A Reichstag fényei

Forrás: 168 Óra

2008. március 1. Egy vészes korszak szimbóluma lett a berlini Reichstag. A hajdani Birodalmi Gyűlés épülete négy évtizeddel az átadása után, a pusztulása napján tett szert világhírre – épp 75 éve, 1933. február 27–28-ának az éjszakáján.

A náci rezsim összeomlását követően is sokáig kiégve tátongó épület egy ideig történelmi tárlatnak adott otthont, majd a gigantikus modernizálást követően a kilencvenes évek végén költözhetett át ide Bonnból a Bundestag. A zaklatott sorsú Reichstagsgebäude krónikája.
Lubbe és Minim. Adolf Hitler hatalomra jutásának 75. évfordulóján (január 30.) önkéntelenül ez a két külföldi név jut az ember eszébe, ha a Reichstag históriáját fürkészi. Lubbe a náci korszak elejének, Minim pedig a finálénak volt aktora. A Birodalmi Gyűlés épülete 1933. februári felgyújtásának vádjával halálra ítélt és 1934 elején kivégzett holland anarchoszindikalistát, Marinus van der Lubbét ki-ki ízlése szerint „piromániás őrültnek” avagy a tettét beismerő „ártatlan mártírnak” tartja. A néhány hete, 85 esztendősen Moszkva közelében elhunyt Mihail Minim szabályos hős. Ő volt 1945 tavaszán az a szovjet katona, aki sarló-kalapácsos vörös zászlót tűzött ki Berlin legismertebb romjának rozoga kupolájára.

Ám a berlini parlament krónikája fél évszázaddal korábbra nyúlik vissza. A brit Viktória királynő kedvenc német unokája, II. Vilmos császársága idején, 1894-ben avatták fel a sziléziai homokkőből neoreneszánsz stílusban emelt Reichstagsgebäudét. A Paul Wallott pazar tervei alapján egy évtized alatt elkészült parlament meseszép kupoláját „Kaiser”-korona ékesítette.

Villámháborúk

A 19. század végén a poros-porosz metropolisz már vehemensen készült arra, hogy az öreg kontinens egyik legfontosabb fővárosa, politikai, gazdasági és kulturális centruma legyen. A mozikkal, színházakkal, kávéházakkal, kaszárnyákkal, magas gyorsvasúttal (S-Bahn) és földalattival (U-Bahn) büszkélkedő Berlin szívében, a Spree partján csodájára jártak a polgárok a 132 méter hosszú, négybástyás parlamentnek. A nemzetközi sajtó az első világháború előtt is szólott már a Reichstagról, ahol aztán a szocdem honatyák is rábólintottak a Blitzkriegre.

Többéves sárdagasztás, vérontás, területvesztés és a császárság összeomlása lett az 1914-től 1918-ig tartó „villámháború” vége. II. Vilmosra három évtizednyi uralkodást követően pedig hollandiai emigráció várt: oda küldött majd horogkeresztes koszorút 1941-ben koporsójára a Führer.

De ne szaladjunk annyira előre! Hiszen itt volt még az „arany húszas évek”. Josephine Baker fedetlen keble és banánszoknyája akkor még jobban lázba hozta az embereket, mint a kevésbé erotikus mozgású Joseph Goebels propagandája. Bulla Elmától Balázs Béláig magyar művészek is százával találtak értelmes kenyérkeresetet a végzete felé rohanó világvárosban.

Az NSDAP voksdiadala, az osztrákból németté lett Adolf Hitler hatalomra kerülése 1933 januárjában aztán véget vetett a „mosoly országának”. Fáklyafényben náci csizmák masíroztak a Brandenburgi kapun keresztül. Négy hét múlva lángolt a Reichstag – majd könyvek égtek, zsinagógák, emberek…

1933. február 27-én este – a következő nap emigráló – Bertold Brecht éppen kofferját pakolta (hogy aztán csak másfél évtizeddel később térjen vissza Berlinbe. Wilhelm Furtwängler a Filharmóniában dirigált a Brahms-centenárium alkalmából. Mire véget ért a koncert, már lángolt a Reichstag. A tűz martaléka lett a weimari alkotmány is: a birodalmi elnök, Hindenburg a katasztrófa másnapján rendeletileg megszüntette a benne foglalt demokratikus jogokat. Jött az egykeszindróma: egypártrendszer, egy nép, egy birodalom, egy vezér… Hitler és miniszterei meg a honatyák pedig 1933 tavaszán a kiégett parlamenti nagy tanácsteremből a Kroll-Operbe tették át székhelyüket. Színház az egész alsóház… A náci diktatúrában igazából már nem volt szükség a delegáltak munkájára.

Barna pestis szabadult előbb Németországra, majd fél Európára – „megnyíltak” az első koncentrációs táborok. De épültek sztrádák, kaszárnyák, sportarénák is. Az 1936-os berlini „showolimpia” harmadik legsikeresebb állama „csonka-Magyarország” lett. Tíz aranyunk, egy ezüstünk, öt bronzunk szépen csillogott. Az üszkös Reichstagot fotózó turisták pedig, ha nem vágytak az ötkarikás játékok fő helyszínére, az Olympiastadionba, akár (tágas termekben) tévén is nézhették a versenyeket.

Ki emlékezett már akkor Georgij Dimitrov és társai maratoni, lipcsei perére: a bolgár kommunistát felmentették a Reichstag felgyújtásának vádja alól – a „balhét” Van der Lubbe „vitte el”. A holland fiatalember halálos ítéletét az NSZK-ban előbb börtönbüntetésre változtatták – majd a nácikorszak politikai pereinek döntéseihez hasonlóan a közelmúltban érvénytelenítették.

A Birodalmi Gyűlés épülete – ki sejtette akkor – évtizedekre funkciótlanná lett. 1945 tavaszán vörös zászló és cirill ákombákom került az épület belövéses falaira. Nyugat-Berlin keleti határán csupán 1957-ben – a gazdasági csoda kellős közepén – kezdődött meg a Reichstag rekonstrukciója. Az amerikai–brit–francia övezet kormányzó főpolgármesterét Willy Brandtnak hívták akkoriban. 1961-re csinosodott meg kívülről a tömzsi exországház.
A kupola nélküli historikus épület helyre pofozását mégsem ünnepelhették a berliniek gondtalanul, mert augusztusban a keletnémetek a szovjet elvtársak támogatásával hozzáláttak a metropoliszt huszonnyolc évre kettészelő fal építéséhez. Alig néhány méterre a Reichstagtól, amelyet belülről 1972-re hoztak rendbe.

„Konyakos Willy” akkor már Bonnban volt kancellár, de szívét a szigetvárosban hagyta. A hajdani parlament egy részét múzeumként nyitották meg a nagyközönség előtt. A német történelem kérdései című tárlatot folyamatosan aktualizálták, mígnem jött 1989 októbere, az NDK negyvenedik születésnapja, majd a következő hónapban a berlini falomlás.

A Reichstagon ma kétnyelvű emléktábla idézi hazánk „faltörő” szerepét az osztrák–magyar határnyitással, a keletnémet menekültek kiengedésével: „1989. szeptember 10. A magyar és a német nép barátságának jelképeként, az egységes Németországért, a demokratikus Európáért.”

A Rajnától a Spreehez egy 1991-es döntés alapján költözhetett át a Bundestag. Előbb azonban Christo becsomagolta Közép-Európa leghíresebb épületét, majd a bolgár performance-művész távoztával kőművesek és mérnökök varázsolták korszerűvé a Reichstagot.

Este tízig

1998 őszén, amikor véget ért a tizenhat évnyi Kohl-korszak, először úszott fényárban a pazar parlament. Elegáns üvegkupolát és mélygarázst is kapott Sir Norman Foster tervei alapján. 2008-ban is innen pillanthat le a „nép” az NSZK 614 képviselőjére.

A német demokrácia átláthatóságát aligha szimbolizálhatná kézzelfoghatóbban egy építmény, mint a hetvenöt esztendeje felgyújtott Reichstagsgebäude. Naponta ezrével látogatják bel- és külföldiek Németország (este 10-ig nyitva tartó) parlamentjét, kőhajításnyira a kancellári hivataltól, a Brandenburgi kaputól és hazánk berlini nagykövetségétől.