A református sajtó a zsidó recepcióért
A református egyház hivatalosan nem vett részt az egyházpolitikai küzdelmekben. A zsidó vallás recepciójáért sem szállt testületként a közélet arénájába. Nem tehette számaránya miatt sem. A tízkötetes „Magyarország története” adatai szerint 1890-ben Magyarország 15 milliót alig meghaladó lakosságából mindössze 2,2 millió volt református.
A református és evangélikus egyháznak három-három püspöke és ugyanannyi főgondnoka, illetve főfelügyelője, az unitáriusoknak pedig az egyetlen püspöke hivatalból tagja volt a főrendiháznak. Ott sorompóba léptek az egyházpolitikai törvényjavaslatok, így a zsidó vallás egyenjogúsítása érdekében benyújtott törvényjavaslat elfogadása érdekében. Természetesen megtették ezt máskor is, és nem volt mindig elválasztható a magánember és az egyházi tisztségviselő személyükben.
A dualizmus korában országgyűlési ciklusonként átlag 12 református lelkész volt a képviselőház tagja. Azoknak a közéleti személyeknek a száma, akik a dualizmus idején ciklusonként országgyűlési képviselők voltak, 10 és 54 között ingadozott. Mind a lelkész, mind a világi református egyházi tisztségviselő országgyűlési képviselők különböző pártok színeit viselték. Az egyházpolitikai reform és azon belül a recepció ügyében azonban egységes magatartást tanúsítottak. Mindezt azonban politikai meggyőződésük és vallási hovatartozásuk együtt motiválta.
A tárgyalt korszak ötven református újságjának áttekintésére sem tér, sem idő nem áll rendelkezésünkre. Nem is várható, hogy gyermekújságokban recepcióról szóló írásokat találjunk. Néhány reprezentatív református újságot vizsgálunk. Nagysúlyú híradásokon, cikkeken mutatjuk be a recepció problémájának kezelését.
A reprezentatív református újságok közül a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, a Dunamelléki Református Egyházkerület Budapesten kiadott hivatalos lapja közölt először hírt a recepció kérdéséről. 1892. január 14-i számában olvashatjuk, hogy a fővárosi zsidóság fiatalabb nemzedéke körében mozgalom indult a zsidó vallás egyenjogúsítása érdekében. A mozgalom az előző héten a fővárosban nagygyűlést tartott, és magával ragadta az idősebbeket és a vidéket is. A nagygyűlésnek a képviselőházhoz intézett memorandumából azt emeli ki a lap, hogy „a felirat különösen a zsidó hitre való áttérési tilalmat tartja megszüntetendőnek”.
A fővárosi helyzet előnyéből következően nem csodálkozhatunk azon, hogy a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap reagált elsőnek a recepció ügyére, de 1892. január 18-án Bartha Béla főiskolai jogtanár a Sárospataki Lapokban vezércikket közölt a recepcióról. Elutasította az antiszemita ellenérveket, amelyek szerint a zsidók emancipálva vannak, mit akarnak a recepcióval. Megmagyarázta az emancipáció és a recepció közti különbséget. Kifejtette, hogy a zsidóság vallási egyenlősége nem csupán a zsidóság belső ügye. Nem is csupán politikai ügy, hanem a szabadság, liberalizmus ügye, és mint ilyen, közvetlenül elvi alapokon nyugodva érdekli a protestantizmust.
Deák Ferenc és Eötvös József történelmi példájára hivatkozik Bartha, akik sokkal többet kívántak adni a zsidóknak, mint amire a zsidók törekszenek. A református Tisza Kálmán is keresztül óhajtotta vinni régebben a zsidók és keresztyének közti polgári házasságot és a zsidó felekezet főrendiházi képviseletét. Akkor a protestáns képviselők egy része azért vetette el a javaslatot, mert kevesellte a zsidóknak nyújtandó jogokat. A Sárospataki Lapok viszont már akkor is hűen képviselte e kérdésben a szabadelvű irányt. Az újabb mozgalomban nehezményezi Bartha Béla a zsidók megtorpanását, de reméli, hogy bátor folytatása lesz. „…a zsidóság mozgalmát, mely a magyar államot és nemzetiséget, a szabadelvűséget és a protestantizmust csak erősítheti, helyeseljük, hasznosnak és jogosultnak tartjuk…”
A Sárospataki Lapok ment el a legmesszebb a recepció támogatásában. Nem minden egyházkerületi sajtóorgánum járta ezt az utat. A Dunántúli Protestáns Lap 1892. június 10-én közölt először hírt a recepcióról. Egy angol rabbi nyilatkozatát idézte, aki ellenezte a vegyes házasságot. 1894-ben még egy hírt útjára eresztett ez a lap a recepció kérdéséről, és ezzel lezárta a témát. Az Erdélyi Református Egyház- kerület lapja, a Protestáns Közlöny 1894-ben egy, 1895-ben két hírt közölt a recepcióról, aztán a maga részéről levette napirendről. A Debreczeni Protestáns Lap ugyan csak 1893-ban kezdett cikkezni a recepcióról, de akkor aztán felzárkózott a Sárospataki Lapok és a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap mellé, sőt az antiszemitizmus elutasításában még a recepciós törvény megszületését követő időkben az említetteken is túltett.
Problémát jelentett a recepció támogatásában a zsidó vallásra térés engedélyezésének kérdése. A többségi vélemény arról szólt, hogy a kölcsönösséghez és viszonossághoz az is hozzátartozik, hogy keresztyén hitről is lehessen zsidó hitre térni. Voltak azonban ennek ellenzői. Száz Károly dunamelléki református püspök 1893 januárjában azt nyilatkozta, hogy teljesen támogatja a zsidó vallás bevetté nyilvánítását, de teológiailag tisztázni kívánja a keresztyén hitről zsidóra térés kérdését, amit végül is nem ellenez. „Az, hogy keresztyén ember zsidó hitre áttérhessen – mondotta a püspök -, ’protestáns hitelvekbe is ütközik’, mert a keresztséget a protestánsok is szentségnek, egész életre szólónak, letörölhetetlennek vallják… Aki tehát nem hisz, ám legyen zsidó, erre azt mondhatjuk a Vatikán terminológiájával, ’tolerari posse’. Az áttörtét tehát keresztyénnek fogjuk tekinteni áttérése után is, tőle azonban semminemű egyházi szolgáltatást nem kívánunk.”
Ugyanott nyilatkozott a többi püspök is. Szász Domokos erdélyi püspök nem szólt a recepcióról. Pap Gábor dunántúli az 1875-78-as országgyűlési ciklus óta támogatja Irányi Dániel vallásszabadságról szóló javaslatát és benne a recepciót is. Kis Áron tiszántúli püspök az államra tartozó dolognak tartja a recepciót és nem nyilatkozik, mivel az politikai kérdés, Kun Bertalan tiszáninneni püspök „a zsidó vallás recepcióját a viszonosság és vallásszabadság alapján szívesen üdvözli, az alatt a föltétel alatt, ’ha a zsidó felekezet hitcikkelyeit a többi felekezet példájára körülírja’, szervezkedik, és mint ilyen, saját felekezeti törvénykönyvet létesít, olyat, mely ő felsége szentesítését is megnyeri”.
A Sárospataki Lapok úgy értékelte a helyzetet, hogy már maga a vallási egyenjogúsításért folytatott küzdelem öntudatosítja a művelt magyar zsidóságot és társadalmi életét élénkíti. Ezt mutatja a Magyar Zsidó Irodalmi Társaság szerveződése. Kiemelte a hír, hogy az alakulóban lévő társaság céljai közt első helyen áll a Biblia magyar nyelvre fordítása: „Mily szép volna, ha közös erővel, egymást gyámolítva végezhetnők az Ó-Szövetség lassan haladó revízióját!”
Egyedül a főpapok közül
A Dunántúli Protestáns Lap hosszan tudósított arról, hogy a Komáromi Gemilut Chaszodim (a Szeretet Gyakorlása) nevű izraelita egylet dísztagjául választotta Pap Gábor dunántúli református püspököt és díszoklevelet adott át neki. Különösen kiemeli, hogy a vérvád ellen egyedül ő lépett fel hivatalosan a magyar püspökök közül. „Méltóságod vala az egyedüli főpap hazánkban, ki azon szent lelkesedéssel, melyet az igazság iránti szeretet ébreszt, a kötelességérzetnek ama hatalmas erejével, melyet a benső meggyőződés ad, síkra szállott a gyűlölet és a vakbuzgóság amaz átkos szülöttje ellen és körrendeletben figyelmeztette a dunántúli ev. ref. egyházkerület papságát, hogy hirdetve a szeretet igéjét, csillapítótag hassanak híveikre.”
Ezek után leírja, hogy a vérvád után egy évtizeddel, amikor az „északi zsarnok” ötmillió zsidót üldözött, és amikor minden határ el volt zárva a bujdosók elől, Pap Gábor volt a kontinens egyetlen főpapja, aki felhívta a közjótékonyságot az üldözöttek bujdosó hontalanjaira.
A református sajtó lapjaiból a Sárospataki Lapok, a Debreczeni Protestáns Lap és a Protestáns Egyház és Iskolai Lap hűségesen tudósított a recepciós törvényjavaslat megszületéséről és további sorsáról. Nyomon kísérte, hogyan fogadta el háromszor is a képviselőház, mire végül a főrendiház 1895. május 15-én 108:107 arányban elfogadta azt. A főrendiház elnökének, a református Vay Bélának a szavazata döntötte el a recepciós törvényjavaslat sorsát. A törvényből kimaradt a zsidó hitre áttérés engedélyezése. A protestáns sajtó egészében az áttéréssel együtt támogatta a törvényjavaslatot, de tudomásul vette a döntést, bár nem örült neki. A kölcsönösség és viszonosság sérelmét látta benne. Magának a recepciós törvénynek azonban így is örült, és a felkorbácsolt antiszemita hangulat ellen felvette a harcot. Szép elvi cikkeket közölt különösen a Debreczeni Protestáns Lap az antiszemitizmus ellen az immár vallásilag is egyenrangúvá vált zsidóság mellett, mint akik a recepcióval lettek a hazának teljes jogú polgárai, úgyhogy immár maradéktalanul magukénak érezhetik azt.
A szerző a Debreceni Református Teológia professzora. A fenti szöveg a zsidó felekezet egyenjogúsítása centenáriumán a Mazsihisz, a Yahalom Zsidó Szabadegyetem és a Szombat szerkesztősége által szervezett emlékülésen elhangzott előadásának írott változata.
Címkék:1996-01