A zsidó falusi építkezés emlékei

Északkelet-Magyarország

A Soros Alapítvány és a Memorial Foundation for Jewish Culture támogatásával 1987-88-ban és 1989-ben, 92-ben régi épületeket kerestem Északkelet-Magyarországon, hogy ezzel a gyűjtő-dokumentáló munkával megőrizzem valami csekély töredékét annak a pusztulásra ítélt kultúrának, amit e vidék zsidósága alkotott és ápolt két évszázadon keresztül.

Első lépésben a levéltárak ide vonatkozó adatait dolgoz­tam fel, hogy választ találjak olyan alapvető kérdésekre, hon­nan jöttek, mikor jöttek és mivel foglalkoztak e tájon.

A terület a betelepedés szempontjából nem egységes. Fő­leg Lengyelországból, kisebb számban Morvaországból tele­pültek be, de sokan jöttek Magyarország más, még észa­kabbra és északkeletre fekvő megyéiből. így Zemplén megye északi részében már korábban, a 17. század végén éltek, míg a megye délebbi részein és Szabolcsban a 18. század el­ső évtizedeiben kezdtek letelepedni. Szabolcs megye a zsi­dók betelepedése szempontjából másodlagos helynek szá­mít, mert az ott letelepülő családok többségének már volt Magyarországon más lakóhelye.

Földesúri birtokokon éltek és a földesúr bizonyos kiváltsága­it, úgynevezett haszonvételeit vették bérbe. így főleg kocsmárosok, sör- és pálinkafőzők voltak. Kisebb számban mészárszéket, malmot béreltek. A 18. század végén már egyre töb­ben kézművességgel foglalkoztak, a kereskedés nem volt olyan mértékű, ahogy az a köztudatban később elterjedt. A 19. század közepére a mesterségek egész sorát művelték. Sza­bolcsban földműveléssel is foglalkoztak, zsellérek is voltak.

Mind a két megye területén vallási központok, egy-egy ki­emelkedő rabbi személyéhez kötődő jesivák is működtek. Ilyen volt Nagykálló, Mád, Sátoraljaújhely, Olaszliszka. Vallá­si kapcsolatuk megmaradt a lengyelországi vallási központok­kal is.

A levéltári források alapján a 19. század közepéig követtem nyomon a zsidók településtörténetét. Nem zsinagógákat keres­tem, mert ez viszonylag ismert és dokumentált emlékanyag, hanem olyan egyéb, a vallásos és a mindennapi élet tereit adó épületeket, amiket senki nem tart számon, legfeljebb néhány idős helybéli ember tud róluk. A ma fellelhető épületek több­sége a múlt század utolsó és e század első éveiből való.

A településeken belül voltak ugyan utcák, ahol csak zsidók laktak, de ez nem jelentette azt, hogy elkülönültek, hogy ne laktak volna máshol is. A zsidók által sűrűbben lakott utcák­ban is álltak keresztények házai. A zsinagóga körül általában zsidók laktak, ott voltak üzleteik, műhelyeik. A települések magja minden esetben középkori eredetű, így hát a később betelepülő zsidók ezeken a részeken nem jutottak helyhez. Ellenben ott, ahol városias fejlődés indult meg a 19. század közepétől, nem utolsósorban a zsidók nagyszámú jelenléte következtében, az újonnan kialakított városmag közelében vagy íj üzleti utcákban éltek.

Mikvék, imaházak, rabbiházak

ÚJFEHÉRTÓN a rituális fürdő épülete nagyrészt eredeti ál­lapotban megmaradt. A fürdő medencéjét sajnos betemet­ték, lebetonozták, de megmaradt az épületen belül kialakított kút, ami nagyon fontos része volt a mikvének. Érdekes a mennyezet megoldása. Részekből álló, ívesre kialakított bordákra van alulról felerősítve a deszkafödém. Valószínű­leg kívülről fűtötték, erre utal egy elfalazott nyílás a hátsó homlokzaton.

A községben volt még egy mikve, egy kis haszid imaház pincédében. Ebből már sajnos nem sok látható, de épség­ben áll az imaház épülete. Belül lakást alakítottak ki, de külső megjelenésén ez nem változtatott. Ez a kis imaház haszid zsidóké volt, akik szertartásaikban elkülönültek a többiektől. Mint más példákon is látni fogjuk, ez a len­gyel-orosz területen meghonosodott építkezési stílus néha megjelenik egy-egy településen, ahol vagy a rabbi jött arról a területről, főleg Lengyelországból, vagy egy később, az I. világháborút megelőző évtizedben betelepült haszid közösség építtette.

Ezen az épületen van még egy érdekesség, a szukka, amit épületen belül készítettek el, és ehhez nyitható tetőre volt szükség. Erre még a lakóházaknál visszatérek.

TOLCSVÁN a mikve épülete ma lakóház. Az utcai fronton régen is a metsző lakott. Az épület középső részében még látható a szép, csempézett medence.

MÁTÉSZALKÁN az 1850-es években épült szép zsinagóga mögötti kertben áll a rabbiház. A templom rossz állapotban van, nem használják. Az a néhány, aki imára összegyűlik, a kis imateremben elfér.

Lengyelországból jött a rabbi, aki építtette, otthoni mintá­ra. Az épület emeletén két sorban helyezkednek el a tágas szobák. Elöl középen faszerkezetű a veranda, felette kinyit­ható a tető.

Az épület földszintjén pászkasütő és gazdasági helyiségek voltak. Most azonban itt van a környéken egyedüli épségben meglévő rituális fürdő, az ötvenes években építették, amikor a város lebontotta a régit, ami pár utcával távolabb volt.

KISVÁRDÁN, nem messze a helyreállított múzeumként működő zsinagógától, áll az igen elhanyagolt, de méreteiben impozáns haszid templom. Ezt is a század első éveiben emelték, a belső fa falburkolatból fészert építettek mellé.

OLASZLISZKÁN is működött jesiva. A leghíresebb cáddik Cvi Herschele (1808-1874), az ő tanítványa volt a későbbi bodrogkeresztúri rabbi, Steiner Sáje.

A ma is álló rabbiház utódjáé, Friedlander Hermané volt. Az épületet kívülről erősen átépítették, de belül közel erede­ti állapotban van. Az utcára merőlegesen, egymás mögött el­helyezett szobák, a konyha, a kamrák belülről ajtókkal összekötve végigjárhatóak. Az utolsó helyisége az épületnek egy kis rituális fürdő volt

A kamra fölött a fémlemez borítású tető eltolható, hogy szukka készülhessen alatta.

BODROGKERESZTÚRON áll az utolsó híres csodarabbi, Steiner Sáje (1851-1925) lakóháza. Herschele rabbi tanít­ványaként került Bodrogkeresztúrra, ahol nagy hímévre tett szert. Messzi vidékekről jártak hozzá tanácsért, áldásért ke­resztények is.

A ház ma is zarándokhely a rabbi sírjával együtt.

MÁD építészeti emlékek tekintetében kiemelkedő helyet foglal el a hegyaljai települések sorában. Nem csak az 1700-as évek végén épült zsinagóga egyedülálló, de a közel azo­nos építési idejű rabbiház és egyben jesiva épülete is párat­lan építészeti és szakrális emlék.

Ez az épületegyüttes megérdemelné, hogy végre értékéhez méltóan megóvják és bemutassák az érdeklődőknek és azoknak a zarándokoknak, akik évről évre felkeresik a teme­tőben nyugvó híres rabbik sírját.

Üzletek, lakóházak

Az üzletek megjelenése a falvakban egy kezdetleges váro­siasodás első lépése volt. A boltok általában a lakóházzal egybeépülve, annak utcai oldalán helyezkedtek el. Ilyenkor nem nyílt szoba az utcára. Városiasabb beépítésnél több he­lyiség nyílt az utcára, ezek egyike üzletként szolgált.

Kisvárosokban, mint például Kisvárda, Nyírbátor, Mátészal­ka, az üzleti utcákban az egész utcafrontot üzlet vagy műhely foglalta el. A lakás az udvari szárnyban kapott helyet, mai szemmel igen szerény körülmények között.

A lakóházakra jellemző az egyszerűség. Gyakori volt, hogy több család lakott egy udvarban. Az utcai fronton nagyobb, jobb módú lakás volt. Mögötte az udvarra nyíló szobákkal és bejárattal egy-két szerényebb lakás. Mindez a mezővárosok­ra és kisvárosokra jellemző, és olyan népesség körében volt szokásos építkezési mód, akik nem mezőgazdasággal foglalkoztak.

Különböző épületek kapcsán már többször említettem a szukotra kinyitható tetőt. Több lakóházat is találtam, ahol még eredeti állapotában volt az e vidéken egykor elterjedt szerkezet. Északi területekről került erre a vidékre, ahol az ősz idején már hűvös volt, ezért szívesebben építették házon belül a sátrat. Többféle megoldást találtak ki, hogy az épület egy része felett ne legyen tető: elhúzható, felnyitható és kitá­masztható tetőrészeket építettek a kamrák, tornác vagy üve­gezett tornác fölé.

Egy helyről nem tettem még említést, ahogy az egykor itt élt zsidók szétszórtan megmaradt emlékeit soroltam. Ezek a te­metők. Azért nem, mert az életükről szerettem volna adaléko­kat gyűjteni. A halálról már olyan sok szó esett. Pedig ezek a temetők kapcsolódnak ma leginkább az élethez. Ide még sok százan Járnak messziről, a rokonok és a csodarabbik sírjaihoz. Amit az élők alkottak, az lassan eltűnik, és nem marad más nyoma annak, hogy valaha itt éltek – csak a temetők.