„A zsidó katekizmus”: a héber naptár

Samson Raphael Hinsch nevezte a „zsi­dók katekizmusának” a luach-ot, azaz a héber naptárat, mivel a meglehetősen összetett rendszerben a judaizmus minden lényegi eleme megtalálható, a vallás, a történelem, praktikus szem­pontok, különböző hagyományrétegek egyaránt nyomot hagytak benne.

Az eredmény kevesek számára érthető, és az „átlag zsidó” csupán annyit tapasztal belőle, hogy az őszi nagyünnepek, vala­mint Peszach időpontja áttekinthetet­len módon „vándorol” a polgári (Ger­gely-) naptárhoz képest. Mi is áll e komplikált rendszer mögött? Erre pró­bálunk választ találni, majd kitérünk még a hónapnevek, valamint a zsidó évszámítás (kronológia) eredetének kérdéseire is.

Az év hossza

Az időmérés három természetes alapegysége majdnem minden kultúrá­ban a nap, a holdhónap (kb. 29,5 nap) és a napév (kb. 365,25 nap). E három egység könnyen mérhető volt már az őskori ember számára is, hosszaik ará­nya pedig lehetővé teszi, hogy kényel­mesen lehessen megadni a dátumot. Ezeken kívül, a holdhónap négy jeles fordulópontjából (újhold, első negyed, telihold, utolsó negyed) alakult ki Mezo­potámiában és a nyugati sémi világban a szabbatu fogalma, és innen az időmé­rés negyedik egysége a hét (eredetileg a hónap negyede). A zsidó vallás abszo­lutizálta a hetet, elszakította a holdhó­nap fogalmától, és az emberi munka alapciklusává tette. (A Smita és a Jovel-évek révén ugyanezt a ciklikusságot valósította meg a mezőgazdaságban és a gazdasági-társadalmi életben is, de ez utóbbi ciklusok nem terjedtek el a nem zsidó világban.)

Minden naptár célja az, hogy a na­gyobb egységeket egész számú, kisebb egységekre bontsa. Viszont a négy idő­egység közül csupán a hét és a nap ará­nya egész, a többiek aranya még csak nem is racionális, és csupán különböző kompromisszumokkal közelíthető ra­cionális számokkal. A római (és ennek utóda, a polgári) naptár a holdhónap koncepcióját teljességgel feladta annak érdekében, hogy a napévet minél pontosabban1 követhesse (a 30-31 na­pos hónapokban csúszkál az újhold időpontja). Az eredményül kapott egy­szerű rendszer viszont jól ismert, sike­res pályát futott be. Egyedül a hetet nem tudta beilleszteni a többi időegy­ség közé, ezért van szükségünk min­den évben új naptárra (január elseje a hét más és más napjára esik).

A másik végletet képviseli az iszlám naptár. Mivel minden év pontosan 12 holdhónapból áll, kb. 11 nappal rövidebb a napévnél, azaz 33 keresztény év alatt 34 muszlim év telik el.

A Gergely-naptárhoz hasonló, nap­éven alapuló rendszereket szoláris nap­tárnak, míg az iszlám rendszert, amely a holdhónapot veszi alapul, lunáris-nak nevezzük. Az ókorban tiszta szoláris rendszert az egyiptomiak használtak, mivel mezőgazdaságuk és így életük alapját a Nílus áradása jelentette, mely minden napévben pontosan ugyanak­kor, a Szotisz-csillag, azaz a Szíriusz heliákus (nappal együtt történő) kelésével egy időben következett be. Ezzel szem­ben, a nomád sémi törzsek (így pl. az arabok ősei) számára nem volt annyira jelentős a nap éves ciklusa, viszont a holdhónapot sokkal pontosabban tud­ták mérni, így naptárakat erre alapoz­ták. Ha ezek a törzsek letelepedtek, és áttértek a földművelésre, megnőtt az év­szakok jelentősége, így naptárakat a napév szerint korrigálniuk kellett. Így jöt­tek létre az ún. luniszoláris naptárak2.

A zsidóságban az ókor végéig az új hónapot a Szanhedrin (legfelsőbb bírói testület) hirdette ki, két megbízható ta­nú vallomása alapján, akik látták Jeru­zsálemben az újholdat. A hírt ezek után futárok vitték szét a zsidó világban3, és a korabeli hírközlés lassúságának ma­radványa a mai napig az, hogy az ünne­pek a diaszpórában kétnaposak. Tehát a hónapnak pontosan újhold után kell kezdődnie.

Másrészt, az ünnepek egy része (az ún. három zarándokünnep, Pészách, Sávuot és Szukkot) hármas tartalom­mal bírt: a vallási és történelmi mellett jelen van a mezőgazdasági is (zsengék, aratás, ill. begyűjtés ünnepe). Márpe­dig, ha ezen ünnepek naptárbeli helye rögzített, a naptár nem csúszhat el a mezőgazdasági munkáktól, vagyis az időjárástól, a napévtől. Az ókorban ezt úgy biztosították, hogy a tél végén, Adar hónapban, a Szanhedrin, ha az időjárás és a növények fejlettsége alapján úgy ítélte meg, beiktatott még egy szökőhónapot (Adar seni, Vö-Adar, azaz második Adar), vagyis „meg­hosszabbította a telet”.

Ez az „empirikus” naptármeghatá­rozás nem volt tovább tartható a II. Szentély pusztulása után, szükségessé vált egy „algoritmus” konstruálása, mely­nek segítségével a diaszpórabeli zsidó­ság bárhol, bármikor képes meghatároz­ni az ünnepek időpontját. Ezt II. (kis) Hillél alkotta meg (i. sz. IV. sz. közepe)4.

Hogyan lehet luniszoláris naptárat készíteni? A megoldás az, hogy a hold­hónap és a napév hosszának megke­ressük a „legkisebb közös többszö­rösét”. Mivel arányuk irracionális, csak közelítő közös többszöröst lehet talál­ni. Az egyik ilyen, melyet Meton-ciklusnak neveznek, 19 évből, azaz 235 holdhónapból áll. A 19 év közül 12 sza­bályos, 12 hónapból áll, míg 7 szökőév, azaz 13 hónapot tartalmaz (a ciklus 3., 6., 8., 11., 14., 17. és 19. éve). A hó­napok szabályos holdhónapok, felvált­va 29 és 30 naposak (1. 2. táblázat). A szökőhónapokon kívül, szükség van időnként még egy nap be- vagy kiikta­tására, melyet Chesvan meghosszabbításával vagy Kiszlév megrövidítésével érnek el. Az egy-egy nappal történő elcsúsztatásnak vallási oka is van: nem eshet bármely ünnep a hét bármely napjára (Jom Kippur péntekre és vasár­napra, mert a böjt miatt nem lehetne felkészülni a szombatra, vagy fordítva; Hosana Rabba pedig nem eshet szom­batra). Összefoglalva, hatfajta év lehet­séges: rövidített, rendes vagy bővített, ill. szabályos vagy szökőév; ennek meg­felelően állhat 353, 354, 355, ill. 383, 384 és 385 napból.

Mikor kezdődik az év?

Mi az oka annak, hogy szeptember­ben kezdődik a zsidó új év ? Nem egye­dülálló jelenségről van szó, hiszen a bi­zánci naptár éve (melyet az ortodox egyház a mai napig követ) szintén szep­tember elsején kezdődik.

A nap, a hónap, az év egyaránt cikli­kus jelenségek. Mind a három négy ki­emelkedő ponttal rendelkezik: egy „mi­nimum”, egy „maximum” (fordulók) és két „egyenlőség”. A holdhónap esetén a minimum, azaz az újhold5 az, amely a legpontosabban meghatározható. Ez lehet az oka annak, hogy a holdhónap újholdtól tart újholdig, és nem – mond­juk – utolsó negyedtől utolsó negyedig.

A polgári időszámítás a másik két ciklust is minimumtól minimumig méri. A polgári újév télen van, közel a téli napfordulóhoz (a kora újkorig az új év karácsonykor kezdődött, mely eredeti­leg napfordulós ünnep volt), a nap pe­dig éjfélkor kezdődik, amikor a nap legmélyebben jár napi pályáján.

Más kultúrák az „egyenlőségeket” ré­szesítették előnyben. A görög világban a nap reggel (napkeltével), míg a római év eredetileg márciusban (tavaszi napéjegyenlőséghez közel) kezdődött (ez az oka annak, hogy a kilencedik, ti­zedik,… hónapunk, szeptember, októ­ber,…, neve a hét, nyolc,… számok la­tin nevéből származik). A zsidó kultúra a „csökkenő egyenlőségeket” követi, mind a nap (napnyugta), mind az év (őszi napéjegyenlőség) tekintetében. (A napnyugtától napnyugtáig tartó napot a bibliai fordulattal – „…és lőn este, és lőn reggel…” – indokolja a hagyomány.) Megtaláljuk ugyanakkor a tavaszi év­kezdet nyomait is (mely szintén elter­jedt volt a sémi világban): a szökőhó­nap télvégi beiktatásában, vagy a bib­liai előírásban, melynek értelmében az első tavaszi hónap „legyen néktek a hó­napok elseje”6.

Peszach és Szukkot hasonlósága szintén utal a kettős évkezdetre: egy- egy hetes zarándokünnep, a hónap kö­zepén, az életvitel szigorú megszorítá­saival az életvitelnek. Meggyőződésem, hogy mind a kettő napfordulós, azaz új­évi ünnepségsorozat volt eredetileg. De miért esik mind a kettő a hónap 15-­ére? Nyilván a hónap elsején (újhold­kor) kezdődő új év megünneplését 15 nappal későbbre tették azért, hogy egy­részt eljusson mindenkihez az új év hí­re, és legyen ideje eljutnia Jeruzsálem­be, továbbá a telihold ragyogása, tel­jessége, ünnepi hangulattal tölthesse meg a praktikus okok (könnyű megha­tározhatóság) miatt újholdra tett új­évet.

Ezt a kettős újévet a Misna (Ros Ha-Sana 1,1, 1. 1. táblázat) is ismeri. Igaz, itt négy újévről van szó, és ezek „tech­nikai” jellegűek, mintha ma a tanév, a színházi évad vagy a fociszezon kezde­tét sorolnánk fel. Mégis, a „királyok új­éve” Niszán elsején régi, első szentély korabeli hagyományra utal, továbbá megfigyelhető a hónap elsejének és ti­zenötödikének (újhold, telihold) külön­leges szerepe.

Honnan származnak a hónapnevek?

A Tórában a hónapoknak még nin­csenek nevei, sorszámokkal utal rájuk a szöveg, melyet a tavaszi évkezdettől kell számolnunk7: a vízözön a második hónap 17. napján kezdődött, Pészáchot az első hónap tizenötödik napján, Ros Ha-Sanát a hetedik hó elsején stb. kell ünnepelnünk. Egyetlen kivétel le­het, ha valóban névnek tekinthető, a Niszánt jelölő Chodes Aviv kifejezés8 (azaz Kalászérés hónapja, az „aviv” szó eredeti jelentése alapján).

Salamon király idejéből három hó­napnevet ismerünk, és még egyet a fogság előtti korból. A Királyok I. köny­vében találjuk9 Ziv-et, mely Ijjart jelöli, a Tisri-re használt Etanim-ot, valamint Bul-t (Chesván). Ezek a nevek a hónap­ra jellemző időjárással függenek össze, így plauzibilis az a feltevés, mely sze­rint a „fényes”, „világos“, „meleg”, „for­ró” jelentésű Cach szó Jesaja 18,4-ben szintén hónapnév (azaz Jes. 18,4 he­lyes fordítása: „mint Cach-hónapi forró­ság a füvön”). De ezt csak azóta tudjuk biztosan, amióta a júdeai Aradon egy, az i. e. VI. századból származó agyag­korsót találtak, rajta a következő kelte­zéssel: „Cach hónap 3. napján”.10

Megemlítendő még az i. e. 925 körül­ről származó „gezeri parasztnaptár” is, mely a hónapokat a mezőgazdasági munkákkal kapcsolja össze: „Két hó­nap: betakarítás, két hónap: vetés, egy hónap: a len nyűvése,…”. De semmifé­leképpen sem hónapnevekkel van dol­gunk, legfeljebb memorizálást segítő tanversikével.

A ma használatos hónapnevek a ba­biloni elnevezések héberesített válto­zatai (I. 2. táblázat). A fogság idején, az i. e. VI. században vették át a zsidók. Ezt bizonyítja, hogy a század végén, 520 táján működött Zecharja próféta, majd későbbi művek szerzői is említik a ma használatos hónapneveket11. Ké­sőbb, az apokrif12, majd a talmudi iro­dalomban általánosan elterjedtté válnak. Az elterjedés gyorsaságát bizonyít­ja az az i. e. 440-ből származó ketubba (házasságlevél), melyet az elephantinéi zsidó közösség területén találtak a ré­gészek (az ókori Egyiptom déli határán, ahová a babiloni hódítást követően menekültek zsidó csoportok, és kato­nai – határőr – telepet létesítettek): „Tisri hónap 26-án, vagyis Epiphi, egyiptomi hónap 6-án, Artaxerxész ki­rály 25. évében…” Tehát alig száz évvel a fogság vége után már azok is használ­ták a babilóniai eredetű hónapneveket, akik elszakadtak a „Babilóniát megjárt” többségtől.

Mi történt 5757 évvel ezelőtt?

A világ teremtése. A hagyomány sze­rint 5757 évvel ezelőtt, Tisri 1-jén te­remtette meg Isten az embert, ez volt a teremtés csúcsa, a 6. nap. Ros Ha-Sana a világ születésnapja. (Hadd említ­sem meg, hogy nagyon gyakran a zsidó nép és zsidó kultúra 5000 évéről szo­kás beszélni. Ez tévedés, mivel a kro­nológia nem a zsidó nép történetét szá­mítja, hiszen ez utóbbi a Biblia adatai szerint sem több 3700 évnél.)

Hogyan alakult ki a ma használatos évszámítás? A bibliai kronológia vagy az Egyiptomból való kivonulás alap­ján13, vagy – ókori keleti szokás szerint – a király uralkodási éve szerint14 adja meg az időpontokat. Érdemes még ki­emelni Ezékiel könyvét, amely Jojakin király fogságba kerülésétől számítja az éveket15.

A fogság után a zsidó nép általában a hódító népek évszámítási rendszerét vette át. A perzsa korban a perzsa ural­kodó uralkodási idgje szerint számolta az éveket (pl. a fent említett elephantinei ketubában: „Tisri 26-án,…, Artaxer­xész király 25. évében…”), majd a hellenisztikus korban az ún. Szeleukida-érát használta (kiindulási pontja: i. e. 312). Saját időszámítása csak a sza­badságharcok idején volt a zsidóság­nak: az i. sz. 66-70 között lezajló zsidó háború és a Bar Kochba-féle szabad­ságharc idejéből származó pénzérmé­ken a keltezés arra utal, hogy a felkelés hányadik évében (2. év, 3. év…) verték az érmét.

Saját rendszer kialakítását és elterje­dését az motiválta elsősorban, hogy a keresztény világ számára, Dionysius Exiguus által 525-ben kidolgozott idő­számítást nem vehette át a zsidóság. A Bibliában és a hagyományban említett számadatok alapján, a tradíció szerint r. Joszé ben Chalafta végezte el azokat a számolásokat a Széder Olam Rabba c. művében (i. sz. III. sz.), melyeken alapul az időt a világteremtéstől számító kronológia (1. 3. és 4. táblázat). Ez a rendszer csak a X. századtól kezdve vált általánossá a zsidó világban.

Irodalomjegyzék:

Hahn István: A zsidó nép története, Makkabi Kiadó, Budapest, 1995 (l. Függelék)

Ponori Thewrewk Aurél: Csillagok a Bibliá­ban, Tertia Kiadó, Budapest, 1993

Schalk Gyula: Idők-Korok-Naptárak, Buda­pest, 1993

Arthur Spier: The Comprehensive Hebrew Calendar, Feldheim Publishers, 1986

Jegyzetek:

XIII. Gergely pápa 1582. évi naptárreformja (az ún. Gregorián-naptár) éppen e pontosság növelését célozza meg.

V. ö. Gén. 1,14

Misna, Ros ha-Sana 1,3

A módszert valószínűleg folyamatosan fej­lesztették ki, és régóta használták a megfi­gyelések ellenőrzésére, de titokban tartották a bölcsek. II. Hillél döntött úgy, hogy a mód­szerönmagában is megbízható, így nyilvános­ságra hozta azt, megszüntetve ezáltal a ko­rábbi, megfigyelésen alapuló rendszert.

Esetünkben újhold alatt az újjászületett holdsarló első megjelenését kell érteni.

Ex. 12,2

Ex. 12,2

Ex. 13,4; 23,15; 34,18; Deut 16,1

IKir. 6,1; 6,37-38; 8,2

Scheiber Sándor: Feliratok, osztrakonok, papiruszok és a Biblia, in: A Biblia világa, Mi­nerva Bp. 1972

A következő, ma is használt hónapnevek szerepelnek a zsidó Bibliában: Niszán (Neh. 2,1; Észt. 3,7), Szíván (Észt. 8,9), Elül (Neh. 6,15), Kiszlév (Zak. 7,1; Neh. 1,1), Svát (Zak. 1,7), Ádár (Észt. 3,7; Esd 6,15). Ezen kívül a Támmuz szó, mint föníciai istennév fordul elő Ezék. 8,14-ben.

Pl. 1Makk. 4,52; 7,43; 14,27; 16,14; 2Makk I, 9.18. A Makkabeusok 2. könyvében görög hónapneveket is találunk: Dioszkurosz (11,21), Xantik (=? Xantikosz) (11,30; 11,33; I, 38).

IKir. 6,1

Királyok és Krónikák könyvei

15 Ez. 1,2

A zsidó naptár hónapjai és ünnepei (a bibliai előírás szerint Niszánnal kezdjük a felsorolást, de ma Tisrivel kezdődik a zsidó év)

Hónap	hossza	polgári megfelelője	állatövi jele	Sorszáma a Tórában	I. szentély korabeli elnevezés	akkád eredetű	ünnepek (a diaszpórában)
Niszán	30.	márc./ápr.	Kos	1.	Chodes Aviv	Nisannu	15-22. Pészách 27. Jóm Há-Soá
Ijjár	29.	ápr./múj.	Bika	2.	Ziv	Aiaru	Jóm Ha-Zikkáron Jóm Ha-Ácmaut 18. Lág BáOmer 28. Jóm Jerusalaim
Szíván	30.	múj./jún.	Ikrek	3.		Simán u	6-7. Sávuot
Támmuz	29.	jún./júl.	Rák	4.		Du’uzu	17. Támmuz 17. böjt
Áv	30.	júl./aug.	Oroszlán	5.	Cach (?)	Abu	9. Tísa Be-Áv böjt
Elül	29.	aug./szept.	Szűz	6.		Ululu
Tisri	30.	szept./okL	Mérleg	7.	Etanim	Tasritu	1-2. Ros Ha-Sana 3. Qedalja böjtje 10. Jóm Kippur 15-21. Szukkot Smini Aceret Szimchat Torá
Chesván	29. (30.)	okt./nov.	Skorpió	8.	Bul	Arahsamma
Kiszlév	30. (29.)	nov./dec.	nyilas	9.		Kislimu	25-től Chanukka (8 nap)
Tévét	29.	dec./jan.	Bak	10.		Tebetu	10. Tevet 10. böjt
Svát	30.	jan./febr.	Vízöntő	11.		Sabatu	15. Fák újéve
Ádár szökőévben: Vö-Ádár (Ádár séni)	29. 29.	febr./márc. kb. febr. kb. márc.	Halak	12.		Addaru	7, Zújin Ádár Eszter böjtje Purim Sosán-Purim (szökőévben: Ádár n-ben)

A történelem, a bibliai adatok, ill. a Talmudban található számítás alapján

A világ teremtésétől számított évek	Polgári időszámítás	Esemény
1.	i. e. 3760	Az ember teremtése
1057	i. e. 2704	Nóé születése
1657	i. e. 2104	Özönvíz
1949	i. e. 1812	Ábrahám születése
2049	i. e. 1712	Izsák születése
2239	i. e. 1522	Egyiptomba költözés
2449	i. e. 1312	Kivonulás Egyiptomból
2489	i. e. 1272	A honfoglalás kezdete
2886-2926	i. e. 875-835	Dávid uralkodása (valójában kb. i. e. 1010-970)
2926-2966	i. e. 835-795	Salamon uralkodása (valójában kb. i. e. 970-930)
2929	i. e. 832	Az 1. Szentély felavatása (valójában i. e. 965 körül)
3339	i. e. 422	Az l. Szentély lerombolása, a babiloni fogság
		kezdete (valójában i. e. 587)
3409	i. e. 352	Visszatérés Izraelbe (valójában i. e. VI. sz. 2. fele)
3829	i. sz. 69	A II. Szentély lerombolása (valójában: i. sz. 70)