A nem működő együttélés-Jaffa
Jaffa városa, mely hajdan a békés zsidó-arab együttélés szimbóluma volt, a két évvel ezelőtti intifáda óta megváltozott. Az intifáda kitörése óta a város kihalt s a feszültség tetten érhető: a rohamosan iszlamizálódó fiatalság jelenlétét a turizmus hiánya is kiemeli.
Jaffa városa, mely mellett Közel száz éve a zsidó Tel-Avivot alapították, ma 22. 000 zsidó és 18. 000 arab lakhelye. Változatos hely, újonnan vallásossá vált, kendős muszlim asszonyok sétálnak az utcákon, vagy fehér talárba öltözött és szintén vallásossá vált fiatalok sietnek a dolgukra, míg az idősebb generáció közül sokan a kávéházakban ül és szívja a vízipipát. Az Ajami negyed, mely Jaffán is a szegényebbek közé tartozik, azonban nagy változások előtt áll. Jómódú izraeli zsidók vásárolják fel az arabok házait, renováltatják és költöznek be, Cherokee dzsipjeik közül sokakat lehet már látni az utcán parkolni. A város vezetői szerint élénk drogkereskedelem is folyik az utcákon, fiatal arabok és zsidók – mellőzve a konfliktust – ebben jól együttműködnek.
A hetvenéves Abd Al-Majid Hamud azt mondja, hogy az 1948-as izraeli függetlenség előtt családja nagy területet birtokolt a városban, de ezeket Izrael kisajátította. Hamad Tel-Aviv önkormányzatánál dolgozott munkásként, gondosan elkerített házában most békesség és pátriárkái nyugalom honol. De a nagy csend csak illúzió. Hamadnak 11 gyermeke született, de ma már csak 7 van életben. Vérbosszúban ölték meg őket, mikor a jaffai rivális Asour klánnal harcoltak. Két fia gyilkosságért életfogytig- lant kapott s börtönben ül. A vérbosszút – Hamad szerint – egy asszony okozta. Wafa, a helyi imám, Yusuf Asour nővére hozzáment Hamad legidősebb fiához, Muhammadhoz. Majd válni akart s anyagi jellegű követeléseket támasztott. A vita odáig fajult, hogy 1991-ben Muhammad egyik bátyja megölte Yusufot, majd a következő évben már négy Hamad és öt Asour távozott az élők sorából – nem önszántából. Két évvel ezelőtt a két család maradéka sulhát, azaz egyezséget kötött a jaffai Iszlám Klubban – levágtak egy ökröt s bár az öldöklés megállt, a félelem továbbra is jelen van az utcákon.
Jaffát azonban nem csak arab belviszály rázta meg, 2000 októberében arab fiatalok ezrei randalíroztak az Ajami főutcáján, kirakatokat törtek be, zúztak és romboltak. Hamad erről nem szívesen beszél, inkább a családja történetét mondja el. Azokét, akik mindig „kijöttek” a zsidókkal s a Függetlenségi Háború alatt sem menekültek el, mint a jaffai arabok többsége. Hamad munkát talált egy szállodában majd harminc évig robotolt a tel-avivi önkormányzatnak. „Amikor felnőttem, az arabok sohasem öldösték egymást” – mondja, majd azzal folytatja, hogy a szegénység, az oktatás hiánya és a túlzsúfoltság – melyet ő az izraeli diszkriminációnak tulajdonít – sok Fiatalt kergetett a bűnözésbe. Ez volt az alapja a család vérbosszújának is s ez az oka annak, hogy az együttélés nem reális.
Az izraeli zsidók szerint azonban Hamad visszafelé mondja el a történetet. A zsidók és az arabok azért nem tudnak egy közösséget alkotni – mondják -, mert az arabok nem törtek ki elmaradott hagyományaik jármából, melynek szerves része a vérbosszú és ez mutatkozott meg 2000 októberének véres napjaiban. Más, ennél liberálisabb zsidók az izraeli politikát is bírálják azért, mert az arabok elidegenedtek a zsidóktól. Az biztos, hogy ma Jaffa reprezentálja az izraeli arab-zsidó együttélés legkeményebb dilemmáit, talán jobban, mint bárhol máshol. Ennek az oka, hogy a legtöbb izraeli arab etnikailag homogén lakosságú falvakban és városokban lakik, itt viszont zsidók és arabok egymás mellett élnek, ráadásul a modem, urbánus Tel-Aviv tőszomszédságában. Sok jaffai arab héber nyelvű iskolába jár, szóval ez az a hely, ahol az araboknak a leginkább integrálódniuk kellett volna.
Ma azonban Jaffa minden, csak nem a koegzisztencia bástyája s csak lassan ocsúdik fel a 2000 őszi megpróbáltatásokból. Pedig sok mindent kipróbáltak. Az elmúlt két évben, a munkapárti Ron Huldai vezette tel-avivi városháza milliókat ölt bele abba, hogy kirendeltség alapításával előmozdítsa a város gazdasági előrehaladását és zsidók és arabok együttélését. Az arabok viszont állandó an diszkriminációról beszélnek, nem az övék a ház, melyben laknak (ma a jaffai arabok negyven százaléka mondhatja, hogy övék a ház, melyben laknak, szemben a zsidók 73 %-ával), iskoláik alulfinanszírozottak, munkalehetőségek siralmasak. Szóval, Tel-Aviv jóléte nem terjedt ki Jaffára: a helybeli zsidók kétharmadát és az arabok jórészét „alacsony jövedelműként” írják le az izraeli statisztikák. Csak 1993-ban sikerült Jatténak képviselőt küldenie (egyet) a harmincegy tagú városi tanácsba, aki ugyanolyan szolgáltatásokat követelt, mint amelyet például Észak-Tel-Aviv megkap. Manapság egy helyi arab párt, a Kulanu Lem’aan Jafo („Mindenki Jaffáért”) két helyet foglal el a városi tanácsban. A baloldali Merec párt két jaffait is felvett a városi listájára, az ex-futballsztárt, Rifaat Tourkot és a Merec-párti polgármesterhelyettest, Mihael Roeh-t. Roeh szerint a tulajdonjog a jaffai probléma gyökere, ő teljes tulajdonjogot javasol annak, aki legalább harminc éve birtokol Jaffán ingatlant. De ez „nem történhet meg” – mondja, „mivel az Ajami ingatlanjai mára már túl értékessé váltak”. Ráadásul még a Merec-párti szavazók is egyre nagyobb gyanakvással figyelik az arabokat.
A gyanakvás légköre 2000 októbere óta uralkodik a városban. Ariel Saron Templomhegyi látogatása, majd a zavargások során, az izraeli rendőrség és az arabok összecsapásában meghalt négy arab halála következtében magasra csaptak a szenvedélyek Jattéban is. A város Bahnhofstrasséján, a Yefet utcán – ahol a tel-avivi zsidók bevásárolni szoktak – fiatal arabok ablakokat törtek be és kövekkel dobáltak meg buszokat. Bár a tüntetés békésen indult, de hamar radikalizálódott és a következő napokban Jaffa utcáin megjelentek a palesztin lobogók. Sok jaffai arab azt állítja, hogy a zavargások „idegenek” és „ócska bűnözők” műve, valamint azoknak a palesztinoknak a gyerekei, akiknek a szülei Izraellel működtek együtt Gázában és Ciszjordániában. Őket az izraeli kormány telepítette le. A helyiek szerint ezzel is mutatni akarták azt, hogy mennyire lojálisak a palesztin ügy iránt. S nem csak ez történt, hiszen – sok izraeli arab között – jaffait is letartóztattak terrorizmusban való részvétel vádjával. Ő kocsijával két öngyilkos merénylőt vitt be Tel-Avivba, akik öt embert robbantottak fel.
Szóval, Jaffa szép napjai múlóban vannak, az arab kereskedők folyamatosan panaszkodnak: a zsidók „büntetnek minket”- mondják, hiszen nem látogatják már őket Tel-Avivból. A régi Jaffa, melyet még az 1970-es években hoztak helyre, s turista látványosságaival és kávézóival várta a turistákat, hétköznap teljesen kihalt. Yehiel Stieblman, aki egy tengerparti kóser haléttermet vezet és régen 20 emberrel dolgozott együtt, ma csak négynek a főnöke és örül, ha egy tucat ételt el tud adni. Közben pedig munkanélküli arab fiatalok lődörögnek az egykor jobb napokat is látott utcákon, sokukra a drog és a bűnözés vár.
A The Jerusalem Report nyomán
Novák Attila
Címkék:2002-12