„A rászorulók megsegítése igazi közösségépítés”

„A rászorulók megsegítése igazi közösségépítés”

Interjú Háberman Zoltánnal

Háberman Zoltán (36 éves) a Magyarországi Zsidó Szoci­ális Segély Alapítvány jóléti programjainak igazgatója, 2004 áprilisa óta tölti be e tisztséget. Szociális munkás oklevelet szerzett a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, és az ELTE Bölcsészettudományi Karán is. Komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, évekig tanult és tevékenyke­dett az Egyesült Államokban és Izraelben. 2004 áprilisa előtt egy kőbányai hajlékta­lanszállón dolgozott – látta és megismerte a társadalom egyik legszomorúbb arcát is.

Kovács András 2002-es felmé­rése szerint a zsidó népességnek körülbelül a fele 56 év fölötti. Érződik ez a szociális infrastruktú­rában?

– Feltétlenül. Szociális munkát a zsidóság körében a MAZSIHISZ és a JOINT – vagyis alapítványa, a Ma­gyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány – végez. A vészkorszak óta a JOINT egyik fő feladata a túlélők megsegítése. Aki itt élt Magyarorszá­gon, és 60 éven fölüli, az mind Holo­kauszt túlélő. A JOINT szerepe sok­ban változik, de az idősödő és egyre elesettebb túlélők támogatása ma is egyik fő feladata. A MAZSIHISZ-re hárul a fiatalabb generációk gondozá­sa, persze ebben is igyekszünk a segít­ségükre lenni.

Miben különbözik a túlélőkről va­ló gondoskodás az általános idősgondozástól?

– Tanúsítjuk, amit a Kovács felmérés is megállapít: a túlélők közt megdöb­bentően sok a magányos, főként az ass­zony. Tapasztaljuk, hogy időseink men­tális és egészségi állapota rosszabb, mint amilyen az életkoruknak megfelel. Közülük sokan szenvednek egyszerre több súlyos betegségben is, nem tudják elhagyni lakásukat, vagy teljesen ágy­hoz kötöttek. A helyzet magán hordoz­za a Holokauszt súlyos bélyegét. 15 000 túlélő van köztünk, akik főként Buda­pesten laknak. Kemény gondokkal ta­lálkozunk: magányosság, bizalmatlan­ság, lelki és testi betegség, elértéktele­nedett nyugdíjak, gyorsan emelkedő gyógyszerárak, lepusztult lakások. Az elvünk, hogy – ameddig csak lehetséges – gondozottjaink önállóan, saját laká­sukban, méltóságban élhessenek. Eb­ben segítjük őket. A kórház mindig csak az utolsó megoldás lehet! Napi kapcsolatban állunk a legrászorultabbakkal. Az ágyhoz kötöttek Budapesten orvosi felügyelet mellett végzett szaká­polást, otthonápolást kapnak a saját la­kásukban. A jobb állapotban levők szá­mára házi gondozást tudunk biztosítani; szociális munkások látogatják őket, és gondozók segítenek nekik az alapvető napi feladatokban. Akik képesek arra, hogy megszervezzék a saját életüket, azok anyagi támogatást kérhetnek a rezsijükhöz és más kiadásaikhoz.

Az elmúlt években sok új szolgál­tatást vezettek be a túlélők támoga­tására. Honnan van minderre pénz?

– A JOINT változatlanul a saját költ­ségvetéséből fizeti a legrászorultabb túlélők anyagi támogatását, és termé­szetesen fenntartja magát az Alapít­ványt is, a teljes infrastruktúrájával. A MAZSIHISZ fedezi az idősellátásban nélkülözhetetlen intézmények – a kóser konyha, a kórház, az idősotthonok és a napközi otthonok – működését. Az új támogatásokat és szolgáltatásokat pedig egyre inkább a nagy nemzetközi kár­pótlási alapoktól, például a Claims Conference-től és a Svájci Biztosítási Alaptól elnyert pályázatok fedezik. Ta­valy 400 millió forintot sikerült szerez­nünk ilyen módon idősgondozásra. Per­sze, ezek a pénzalapok sem végtelenek. Számítunk a helyi adakozók és az ön­kéntesek részvételére a gondozásban. A Holokauszt túlélők támogatása össze kell, hogy fogja a közösséget! Helyette­sítenünk kell a túlélők hozzátartozóit: azokat, akik már nincsenek köztünk, és azokat, akik távol – tipikusan Izraelben vagy az Egyesült Államokban – élnek.

Hogyan látja a mai magyar zsidó­ság fiatalabb korosztályainak a szo­ciális helyzetét? Milyen feladatok várnak Önökre?

– A már említett tanulmány szerint az össznépességhez képest a zsidóság va­lamivel jobb anyagi helyzetben van, de ez a tény a mi napi munkánk szempont­jából irreleváns. Amíg vannak nincste­lenek és elesettek, arányszámuktól füg­getlenül el kell látnunk őket. Márpedig vannak: nem kellett sokáig keresnünk őket, máris több száz nehéz helyzetben élő, gyerekes családra találtunk.

Hogyan jutnak el Önökhöz a nél­külözők?

Mi igyekszünk eljutni hozzájuk! Elsősorban a zsidó iskolákra támaszko­dunk, mert ezek a legnagyobb „gyűjtőhelyei” a közösségünknek. Fel­méréseket végzünk, illetve végeztetünk, és két szociális munkásunk is dol­gozik a gyerekek közt. Aztán indítunk olyan programokat, amelyek hozzánk vonzzák a rászorulókat. Például angliai segítséggel térítésmentesen tudunk csi­náltatni receptre felírt dioptriás szem­üvegeket. Emiatt sokan keresnek fel minket, akik eddig még nem jártak ná­lunk, pedig rászorulnak a segítségre. In­nen aztán el lehet indulni, és fel lehet göngyölíteni a szálakat.

A zsidó iskolák jelzik Önöknek, ha szegénységet észlelnek a diákok közt?

– Igen, és sajnos van mit jelezniük. El egy sztereotípia, hogy a zsidók gaz­dagok, és a Rózsadombon laknak. Ez a nézet antiszemita, mégis sok zsidó is azonosul vele. Nehéz küzdenünk ez ellen. Amikor a szegénység problémá­járól beszélünk, rögvest szembetalál­juk magunkat ezzel a sztereotípiával. Nem csak a szegénység a probléma, hanem a mentális helyzet is: nagyon sok rászorult zsidó család van, másod- harmadgenerációs emberek, akik ko­moly pszichiátriai problémákkal küz­denek.

Említette, hogy a JOINT Szociál­is Segély Alapítványa főleg a Holo­kauszt túlélőkkel foglalkozik. A má­sod-harmad generációt is eléri?

– A másod-harmadgenerációs túlélőkkel a MAZSIHISZ Szociális Osztálya fog­lalkozik, de olyan sok a prob­léma és olyan kevés a pénz, hogy segíteni szeretnénk. Rá­adásul a hitközség számára óriási feladat az étkeztetés. Ez nagyon fontos, hiszen több ezer embert ebédeltetnek meg naponta. Lehet mondani, a negyedik generációval, a gye­rekekkel kezdtünk el foglal­kozni. A JOINT több ország­ban indít be egy gyerekjóléti programot, Children in Need az angol neve, még nem talál­tunk rá szép fordítást. A prog­ram célja, hogy az anyagi vagy mentális gondokkal küszködő gyerekeket megtaláljuk, és egy híd­szerepet felvállalva helyezzük el őket hatékony zsidó és világi ellátó rend­szerekbe, és aztán nyomon kövessük a sorsukat. Ennek kapcsán indult be a már említett együttműködés az isko­lákkal.

Hány ember végzi az Alapítvány munkáját?

– Különböző programjaink vannak, mint a már említett otthonápolás, az ott­hongondozás, a költségtámogatás, aztán az önkéntes munka megszervezése, a fo­gyatékosok támogatása, satöbbi. Tízen szervezik ezeket a tá­mogató programokat, amelyek aztán 40 szerződéses ápolónőt és körülbelül 50 gon­dozónőt foglalkoztat­nak. Hét főállású szoci­ális munkásunk van, a gondozottakat kerüle­tek szerint osztottuk el.

Önnek komoly szakmai tapaszta­latai vannak. Hogyan látja az ellátás mai helyzetét?

A JOINT mindig megpróbált mo­dellszerűen működni. Szerencsés hely­zetben vagyok, hogy itt dolgozhatom, mert jó programokat tudtunk beindítani. Mi egyedül azonban nem tudjuk ellátni a szociális feladatokat, ez nem is tisz­tünk ma, 14 évvel a rendszerváltás után. Egyre inkább a magyar zsidó közösség­nek kéne átvállalnia a szegények gon­dozását. A magyar zsidóság nem vállal elég felelősséget a saját szegényei meg- támogatásáért, pedig a zsidóság mindig gondot fordított arra, hogy jól megszer­vezze a saját szegényellátását.

Van-e a JOlNT-nál hivatalos „szegénységi küszöb’?

Igen, mivel anyagi forrásaink saj­nos korlátozottak. Kénytelenek va­gyunk jövedelemigazolást kérni, de a támogatás megítélése nem a jövedelem automatikus függvénye, az egy főre eső jövedelmen kívül a mentális és egészsé­gi állapotot, a családi viszonyokat és más szempontokat is figyelembe ve­szünk. Olyan magas a mérce, hogy rit­kán jelent problémát a segély megadá­sa. Van még valami: nem szoktuk a jö­vedelembe beleszámítani a különféle kárpótlásokat. Ez etikai kérdés a szá­munkra, hiszen ezért megszenvedtek az emberek.

A rendszerváltás után kettényílt a társadalmi olló, és a magyar la­kosság egy része elszegényedett, lemaradt a versenyben. A zsidósá­gon belül is elindult ez a folyamat?

– A zsidóságot természetesen ugya­núgy érintik a társadalmi változások, csak sajátos jellemzői miatt talán egy kicsit csillapítva. A nyugdíjasokon kí­vül az állástalan másodgenerációs értel­miségiek vannak a legnehezebb hely­zetben: elvesztették munkájukat, és már nem tudnak visszakapaszkodni az erősen átalakult munkaerőpiacra. Fontos leszögezni azt is, hogy Magyaror­szágon vannak zsidó hajléktalanok, sőt Holokauszt túlélő hajléktalanok is, és ez nagy szégyen. Nincs megoldva az el­látásuk.

Foglalkozik-e bárki munkaerő közvetítéssel? Vannak-e munkába állítási programok?

Egyelőre csak kezdetlegesen, főleg a csökkent munkaképességűek számá­ra. Vannak védett munkahelyeink, egy varrodát működtetünk, az Eszter mű­helyt. De nem megkétszerezni vagy megháromszorozni kéne az ilyen kez­deményezéseket, hanem megtízszerez­ni, meghúszszorozni. Ez azonban már a közösség dolga.

Mit ajánl egy zsidó szegénynek, aki segítséget akar kérni?

– Ha Holokauszt túlélő, akkor hoz­zánk jöjjön, megpróbálunk rajta segíte­ni. Részben vagy teljesen fizetjük a re­zsijét. Gondozónő megy hozzá, ruhát, ételt kap. Ha beteg, ápoljuk. A másod­-harmadik generáción azonban jelenleg nem tudunk segíteni. A MAZSIHISZ küszködik a feladattal, de a problémák nagyobbak, mint az anyagi lehetőségek. Durván hangzik, de kevés rá a pénz. Nincs adományozói kör. Pedig a ma­gyar zsidóságban – szerencsére – sok a jómódú ember. Az adományozás szo­kása azonban a múlt ködébe veszett.

Nem védem őket, de a tágabb társadalomban is így van.

Minden ország zsidósága hasonlít az őt körülvevő társadalomra, így Ma­gyarországé is.

Próbált-e a JOINT jótékonysági vacsorákat szervezni, vagy más adományszerző akciókat indítani?

A MAZSIHISZ próbálkozott jóté­konysági vacsorával. S nagy vita van ekörül, hiszen sokan azt mondják, hogy ez nem célravezető. A JOINT ado­mányszerző tanfolyamokat szervez a zsidó szervezetek számára, hogy a pénzszerzés korszerű, hatékony mód­szereivel megismerkedhessenek. Az önellátásig azonban még nagyon hosszú az út, ez más társadalmi problé­mákkal is összefüggésben áll. Például más országokban büszkék az emberek, hogy mennyi pénzük van, míg Magyarországon ezt megpróbálják titkolni. Ha valaki adományoz, akkor meg fogják tudni, hogy mennyi pénze van, és ezt nem akarja.

– A JOINT és a MAZSIHISZ mennyire tudja összehangolni a te­vékenységét? Van-e szimbolikus jelentősége az együttműködésnek?

– Állandó kapcsolatban állunk, és tö­rekszünk az együttműködésre. Ennek a két szervezetnek le kell fednie a ma­gyarországi zsidóság jóléti ellátását. Fontos, hogy azonos szakmai értékrend alapján álljunk, hogy stratégiailag összehangoljuk a működésünket, ne­hogy a szervezetlenség miatt maradjon ki bárki az ellátásból. Van úgy, hogy a nagyszülőt mi, az unokákat ők támogat­ják. Sok a közös ügyfél is. És még vala­mi: minél több önkéntesre és szakem­berre: szociális munkásra, pszicholó­gusra, pszichiáterre lenne szükség. Na­gyon sok zsidó ambivalensen, szoron­gásokkal és félelemmel viszonyul a sa­ját identitásához. Sokan beszélnek ar­ról, hogy hogyan lehetne visszavezetni a magyar zsidóság többségét a zsidó értékekhez, a valláshoz és a kultúrához, hogyan segíthetnénk nekik abban, hogy felvállalják a zsidóságukat. Erre az egyik legjobb módszer, ha segítünk a szociális problémáikon, illetve ha be­vonjuk őket a jóléti munkába. Ez az igazi közösségépítés, és az összetarto­zás erősítésének a legjobb módszere.

Novák Attila

A MAZS Alapítvány gyermekjóléti szolgálata

A gyermekjóléti program idén márciusban indult egy programvezető és két szociális munkás közreműködésé­vel. Alapelve, hogy a gyermek jóléte csak egészséges, normális anyagi körülmények közt élő családban biztosí­tott. Ezért a nehéz helyzetben lévő gyermekek problémá­ját családjuk helyzetével együtt vizsgálja, és próbál segíte­ni. Feladata, hogy feltérképezze, elérje és segítse a zsidó közösségen belüli hátrányos helyzetű, szegény, vagy men­tális-, illetve kapcsolati problémákkal küzdő családokat.

A program jelenleg a felmérés szakaszában van. Pró­bálja megtalálni és „megszólítani” mindazokat, akiknek gondjain enyhíthet. Ilyen problémák lehetnek a családon belüli lelki bajok, a párkapcsolati problémák, a generáci­ók közötti konfliktusok, az egyedüllét, a magány, a mun­kanélküliség, a szegénység, a gyermeknevelési-, pszi­chológiai problémák, például depresszió, szorongás, túl­mozgásos, tanulási zavaros gyermekek.

A segítségre váró családok egy része a szarvasi nyári tábor révén került a munkatársak látókörébe. Sok esetre hívta fel a figyelmet a három zsidó iskola, az óvoda, a hitközség vagy a zsidó ifjúsági szervezetek. Eddig mint­egy 200 család problémájára derült fény. Ezek alapján indult el az intenzív szociális munka.

Szolgáltatások: egyéni életvezetési tanácsadás, családte­rápia, színes programok gyermekes családoknak, cso­portfoglalkozások (pl. iskolás kamaszoknak), megelőzés (drog, alkohol, értékvesztés), börzék (használt tanszerek, ruhák, játékok csereberéje), tájékoztatás az elérhető tá­mogatásokkal kapcsolatos közérdekű információkról, kapcsolatfelvétel az állami és egyéb segítő szervezetek­kel, közös programok a Hitközséggel együttműködésben.

Ügyeleti időpontok:

Személyesen: hétfőn 16-19 óra között, szerdán 9-12 óra között a Tüköry u. 3. I. emeleti irodában. Érdemes előzetesen, telefonon időpontot egyeztetni.

Telefonon, munkaidőben a 354-07-11 számon hívható a szolgálat.

Varga Márta

szociális munkás

Margit Ildikó

szociális munkás