli zászló­kat, és a nagyobbiknak, aki a leg­lelkesebb, egy magyar-héber szótárt. Gondoskodni fog, hogy eljöhes­sen Izraelbe.

Minderre mondhatják rezignáltan bólogatva: egy öreg, megvert vete­rán, akit leléptettek a hatalom po­rondjáról, megfosztottak politikai befolyásától. Szeretett felesége két évvel ezelőtt meghalt, és azóta szen­ved a magányosságtól, és most itt keresi a megkönnyebbülést. Talán tetszést akar találni vendéglátói szemében, s ezért beszél így -, de mindenki, aki beszélt vele, egy, a szellemi képességének teljes erejé­ben levő emberrel találkozott. Sza­batos, tömör elemzése a helyzetről és más témáról is, tanúskodnak ar­ról, hogy világosan látja a folyama­tokat. Nemcsak egyszerűen behódolt a valóság előtt, hanem igenli és he­lyesli a családja nézeteiben is beállt változásokat. A cionizmusnak nincs már szüksége további bizonyítékok­ra, de azért mindig érdemes figye­lemmel kísérni egy makacs öreg zsi­dó megtérését.

Aczél látogatásának utolsó nap­jaiban híre jött Kádár végleges lemondatásának. Ahogy múltak a na­pok és szaporodtak a Budapestről, a családjától és barátaitól jövő hírek, nem volt képes továbbra is palástol­ni növekvő aggodalmát.

Aztán megkezdődtek ellene a sze­mélyes támadások a magyar sajtó­ban. A támadók szemére vetik a Kádár-korszak „bűneit”, védelmére még azok sem kelnek, akik neki köszönhetik előrejutásukat.

Aczél azonban továbbra is kitar­tott látogatási programjának pontos betartása mellett. Azon a koktélpar­tin, amit a magyar érdekek képvi­selete – az ideiglenes magyar kö­vetség – búcsúzása alkalmával ren­dezett tiszteletére, mély barátsággal köszönt el megvendégelőitől, akik látogatásának elejétől a végéig mind­annyian nagy megértéssel és tiszte­lettel törődtek és foglalkoztak vele.