A medzsibozsi sohét fia
A második világháború kitörése után Spira Izrael rabbi Isztrikből Lembergbe költözött. Lemberg akkoriban szovjet megszállás alatt állt. A szovjet gyakorlatnak megfelelően mindenkinek termelőmunkát kellett végeznie, nehogy parazitának tartsák, és Szibériába száműzzék.
Az összes haszid rabbinak produktív munka után kellett néznie, és megtiltották a „rabbi” cím használatát számukra.
A bluzsovi rabbi, Spira Izrael biztosítási ügynök lett. Minden egyes hónap végén bizonyítania kellett, hogy legkevesebb ezer rubelt keresett. Azokban a napokban egy-egy rabbinak még számos követője és híve volt, s így nem okozott különösebb gondot az ezer rubelről kiállított számla és a biztosított személyek listájának bemutatása. Ily módon a rabbi megfelelt az oroszok elvárásainak s haszid követőit is tudta szolgálni.
Egyik este az orosz kommisszár gyűlést szervezett a területen dolgozó biztosítási ügynökök számára. A megjelenés kötelező volt. A biztosítási ügynökök között volt egy másik haszid rabbi is, az áldott emlékű bojáni rabbi, Friedmann Abrahám Jákob. A gyűlés estéje egybeesett Hanuka első estéjével.
A haszidok körében az volt a szokás, hogy a rabbi házában gyűltek össze az első gyertya ünnepélyes meggyújtására és az azt követő ünneplésre. Spira Izrael rabbi elkezdte tömi a fejét, mi módon maradhatna távol a gyűlésről, hogy haszidjai körében ünnepelhesse Hanuka első estéjét.
Hirtelen remek ötlete támadt. Elmosolyodott és a kommisszár hivatalába sietett. Az odavezető úton elővette dohányos szelencéjét és szüntelenül tubákolt. Mire megérkezett a kommisszár irodájába orra kivörösödött és minduntalan tüsszentenie kellett. Két tüsszentés között a rabbi elmagyarázta a kommisszárnak, hogy rettenetesen megfázott s ezért képtelen az esti gyűlésen megjelenni.
A kommisszár, kinek egyenruháját számos kitüntetés díszítette, egy papírkötegekkel megrakott hatalmas íróasztal mögött ült. Kétkedéssel hallgatta a rabbit.
„Milyen különös véletlen” – mondta, miközben mélyen a rabbi szemébe nézett. „Néhány perccel ezelőtt itt járt egy hozzád hasonló, hosszú szakállú és pajeszos biztosítási ügynök, orra vörös volt, mint a zászlónk, s megállás nélkül tüsszögött. Ő is azt állította, hogy megfázott, s arra kért, ne kelljen részt vennie az esti gyűlésen.”
„Ez csak a bojáni rabbi lehetett”, gondolta a rabbi, s mosolyát elfojtva így szólt: „Nincsen abban semmi különös, ha az ember ebben az évszakban megfázik.”
A komisszár egy szót sem szólt. Felállt és kiment a szobából.
Kisvártatva arcán széles mosollyal visszatért és visszaült íróasztala mögé, Sztálin hatalmas portréja alá. „Most már értem betegséged okát – mondta. – Belepillantottam zsidó naptáromba, s láttam, hogy ma van Hanuka első estéje. Körültekintőbb is lehettél volna. Oroszországban ügyelned kell arra, hogy ha már kitalálsz egy mesét, az hihető is legyen. Sohasem lehet tudni, ki rejtőzik egy szovjet kommisszár egyenruhájában. Ha egy másik kommisszár ülne e székben, te és a tüsszögő barátod már a szibériai pusztákon ápolná magát. Én viszont a medzsibozsi sohét fia vagyok. így hát menj, és gyújtsd meg az első gyertyát Hanuka tiszteletére.”
Címkék:1992-12