A tábornokok

A BELZI RABBIT, Rokeach Áron rabbit és testvérét, Mordehájt, a bilgoráji rabbit 1943 májusában kicsempészték a bochniai gettóból. A mentési akciót egy bátor magyar katonatiszt szervezte, akit gazdagon megjutalmaztak merész tervéért.

A terv szerint a magas rangú kato­natiszt „szolgálati feladatként” a keleti fronton fogságba esett, két rangos tábornokot kísérve Magyarországra, hogy kihallgassák őket. A két tábor­nok persze nem volt más, mint a belzi rabbi és testvére.

A magyar katonatiszt hosszas készülődéssel megtette a szükséges in­tézkedéseket Lengyelországban és Magyarországon. A hamisított iratok mind rendben voltak, s különböző rendszámtáblákat is készíttetett az autóhoz. Csupán két orosz tábornoki egyenruháról felejtett el gondoskodni, de mire hibáját észrevette, már túl késő volt, hogy visszaforduljon. A tiszt azonban bízott tervében, s nem hitte, hogy tervének kivitelezése komolyabb nehézségekbe ütközhetne. Elindultak a szabadsághoz vezető úton. Az első próba a szökés volt a bochniai gettóból. A számos merész és bátor segítő közül kiemelkedik egy haszid, aki néhány napra eljátszotta a rabbi szerepét, nehogy a gettó vezetősége észrevegye eltűnését.

A két „tábornok”, mindketten megborotválkozva és civil ruhát öltve, a kocsi hátsó ülésén foglalt helyet, s sikeresen túljutott az első ellenőrzési ponton. Egy-egy ellenőrzőpont elhagyása után a magyar önbizalma nőttön-nőtt, s vidáman énekelt. Egy alkalommal még magára is hagyta két rangos utasát, hogy néhány italt lehajtson egy kocsmában. Mikor kijött onnan, nem találta kocsiját. Kétségbeesetten kutatott az autó után, de az ugyanott állt, ahol hagyta, ám sűrű ködfátyol burkolta, hogy elrejtse az avatatlan tekintetek elől. Keresztet vetett, mivel bizonyossá vált számára, hogy mindaz, amit két utasáról meséltek, igaz.

Végül elérkeztek a magyar határhoz, veszélyes útjuk utolsó szakaszához. A tiszt különösen jókedvű volt, mivel végre hazai földön járt. Kicserélte az autó rendszámtábláját, s a régit gondosan elásta egy közeli krumpliföldön.

Az első fontos ellenőrzőponton a tiszt nem számított bo­nyodalmakra. Megálltak a sorompónál, a tiszt bemutatta a megfelelő iratokat a fiatal határőrnek. Az őr szemügyre vette a fényképeket, gondosan összehasonlította az autóban ülő utasokkal, majd egy listán ellenőrizte nevüket. „Sajnálom” – mondta a fiatal katona -, „de feletteseim nem jelezték két fogságba esett tábornok érkeztét.” „Kérdezd csak meg felet­teseidet” – javasolta parancsoló hangon a szöktető. Néhány perc múlva a határőrség parancsnoka is megjelent. Sajnálatát fejezte ki a kellemetlenség miatt, de megerősítette a katona szavait. Ő sem kapott semmiféle utasítást a két fogságba ejtett tábornokot illetően. „Hol vannak egyenruháik?” – Kérdezte a hátsó ülésen helyet foglaló urakat. Amazok egy szót sem szóltak. „Megtiltották nekik, hogy bárkivel is szót váltsanak, mielőtt a parancsnokságra érkeznénk. Mégis meddig vára­kozzunk ezen az Isten háta mögötti helyen?” A szöktető tiszt válaszolt, kérdezett, sőt, tovább perlekedett velük, ám közben egyre azon járt az esze, hol hibázhatott s hogyan juthatnának tovább.

Hirtelen három magyar tábornok alakja bontakozott ki a ködből. Délcegen ültek paripáikon. Ráparancsoltak a határ­őrökre, hogy engedjék tovább a fogságba ejtett tábornokokat. Amint a kocsi átgördült a határon, a három magyar tábornok tisztelgett az autóban ülő „tábornokoknak”. A kocsi folytat­hatta a szabadsághoz vezető útját.

A magyar katonatiszt felettébb elcsodálkozott. „Ismerem a magyar hadseregben szolgáló valamennyi magas rangú tisztet, de be kell vallanom, hogy azokat, akik imént a segít­ségünkre siettek, még sohasem láttam.”

„De mi igen” – válaszolta a bilgoráji rabbi. „Az egyik apánk volt, Baer Isszakár Dov rabbi, a másik nagyapánk, Jozsué rabbi, a harmadik pedig dédnagyapánk, az angyali Sálom rabbi, akik mindhárman tábornokok az Örökkévaló hatalmas hadseregében!”

Seleanu Magdaléna fordítása

Megjelent Yaffa Eliach, Hasidic Tales of the Holocaust (New York, 1982) c. könyvében