A zsidó temető

Zsidó temető Leningrádnál.

Korhadt fából ácsolt ferde kerítés.

Mögötte sűrű sorokban jogászok,

zenészek, ügynökök, forradalmárok

nyugszanak. Önmaguknak gyűjtöttek,

daloltak, de másokért pusztultak el.

Mégis elsőnek fizettek adót

és buzgón tisztelték a komisszárt.

Ebben az érdekelt, úttalan

világban talmudot magyaráztak

és eszményemberek maradtak.

Talán tisztábban láttak, mint a többiek,

talán vakon bíztak benne csak.

De gyermekeiket türelemre

és rendíthetetlenségre oktatták.

Sohasem vetettek a mezőkön, soha.

De mint a búza,

egész egyszerűen, maguk feküdtek

a hideg földbe

és aludtak el örökre.

És a föld betakarta őket mind,

Jóm Kippur napján néhány gyertyát

gyújtottak és kiéhezett vének

a hidegben fulladozva,

Istentől, torkuk szakadtából

békéért könyörögtek.

Megkapták – az anyag bomlásában.

Semmit sem felejtve,

semmire sem emlékezve…

A korhadt fából ácsolt kerítés mögött

a villamos-vasút végállomásától

négy kilométernyi távolságban.

Naschitz Frigyes fordítása