A zsidó-parlament hiánya

Korányi László

A „zsidó-parlament” hiánya

A hozzám csak később eljuttatott kérdésekre, sajnos csak röviden és összevontan tudok válaszolni.

Először is le kell rögzíteni, hogy itt most a Mazsihisz/BZSH (továbbiakban Hitközség) entitásról van szó, ami nem fedi le az összes magyar zsidó hitközsé­get.

Tapasztalataim alapján úgy látom, a Hitközség imázsa, renoméja – nem be­szélve a vonzerejéről – a zsidó közélet­től távol lévő zsidók szemében igen ke­veset javult az elmúlt években, de mondhatom itt az elmúlt 12 évet is. Pe­dig kétségtelen eredményeket sorolhat fel a hitközségi vezetőség, amit egyéb­ként minden adandó fórumon meg is tesz. (Tehát nem a Hitközség-imázs Központot hiányolom.) A zsidó közélet hitközségen kívüli szereplői már általá­ban árnyaltabb képet szoktak megfo­galmazni, amiben sokkal több a konk­rét kritika és emellett az elismerés is.

Amiben a két kör véleménye meg­egyezik: ahhoz, hogy a Hitközség hite­les központja lehessen a zsidó hitélet­nek (sőt közéletnek), sokkal áttekinthe­tőbb, demokratikusabb működésre van szükség. Ez az igen elterjedt véle­kedés és ezzel a Hitközség szerepének megítélése nem fog megváltozni attól, hogy hangoztatóit megpróbálják hatal­mi ambíciókkal diszkreditálni.

Alapvető kérdésnek tartom a végig­gondolt hitközségi stratégia hiányát. Eb­ből következik, hogy ma is alapvetően a rögtönzések határozzák meg a politikai akciókat, sőt a hitéleti, közösségi fej­lesztéseket (vagy nem fejlesztéseket). Természetesen a napi feladatok sokasá­ga adja magát, itt most nem ezekről van szó. Amikor például a Mazsök kuratóri­umában javasoltam, hogy a rendelke­zésre álló néhány tízmillió forintot sok­kal hatékonyabban használhatnánk fel, ha nem apróznánk szét a legkülönbö­zőbb (egyébként érdekes) pályázatokra, hanem stratégailag végiggondolt célok­ra imánk ki pályázati programokat, a többségében hitközségi vezetőkből álló Mazsök kuratórium többször is lesza­vazta ezt a javaslatomat. Ugyanezt a megközelítést láthatjuk a Hitközség sokkalta nagyobb forrásainak felhasználásánál. Itt elérkezünk a hatékonyság kérdéséhez: még ha a legátláthatóbb, legkontrolláltabb módon történne is a Hitközség rendelkezésére álló források felhasználása, igen erősen kérdéses, hogy a közel 3 milliárd forint felhaszná­lása hatékony lenne. Ez már az a nagy­ságrend, amivel gyökeres változásokat lehetne, kellene elérni a magyar zsidó életben. (Kb. félmillió forint évente min­den egyes hitközségi tagra, vagy kb. 30 ezer forint minden magyar zsidóra!!) Nézzük csak meg hogy ennek a töredé­kéből milyen eredményeket ért el a lubavicsi misszió.

Fontos hibának (elsősorban a Hitköz­ség hibájának) tartom, hogy a mai napig nem jött létre semmiféle zsidó-par­lament, formális csúcsszervezet, ami minden olyan országban működik, ahol jelentős és sokszínű zsidó közösség él. Ennek hiányát nem pótolják az időn­ként megszerveződő, majd széteső ve­zetői vitaklubok.

A Hitközség nemzetközi súlya, ráha­tása a minket érintő kérdések eldönté­sére messze kisebb, mint amit a ma­gyar zsidóság lélekszáma, súlya indo­kolna.

Kívánom, hogy olyan vezetőséget vá­lasszon a Hitközség közgyűlése, amely képes lesz megoldani a fenti problémá­kat és azt a sok egyéb fontos feladatot, ami a Hitközség előtt tornyosul.