A zsidóság képviselete Angliában

Lena Stanley-Clamp*

A brit intézmények örökké élnek – az angol társadalomnak évszázadok óta ez adott erőt és biztonságot. De az in­tézményi reformok szele Angliát is elér­te, és a Munkáspárt lendülete a kisebb­ségeket sem hagyja ki.

Miközben a szigetország zsidósága egyre heterogénebbé vált, a hierarchi­kusan felépített központi intézmények (képviselő-testület, főrabbinátus) még mindig azt a letűnt kort idézték, amikor a zsidóság szinte teljesen homogén volt. Idővel a központi vezetőség és a zsidóság egymástól való eltávolodása egyre nagyobb feszültséget váltott ki. Ebben a helyzetben többé-kevésbé megoldatlanok maradtak a zsidóság olyan szokásos gondjai, mint az anti­szemitizmus elleni harc, a közösség biztonságának a megteremtése, az ok­tatás, az idősek gondozása, a kóser háztartások megfelelő ellátása, a rabbi­képzés vagy a kárpótlás.

1998-ban a londoni Institute of Jewish Policy Research – egy zsidó té­mákkal foglalkozó társadalomtudomá­nyos kutatóintézet – felállította a füg­getlen Érdekvédelmi Bizottságot, amely a zsidó érdekek védelmének jövőbeli alakulására dolgozott ki javaslatokat. Másfél éves munka nyomán megszüle­tett a bizottság jelentése, amely interne­ten is hozzáférhető (www.jpr.org.uk).

„Közösségek közössége”

A bizottság először is megvizsgálta a zsidóság helyzetét. Az angol zsidók szá­ma csökken. A közösség a háború utá­ni 430 000 fővel szemben ma már csak 300 000 főt számlál. A zsidók 70 száza­léka tartozik valamelyik zsinagógához, de ez a viszonylagosan nagy arány egyáltalában nem jelenti azt, hogy a zsidók 70 százaléka vallásos lenne. A szekula­rizáció egyre terjed, és ezzel párhuzamosan a vegyes házasságok aránya is nő. A zsidók 31 százaléka mondja ma­gáról azt, hogy „nem hagyományköve­tő”, 26 százalékuk „nem vallásos”, 18 százalékuk „egyszerűen csak zsidó”, 15 százalékuk progresszív és 9 százalékuk szigorúan ortodox. A bizottság jelentése a Közösségek közössége címet viseli – éppen azért, mert az angliai zsidó kö­zösség annyira heterogén, hogy már szinte nem is létezik.

Ezt követően a bizottság azt vizsgál­ta, hogy milyen képviseletre van szük­ség. A brit politikában a munkáspárti kormány alatt rengeteg változás ment végbe: megreformálták a felsőházat, Skócia és Wales külön parlamentet ho­zott létre, végbement az önkormányza­ti reform, és elmélyült az integráció az Európai Unióval. Mindez befolyással volt és lesz a zsidó közösségre is.

Az 56 oldalas jelentés tíz alapelvet sorol fel, és számos javaslatot tesz ezek megvalósítására. Íme, néhány ja­vaslat a sok közül:

A brit zsidóságnak nem vallási, ha­nem nemzetiségi kisebbségként kel­lene meghatároznia önmagát. Egy ilyen javaslat Franciaországban elkép­zelhetetlen lenne, de Angliában is elég radikálisnak tűnik. Angliában a zsidóság 300 éve vallási kisebbség. 1976-ban azonban olyan törvényt szavaztak meg, amely lehetőséget ad minden kisebb­ségnek arra, hogy etnikai csoportként ismertesse el magát. Ha ez megtörtén­ne, akkor azok a zsidók is képviselethez jutnának, akik eddig egyetlen zsinagó­gához sem társultak, illetve egyetlen zsi­dó szervezetbe sem léptek be.

A jelentés ugyanakkor hangsúlyozza: mindenkinek joga van arra, hogy ne azonosítsa magát zsidóként.

A közösség képviseletének sokol­dalúnak kell lennie. Legjobb megol­dás nem létezik, de a képviseletet egyetlen hierarchikusan felépített szerv vagy egyetlen vezető semmiképpen sem láthatja el. A közösségnek a hang­ját sok személyen keresztül kell hallat­nia. Ezért a hierarchikusan felépített modellt – amely olyan jól szolgálta a közösséget száz éven át – sutba kell dobni és egy új, sokoldalú struktúrát kell kialakítani.

A hatékony képviseletnek nem­csak a kormányzati változásokat kell minden szinten figyelembe vennie, ha­nem a társadalmi és gazdasági környe­zet aktuális és várható irányzatait, to­vábbá az Izrael és a diaszpóra közötti és a diaszpórán belüli kapcsolatok vál­tozásait is.

A bizottság javasolta egy olyan füg­getlen, az egész közösséget össze­fogó koordinációs struktúra létreho­zását, amely csoportok hálózataként működne, nem lenne sem végrehajtó feladata, sem döntési jogköre. Senkit nem képviselne, csak megkönnyítené a párbeszédet. Begyűjtené és terjesztené az információkat, azonosítaná az aktu­ális problémákat, megkönnyítené a zsi­dó szervezetek koalícióra lépését, fóru­mot biztosítana a közösségi csoportok­nak a stratégiák kidolgozásához és a képviseleti módszerek fejlesztéséhez. A javaslat szerint az éves programot egy éves konferencia dolgozná ki, és megvalósulását elektronikus faliújsá­gon lehetne nyomon követni.

A hatékony képviselet előfeltétele a közösség emberi erőforrásainak a fejlesztése. Korra és nemre való tekintet nélkül magasan képzett szakmai és világi vezetőkre van szükség. Mindenkinek, aki a közösséget képviseli, megfelelő kép­zettséggel kell rendelkeznie. A bizottság vezetőképző programot javasol.

Médiakapcsolatok: az elmúlt évek­ben a képviselő-testület gyengesége következtében a média inkább olyan karizmatikus vezetőkhöz fordult, mint a jelenlegi főrabbi. A rabbi, bármennyi­re is alkalmas erre a szerepre, nem tud­ja tolmácsolni és nem is tolmácsolhat­ja az egész zsidó közösség véleményét. Ma a médiakapcsolatok szerepe külö­nösen fontos, hiszen a közvéleményt elsősorban a sajtó és a tévé formálja. A bizottság javasolja egy független médiairoda felállítását, amely a média képviselőit – nem részrehajló módon – szóvivőkhöz és kommentátorokhoz küldi, a kisebb szervezeteket pedig PR- tanácsokkal látja el.

Vajon Anglia zsidósága a moder­nizációt választja-e?

A bizottság 12 tagjának nagy része már a háború után született, és életkor, nem, vallásosság és foglalkozás tekinte­tében az angliai zsidóság keresztmetsze­tét tükrözi. Vajon hogyan fogadja majd jelentésüket a zsidóság egésze? Vajon az egyes hitközségek, szervezetek és ve­zetőik kívánják-e a változtatásokat?

Bármilyen lesz is a jelentés fogadta­tása, a képviselet szabadsága már meg­valósulni látszik. Egy olyan társadalom­ban, ahol a döntések a szabad válasz­táson alapulnak, a kollektív képviselet­ben változások mentek és mennek vég­be, és a politikai reformok is újabb vál­tozásokat kényszerítenek ki. A változó környezethez a zsidó szervezeteknek is alkalmazkodniuk kell, különösen ami a politikai központokban, az európai in­tézményekben, a civil szervezetekben és a médiában való képviseletüket illeti.

Egy frissen megjelent elemzés sze­rint a mai zsidóság az önmeghatározást keresi, és az azonosságkeresés igen fontos része politikai síkon zajlik. Itt pedig nemcsak arról van szó, hogy a zsidóság érdekeit meg kell védeni, ha­ nem arról is, hogy a zsidószervezetek és egyének politikai megjelenése új módszereket kíván.

Mivel az európai integráció korszakát éljük, a brit fejleményeknek más orszá­gokra is lehet hatása. A közvetítés szere­pe mindenütt hanyatlóban van. A gazda­ságban is egyre inkább a vásárló és a pi­ac áll közvetlen kapcsolatban egymás­sal, kikapcsolva az eddig egyeduralkodónak vélt közvetítőket. Ugyanez várha­tó a politikai életben is, ami elkerülhe­tetlenül az egyéni döntési jogkörök ki szélesedéséhez és a kis érdekcsoportok felértékelődéséhez vezet majd.

Nem Anglia az egyetlen ország, ahol a zsidóság etnikai csoportként ismer­tetheti el magát. Svédországban a zsi­dók nemzetiséget alkotnak, ami ko­moly anyagi előnyökkel jár. A másik véglet Franciaország, ahol minden ál­lampolgár francia, és csakis francia. De a kisebbségek nyomása ott is nő, és csak idő kérdése, hogy Franciaország is olyan multikulturális társadalommá vál­jon, mint Svédország vagy Anglia.

*A szerző a londoni Institute of Jewish Policy Research munkatársa.