A mélyből
A mélyből
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke „magánemberként” jegyzett írásában súlyos problémára hívta fel a figyelmet az Új Élet hasábjain. A Bét Din (a vallási bíróság) hatálya alá tartozik többek között a zsidó vallásjog által megkötött házasságok felbontása is. A válásra (get) vonatkozó törvények megtartása komoly szakértelmet igénylő feladat. Az utolsó háború előtt képzett, Magyarországon élő és tevékenykedő személy, aki kisebb szóferi (írnoki) teendőket is végzett, néhány éve hunyt el, ezért azóta a neológ hitközségben nem készül válólevél, a „válóperek” szünetelnek, s míg nincs válólevél, a mi szokásaink szerint értelemszerűen az érintettek egyike sem köthet új házasságot.
Feldmájer Péter igen fájdalmas működési zavarra hívta fel a figyelmet immár nyilvánosan. Csak a hitközségi belviszonyokat ismerők sejthetik, hányszor kerülhettek napirendre – hiába – a Bét Din tevékenységének hiányosságai a Síp u. 12. komor falai között, ha a Mazsihisz elnöke a nyilvánosságot választotta, hogy hangot adjon az elkeserítő helyzet feletti elkeseredésének.
A neológ hitközség rabbikara – tisztelet az alá nem-írónak – elszomorító nyilatkozatban reagált a kritikára. Ahelyett, hogy híveikhez fordulva érzékeltették volna a probléma súlyosságát, és azt, hogy az elmúlt években talán valóban nem tett meg mindent a hitközség vallási vezetése a hiányosságok pótlására, homályba burkolózva, durva politikai publicisztikát művelve utasították vissza az érdemi észrevételt.
A rabbikar doyenjétől és az országos főrabbitól (a Bét Din fejétől) a rabbiság igazgatóján át a tanítványok tanítványaiig, a legfiatalabb rabbikig, széles koalíció ködösít az országos elnökkel szemben. A halachában való járatlanságot vetik szemére, de kínosan óvakodnak, hogy nevén nevezzék, miben is áll e tudatlanság. A „szakmai” gőg mögött sehol a válasz, sehol egy igazi érv, miért is nem válhat el törvényeink szerint itt és ma immár évek óta, aki törvényeink szerint kötött házasságot.
Nemcsak valótlant állítanak, de megszégyeníteni próbálják kritikusukat, súlyosan vétve a zsidó erkölcs ellen.
A rabbikar a halacha jelszavát hangoztatva lődöz tüzes nyilakat ahelyett, hogy közzétenné: a háború előtt még kiváló tudósokat felvonultató neológ rabbiság is rendre ortodox közreműködéssel, azon belül is specialistákkal intézte a válólevelek kiadását, hasonlóképpen más, komoly vallási ismereteket igénylő ügyek intézéséhez.
A rabbikar vádaskodik, miközben tagjai tudják: a vallási élet a liturgikus alapszolgáltatásokra korlátozódik, külföldön képzett szakemberek híján nem teszi, nem teheti dolgát a Bét Din intézménye sem, mert immár a hazai ortodoxia maradékának maradéka sincs a feladatok végzéséhez elegendő tudás birtokában, másrészt e kérdés a rabbikar státusáról is szól, mint ahogy anyagiakról is. Mert ha lennének mértékadó ortodox szakemberek, akik a neológ Bét Dint respektálva, azzal együttműködnének, akár Bécsben (sőt a november óta Budapesten tartózkodó szófér jóvoltából akár helyben) megírathatóak lennének ezek a válólevelek. Ily módon azonban az is nyilvánosságra kerülne, hogy Magyarország már (legyünk optimisták: és még) nem rendelkezik saját szellemi erőforrással a vallási élet igényeinek kielégítésére; hogy az egész „zsidó reneszánsz” vallási aspektusból értékelhetetlen: a hétköznapi zsidó életben működésképtelen, vagy méltatlanul működő vallási intézmények kiszolgáltatottjai vagyunk bölcsőtől a koporsóig. A Hitközség elnökének éveket késett, ám ezúttal határozott mondatai, költői kérdései is erről szólnak.
Az önvizsgálat ideje lehetne ez, nem a szakszervezeti melldöngetésé. Tekintsen végig önmagán a rabbikar, nekik maguknak van-e halachikus kompetenciájuk a zsidó élet szükségleteinek megfelelni, vagy hasonlóképpen a háború előtti példákhoz, a neológián (és szükségből az országhatáron) kívülről kell szófert, dájánt (bíró), sóchetet (metsző) szerződtetni, hogy végre valóban megkezdődhessen a vallási élet újjászervezése, aminek anyagi alapjául az egyházi ingatlanok megváltása fejében fizetett örökjáradék szolgálhat.
Címkék:1999-01