A Mazsihisz szerepvesztése

A Mazsihisz szerepvesztése

A HOLOKAUSZT EMLÉKKÖZPONT MEGNYITÁSÁVAL A HITKÖZSÉG VEZETÉSE ELVESZÍTETTE EGYIK LEGFONTOSABB IDEOLÓGIAI FEGYVERÉT – ÍRJA FELDMÁJER PÉTER, A MAZSIHISZ ALELNÖKE ÉS A MAZSIKE ELNÖKE.

A Holokauszt Emlékközpont ünnepélyes megnyi­tását már sokat méltatták, az elhelye­zést sokan vitatták, de szükséges átte­kinteni, hogy milyen jelentőségű ez a „zsidó politikai élet” szempontjából.

A magyarországi zsidóság legfőbb csoportképző élménye a vészkorszak, leginkább ennek a szörnyűsége köti össze az embereket.

Még az a zsidó is, aki eltávolodott a vallástól, vagy sohasem vett részt a vallási életben és arról halvány fogal­ma sincs, valamilyen közösséget érez a többi zsidóval, mert az ő szüleit, nagy­szüleit, rokonságát is meggyilkolták. Kovács András kutatásai ezt az egyéb­ként is ismert tényt bizonyították.

A vallásos zsidó szervezetek ennek megfelelően a megemlékezések meg­szervezésében döntő szerepet játszottak a korábbi években. Az ötvenéves évfor­duló kapcsán létrejött a holokauszt-emlékbizottság. Ezt a hitközség dominálta, és bár voltak megemlékezések hitközsé­gen kívüli szervezésben, ezek mellékes­nek tűntek. Igen jól mutatta ezt, hogy ki­nek az arca jelent meg a tömegkommu­nikációban, kik voltak azok, akik a nyil­vános ünnepségeken beszéltek, illetve ezzel kapcsolatban nyilatkoztak.

A dolog természeténél fogva rabbik, illetve a Mazsihisz elnöke, elnökhe­lyettese, ügyvezető igazgatója tartotta a fő beszédeket Budapesten és vidéken egyaránt. A megemlékezésekhez szük­séges anyagi forrásokat – az állami tá­mogatáson túl – szintén a Mazsihisz biztosította.

Az elmúlt tíz évben ez a helyzet nem változott. Ám most alapvetően új hely­zet állt elő, hogy a Holokauszt Múze­um (amit hivatalosan nem így hívnak, de mindenki így emlegeti) megnyílt Budapesten. A megnyitást megelőző vitákból mindenki számára nyilvánva­lóvá válhatott, hogy a múzeum helyé­nek kijelölése, a felújítás metódusa, a zsinagógái tér tökéletes visszaállítása kizárólag a Mazsihisz-BZSH ügyve­zető igazgatója akaratának megfe­lelően történt, és az állami pénzek el­költése is ehhez igazodott.

A múzeumot működtető közalapít­vány szinte súlytalan volt a hitközség­gel szemben.

A régi elnök lemondása és egy főku­rátor kinevezése már csak azért is más helyzetet teremtett, mert a személyi döntés egy, a Síp utcai adminisztráció­val hosszú évek óta szembenálló, azt nyíltan kritizáló személyiséget juttatott hatalmi pozícióba. (Elég arra emlékez­tetni, hogy az elhíresült Landeszman-ügyben, a Mazsihisz akkori elnökén és egyik vezetőségi tagján kívül, Székely Gábor az elsők között követelte a nyi­latkozatot adók azonnali távozását.)

Az új helyzetben a zsidó hitközsé­gek szerepe marginalizálódik a holokauszt-megemlékezésekkel, -kutatá­sokkal kapcsolatban. A jövőben e tárgyban a Holokauszt Múzeum véle­ményét fogják kikérni.

Talán tudattalanul, talán tudatosan, ez már az április 15-16-i megemléke­zések szimbolikájából világosan ki­tűnt. Mert a 15-én tartott eseményeket a minisztérium szervezte, az azt kö­vető három nap eseményeit pedig már maga a múzeum. A széles közvéle­mény előtt rabbik, a hitközség vezetői csak elvétve jelentek meg, magán az ünnepségen polgári személyek beszél­tek: államelnökök, a miniszterelnök, és miniszterek, színészek. A hitközsé­get és vezetőit még az üdvözlésekben sem említették meg. Az ünnepségen imák sem nagyon hangzottak el.

Az talán a véletlennek tudható be, hogy kisebb botrány tört ki az ünnep­ség kezdetekor, mert a Mazsihisz hely­színre érkező elnöke és ügyvezető igazgatója nem talált magának ülőhe­lyet, legalábbis olyat nem, amelyre kü­lön ki lett volna írva a nevük. A ren­dezők felajánlották ugyan nekik, hogy hoznak széket a VIP-szektorba, de ez nekik nem felelt meg, egyikük feldúltan távozott még az ünnepség megkez­dése előtt, és másnap felháborodott hangú levélben tiltakoztak a Nemzeti Kulturális Minisztériumnak írt levél­ben az őket ért inzultus miatt.

Az esemény talán mégis szimboli­kus, hiszen a korábban döntő befolyást gyakorló Mazsihisz-vezetők, akik nél­kül sem az ünnepség megszervezése, sem a beszédek nem voltak elképzelhetők, most azt tapasztalták, hogy hi­vatalosan nem létezőnek tekintik őket, sem ők, sem a hitközség nem szerepel az esemény résztvevői között.

A Mazsihisz elveszítette meghatá­rozó szerepét a holokauszttal kapcso­latos kérdésekben, vagyis azon a terü­leten, amelyhez a legtöbb Magyaror­szágon élő zsidó vagy zsidó származá­sú ember kötődik. Az, hogy ennek mi lesz a közvetlen és közvetett követ­kezménye, ma még lehetetlen meg­mondani, de az biztos, hogy a Mazsihisz végre hozzáláthat valódi feladatá­hoz: a vallásos zsidó élet szervezésé­hez, bár még mindig az övé az rendkí­vüli felelősségteljes munka, amely a holokausztot túlélt nemzedék támoga­tását jelenti.

Feldmájer Péter