A menekülő könyvtár

A híres vilnai YIVO Intézet könyveinek útja – 1941-1996

A New Yorkban székelő YIVO Intézet­be ez év januárjában 26 ládányi doku­mentum és egyéb tárgy érkezett Litvá­niából. A hajdan Vilnában (ma Vilnius) működő híres intézet anyagának mara­déka ez, amit Avraham Szuckever jid­dis nyelvű költő és író, maga is a gettó túlélője mentett ki kalandos úton.

1942-ben a nácik antiszemita főideo­lógusa, Alfréd Rosenberg ideiglenesen a vilnai YIVO intézetbe tette át székhe­lyét azzal a céllal, hogy az intézet egye­dülállóan gazdag judaika anyagát na­gyobbrészt szisztematikusan megsem­misítse, kisebb részt pedig a felügyelete alatt álló „Zsidókutató Intézetbe” szál­líttassa. A válogatást vezető zsidó intellektüelekkel végeztette – közöttük volt Szuckever is. Rosenberg különleges osztagai szisztematikusan kutattak mindenekelőtt a könyvek után, és épp­oly szisztematikusan igyekeztek azoket megsemmisíteni, mint magukat a zsi­dókat. A pusztításról kéthetenként pre­cíz jelentést küldött Berlinbe.

Ilyen körülmények között a megsem­misítendő anyag szortírozására kijelölt „papírbrigád” a pusztításra szánt anyag egy részét igyekezett visszalopni a get­tóba. 1942 márciusától szeptemberéig több ezer könyvet és több tízezer doku­mentumot csempésztek ki az intézet­ből. „A gettólakók bolondnak néztek – mesélte Shmerke Kaczerginski, maga is költő, a brigád másik kulcsembere -, aki csak tudott, élelmet csempészett a gettóba, mi viszont könyveket és min­denféle egyéb papírt.”

A kicsempészett anyag egy részét Szuckever saját gettóbeli lakásában rejtette el, nagyobbrészt pedig egy bun­kerben. Mivel azonban az intézet anya­gainak így csak egy töredékét tudták megmenteni, magában az intézetben, pontosan annak padlásán is dugtak el könyveket.

A mentést mindaddig folytatták, míg a vilnai gettót 1943 szeptemberében likvidálta az SS. A „papír-brigád” embe­reinek többsége elpusztult, Szuckever és Kaczerginski azonban kiszöktek az erdőkbe, és csatlakoztak egy zsidó par­tizánbrigádhoz. 1944 júliusában tértek vissza a szovjet hadsereg egységeivel. Azonnal hozzáláttak az elrejtett könyvek felkutatásához, ám azok jelentős része elpusztult. Az intézet padlása leégett, az egyik legnagyobb gettóbeli rejtekhe­lyei néhány nappal a felszabadulás előtt fölfedezték a németek és tartal­mát a ház udvarán elégették. Más rej­tekhelyek viszont érintetlenül maradtak és ezek tartalmából Kaczerginski és Szuckever megalapították a Zsidó Mű­vészét és Kultúra Múzeumát – tizenhat nappal a felszabadulás után. A Litván Szovjetköztársaság Művészeti Miniszté­riumának engedélyével működő intéz­mény beköltözött az egykori gettó­könyvtár épületébe, amely egyben a gettó börtöne is volt. (A zsidó közösség összes többi épületét kisajátították a szovjet hatóságok.) Az irodák egy ré­szét az egykori börtöncellákban ren­dezték be. A megmentett anyagok kö­zött megtalálták egyebek közt a könyv­tár meggyilkolt igazgatójának gettónap­lóját, Sólem Áléchem leveleit, Bialik, Gorkij, Mendele kéziratait. Váratlanul mintegy ötven tonnányi anyag is előke­rült, amit a nácik elfelejtettek megsem­misíteni.

A szovjet hatóságok a munkához semmilyen segítséget nem nyújtottak, de eleinte legalább közömbösek vol­tak. A múzeum hivatalos bejegyzése után azonban a körülmények rosszab­bodtak. Csak három embernek enge­délyezték, hogy a múzeumban dolgoz­zon, ami a hatalmas anyag katalogizálá­sát, rendszerezését lehetetlenné tette. Az NKVD munkatársai egyre sűrűsödő látogatásaik során figyelmeztették Kaczerginskit, a múzeum igazgatóját, hogy előzetes engedély nélkül semmi­lyen könyvet nem lehet kikölcsönözni. Az engedélyezésre beküldött könyvek viszont soha nem érkeztek vissza. Az igazgató azt is megtudta, hogy a ható­ságok mintegy harminc tonnányi anya­got bezúzattak, nem tellett bele sok idő és a YIVO-könyvtár mentői meg­értették: kezdhetik a mentést elölről. A szovjet hatóságok talán nem fogják a múzeum anyagát elpusztítani, de örökre elsüllyesztik őket a zsidó világ szeme elől.

Szuckever és barátai sorra nyugatra szöktek, és kicsempésztek annyi köny­vet és más anyagot, amennyit tudtak – nem kevésbé kalandos utakon, mint 1942-43-ban. Szuckever 1947-ben Palesztinában volt, Kaczerginski pedig Pá­rizsban. 1948-ban érte őket a hír: a ha­tóságok felforgatták, majd bezárták a múzeumot, anyagát pedig ömlesztve bezúdították a Litván Állami Könyvtár pincéjébe. Az eltűnt anyagnak 1988-ban bukkantak nyomára, és most, hat évvel később ez érkezett meg az Egye­sült Államokba. Szuckever kétségbe­esett önfeláldozása, midőn a gettóban mentette a „zsidó szót”, nem volt telje­sen hiábavaló.