A rakétákra válaszolni kellett
Az izraeli nagykövet látogatása a Népszabadságnál
Forrás: Népszabadság
2008. február 2. Izrael kész a békére, de ennek létrejöttében a nemzetközi közösségnek is fontos szerepe van – mondta Aliza Bin-Noun, Izrael állam nagykövete, aki tegnap ellátogatott a Népszabadság szerkesztőségébe.
– A Hamasz radikális szervezet választási győzelme, a második libanoni háború, melynek során a Hezbollah folyamatosan rakétákkal ostromolta Izrael északi részét, és a Hamasz hatalomátvétele a Gázai övezetben mind azt jelezték a nemzetközi közösségnek, hogy a Közel-Keleten található radikális szervezetek egyre elszántabbak, és hajlandók is használni az Irántól kapott fegyvereiket. Ezért is jöhetett létre az annapolisi béketanácskozás – elemezte a térség politikai helyzetét a nagykövet asszony.
Aliza Bin-Noun szerint a radikalizálódás és az Irán miatt érzett fenyegetettség a mérsékelt arab államokat is arra ösztökélte, hogy elkötelezettek legyenek a békefolyamat mellett. – Ne felejtsük el, hogy Irán rakétái Magyarországot is képesek elérni – mondta a nagykövet asszony. Bin-Noun szavaiból kiderült: Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmud Abbasz palesztin elnök között a rendszeres találkozások miatt igen barátságos a viszony. Az annapolisi folyamat részeként pedig már a konfliktus kulcskérdéseiről is tárgyalnak (határok, zsidó telepek, menekültek, Jeruzsálem, víz).
A Gázában kialakult helyzetről szólva a nagykövet aszszony hangsúlyozta: Izraelnek nem célja kollektív büntetésben részesíteni senkit. – Amióta tavaly júniusban a Hamasz átvette a hatalmat Gázában, 1700 rakétát lőttek át a területről a dél-izraeli városokba. Eközben az izraeli hatóságok 9000 gázai palesztin számára biztosítottak kórházi kezelést Izraelben – tette hozzá Aliza Bin-Noun. Emlékeztetett: a Dél-Izraelben élő gyerekek nagy része poszttraumás stressz-zavarban szenved. Az elmúlt hetekben növekedett az Izraelre irányuló rakéták száma, s mivel úgy tűnt, a világban “ez senkit sem érdekel, cselekednünk kellett” – mondta a nagykövet aszszony, hozzátéve, hogy folyamatosan egyeztettek a segélyszervezetekkel.
Ehud Olmert miniszterelnöknek le kellene mondania – véli az izraeliek többsége a 2006-os libanoni háborúról szóló végleges jelentés ismeretében egy tegnap közzétett közvélemény-kutatási eredmény szerint. A válaszadók 57 százaléka felelt igennel, 33 százaléka nemmel a kormányfő lemondásáról szóló kérdésre. A szerdán ismertetett jelentés “nagy és súlyos kudarcként” értékelte a háborút.
Az egyiptomi hatóságoknak sikerült visszaszerezniük tegnapra az ellenőrzést az Egyiptom és a palesztin Gázai övezet közti rafahi határátkelőhelynél. Az egyiptomiak az övezetet uraló iszlamista Hamasz szervezet biztonsági osztagaival együttműködve, leállították a palesztin járművek átkelését egyiptomi területre. A gyalogosátkelés folytatódott, de szűkebb csatornába terelve.