A többség megszavazza az elítélő határozatot

Látsz-e különbséget európai orszá­gok vagy politikai áramlatok között asze­rint, hogy milyen a viszonyuk Izraellel?

Nem látok különbséget. Minden politi­kai mozgalomban vannak Izraellel szem­ben megértőbb politikusok, de mindenütt erősebbek azok, akik Izraellel szemben elmarasztalóak. A többség pedig – amely nem ért a kérdéshez – rendszerint az erő­sebb oldallal szavaz, véleményem szerint azért, mert úgy gondolják, hogy az ő vá­lasztóik Izrael-ellenesek. Vannak tehát vi­ták, amelyek többnyire Izraelt elmaraszta­ló határozatokkal érnek véget.

– Te a Liberális Internacionálé (LI) alelnöke vagy.

– A Liberális Internacionáléban viszony­lag jobb a helyzet. Egyrészt ott van egy je­lentékeny izraeli párt, a Sinuj, amely ke­ményen lobbizik országa érdekeiért. Nem mondom, hogy mindig az ő álláspontjuk érvényesül, de nem söprik le őket az asz­talról. Az LI egyik terve az, hogy megkí­sérli fölvenni a kapcsolatot – ha nem is liberális, de mérsékelt – arab politikusok­kal. Így az LI keretein belül indulhatna meg valamiféle dialógus.

– Ha európai politikai fórumokon Izrael mellett szólalsz föl, hogyan tekintenek rád európai politikus kollégáid?

Színes a kép. Van, aki egyszerűen lezsidóz…

…?

Természetesen nem szó szerint, csu­pán azt mondja, hogy „megérti, ha én Iz­rael mellett beszélek, hiszen én is zsidó vagyok”. Vannak, akik figyelnek az ér­veimre, mások viszont nem törődnek velük, és mondják tovább a magukét. Az Európa Tanács közel-keleti albizottságá­nak elnöke egy északír politikus, Lord Kicklooney, ami azért érdekes, mert ne­ki lehet tapasztalata abban, miként kelet­kezik és súlyosbodik egy etnikai konflik­tus. Ő azt mondja, hogy korábban Izraelt támogatta, mostanra azonban több érv szól Izrael ellen, mint mellette.

Érzel bármilyen esélyt arra, hogy ez a beállítottság megváltozzon?

– Rövidtávon nem látok erre esélyt. Iz­rael ezt a negatív európai trendet nem tudja megfordítani. Vannak olyan orszá­gok, amelyek a közel-keleti válságot világpolitikai kontextusba helyezik. Ezzel kap­csolatban jellemző egy francia szenátor esete, aki néhány éve az Európa Tanács közel-keleti albizottságában egy ízben föl­állt, és kijelentette: ha Amerika Izraelt tá­mogatja, akkor nekünk az arabokat kell támogatnunk. Ezzel leült. Ez a régi vágá­sú francia politikai stílus ma már nem jel­lemző, de – amint az iraki háború során láthattuk – a szemlélet még él. Aki pedig az iraki háború ellen foglalt állást, az rendszerint Izrael ellen is állást foglalt.

Ez az Izrael-ellenes álláspont rosszab­bodott az iraki háború óta?

Rosszabbodni már nem tudott. Két­ségtelen, hogy amikor Izrael F-16-osokkal bombázza egy palesztin terrorista há­zát, az nem tesz jót a megítélésének.

– És miként reagálnak európai politiku­sok akkor, amikor egy palesztin terrorak­ció nyomán meghal húsz izraeli polgári személy, köztük gyerekek?

Vannak, akik azt mondják, hogy ez az izraeli kormány műve, mások meg azt mondják, nem bizonyított, hogy nem elszi­getelt akcióról van szó. Ez utóbbit az Arafathoz közel álló Al Aksza Mártírjainak Bri­gádja esetében nehezebb álltani, de a Ha­masz akcióira ráfogják, hogy elszigeteltek.

Tomi Lapid izraeli miniszterelnök-he­lyettes egy vele készült interjúban abbeli reményének adott hangot, hogy a leendő közép- és kelet-európai EU-tagok Izraellel szemben mérsékeltebb hangot ütnek meg és semlegesebb álláspont felé bil­lentik vissza a jelenlegi palesztinpárti hangulatot.

– Ha én lennék Magyarország külügymi­nisztere, garantálnám, hogy Magyarország más hangon beszélne. A magyar külpoliti­ka ma eléggé kiegyensúlyozott, nem Izra­elt teszi felelőssé a konfliktusért. Kívánom, hogy Tomi Lapid reményei valóra válja­nak, de nem tudom, vajon így történik-e. Egyfelől a most csatlakozó országoknak a holokausztért viselt felelőssége lényege­sen nagyobb, mint a legtöbb nyugat-euró­pai országé. Feltételezhetjük ezért, hogy a zsidóság ügyével jobban fognak empatizálni. Ugyanakkor azt is látni, hogy ötven év szőnyeg alá söpört történelme után ezek­ben az országokban a szélsőjobboldali hangok egyre erősebbek. A külpolitikában ugyanez a felfogás még nem jelenik meg, de a jövőben ezt nem lehet kizárni.

Az Európa Tanácsban ülő cseh, len­gyel, litván stb. képviselők Közel-Kelettel kapcsolatos álláspontja eltér a nyugat­-európaiakétól?

Ezek a képviselők többnyire csak olyan ügyekben nyilatkoznak meg, ame­lyek az ő országukat érintik. Más ügyek­ben – tisztelet a kivételnek – többnyire hallgatnak. A Közel-Kelettel kapcsolatban nem kívánnak konfliktusba kerülni az EU régi tagjaival, mert attól félnek, hogy ez a csatlakozási tárgyalásokon veszélyeztet­né a pozícióikat.

– A régi tagországok álláspontja kö­zött sincs különbség e kérdésben?

A hollandok, a dánok és mostanában az olaszok mérsékeltebb hangot ütnek meg. A németek pedig – érthető okokból – mindig nagyon óvatosak, és empatikusabbak, ha Izraelt elítélő határozat van napirenden.

Az empátiának azonban a szavazás­kor nincs szerepe: ilyenkor csak igen és nem között lehet választani.

Ez igaz, e tekintetben Németország nem különbözik másoktól: van néhány képviselője, aki Izrael mellett szavaz, a többség pedig megszavazza az elítélő ha­tározatot. A hollandok és a dánok közt még valamivel több az Izrael mellett sza­vazó.

Az Izraellel inkább rokonszenvező képviselők között van valamiféle együtt­működés, lehet őket egy csoportnak te­kinteni?

Ha én egy határozathoz módosító ja­vaslatot nyújtok be, tudom, hogy kiket kell támogatásért megkeresni. Az Európa Tanács közgyűlésén öt képviselő van – köztük Bársony András és én -, aki hatá­rozottan kiáll Izrael mellett. Valamivel többen szavaznak velünk, de a négyszáz fős közgyűlésben, ahol általában kétszá­zan vannak jelen, részarányunkat a ke­vés-sok ellentétpárral lehet jellemezni.

jég