A nemzetközi tőke vagy (és) a bolsevizmus ügynökei?

Egyesületünk klubjában előadást tartott jelentős személyek sorát Egri György növelte. A februári vendég típusa e század sokat próbált, szenvedé­seken átment magyar zsidójának, ám életének második féle már a keve­seknek jutott siker és megelégedettség. Így a neki feltett kérdések és vála­szai a tegnap és a ma problémájává szélesültek.

Egri nem Magyarországra látoga­tó, hanem itt tartózkodó, ugyanis a legnagyobb kanadai beruházó képviselője; ezzel is segíteni akar – minit mondotta – Magyarország európai állammá való alakításában.

Kifejezése szerint a smúzolást Hernádi Miklóssal kezdte, majd eb­be bekapcsolódtak a termet megtöl­tő érdeklődők is. A koránál jóval fiatalosabb külsejű vendég elmond­ta, hogy jómódú lipótvárosi családból származik, a zsidó gimnázium­ban érettségizett. A harmincas évek végén, mint olyan sok későbbi sors­társa, kezdett a politika iránt érdek­lődni, és a fenyegető nácizmus, an­nak hazai kiszolgálói miatt is a bal­oldalhoz került. A Szociáldemokrata Párt tagja lett, és együttműködött az illegális kommunistákkal. Ez a téma, tehát a zsidóság és a balol­dal, illetve a kommunizmus lett a beszélgetés egyik csomópontja. Egri szerint is a munkásmozgalom és a zsidó kisemmizettek és veszélyezte­tettek tömegének egymásra találása természetes, hiszen a marxizmus, sőt a leninizmus ígérte a legradikálisabban nemcsak a jogkorlátozás megszüntetését, hanem a fajokkal, vallásokkal, egyes társadalmi réte­gekkel szembeni előítéletek meg­szüntetését, a messianisztikus boldog világ eljövetelét. Ezekről tovább be­szélgetve jutottunk el a másik prob­lémához: a háború utáni diktatúrá­ban milyen szerepet játszottak a zsidók. Erről is volt az előadónak személyes élménye. Ő ugyanis 1945 után a szociáldemokrata ifjúsági mozgalom vezetője lett, s ezért ke­rült 1950-ben három és fél évre a recski internálótáborba. Bár Rákosi és legszűkebb köre a diaszpórával semmilyen azonosulást nem vállalt, de mert onnan származott, sokan igyekeznek az 1950-es évek elejét zsidó diktatúrának feltüntetni. Az igazság csupán annyi, hogy 1945-ben először kerülhettek az állam­igazgatásba, a hadsereg és a rendőrség tisztikarába, s nagyon sok fia­tal élt a lehetőséggel. Szolgálták a belügyminisztérium politikai osztá­lyán is, mert kezdetben az volt a legkövetkezetesebb felderítője a há­borús bűntetteknek, az elkövetőket elfogta. Recsken azonban egyetlen zsidót sem találhattak a smasszerek, annál inkább a foglyok között. Egri szerint legalább százain voltak az 1300-ból, míg Faludy György költő legalább háromszázra taksálja szá­mukat. „Volt köztünk olyan, aki alig gyógyult meg és erősödött fel a ná­ci koncentrációs láger megpróbálta­tásaiból, máris Recsken találta ma­gát …”

Egri további életútjáról megtud­tuk, hogy 1956-ban Kanadába ment, és bekerült az akkor virágzó toron­tói zsidó közösségi életbe. Hogy sza­vait idézzem: „tíz öreg zsidó a 25 dollárjából” megalapította lapját, a Menórát, amely az emigráció nívós orgánuma lett, és amelybe jelentős nem zsidó személyiségek is írtak, mint a mostanában itthon is közszereplést vállaló Király Béla. A lap azonban elsősorban a zsidó identitást szolgálta, bőséges ismereteket adott Erecről. Ma a torontói zsidó­ság körében is mind erősebb a nem­zetiségi tudat és ennek elérésére tö­rekednek.

A klubbeli találkozó végén többen érdeklődtek az amerikai zsidóság társadalmi helyzetéről, és arról az

ismétlődő állításról, hogy a tőke irá­nyítói zsidók. Egri, addigi választé­kos stílusát megtörve, ezt a véleményt kolosszális marhaságnak titu­lálta. A multinacionális vállalatok tulajdonosai, vezető részvényesei között nincs zsidó. Annál többen ta­lálhatók a tudományos életben, a gyógyításban, a művészeti és irodal­mi körökben …

(Várai)