A meghatározatlan védelme

VAN EGY ORSZÁG, ahova oda­mehetsz, ha minden kötél szakad. Van egy darab föld, ahol azonnal teljes jogú állampolgár lehetsz. Van egy zsidó ország, ahol nemzeti-népi léted problematikus volta átemelke­dik egy másik szintre: egy szaba­don beszélő közvélemény szintjére. Megvalósult az ország, vannak in­tézményei, politikusai, konfliktusai. Emberi és gyarló, sokban hasonlít a többi nép országára. De mondhatod benne a magadét: az öncenzúrának és különösképpen a zsidó öncenzú­rának vége. Minden izraeli állam­polgárnak módjában áll az izraeli zsidó nemzet öntudatos tagjaként vi­selkedni, bárhol helyezkedjék is el a széles politikai színskálán. Bármi­lyen értelmes mondat elhangozhat és kinyomatódhat. Az élet egyálta­lán nem könnyű, de olyan kérdéssel nem kell többé szembesülnöd, hogy mennyire célirányos álcáznod ma­gadat.

* * *

De hát az embernek megvannak a maga határai. Olyan szépen azért nem sikerült a dolog. Az ország lakva volt. Nem nagyon sűrűn, de sűrűsödően. Az európai zsidó, meg­szabadulva a keresztény antiszemi­tizmustól, ott van a jórészt szemita arab-iszlám antijudaizmus, még in­kább anticionizmus kellős közepén. Egy népbe szorult a keleti zsidókkal egy mindinkább közel-keleti ország­ban, amely negyven évvel a háború után, hatmillió zsidó halála után, a nemzetek közösségében majdnem olyan egyhangúlag elutasítva áll, mint egykor a diaszpóra.

* * *

Ki kell bírni, hogy nincs igazi megoldás, csak a rosszabb és a még rosszabb közötti választás. Bármi­lyen csalódáskeltő a zsidó állam, le­het, hogy a legtermészetesebb vá­lasztás még mindig Izrael, ahol a zsidók önmagukkal szembesülnek. Azzal, ami kialakult és van. Inkább azzal, amit csinálnak, és nem első­sorban a fantomképükkel.

Ha vállalom a zsidó azonosságot, miért nem vagyok cionista? Diasz­póra-zsidóként vállalom, aki, többek között, egy időre még Jeruzsálembe is költözhet, de ideje nagyobb részét már inkább budapesti barátai kö­zött, magyarul beszélgetve fogja el­tölteni. Azt hiszem, van különböző nyelveken, különböző nemzeti kul­túrákban föltalálhatóan és közös ne­vezőre hozhatóan egy modern zsidó kultúra, nem héber és nem jiddis nyelvű, inkább világi, mint vallá­sos, van (nemzetközi zsidó kultúra, amely csak spirituális szálakon kap­csolódik a zsidó hagyományhoz. A sokszor emlegetett zsidó írók, gon­dolkodók, tudósok művei úgy is ér­telmezhetőek, mint identitásreflexi­ók, válaszok a zsidóságra mint kihí­vásra, stilizált önarcképek.

* * *

A zsidó szerzők műveiben van valami közös, még ha nem is beszél­nek a zsidóságról. Átszántva a közvetítéseket, nyers közvetlenséggel keresik a legáltalánosabbat. Hogy a férfi gyengéden szeretkezzen a fele­ségével, erre a férfi nem kevesebb­től, mint a Talmudtól, a Tórától, te­hát végeredményben az Örökkévaló­tól – áldassék a neve – kap biz­tatást. Nyomorúságaiból, viszontagságaiból a zsidó a végső általánosba disszidál, ott veti meg a lábát, és onnan tekint vissza dacosan. Szen­vedélyesen hintázik a szelleme a konkrét és az absztrakt dialektiká­jában.

***

Auschwitz után már csak sokk és stupor volt megfeledkezni arról, hogy zsidók vagyunk. Ha a lényeget tudod, mellőzheted a szertartást. Ha elfogadod önmagadat másnak, ak­kor a többieket is elfogadod más­nak. Akkor felismered az egyéni közvetítések szentségét. Csak ha el­fogadod magadban a zsidót, csak akkor tudod elfogadni magadban és körülötted a keresztényt, a magyart, a közép-európait és a föld lakóját. Itt csak egy kombinációt említettem, végtelen számú kombináció létezik. Aki zsidónak születik, maradjon zsidó, de értse meg a többi vallást, a megértés hitelesebb találkozás, mint az áttérés.

* * *

Hogy egy francia, egy lengyel, egy orosz vagy egy magyar zsidó minek tekinti inkább magát, zsidónak-e vagy franciának, lengyelnek, orosz­nak vagy magyarnak, vagy valami egészen másnak? Függjön ennek a kérdésnek az eldöntése a kérdéses személytől magától, ne pedig más­tól. Valószínű, hogy élete különböző korszakaiban inogni fog a belső mérleg. Mindenki az, aminek érzi magát. Nem vagyok én senkinek sem a bírája, hogy eldöntsem, elég­gé albán vagy eléggé belga-e. Azt már inkább el tudom dönteni, hogy bölcs-e vagy balga-e.

* * *

Nem nagyon érdekel, hogy mások szerint eléggé magyar vagy eléggé zsidó vagyok-e. Mikor az iskolában az osztály- vagy a tanulóköri közös­ségekről szónokoltak, akkor az én figyelmem nem volt ott. Úgy látom, hogy továbbra is van egy nem asszimiláns, de nem is ortodox, nem is elzárkózó és nem is cionista zsidó mentalitás Izraelen kívül sok or­szágban. Mihelyt az íróasztalomhoz ülök, mindenkivel szemben a velős és nyílt beszéd a tartozásom. Nem­csak a magyaroknak és nemcsak a zsidóknak írok, annak írom a köny­veimet, aki elolvassa őket.

* **

Magyar vagyok és zsidó vagyok, ez már így alakult. Eszembe sem jut egyik részemet igazinak, a mási­kat nem igazinak tartani. Szétbon­colni sem akarom, nem is tudnám őket. A Távol-Keletről nézve valószínűleg zsidó-keresztény vagyok. Magyar, zsidó, európai? Colorado Springsben gépelem ezeket a soro­kat öreg Commodoromra, a kora nyári szünidőt Budapesten töltöt­tem, otthon mozgalmasabb, itt nyu­galmasabb, itt van mind a négy gye­rekem; a munka, köszönöm, jól megy. Most nem bánom, hogy itt ol­vasom a Magyar Nemzet című napi­lapot. Nekem eddig inkább az volt a benyomásom, hogy az emberek túlnyomó többsége a feje búbjáig benne ül a saját kultúrájában, ami­vel együtt járnak a hely sztereotípiái. A gondolkodás nem nélkülöz­heti az időnkénti időbeli és térbeli eltávolodást eredeti környezetünk­től.

(Részletek a szerzőnek Európa köldökén című, a Magvető Kiadó gondozásában megjelent esszékötetéből.)