A poszt-cionizmus tetszhalott?

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

A poszt­cionizmus tetszhalott?

Még jól emlékszünk a jelenetre: 1993. szeptember 13-án a Fehér Ház előtti pázsiton Jichak Rabin, Arafat és az amerikai elnök aláírták az Oslói Megállapodást. Ugyanezen a napon írta meg Úri Ram, a Haifai Egyetem tanára az előszót „Az izra­eli társadalom perspektívái” című cikkgyűjteményhez, amelyben először írták le azt a kifejezést, hogy „posztcionizmus”. Az „oslói gondolat” reménnyel töltötte el az izraeli társadalmat. Talán csoda történt és – mindenki abban re­ménykedett, hogy – végre-valahára véget ér a véget nem érőnek tűnő közel-keleti konfliktus.

Az ismert újságíró és történész, Tom Segev köny­vet írt „Az új cionisták” címmel. A szerző szerint a posztcionizmus sok cionista szemében nem más, mint az „eredeti eszme” elárulása, azaz hajlam a kiegyezésre az ellenséggel és a cio­nista alaptételek nevetségessé tétele. A jobboldali, harcias cionisták azt ál­lítják, hogy ők jobb hazafiak, mint a balos, pacifista posztcionisták. Persze a mindennapi életben ritka az ilyen éles szembenállás: a mai izraeli társa­dalom tagjainak a zöme sem nem cio­nista, sem posztcionista, de sokszor, ha a helyzet úgy kívánja, egyszerre mindkettő.

VISSZA A KEZDETEKHEZ

A második intifáda kitörése véget vetett az „oslói gondolatba” vetett re­ményeknek, és a posztcionizmus el­méleti alapjait is összezúzta. Sok bal­oldali kényszerűen visszatért a kez­detekhez és – jobb híján – ismét har­cos cionistává vált. Persze ez a fajta cionizmus már nem az, ami 1948-ban volt. Ma már senki nem szajkózza az akkori, Trumpeldor és társai jelsza­vát: „Jó meghalni a hazánkért”. Fél évszázad alatt az izraeli társadalom ennél sokkal individualistábbá vált. Ezért is olyan nehéz elviselni a pol­gári lakosság elleni terrort. Ahogy Tom Segev mondja: „Nem megyünk moziba vagy meccsre, nem ülünk be a kávéházba és nem engedjük, hogy a gyerek busszal menjen az iskolába. A mindennapi élet nagyon nehézzé vált. De azt mindenki tudja, hogy a terror nem tudja és nem fogja elpusztítani Izraelt. ”

Ma már (vagy még) senkit sem ér­dekel a kérdés, hogy mennyire de­mokratikus vagy nem demokratikus Izrael. „Hála” az araboknak, ma egé­szen mások a prioritások. A zsidó ál­lam – ugyanúgy, mint 1948-ban -, is­mét a létéért harcol. Nemcsak az arab­-zsidó összecsapások váltak brutálisabbakká, hanem a gondolatok, s az esz­mék is.

A NEOCIONIZMUS TÉRNYERÉSE

Uri Ram szocialista posztcionistá­nak vallja magát, álma egy olyan nem- zsidó Izrael, amely – hasonlóan a nyu­gati demokráciákhoz – teljesen világi, azaz nem tesz különbséget állampolgárai között és nem folytat neo-kolonialista politikát.

Ram szerint a kívánatos jövő az uni­verzális és globális posztcionizmusé, bár elismeri, hogy a második intifáda kezdete óta Saron és elődei – Netanjahu és Barak – egy olyan államot hoztak létre, ami minden, csak nem posztcionista. A mai Izraelt – állítja Ram – inkább neocionistának minősít­hetjük: egy „törzsi”, „etnikus-nacionalista” és „fundamentalista” zsidó állam, amely már a nevéből, a zászlajából, a címeréből és a himnuszából követ­kezően is diszkriminatív és nyíltan vagy rejtve megkülönböztetést alkalmaz a la­kosságának egy ötödét kitevő nem-zsi­dó állampolgáraival szemben. A szélsőséges neocionisták ajkáról néha kifejezetten a fasizmus kódszavait hall­hatjuk – így Ram. Ma ilyen politikai csoportokat alkotnak a telepesek, a szélsőjobb pártocskái, a Likud és a Sasz egyes tömbjei, valamint a Nemzeti Val­lásos Párt.

Ram úgy véli, hogy a neocionista ál­lam egyben neo-kolonialista is, hiszen nem elégszik meg az 1967 előtti hatá­raival, hanem azon túl is területeket tart megszállva, azokon állandó telepeket létesít és katonai erővel nyomja el a megszállt területek arab lakosait. Ha a két eszmét, azaz a posztcioniz­must és a neocionizmust összevetjük, rádöbbenhetünk, hogy Izrael nem le­het egyszerre demokratikus és zsidó. Vagy – fejtegeti Ram – demokrati­kussá válik, és akkor megadja az összes jogot a nem-zsidó állampolgá­rainak és visszavonul az 1967-es hat­árok mögé, vagy zsidó marad és foly­tatja az apartheid és a neo-kolonializmus politikáját. Az utóbbi államalaku­latot azonban semmiképpen nem ne­vezhetjük demokratikusnak.

NEOCIONIZMUS ÉS NEOLIBERALIZMUS

Ram szerint a másik súlyos csapda, amibe a modern és neocionistává vált Izrael beleesik, a neoliberalizmus csapdája. Az állam – miután 1948-ban kivívta a függetlenségét -, egy szociálisan gondoskodó egalitárius tőkés gazdaságot kívánt kialakítani az or­szág területén. De a helyzet mára gyö­keresen megváltozott. Az osztálykü­lönbségek nagyon élesekké váltak, a gazdagok és a szegények közötti sza­kadék nagyobb, mint a legtöbb fejlett nyugati országban.

A POSZTCIONIZMUS FEL­ÉLEDÉSÉNEK ESÉLYEI

Segev szerint a posztcionizmus csak a tetszhalál állapotában van. Ha egy­szer majd sikerül megegyezésre jutni a palesztinokkal, akkor elkerülhetet­len, hogy a posztcionizmus ismét feléledjen és elfogadott eszmerendszerré váljon. Sőt, ez még akkor is megtör­ténhet, ha nem sikerül végleges békét kötni és egy bizonyos fokú tenor to­vábbfolytatódik.

A Haifai Egyetem másik posztcio­nistája, Ilan Pappe baloldalinak és anticionistának tartja magát. Szerinte a posztcionizmus csak akkor fog újra feléledni, ha az izraeliek – és talán a palesztinok is – egy bizonyos pont után azt mondják majd: „Ezt már nem lehet elviselni, elég volt! De ezt a bi­zonyos pontot még nem értük el. Míg az 1990-es években az egyetemek hangosak voltak a baloldali tanárok és diákok bíráló írásaitól és szavai­tól, mára ezek a hangok szinte telje­sen hiányoznak. A politikai baloldal behúzta a fülét és a farkát, elnémult, sőt talán el is tűnt Izraelből. ” Majd hozzátette: „…ha a dolgok igazán rosszra fordulnak – például kiújul a háború északon, vagy Izrael és az arab világ között teljesen elmérgese­dik a helyzet, vagy a terror ma még elképzelhetetlen méreteket ölt, vagy más módon fokozódik a külső nyomás Izraelre, amely így pária-állammá válik -, akkor a baloldal ismét meg fog szólalni.

Dalia Sehori cikke nyomán (Ha’Aretz)

George Bush törvénye az antiszemitizmus ellen

Az Egyesült Államok világszerte figyelemmel fogja kísérni az antiszemitiz­mus alakulását, és a külügyminisztérium évente külön jelentést készít róla. George Bush amerikai elnök floridai kampánykörútján bejelentette, hogy szombaton aláírta azt a törvényt, amely kötelezi a külügyminisztériumot az antiszemitizmus megnyilvánulásainak rögzítésére és kiértékelésére. Az el­nök hangsúlyozta, hogy a szabadság védelme azt is jelenti, hogy le kell győzni az antiszemitizmusban megnyilvánuló gonoszt.

A törvény értelmében a külügyminisztériumban külön osztályt hoznak lét­re, élén egy megbízottal, aki dokumentálja az antiszemita megnyilvánuláso­kat, az erőszakos cselekményeket, a tulajdonrongálást, temetők és zsinagó­gák meggyalázását, a zsidóellenes uszítást. A megbízott ellenintézkedéseket javasolhat a kormánynak az éves jelentésben. A törvénytervezetet a magyar származású Tom Lantos, a kongresszus egyetlen holokauszt-túlélője ter­jesztette be, és néhány napja fogadta el a képviselőház és a szenátus.

A külügyminisztérium ellenezte a törvényt azzal az indoklással, hogy a vonatkozó értesüléseket egyébként is belefoglalja az emberi jogokról és a vallásszabadságról készített éves jelentéseibe. A tárca attól tartott, hogy a törvény kedvezőtlen reakciót válthat ki, különösen a muzulmán világban azzal, hogy kivételes bánásmódot biztosít a zsidóságnak a többi vallási és etnikai csoporttal szemben.

A republikánus párti választási stratégák abban bíznak, hogy az elnök Izraelnek a terrorizmus elleni harc jegyében biztosított határozott támogatá­sával elnyerheti a zsidó szavazatok jelentős részét.

MTI

Címkék:2004-11

[popup][/popup]