A tékozlásról

(A tékozló apa. Amerikai-izraeli-magyar film. Rendező: Zsigmond Vilmos.)

Zavarba- és kétségbeejtő film. Imponál a stáblista, s bennem, a nézőben ártatlan és mámoros várakozás, hogy végre megszületett, hogy amerikai, izraeli és magyar.

A sztori látszatra a mienk (izraeli-magyar), a valóságban amerikai.

Sekélyes történet, ahogyan az amerikai magazinokból megszoktuk, de kétségkívül ugyanúgy színes és szélesvásznú, s a Núbiai-sivatag valóban, még így filmen is varázslatos. Nos, hősünk, a nagyhírű magyar színész, félbeszakítja a Hamlet próbáit (természetesen ő a vívódó címszereplő), hogy találkozhasson apja kísértetével, vagyis meglátogassa apja sírját Jeruzsálemben. És ott, a sírnál találkozik özvegyével, némi taszítás, némi vonzás; a következmény – happy end. A fiú azonosul tékozló apjával, eljátssza – dokumentumfilm a filmben – az apja, a holt-tengeri tekercseket megta­láló professzor szerepét, s szerelembe esik a hátrahagyott özveggyel.

A szereplők látszatra megfelelőek, sőt világhírűek. Ki merne kételkedni abban, hogy Michael York egyszerre a legtökéletesebben tékozló apa és ifjú Hamlet, s hogy Liv Ulmann a legbűbájosabb özvegy? És hogy az amerikai-izraeli-magyar üzleti vállalkozáshoz ez nem rossz indulás?

Hogy mindez mennyire hihető? A nézők majd eldöntik. Hogy mikor?

A film a Prolitera International produkciójában, a Magyar Televízió és az Izraeli Filmalap közreműködésével készült, s nyárelőig még egyetlen magyar filmforgalmazó sem vásárolta meg.

Én csak a tékozlást sajnálom. A pénzt, a tehetséget (a másét), s az időt (az enyémet), amit e filmre fordítottam.