A zsinagóga reneszánsza

Forrás: hg

2008. január 20. Ma Németország az egyetlen Európában, ahol a zsidó vallásúak létszáma növekszik; az 1990 körüli ötvenezerből mára közel kétszázezer lett. A közösség megújulását látványos építkezésekkel demonstrálja, amelyek közül nem egy joggal kerül a legnevesebb építészeti magazinok címoldalaira.

	Wandel Höfer Lorch: Jakab Sátra zsinagóga, München

Ma Németország az egyetlen Európában, ahol a zsidó vallásúak létszáma növekszik; az 1990 körüli ötvenezerből mára közel kétszázezer lett. A közösség megújulását látványos építkezésekkel demonstrálja, amelyek közül nem egy joggal kerül a legnevesebb építészeti magazinok címoldalaira.

Ellentmondásos múlt

1938. november 9. A Kristályéjszaka néven hírhedtté vált pogrom folyamán nácik vezetésével 1668 zsinagógát fosztanak ki, és 267-et gyújtanak fel Németország- és Ausztria-szerte. A tönkretett épületek közül később sokat lebontanak; a ma használatban lévő, körülbelül száz németországi zsinagóga jó része a világháború után épült, nemegyszer a korábbiak helyén.

A német zsidó közösséget ma kétszázezer főre teszik, bár a közösségekben regisztrált tagok száma ennek fele. A háború utáni időszakban a megosztott Németország keleti felében egyáltalán nem volt ajánlott vállalni a zsidó felmenőket; a közösség csupán néhány száz aktív taggal működött, de a nyugatnémet oldalon sem voltak többen 30-40 ezernél.

Bármily meglepő, a zsidó vallás csak 2003-ban, a Gerhardt Schröder kancellár és a Zsidótanács által jegyzett megállapodással jutott ugyanolyan jogokhoz Németországban, mint a római katolikus és az evangélikus vallás. Három évvel később, 2006-ban először avattak német rabbit 1942 óta, és ekkor adták át az új zsinagógát az egykor a náci ideológia központjának számító Münchenben. A Jakab Sátrának elnevezett imaház a kristályéjszaka 68. évfordulóján nyílt meg a hívek előtt, és egyszerű, kubusos formája Salamon jeruzsálemi templomára hivatott emlékeztetni. A Wandel Höfer Lorch építésziroda által tervezett zsinagóga, és a vele együtt átadott közösségi központ és múzeum azóta a német zsidó közösségek kilencvenes évekbeli újjáéledésének szimbólumává vált, amelynek mérföldköveiként zsinagógák sorát emelték az országban.

Ez a reneszánsz szerencsére nemcsak a hívők számának rekordütemű növekedésében, hanem az új épületek színvonalában is jelentkezett. Drezdának, a Kristályéjszaka emblematikus helyszínének ugyancsak a Wandel Höfer Lorch munkatársai terveztek új épületet, amely nemcsak az egykori keleti országrész háború utáni első zsinagógája lett, de 2002-ben elnyerte a legjobb európai épületnek járó díjat. Erre az épületre is ugyanaz a finom eszközökkel, a nyílászáról ornamens-szerű elhelyezésével vagy a kőburkolat alig észrevehető megmozgatásával tagolt, de alapjában egyszerű, kockaszerű tömeg jellemző, mint a münchenire, vagy épp a tavaly decemberben felavatott bochumi zsinagógára, amely már Peter Schmitz kölni építész munkája.
Minimalizmus és emlékezés

	Alfred Jacoby: A kasseli zsinagóga (A kép forrása: flickr.com)

Napjaink legtermékenyebb építésze a zsinagógák terén azonban nem a fentiek körül kerül ki. Őt Alfred Jacobynak hívják, és egy Majna-parti városkában, Offenbach-ban született, ott, ahol nemrég vehették birtokba a hívek az általa tervezett új zsinagógát. Maga Jacoby gyermekkorában még a régi, csupán nyolcvan ülőhelyes imaházba járt szüleivel, amelyről maga is csak később tudta meg, hogy épp szemben áll a város eredeti, a világháború alatt propagandamozivá alakított zsinagógájával.

A Darmstadtban épített első imaháza óta Jacoby tervei alapján számos újat emeltek, az offenbachi mellett például Kölnben, Heidelbergben, Aachenben, Chemnitzben és Kasselban. Az építész saját bevallása szerint mindig az Ótestamentumhoz, nevezetesen Salamon templomának kortárs leírásához nyúl ihletért; a kasseli imaháznál például kívül-belül cédrust használt, a bibliai leírásnak megfelelően. Jacoby számára az igazi kihívást a műfaj jelentette, hiszen a második világháború után alig épültek új zsinagógák Németországban. Épületein azonban sosem archaizál, hiszen azok „nem a múltnak, hanem a jövőnek készülnek”.

Ezt a szimbolikus gondolkodásmódot nem csak a szakrális épületeken lehet megfigyelni, hanem minden olyan német építkezésnél, amely a világháborús örökség feldolgozásával kapcsolatos. A berlini Zsidó Múzeum épülete például, amelyet a lengyel-amerikai építész, Daniel Libeskind tervezett, mára a város és a kortárs építészet szimbólumává vált; a vártnál jóval több turista miatt nemrég bővíteni is kellett. A holokausztra emlékeztetni hivatott épületek általános jellemzője, hogy nem próbálkoznak olcsó, érzelmes fogásokkal, inkább szűkszavú, szinte fájdalmasan rideg külsőt öltve, a minimalista építészet eszközeivel neutrális keretet biztosítanak az egyéni megemlékezésnek. Ilyen a szászországi Bergen-Belsen egykori koncentrációs táborának helyén épült dokumentációs és információs központ vagy az a hasonló funkciójú épület, amely a Gestapo és az SS berlini főhadiszállásának helyén készül, és lényegét tekintve hasonló szellemű Peter Eisenman berlini, a meggyilkolt európai zsidókra emlékeztető monumentuma is.

	Felújított zsinagóga a berlini Rykestrassén, (A kép forrása: flickr.com)

Bár az újraegyesülés utáni Németországban, különösen annak keleti felében a neonáci, szélsőséges csoportok száma is megnőtt, ami miatt 2006-ban Izrael németországi nagykövete is aggodalmát fejezte ki, az antiszemita uszítást szigorúan büntető országban ma nem kell félni a vallásukat nyíltan vállalóknak. Berlinben több mint két évtizede népszerű rendezvény a zsidó kulturális fesztivál, és nemrég nyitották meg az ország legnagyobb, 1904-ban épült imaházát frissen helyreállítva a Rykestrassén. A főváros ortodox közösségének vezetője, Yitzhak Ehrenberg szerint „Németország az egyetlen Európában, ahol a zsidók száma növekszik”. Schwerinben jövőre, Potsdamban 2011-re készül el az új zsinagóga, egy virágzó közösség új központjaiként.