A tiltástól a bemutatóig
1988 őszén, Szövetségünk alakuló közgyűlésén szólalt fel ifj. Schiffer Pál, az ismert filmrendező, s tett javaslatot egy zsidó filmfesztivál megrendezésére, és ígéretet annak előkészítésére. A tervezgetésből valóság lett: az USA több városa, London, Moszkva, Krakkó után ilyenre nálunk is sor került. A filmhét után beszélgettünk a rendezővel.
Az alakuló közgyűlés lelkes hangulata adta az ötletet a filmfesztiválra, vagy már előzőleg érlelődött benned egy ilyen tematikájú sorozat bemutatása?
-l936-ban a londoni fesztivál egyik szervezője felajánlotta segítségét egy hasonló filmfesztivál rendezésére nálunk. Az ajánlatot a Magyar Filmklubok Szövetsége felkarolta, ám a Művelődési Minisztérium – minthogy a külügy nem találta „időszerűnek” – elutasította. Két évvel ezelőtt úgy véltük, hogy ezt a rendezvényt se tudja már a hatalom megakadályozni, ezért újra foglalkozni kezdtünk vele, közben azonban az ígért segítség elmaradt. A tájékozódást a filmekről újra kellett kezdeni.
-Gondolom, ez nehezebb lehetett, mint a nemzeti filmnapok megrendezése, hiszen minden ország nyilvántartja filmjeit, de hol regisztrálják a zsidó filmeket?
-Sehol! Saját ismereteink, hazai és külföldi filmesek segítségével kezdtünk tájékozódni, egyiktől kaptuk a másik rendező, forgalmazó címét, a filmek nevét. A végső válogatás Gervai András filmkritikusra hárult. Lelkes és óriási munkát fejtett ki Surányi Vera, a filmklubok szövetségének külügyi titkára.
-Milyen elgondolások szerint szelektáltatok?
-Az első kritérium az volt, hogy zsidó legyen. Ezt tartalmában határoztuk meg. A válogatás másik szempontja a színvonal volt, a harmadik pedig az, hogy meg is kaphassuk. Az első rostába természetesen jóval több került, mint amennyit hét nap alatt bemutathattunk. Végül is elégedettek lehetünk a programmal; alig akadt film, amiről anyagi okból kellett lemondanunk. Igaz az is, hogy egyes forgalmazók nem reagáltak megkeresésünkre.
-Ez azt jelenti, hogy a filmeket ingyen kaptuk kölcsön?
-Lényegében igen! Ám voltak más kiadásaink, mint például a szállítás, a biztosítás, néhány rendező megvendégelése…
-Ezekre honnan került pénz?
-A filmkluboktól; valamennyit az államtól is kaptunk, a legtöbbet pedig a Párizsban élő angol házaspár. Richs Alapítványa adta – ez a zsidó kultúra nemzetközi terjesztéséire jött létre.
-Végül 26 film, ebből 8 dokumentum került a közönség elé, igen nagy választékot nyújtva, hiszen találtunk közte 70 éves némafilmet és sor került világpremierre. Izraeli, amerikai, lengyel, olasz, NSZK, NDK, szovjet, francia mellett sok magyarral is találkoztunk. Miért?
-Talán meglepő, de Izraelen kívül Magyarországon készült a legtöbb zsidó témájú film. Nehezünkre is esett kiválasztásuk; sok kolléga elnézését kértük, mert valóban kitűnő alkotásukat mellőztük.
-Minden előadást nem láttam, mert már nem jutott számomra jegy, de amelyeken részt vettem, azokat telt házak előtt játszották. Ügy láttam, hogy nemcsak a pesti zsidóságot mozgatta meg a fesztivál, hanem a rokonszenvezőket, a film iránt érdeklődőket is. Így van?
-Igen! Az idén rendezett nemzeti filmhetek nézettsége nem haladta meg az 50 százalékot, a miénk 64 százalékot ért el.
-A fesztivál milyen visszhangra talált szakmai körökben és a sajtóban?
-Minden előadáson megjelent néhány rendező és más szakember. Emlékezetes marad az Oscar-díjas Szabó István fesztivált megnyitó beszéde. Megrázó szavakkal tett hitet zsidósága és magyarsága mellett. A sajtókritikák általában pozitívan értékelték a látottakat, néhány újságíró azonban fanyalgott. Érvelésük szerint ilyen csoportosításban nem lehet fesztivált rendezni. Volt, akinek a sajtóban válaszoltam, de a többieknek is elmondhatom, hogy van cigányfilm, négerfilm, nőfilm stb., tehát minden gyűjtés, közös témába vonás megengedett. A fesztiválnak nemzetközi visszhangja is volt. Ennek egyik hatása, hogy Prágában is megrendezik a zsidó filmek fesztiválját.
-És nálunk mikor kerül ismét rá sor?
-Valószínűleg 1992-ben.
-Nem lehetne közben zsidó témájú magyar filmekből Izraelben és New Yorkban fesztivált tartani?
-Jó a tipp!
V. E.
Címkék:1990-06