A zsidóverők mögött a KGB áll

Nem titok: az oroszországi Pamjaty (Emlékezet) mozgalomnak na­gyon jó kapcsolatai vannak a szov­jet titkosszolgálathoz (KGB) és a peresztrojka pártközpontbeli fékezőihez. A Pamjaty tüntetéseit jól megvédelmezik a rendőrök.

Néhány folyóirat, így a nagy pél­dányszámú Nas Szovremennyik (Kortárs) és a Molodaja Gvargyija (Ifjú Gárda) nyíltan zsidógyűlölő írásokat közöl. Az utóbbiban, mely pedig a Komszomol lapja, olyan il­lusztráció jelent meg nemrég, mely a legszennyesebb hitlerista kiad­ványnak is díszére vált volna: a raj­zon vértenger látható, melyen zsidók jól felfegyverzett csoportja győzel­mét ünnepli, miközben Oroszország templomaival együtt elsüllyed ben­ne.

Látva a hatóságok tétlenségét a Pamjaty üzelmeivel szemben, az an­tiszemiták még inkább nekibátorod­nak. Hónapokig terjesztettek egy „programot”, amelyben azt követel­ték, hogy a zsidóiknak tiltsák meg tudományos fokozatok megszerzését, a belépést a Kommunista Pártba, továbbá azt kívánták, hogy ne le­hessen beválasztani őket a helyi ta­nácsokba, sem vezető állami tisztségekbe helyezni. Csak a glasznoszttyal nyakasan rokonszenvező és a törvénytelenségek ellen keményen tiltakozó Lityeraturnaja Gazeta, Moszkovszkije Novosztyi és Ogonyok nyomására szánta el magát a moszkvai államügyészség valamikor február végén, hogy vizsgálatot in­dít a Pamjaty ellen.

A törvény adta eszközök rendelke­zésre állnak: a szovjet alkotmány 74. cikkelye büntetendőnek mondja a nemzeti és faji gyűlöletkeltést. Ezt azonban még nem alkalmazták zsi­dók javára. És az antiszemitizmus hivatalosan még mindig tilalmas té­ma.

– Az már magában véve is bot­rányos, hogy engednek az antiszemitizmusnak – mondja Vitalij Korotyics, az Ogonyok főszerkesztője, aki a Legfelsőbb Tanács tagjaként már hónapokkal korábban petíciót nyújtott be Gorbacsovhoz, intézke­déseket kérve az antiszemitizmus el­len. Ezt kétszáz képviselő támogatta, Gorbacsov azonban mindeddig nem válaszolt rá. Álhatatosan hallgat, noha egyre világosabban látszik, hogy az antiszemitizmus hovatovább egyik fő fegyvere lesz ellenfeleinek.

Korotyics szerint a tény, hogy a petíciót egyáltalán megfogalmazták, valamint az, hogy a válasz még mindig várat magára, egy nagy küz­delem két elemét képezi. Az ország ebek harmincadára jut, és az embe­rek azt kérdezik, ki tehet erről. Ter­mészetesen a politikai vezetés. Így hát el kell terelni róla a figyelmet. Oroszországban pedig ilyenkor ha­gyományosan az értelmiségiekre, a diákokra és a zsidókra mutogatnak.

Az Ogonyok kétségkívül a glasznoszty leghangosabb harsonája a szovjet sajtóban, Korotyics pedig egyike azoknak az igaz értelmisé­gieknek, újságíróknak, akik most e jelenségtől megriadva belépnek a küzdelembe. Ilyen ember a leningrádi írónő, Nyina Katerli is, aki a Hazafi nevű mozgalom ottani veze­tőjével, Alekszandr Romanyenkóval szállt perbe, és bíróság előtt kívánja bebizonyítani, hogy Romanyenkónak A cionizmus című könyve hosszú részletéket szó szerint vett át hitle­rista kiadványokból.

A per még nem ért végét, de Romanyenkónak jól áll a szénája, hi­szen tudja: a leningrádi pártbizott­ság őt védi. Könyve ennek a kiadó­jánál jelent meg négy évvel ezelőtt.

Romanyenko, a kitüntetéseikkel el­halmozott egykori katona az SZKP aktív tagja, aki szereti a nyilvános fellépéseket. A bírósági tárgyaláso­kon kisebb csapatra való lelkes híve támogatja, akik az ő könyvével a kezükben integetnek feléje. Romanyenko utcai tüntetései ,,a fasiszta cionisták” elleni paranoid gyűlölet megnyilvánulásai.

Leningrád a szovjetunióbeli poli­tikai antiszemitizmus központja, a szélsőjobb legerősebb bástyája. Itt a Pamjaty elérte, ami másutt még nem sikerült neki: hivatalosan elis­merték és társadalmi szervezet gya­nánt nyilvántartásba vették. Ez igen fontos fejlemény volt, és csak magas protekcióval volt lehetséges.

– Tolsztoj azt mondta egyszer, hogy a nacionalizmus a gazemberek utolsó mentsvára – magyarázza Genrih Rabkin, egy 65 év körüli, asszimilált zsidó író, aki tökéletesen otthonos az orosz nyelvben és kultú­rában. – A Pamjaty emberei gaz­fickók, akiket más gazfickók támo­gatnak. És ezek nem mások, mint a mi leningrádi hatóságaink meg a megyei pártbizottság.

Rabkin azt mondja, sehol másutt nem szeretne élni, csak a számára oly kedves Leningrádban, azonban most fél. A szovjet zsidóságnak ah­hoz a nagy többségéhez tartozik, amelynek számára kizárólag negatív tapasztal átokkal járt a véletlen, hogy épp zsidónak születtek. Akár­csak mások, ő sem térhetett ki a megvetés, a hátrányos megkülönböztetések elől, amelyek hol erősebben, hol gyöngébben érték, mindig a po­litikai időjárás szerint.

A Szovjetunióban a zsidók nem­zetnek minősülnek, és akinek az anyja meg az apja zsidó, annak minden igazolványában, személyi okmányában ott áll a bejegyzés az 5. pontnál: Nemzetisége: zsidó”.

Ezen múlik aztán, milyen iskolába veszik fel, milyen állást kap, hogyan jut lakáshoz és miképp alakul kar­rierje. Ez az 5. pont alatti bejegyzés nagyon kellemetlen lehet, ha rendőr igazoltatja az embert.

– Nehéz azt elmondani, mit is je­lent zsidónak lenni a Szovjetunió­ban – folytatja Rabkin. – Fiatal koromban, a háború után Kijevben laktam. Volt ott egy repülőiskola, és arról álmodoztam, hogy pilóta le­szek. Csakhogy nem vették fel. Egy ismerősöm tanácsára „elveszítettem” a személyi igazolványomat, és sze­reztem egy újat, amely orosznak tüntetőit fel. Így aztán bekerültem. Pilóta ugyan így sem lett belőlem, de kénytelen voltam húsz éven át eltitkolni a zsidó voltomat. Utálatos érzés volt, árulónak éreztem magam. Végül sikerült „visszairatkoznom”.

Rabkin esete kivételes ezzel a végkifejlettel: sok ezren vannak, akik takargatják származásukat. Mert bár az utóbbi években enyhülték a megalázó korlátozások és habár hivatalosan nincs „numerus clausus”, vannak szakmák és pályák, ame­lyekhez csak igen korlátozott szám­ban engedik hozzáférni a zsidókat. Ilyen az elektrotechnika, a hírköz­lés, az idegenforgalom, a közigazga­tás.

A zsidógyűlölet új hulláma páni­kot keltett a szovjet zsidóságban. Mindennaposak a zsidók elleni tettlegességek. Moszkvában az amerikai nagykövetség előtt sorban állnak a kivándorolni szándékozók. – Engem és a barátnőmet az utcán támadtak meg – meséli egy harkovi férfi -, úgy megverték, hogy két hétig ke­zeltek utána a kórházban. És tudja, mire ítélték őket? Ötven rubel bír­ságra. Egy másik sorban álló meg­toldja: Két lépésnyire a Vörös tértől vertek meg. A rendőr is látta, de félrenézett.

A glasznoszty és a demokratizá­lás örve alatt elszabadult sovinisz­ták ma azt tesznek, amit akarnak. „Üssétek a zsidókat, mentsétek meg Oroszországot!” – ez a jelszavuk.

(A bécsi Arbeiter Zeitung nyomán)