A meggyilkolt költők éjszakája

Forrás: 168 Óra

2008. május 13. / Bölcs István 1952. augusztus 12-ét „a meggyilkolt költők éjszakájának” nevezik: a szóbeszéd szerint huszonöt zsidó költőt végeztek ki. De ez nem igaz. „Csak” négy költőt lőttek agyon, továbbá nyolc másik személyt, köztük Lozovszkij volt külügyminiszter-helyettest, történészt, színészt, fordítót, újságírót.

A vádlottak valamennyien az 1942-ben alakult és 1948-ban feloszlatott Zsidó Antifasiszta Bizottság (ZSAB) vezetői vagy munkatársai voltak. Mindannyiukat zsidó nacionalizmussal és kémkedéssel vádolták. Katonai bíróság ítélkezett felettük zárt tárgyaláson, amelyet Csepcov altábornagy vezetett. Egy vádlottat, Lina Stern Sztálin-díjas orvos-biológus agykutatót három év és hat hónap munkatáborra és öt év száműzetésre ítélték.

Salom, goldele!

1952. április 3-án Ignatyev belügyminiszter a következő levelet küldte Sztálinnak:

„Sztálin elvtárs!
Mellékelem a hivatalos vádiratot Lozovszkij, Fefer és társai zsidó nacionalisták és amerikai kémek ügyében. A vizsgálati anyagot felülvizsgálatra elküldtük a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiumának azzal az indítvánnyal, hogy Lozovszkijt, Fefert és valamennyi bűntársát agyonlőjék, Lina Stern kivételével. Sternt egy távoli vidékre kell száműzni tíz évre.
Sz. Ignatyev.”

A per 1952. május 8-án kezdődött, és 1952. július 18-án ért véget, de előzményei 1942-ig nyúlnak, a ZSAB megalakulásáig. Az alakuló ülésen hangzottak el Ehrenburg szállóigévé lett szavai: „Orosz író vagyok. Mint minden orosz, most én is a hazámat védem. De a nácik emlékeztettek másra is: anyámat Hannának hívták. Én zsidó vagyok!”

Lozovszkij volt külügyminiszter-helyettes a Szovinformbüro igazgatójaként a háború alatt a bel- és külföldi tájékoztatásért felelt, ő tartotta a kapcsolatot a külföldi tudósítókkal. Kvitko, a ZSAB egyik vezetője, a per vádlottja híres költő volt. Levél Vorosilov elvtárshoz című verse minden iskoláskönyvben szerepelt, még az óvodások is fújták.

A ZSAB vezetői és munkatársai már a bizottság hivatalos megalakulása előtt rádiófelhívásokat intéztek a nyugati zsidósághoz: segítsék a Szovjetuniót. 1943 májusában a szovjet kormány megbízásából a ZSAB két vezetője utazott Amerikába: Izak Fefer jiddis író és Szolomon Mihoelsz, a moszkvai Zsidó Színház igazgatója, a határokon kívül is ismert színész. Az amerikai és angliai út teljes siker volt: rokonszenvtüntetés a Szovjetunió mellett, óriási segélyek intézményektől. A két civil zsidó küldött találkozott Thomas Mann-nal, Einsteinnel, Chaplinnel, Chagallal, Upton Sinclairrel, gyűlésükön Paul Robeson énekelt jiddis dalokat.
Einstein javasolta, állítsanak össze Fekete Könyvet a nácik rémtetteiről, és jelentessék meg egyidejűleg az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban. Az orosz kiadás azonban késett: miért csak a zsidók szenvedéséről szól? Később a fasizmus áldozatainak emlékműveiről levakarják a „zsidó” szót, és „szovjet”-tel helyettesítik.

De előbb még két fontos esemény történik: 1945. március 14-én a moszkvai zsinagógában megemlékeznek a holokauszt áldozatairól: ott van a későbbi per több vádlottja, Tarle akadémikus, magas rangú tisztek, egy hölgy, „aki nem a nőknek fenntartott helyen ült”. Õ Zsemcsuzsina, Molotov külügyminiszter felesége. A tárgyaláson Csepcov altábornagy majd megjegyzi: „Modern ember nem tart kapcsolatot rabbikkal!”

A másik nagy esemény: 1948 szeptemberében, egy szombat délelőtt Golda Meir, Izrael állam moszkvai missziójának vezetője elmegy a zsinagógába. Sok ezren fogadják. Percekig zúg a „Salom, Goldele! Jövőre Jeruzsálemben!”. Ez teszi fel a pontot az i-re. A szovjet sajtó megkezdi az anticionista kampányt, feloszlatják a Zsidó Antifasiszta Bizottságot, az Írószövetség jiddis tagozatát, a zsidó kulturális szervezeteket.

1948 végén, 1949 elején letartóztatják azokat, akikből az 1952-es per vádlottai lesznek.

Három és fél éven át vallatják, kínozzák őket: mikor találkoztak Zsemcsuzsinával, küldtek-e az amerikai sajtónak titkos jelentéseket, mondta-e nekik Molotov, hogy „zsidók, sok sikert!” stb.? A végén mindent aláírnak.

„Miért írt alá mindent? – kérdezte Csepcov altábornagy a 74 éves Stern akadémikustól, aki így felelt: „Háromszor vittek át ebből a börtönből Lefortovóba, mert nem akartam aláírni a regényt, amelyet a kihallgató agyalt ki!” Csepcov: „Ez is börtön, az is börtön. Mi a különbség?” Stern: „Odaát voltak pillanatok, amikor azt hittem, megőrülök, és képes vagyok megrágalmazni magamat és másokat.” Csepcov: „De a másfél hónap alatt, amióta itt ül a bíróságon, jól érzi magát?” Stern: „Jól érzem magam.”
Mihoelsz nincs a vádlottak között: őt már 1948-ban elintézték: Minszkben „elgázolta egy teherautó”. Állami temetést kap, de köztudomású, hogy meggyilkolták.

A tárgyaláson a Sztálin-díjas művészből már felforgató kém lesz. A legfőbb vádpontot ugyanis rá és írótársára, Feferre szabták. Amerikában találkoztak James Rosenberggel, az amerikai zsidó segélyszervezet, a Joint elnökével is, aki megemlítette, hogy ismeri a Krímet, ott a Fekete-tenger, a közelében Törökország, no meg a Balkán…

Erre a megjegyzésre épül a vád.

Tény: a ZSAB vezetői beszéltek arról, hogy a teljesen kiürült Krímbe zsidókat lehetne telepíteni. Tény: megemlítették Molotovnak, aki – állítólag – azt felelte, hogy demográfiailag nem képtelen az ötlet, de zsidókat aligha lehetne traktorra ültetni. Írják meg a levelet – mondta állítólag –, küldjék el Sztálin elvtársnak és nekem, aztán „majd megnézzük”.

Naivitásra vall ezt beleegyezésnek minősíteni. A perben a legfőbb vádpont mégis az volt, hogy a ZSAB vezetői zsidó autonóm köztársaságot akartak létesíteni a Krímben. Vagyis Amerika és Izrael szovjetellenes hídfőállást akar kiépíteni zsidó ügynökei révén, akik a legmagasabb szovjet körökkel állnak kapcsolatban. Tehát a Kremlben is fejeknek kell hullaniuk. (Zsemcsuzsinát letartóztatták.)

Politikai düh?

A tárgyaláson a vádlottak mindent visszavontak. Csepcov altábornagy a legfelső szovjet vezetéshez fordult, mondván, nincsenek bizonyítékok. Perújrafelvételt kért, de végül meghozta a halálos ítéleteket.

Sztálin antiszemitizmusáról rengeteget írtak. Gyűlölet vezette-e, amiért lánya zsidóhoz ment férjhez, vagy politikai düh, amiért Izrael az amerikai orientációt választotta – nem tudni.

1953. március 5-én meghalt Sztálin, s nyárra elkészült a bírói végzés az 1952-ben kivégzettek ártatlanságáról. Titokban rehabilitálták őket. A nyilvánosság csak 1988-ban értesülhetett Sztálin utolsó peréről.

(Stalin’s secret Pogrom. The postwar Inquisition of the Jewish Anti-Fascist Committee. Edited and with Introductions by Joshua Rubenstein and Vladimir P. Naumov. Yale University Press 2005)