A Szombat körkérdése politikai pártokhoz

Az alábbi négy körkérdést intéztük hat politikai párthoz MDF, FKGP, KDNP, SZDSZ, MSZP, FIDESZ és a Független képviselők parlamenti csoportjához. A kérdések után közöljük a beérkezett válaszokat.

1. Hogyan értékelik a zsidó közösség helyzetét Magyar- országon; beszélhetünk-e egyáltalán „zsidó helyzetről?”

2. Szükségesnek tartják-e egy, a Holocaust tagadását szankcionáló büntető jogszabály megalkotását? Elégséges­nek tartják-e a kisebbségek jogvédelmét a hatályos büntető jogszabályokban, amelyek csak a politikai indíttatású célzatos cselekményeket (közösség elleni izgatás) rendelik bün­tetni?

3. Kielégítőnek tartják-e az Országgyűlés által eddig megalkotott kárpótlási törvényeket? Mi az álláspontjuk a Zsidó Helyreállítási Alapról szóló 1946. évi XXV-ös törvény­ben megfogalmazottakról?

(Emlékeztetőül: az örökös nélkül elhalt zsidók után az Alap örököl.) Az Alap nem működhetett az elmúlt négy évtized során, s az elmúlt három évben folyamatosan tárgyaltak a magyar kormány és a magyar zsidóság (valamint a jóvátétellel foglalkozó nemzetközi zsidó szervezet) képviselői az Alap újjáélesztéséről. Ismeretes, hogy a kérdést az Alkot­mánybíróság döntése alapján 1993. december 31-ig törvény­ileg rendezni kellett volna, ám még nem született megál­lapodás.

4. Milyen lehetőséget látnak a magyarországi egyházak, felekezetek, nemzeti és etnikai kisebbségek költségvetési támogatására? Milyen lehetőséget látnak olyan zsidó tár­sadalmi szervezetek támogatására, amelyek nem sorolhatók a fenti kategóriákba? (pl. a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Zsidó Diákok Magyarországi Szövetsége, stb.).

MDF

Kulin Ferenc, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője telefonérdeklődésünkre, február 17-én azt a választ adta, hogy a rendelkezésére álló idő nem volt elegendő arra, hogy elmélyedjen az általunk feltett kérdésekben. (Január 10-én küldtük el azokat a frakcióvezető úrnak. -A szerk.)

FKGP

Ad 1. Véleményünk szerint nem beszélhetünk jelenleg „zsidó helyzetről”. Alkalmanként van ugyan fasisztoid botrány, de hasonlóan előfordul Landeszmann-ügy, Hanákné-féle képzelgés, hordó ügy, amelyet a médiák jelen­tőségüknél nagyobb mértékben exponálnak. Jobb lenne, ha ilyenek nem lennének, sajnos azonban Kelet-Közép-Európában ezekkel a jelenségekkel még egy ideig – a demok­ratikus gondolkodás megszilárdulásáig – számolni kell. Pár­tunk elfogadja azt az elvet: Magyar az, aki annak vallja magát, zsidó az, aki annak vallja magát.

Ad 2. Nem tudunk arról, hogy ilyen jogszabályok előkészítés alatt állnának. Mi, kirekesztettségünk miatt, csak az Országgyűlés plenáris ülésein vehetünk részt, a parlamenti bizottságból kizárták képviselőinket. Így nem vagyunk tájé­kozva ezekről a kérdésekről. Felfogásunkat a humánum iránti elkötelezettségünk fogja irányítani, ha az 1994-es választás után – mint hisszük – részt vehetünk a törvények előkészítésében.

Ad 3. Álláspontunk kategorikusan: nem! Erre vonatkozó jogi és emberiességi érvelésünket a’ Hó-nap című elméleti folyóiratnak e havi számában dr. Tímár György, a Holocaust Áldozatai Magyarországi Szövetségének elnöke és Schwartz István Mihály, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesü­letének elnöke – mindketten vezetőségi tagjaink és FKgP országgyűlési képviselőjelöltek – fejti ki.

Ad 4. Ha az 1994-es választások során pártunk lehetősé­get kap a költségvetésbe való beleszólásra (eddig ilyen al­kalmunk nem volt, de ezt a jelenlegi diszkriminatív költ­ségvetést egyhangúlag elutasítottuk), úgy megvizsgáljuk majd a támogatások jogcímeit és mértékét. Kérjük ezért, hogy idejében tájékoztassanak bennünket a zsidó társadalmi szervezetek indokolt igényeiről.

Amennyiben válaszunk, amely képviselőcsoportunk véleményét is tükrözi, kiegészítésre vagy pontosításra szorulna, kérem, hogy a gyorsabb ügyintézés érdekében lakásom címén, telefonján (névjegyem mellékelve) keres­senek velem kontaktust.

Kisgazda köszöntéssel: bort, búzát és békességet kívánok:

Dr. Győriványi Sándor

a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportjának választott vezetője

MSZP

1. Úgy vélem, nincs értelme Magyarországon „zsidó hely­zetről” beszélni. Erre utal az az ismert tény, hogy a nemzetiségi és kisebbségi törvény alkotása során a zsidóság többségi képviselete sem kívánta, hogy a zsidóságra is ter­jedjen ki a törvény hatálya..

Nem kívánom elemezni e döntés hátterét, annak a magyar történelem szomorú tényein alapuló determinációját. Ugyan­akkor a Magyar Szocialista Párt a magyar zsidósággal együtt, azok között van, akik nem felejtenek, és nem felejthetnek. Ezért egyes képviselőink, több más képviselővel együtt vál­lalták, és vállalni fogják – ha szükséges -, hogy a magyar zsidóság nevében és érdekében is szóljanak. Az antiszemita jelenségeket nem pusztán a zsidóság, hanem a magyarság és a demokrácia elleni támadásnak tartjuk, amelyekkel szemben a jogállamiság minden eszközével határozottan fel kell lépni, s minden lehetséges politikai eszközzel meg kell előzni. Végezetül, úgy gondolom, hogy az az értékrend, amelyet a magyar szocialisták vallanak, úgymint a szolidaritás, az esélyegyenlőség és az igazságosság – a magyar zsidóság története alapján is – olyan elveket és egyben követel­ményeket hordoznak, amelyek érvényesülésük esetén egyre inkább elveszti jelentőségét „zsidó helyzetről” beszélni Magyarországon.

2. A jogalkalmazás során eddig is bizonytalanságot okozó elégtelen törvényi szabályozásra tekintettel, indokoltnak lát­szik a Holocaust tagadását szankcionáló büntető jogszabály megalkotása. Az ezzel kapcsolatos német, illetve osztrák jogi megoldások a magyar jogrendbe is hasznosíthatók. A Bün­tető Törvénykönyv módosításával a kisebbségi jogvédelem egyéb hiányosságai is pótolhatók.

3. Úgy értékelem, hogy a kárpótlási törvények megal­kotása során a magyarországi zsidóság azonos elbírálás alá esett, hátrányos megkülönböztetés nem érte. A törvény végrehajtása során sem értesültem arról, hogy a zsidótörvényekkel kapcsolatos, vagy más sérelmek kapcsán benyújtott kárpótlási kérelmek elbírálása során a Kárpótlási Hivatal diszkriminációt alkalmazott volna.

A Zsidó Helyreállítási Alap újbóli működésével kapcso­latban sajnálatosnak tartom az időhúzást, bízom abban, hogy az Alkotmánybíróság döntését a Parlament még ebben a ciklusban rendezni fogja. Szeretném azért e kérdés kapcsán elmondani, hogy a zsidó szervezeteknek is figyelembe kell venni az ország és a költségvetés jelenlegi helyzetét, s olyan megoldásra kell törekedni, amely minden érdekelt félnek megfelelő.

4. A kérdés így, ebben a formában nehezen válaszolható meg, mert véleményem szerint eltérő formákat kell alkal­mazni például az egyházak és a nemzeti kisebbségek támogatására. Az egyházak támogatását, megítélésem szerint úgy kell rendezni, olyan megoldást kell találni, hogy a lehető legkisebb legyen az államtól való függőségük. A kérdés második felére válaszolva úgy vélem, hogy az Önök által felsorolt egyesületek, illetve szövetségek a más hasonló célú és jellegű szervezetek támogatásának rendszerébe illesz­tendő.

Dr. Gál Zoltán frakcióvezető

FIDESZ

1. A zsidó közösség, mint vallási felekezet helyzete jelenleg jogilag rendezett Magyarországon. Alapvető alkotmányos jogai gyakorlása biztosított (szabad vallásgyakorlás, egyházi intézményeik működtetése stb.). Beszélhetünk azonban szélesebb értelemben felfogott zsidó közösségről is, amennyiben önmagát nem csupán vallási felekezetként, hanem egyéb közösségként (pl. etnikum, kulturális hagyományok őrzője, nemzeti kisebbség) határozza meg. Ebben az értelem­ben tapasztalhatóak bizonyos negatív, főleg szélsőjobboldali jelenségek, amelyeknek jelentőségét sem eltúlozni, sem le­becsülni nem szabad. Nincs számottevő politikai bázisuk, ennek ellenére – okulva a történelmi tapasztalatokból – ko­molyan kell venni őket.

„Zsidó helyzetről” annyiban lehet szó, mint bármely más etnikai, társadalmi kisebbség helyzetéről. Nem szerencsés eleve stigmatizációs módon beszélni a zsidó közösség életéről és a társadalomban elfoglalt helyéről, mert ez ön­magában hordozza a bezártságot és a védekezésre való ál­landó készültséget még olyan esetekben is, amelyekben erre egyáltalán nincs szükség. Ebből a szempontból nincs hátsó gondolatokkal terhes „helyzet”, csak adott életviszonyok és problémák, amelyek nem mindig olyan mértékben speciáli­sak, hogy az általánostól teljesen eltérő módon kelljen róluk gondolkodnunk.

Nincsenek ma olyan politikai vagy jogi diszkriminációs jelenségek Magyarországon, amelyek speciálisan a zsidóságot sújtanák. Vannak azonban a korábban már em­lített szélsőjobboldali, antiszemita megnyilvánulások, ame­lyekkel szemben fel kell lépni. Amíg az egyes személyekben kétségtelenül létező ellenérzések nem lépik át a magán­vélekedés határait, nem csapnak át a zsidó közösséget sértő nyilvános fellépésekben, nem indokolt állami beavatkozás.

A zsidó közösség prominens tagjaitól származó egyes sikerületlen nyilatkozatok tovább mélyíthetik a még létező ellenérzéseket. Ilyen kérdésekben tapintat és tolerancia szük­séges. Társadalmi megoldást csak lassan, hosszú távon, a kölcsönös elzárkózás oldásával, nyitottsággal, a másság széles körben való elfogadásával érhetünk el.

2. A Holocaust, a zsidóság II. világháború alatti népirtása történelmi tény. Nem hipotézis, nem vitatható történelmi elmélet. Ugyanakkor a Holocaust tagadása – mint politikai magatartás – történelmileg abszurd jellegén túl kétségtelenül kegyeletsértő a zsidóság számára. Alantas, hátsó politikai szándékok vezethetnek valakit arra, hogy a zsidóságot (vagy a cigányságot, szlávokat stb.) ért tragédiákat kisebbítse, vagy nem létezőnek tüntesse fel. Ezen a jelenlegi politikai megny­ilvánulás ellen fel kell lépni.

Kérdés, hogy hogyan.

A Holocaust tagadását szankcionáló büntetőjogi tényállás jogtechnikailag megalkotható. A népirtás tagadásának ti­lalmáról Franciaországban, Ausztriában és Németországban elfogadtak büntetőjogi védelmet teremtő törvényt. Hazánk­ban is történtek már erre mutató lépések. Antall József 1992-ben fogadta ez ügyben a zsidó szervezeteket, amelyek képviselői kidolgozták a törvényszöveg magyar változatát, a Btk. egyik szakaszában összefoglalt új törvényi tényállást.

A büntetőjogi védelem szükségessége általában azon múlik, hogy egy cselekmény társadalomra veszélyessége eléri-e azt a szintet, amikor a probléma egyéb módon már nem kezelhető. Ennek megítélése során a konkrét esetben az alábbi szempontokat kell mérlegelni:

a) mennyire van jelen a társadalomban a népirtás tagadása,

b) mennyire célzatos ez, és kinek az érdekeit szolgálja,

c) mennyire kezelhető ez a jelenség a társadalompolitika egyéb eszközeivel (oktatás, ismeretterjesztés, stb.)

d) milyen egyéb szankciók (polgári jogi, szabálysértési stb.) állnak rendelkezésre,

e) mennyire végrehajtható illetve mennyire deklaratív egy ilyen jogszabály.

Lehetséges azonban egy jogalkotáson túli szempont is. A magyarországi zsidóság számára mindezen kívül minden jel szerint fontos az ilyen tárgyú jogalkotásban megvalósulandó politikai üzenet, kormányzati gesztus. Úgy véljük, erre szük­ség van.

A kérdésben megfogalmazott állítás pontatlan. A kisebbségek jogvédelme a Btk.-ban viszonylag behatárolt. Nem korlátozódik azonban kizárólag a közösség elleni izgatásra, hiszen az emberiség elleni bűncselekmények közül több tényállás is ide sorolható. A Btk. 156 szakasza ki­mondja, hogy ha valaki másnak nemzeti, népi, faji vagy vallási csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérel­met okoz, bűntettet követ el, és 2 évtől 8 évig terjedő szabad­ságvesztéssel büntethető. Sorolhatóak lennének hasonló szellemű nemzetközi emberi jogi egyezmények is, amelyek az Alkotmánybíróság döntése értelmében a magyar jogrend részét képezik. Még akkor is, ha ezek a dokumentumok csak formálisan jogszabályok, mivel hivatalos szervek (rendőrség, ügyészség) nem indítanak eljárást ilyen ügyek­ben. A kérdés tehát az, hogy rábírhatóak-e a jogalkalmazó szervek a már meglévő jogszabályok egyre szélesebb értel­mezésére. Hozzá kell tenni, hogy az Alkotmánybíróság bi­zonyos mértékben korlátozta a büntetőjogi eszközök használatát, amikor az „egyszerű” gyalázkodás pönalizálását alkotmányellenesnek nyilvánította.

Ennek ellenére lehetne találni olyan új, pontosabb meg­fogalmazást, amely megfelelne az Alkotmánybíróság ítéletének, mégis büntetőjogi fellépési lehetőséget biztosítana a gyalázkodásokkal szemben.

3. A kárpótlási törvényeket nem tartjuk kielégítőnek, az erre vonatkozó kritikai elemzéseinket már többször kifejtet­tük, ezt sem megismételni, sem tovább magyarázni nem szükséges.

Ehhez képest speciális kérdés az 1946. évi XXV. törvény, amely felállítani rendelte a Zsidó Helyreállítási Alapot. Ez a törvény formálisan mindmáig hatályban van, végrehaj­tásának elmaradása a korábbi kormányok felelőssége. Az Alkotmánybíróság e mulasztást kifejezetten is kimondta, az általa szabott határidő eredménytelenül telt el.

A kérdés rendezése összetett folyamat, körültekintő szervezési és kutatómunkát igényel, és a régi törvény mai viszonyok között alkalmazható és végrehajtható változatát új törvényben kell szabályozni. Ennek során olyan konszen­zusos megoldást tartunk elképzelhetőnek, amely nem hagyja figyelmen kívül a mára kialakult tulajdoni viszonyokat és az elmúlt negyven év történéseit.

4. Az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos elve alapján nem tartjuk szerencsésnek az egyházak költ­ségvetési támogatásának jelenlegi pénzosztogatós rendszerét. Ez ugyanis diszkriminációs lehetőségeket hordoz magában azáltal, hogy politikai megítéléstől teszi függővé egy-egy egyház, kisebbségi egyesület stb. anyagi támogatását. Az állami pénzek elvárása sem szerencsésen befolyásolja az elvileg a végrehajtó hatalomtól független társadalmi szervezetek munkáját.

Azokat a társadalmi feladatokat (oktatás, szociális ellátás, egyes karitatív tevékenységek, stb.), amelyeket egyházi kereteken belül látnak el, az állam költségvetési eszközökkel támogathatja. Ezen túlmenően az egyházak támogatását az érintett közösségekre kell bízni oly módon, hogy az egy­háznak, társadalmi szervezetnek juttatott támogatások összege az adóalapból leírható legyen.

Nem szerencsés külön kategóriaként kezelni a zsidó tár­sadalmi szervezetek támogatását. Ezt mindenképpen a többi hasonló kisebbségi, vallási, kulturális csoport támogatásával azonos elvek alapján kell végrehajtani. Az ilyen szervezetek támogatása azért is aggályos, mert a mindenkori kor­mánytöbbség prioritásai érvényesülnek. Az állami költ­ségvetésen kívüli eszközökkel természetesen külön támogatás (szponzorálás) is elképzelhető.

dr. Kövér László

FÜGGETLENEK

1. Struccpolitika lenne azt mondani, hogy „zsidó helyzetről” Magyarországon nem beszélhetünk. A kérdés történelmi gyökerei ismertek és ennek vadhajtásaival ma is talál­kozhatunk. Ugyanakkor nem világos előttem a „zsidó közösség” fogalma. Ismereteim szerint a magyarországi zsidóság értelmezése sem egységes ebben a kérdésben. Az Országgyűlés megbízott elnökeként saját magam is ta­pasztaltam, hogy a Magyarországon élő zsidók eltérően ítélik meg például azt, hogy kisebbséget jelentenek-e, vagy csak egyszerűen vallási közösséget, vagy egyikhez tartozónak sem tekintik magukat, hanem csak egyszerűen zsidó szár­mazásúnak. Ha a magyarországi zsidó származású la­kosságot közösségnek tekintem, úgy összességében a hely­zetet jónak – és a fentebb utalt vadhajtások megnyi­latkozásai ellenére is – megnyugtatónak ítélem meg.

2. A Holocaustot tagadni nem lehet, hiszen ez történelmi tény. Hogy ennek tagadása morálisan mindenképpen elítélendő, ehhez sem férhet kétség. Azonban, hogy ez bün­tetőjogi kategória legyen-e, kellő jogi pallérozottság hiányában nem tudom megítélni. Úgy gondolom, hogy a Btk. alapos tanulmányozásával nevesíthetők azok a büntetőjogi kategóriák, amelyek a Holocaust tagadásának a zsidó szár­mazású emberekre, vagy a zsidó közösségre veszélyes megnyilvánulási formáit szankcionálják. Még egyszer hang­súlyozom, jogi felkészültség nélkül nem tudnám nevesíteni ezeket a jogszabályhelyeket, de úgy érzem, ilyennek kell lennie a Btk-ban.

3. A kárpótlás intézményét kezdettől fogva elleneztem, de mindjárt hozzátenném, hogy a magyarországi zsidóságot ért sérelmeket nem azonos kategóriákba sorolom azokkal az intézkedésekkel, amelyek alapján tekintet nélkül (pl. vallási vagy etnikai közösséghez való tartozásra) mindenkit kár­pótoltak vagyoni sérelem okán. A zsidó közösség tekin­tetében éppen a numerus clausus és a Holocaust okán indo­koltnak tartom a pozitív diszkriminációt, és ilyen in­tézményként indokoltnak tartom a Zsidó Helyreállítási Alapot is.

4. A magyarországi egyházak, felekezetek, valamint nemzeti és etnikai kisebbségek költségvetési támogatásának rendszerét megfelelőnek tartom. Úgy ítélem meg, hogy ez a támogatási rendszer lehetővé teszi mindenki számára azt, hogy megfelelő körülmények között gyakorolja vallását és a – belátom -, nem túlzottan bőkezű támogatás lehetőséget biztosít minden kisebbséghez tartozó állampolgár számára saját kultúrájának ápolására.

Üdvözlettel: Dr. Fodor István