A prímás elnézést kér

LAPZÁRTAKOR VETTÜK HÍRÉT, hogy az auschwitzi karmelita apácakolostor nemzetközi botránnyá dagadt ügye nyugvópontra látszik jutni. A Vatikán, híven a szokásokhoz, nem parancsot adott, mindössze ajánlást tett, de azt nyomatékos formában, hogy a zsidó–keresztény megállapodás szerint volna célszerű eljárni. Vagyis azt javasolta, hogy a karmelita apácákat költöztessék el abból az épületből, amelybe annak idején beköltöztek, s az új kolostor megépítéséhez a Szentszék a szükséges pénzügyi fedezetet is felkínálta.

Ez volt az előzménye annak, hogy maga Glemp bíboros is megszólalt és – a Washington Post varsói tudósítójának jelentése szerint – egy interjúban elismerte, hogy a lengyel katolikus egyház hibát követett el, amikor kétségbe vonta a genfi megállapodás érvényét és amikor figyelmen kívül hagyta a zsidóság érzéseit. A bíboros hozzáfűzte, hogy ez a tapintatlanság tudatlanságból fakadt. A lengyel katolikusok nem értették meg, hogy a kolostor ott, azon a helyen milyen súlyosan sérti

a zsidóság érzelmeit és azt sem, hogy ahol annyi embert küldtek gázkamrába, égették él, a megemlékezésnek csak egy méltó módja lehet: a csönd és az, ha a hely üresen marad.

Nyilatkozatában a bíboros a lengyel keresztény hívők figyelmébe ajánlotta, hogy valamennyiüknek mélyebben át kell gondolniok és át kell érezniük, mit is jelentett a Shoah. Hogy ez mindeddig nem történt meg, az elmúlt negyven év bűne, s annak, hogy a hivatalos cenzúra nem engedett őszintén nyilatkozni a Holocaust szörnyűségeiről. Ez való igaz, ám a felelősség mégsem hárítható át teljes egészében a pártállamra. A felelősségben osztozik a társadalom is, ateisták és hívők egyaránt. Úgy, ahogy ezt egyházi részről is már oly sokan és oly mély bűnbánattal elismerték nemegyszer. Glemp bíboros bocsánatkérését megkönnyebbüléssel nyugtázhatjuk, de igazi megkönnyebbülést az keltene bennünk, ha az ominózus homilia egyáltalán el sem hangzott volna és hasonlók soha többé nem hangzanának el sehol a világon.