A polgárság kis körei

2007. szeptember 3. Magyarország polgárai nem húzhatók egykönnyen csőbe. Ha azt látják, hogy a politika és a média szereplői hatalmi és/vagy gazdasági érdekből a pofájukba hazudnak, félelmeket gerjesztenek vagy éppen hagynak figyelmen kívül, ha cinikusan semmibe veszik azt az egy történetet, amelyet itt mindenki él, akkor előbb-utóbb megteszik, amit ilyenkor kell: felmutatják a középső ujjukat.

Magyarország polgárai jogkövető és -tisztelő polgárok, akik nemcsak arra ügyelnek, hogy maguk a törvényeket mindenkor betartó s a mások jogait elismerő emberként éljenek, de az aljas, s különösen a politikai hatalom védelmét élvező jogtiprások ellen is szervezetten és egy emberként emelik fel a szavukat. Mert alapelvük, hogy mindenkinek joga van az emberhez méltó élethez. Azokat a közfunkcionáriusokat, akik mentegetni igyekeznek a jogsértőket, ad absurdum védelmet adnak az ilyeneknek, politikai bizalmuk megvonásával büntetik őket, hitelüket vesztett embereknek tekintik, s alkalmatlannak arra, hogy a polgárok bizalmából a jövőben bármiféle közfunkciót töltsenek be.

A jog tisztelete olyan mértékű Magyarországon, hogy a sajtó elsődleges feladatának tartja betartásának kontrollját, függetlenül attól, hogy szerkesztői milyen politikai ideológiával, párttal szimpatizálnak. Azok a sajtótermékek, amelyek tulajdonosai, szerkesztői tendenciaszerűen ezzel ellentétes szerkesztési elveket érvényesítenek, e helyett kizárólag a pártoktól jövő kimondott vagy kimondatlan, de érzékelhető kívánságokat teljesítik, elveszítik olvasóik, nézőik s ezáltal lassan a hirdetők bizalmát, s az így előálló pénzügyi nehézség válaszút elé állítja őket: vagy megváltoznak, vagy csődbe mennek.

Mindennek is köszönhető, hogy például a Budapesti Közlekedési Vállalat azon vezetői, akik jogellenesen listázzák az alkotmányos jogaikkal élve sztrájkra készülő munkatársaikat, napok óta névvel és fényképpel szerepelnek a lapok címlapjain, őket kényes kérdésekkel bombázzák a politikai műsorok riporterei, közírók tucatjai szedi le róluk a keresztvizet, tőlük a pártok vezetői sajtótájékoztatókon határolódnak el, s közös levélben szólítják fel a köztársasági elnököt, hogy ítélje el az alkotmányos jogokat sértő cselekedetet.

Ez a Magyarországon természetes fellépés rövid idő alatt meghozza gyümölcsét, s az érintettek végkielégítés nélkül lemondanak posztjukról. Ezt követően a közvélemény és a pártok a vállalat tulajdonosát vonják felelősségre, amiért ilyen embereket ültetett vezetői székbe. A tulajdonos tudja, hogy csak egyszer tévedhet, s hivatalának hátralévő idejében kínosan ügyel arra, hogy ne a közvélemény, ne a sajtó, hanem ő maga tegye meg az ilyenkor szokásos és szükséges intézkedéseket.

Magyarországon a politika és a sajtó nem egymást eteti, így ha az előbbi véletlenül, mert éppen túl sok elintézendő ügye van, nem fordít kellő figyelmet egy a polgárok szűkebb csoportját érintő problémára, az utóbbi megteszi azt helyette, így figyelmeztetve a politikát arra, hogy volna itt valami fontosnak ítélt történet.

A politika erre illetékes szakemberei – nem a kormányfő, mert ő természetesen nem lehet mindennek a szakembere, ez Magyarországon mindenki számára evidens – megvizsgálják a problémát, és igyekeznek megoldást találni rá. Nem azért, mert az illető közösség erős érdekérvényesítő képességgel rendelkezik, és tagjainak szavazatára szükség lesz a következő választáson, hanem azért, mert mindenki, aki a politikában vagy annak közelében dolgozik, kívülről tudja az Alkotmány azon passzusát, miszerint „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

Ennek is köszönhető, hogy például az erőszakot szenvedettek, különösen a nők és gyerekek védelme kiemelt szerepet kap Magyarország polgárainak gondolkodásában, a politika az e védelem hatékonyságát elősegítő törvényeket alkot, a hiányosságokra, kiskapukra, tévedésekre pedig a sajtó hívja fel a figyelmet. Magyarországon ebben a kérdésben nincsen vita, mindenki természetesnek tartja, hogy a lelkileg és/vagy fizikailag bántalmazott gyengéket védeni kell, és azt is tudják az itt élők, hogy ez a védelem mindenki védelme is egyben, mert bárki kerülhet egyszer a kiszolgáltatott és gyenge pozíciójába. Szerencse kérdése az egész.

Magyarország polgárai mindezeken túl (s talán mindenekelőtt) tisztában vannak hazájuk történelmének súlyával. Pontosan tudják, hogy nincs olyan család ma ebben az országban, amely ne hordaná megaláztatások, jogtiprások, terhét. Mindenki tudja, hogy így vagy úgy, de valamennyi magyarországi család életében vannak el nem felejthető fájdalmak. És tudják azt is, hogy mindez azért történhetett így, mert Magyarország valamikor nem olyan ország volt, mint ma.

De ez a múlt, amelyre hivatkozva ma már nem lehet embereket egymásnak ugrasztani, önkényesen ki- és/vagy megjelölt közösségeket kirekeszteni, ellenük gyűlöletet szítani, mert mindenki tudja, hogy csak egy történet létezik, azt élik mindannyian. S ha valaki mégis ezzel próbálkozna, azt egységesen nevetnék ki először, majd egységesen tekintenék nem létezőnek az illetőt. Tomcatről és társairól sem írnának a lapok, nem lennének kedélyesen tegeződős stúdióbeszélgetések vendégei, mert senkit se érdekelne az a műveletlen, ostoba, gyalázatos mondandó, amelyet megfogalmaznak. Lennének honlapjaik, meg újságaik is nyilván, de mindez nem lenne fontos, mert Magyarország polgárainak jelentősebb része normális.

S mert az, nem drukkol a politikának, hanem figyelemmel kíséri azt. Tudja, hogy egyik pártvezér vagy alvezér sem rokona, sem ismerőse, éppen ezért, s mert mindenek felett tiszteli a jogot, nem tűri, hogy olcsó hazugságokkal csapják be, nem tűri, hogy meglopják, nem tűri, hogy listázzák, nem tűri, hogy a tegnapi elkövetők ma vádlók legyenek és fordítva. És nem tűri, hogy minden ócska nyilatkozat az „el akarja terelni a figyelmet” fordulattal kezdődjön.

A magyarországi polgár öntudatos: figyel, és amikor arra kerül a sor, él a jogával és választ. Szavazata nem tüntetés, nem lábon megvett voks, nem a kisebbik rossz választása, hanem saját és szűkebb közösségei életének szempontjai alapján kinyilvánított vélemény. És ha két választás közben úgy gondolja, hogy valami nem stimmel, akkor tüntet, anélkül, hogy ezzel bárkit fenyegetne vagy bármilyen fenyegetéstől tartania kellene, sztrájkol, anélkül, hogy félnie kellene a listázásoktól.

Magyarország polgárai nem húzhatók egykönnyen csőbe. Ha azt látják, hogy a politika és a média szereplői hatalmi és/vagy gazdasági érdekből a pofájukba hazudnak, félelmeket gerjesztenek vagy éppen hagynak figyelmen kívül, ha cinikusan semmibe veszik azt az egy történetet, amelyet itt mindenki él, akkor előbb-utóbb megteszik, amit ilyenkor kell: felmutatják a középső ujjukat.

Jorgosz Baja

(Forrás: Hírszerző)