A mai vagy a tegnapi Obama hiteles?

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

 

Eperjesi Ildikó/2008. június 11.

Barack Obama büszkén hirdeti, hogy George Bush népszerűtlen kormányzása után alapvető változásokat hoz Washington politikájába. Tanácsadói azt mondják, tapasztalatlanságát jól ellensúlyozza ítélőképessége. Sok esetben azonban úgy tűnik, inkább balítéletről van szó.

A hidegháború idején az amerikai tankönyvek három részre osztották a világot. A kommunista országok közé tartozott a Szovjetunió csatlós államaival. Nyugat-Európa szocialista jelzőt kapott, és az Egyesült Államok képviselte a kapitalizmust. A helyzet kis túlzással azóta csak annyiban változott, hogy a kommunista országok beléptek a szocializmusba: a gazdasági túlszabályozottság, a magas adók és a nagyarányú állami újraelosztás korszakába.

Mindenesetre sokat elárul az amerikai liberális média kedvencéről, Barack Obama újdonsült demokrata elnökjelöltről, hogy a legnagyobb európai országokban lazán megnyerné az elnökválasztást a republikánus John McCainnel szemben.

A gyakorlatilag a semmiből a Fehér Ház várományosává előrukkolt illinois-i szenátor elsősorban a fiatalok és az értelmiségiek körében népszerű, akiknek köztudomásúan az átlagnál sokkal jobban “bejön” a balliberális világlátás. A 46 éves Obamának ez nem esik nehezére, hiszen Chicago egyik legliberálisabb körzetéből jön. Nézetei azonban nemigen szilárdultak elvekké, hiszen a legfontosabb kérdésekben egymással homlokegyenest ellentétes dolgokat nyilatkozott.

*

Obama hol elismeri, hogy a szabad piac tette Amerikát a világgazdaság motorjává, hol állami beavatkozást sürget a magáncégek bérpolitikájába, hol pedig az Egyesült Államok szabadkereskedelmi egyezményeit kárhoztatja.

Irakkal kapcsolatban elsősorban másokhoz viszonyítva definiálja magát, legalábbis szavakban. Szereti hirdetni, hogy kezdettől “egyértelműen” ellenezte a háborút, vagyis ebben ő teljesen mást képvisel, mint Bush. Pedig 2004-ben azt találta nyilatkozni, hogy nincs nagy különbség az ő és az elnök Irakkal kapcsolatos álláspontja között. Ráadásul minden egyes esetben megszavazta a hadi költségvetést, egészen addig, amíg el nem döntötte, hogy indul az elnökségért.

Később a demokrata elnökjelöltséget szintén megpályázó nagy ellenfél, Hillary Clinton volt a mérce. Az ő nyilatkozataival dacolva kezdte el hirdetni Obama, hogy a csapatkivonást azonnal megkezdi, mihelyt elfoglalja a Fehér Házat. Tavaly pedig élesen ellenezte a csapaterősítést, amelytől a biztonsági helyzet javulását várták (Petraeus tábornok vezetésével ez meg is hozta a gyümölcsét).

McCain tanácsadói állítják, éppen ez lehet nagy előnyére az arizonai szenátornak, aki kezdettől háborúpárti volt, és a csapaterősítést is idejekorán sürgette. Ráadásul miközben Obama büszke korábbi döntésére, nem tudni, van-e elképzelése a különböző vészhelyzetek megoldására. Az idő előtti csapatkivonás ugyanis alighanem az al-Kaida és Irán térnyerésével, és akár tömegmészárlással is járhat.

Iránról az amerikai zsidó szervezet, az AIPAC előtt Obama – már az elnökjelöltséghez szükséges számú delegátussal a zsebében – olyan beszédet tartott, ami a legeltökéltebb washingtoni héjáknak is javukra válna. Ebben megígérte, elnökként mindent megtesz, ami a hatalmában áll, hogy megakadályozza, hogy Irán atomfegyverekhez jusson, beleértve a katonai akciót is.

Izrael biztonsága iránti teljes elkötelezettségéről biztosította hallgatóságát, és Jeruzsálemet a zsidó állam “oszthatatlan fővárosának” nevezte. Obama “előéletével” összevetve azonban erős a gyanú, hogy leginkább a jobbra húzó demokrata tábort, illetve általában a jobboldali szavazókat igyekezett megszólítani “udvarlásával”.

*

A demokrata jelölt nem is olyan régen még arról nyilatkozott, hogy leülne tárgyalni Amerika ellenségeivel, így az iráni elnökkel is, aki szinte minden héten Izrael elpusztításáról tart nagyívű szónoklatot. (Ezzel Obama alighanem Ahmadinezsád iráni elnök kezébe adná a kezdeményezés lehetőségét, aki ezt nukleáris zsarolásra használhatná, ráadásul azt az üzenetet közvetítené, hogy érdemes titokban atomfegyvereket gyártani.)

Másrészt Obama nem támogatta azt a törvénytervezetet, amely terrorszervezetnek nyilvánította volna a nagyhatalmú Iráni Forradalmi Gárdát, amelynek bizonyítékok alapján nagy szerepe van az iraki lázadók kiképzésében és felfegyverezésében.

Ráadásul Obama húsz éven keresztül egy olyan baptista lelkésznek a gyülekezetébe járt, aki antiszemita, Amerika-ellenes nézeteket és a feketék felsőbbrendűségét hirdette. Jeremiah Wright tiszteletes Izraelt “rasszista országnak” tartja, és azt mondja, Izrael “egy mocskos szó”. A 2001. szeptember 11-i támadásokért pedig az amerikai külpolitikát tette felelőssé. Ráadásul Michael Pfleger római katolikus vendégprédikátor a hívek csápolása közben ragadtatta magát éles fehér-ellenes kirohanásokra.

A chicagói Szentháromság Egyesült Gyülekezettől és annak volt lelkészétől Obama előbb elhatárolódott, majd bejelentette, hogy szakít velük. Érdekes módon húsz éven keresztül megfelelt neki ez a társaság, vagyis úgy tűnik, kizárólag a Fehér Ház elfoglalása reményében tagadta meg egykori gyülekezetét. A demokrata szuperdelegátusok pedig kizárólag a fekete szavazatok elvesztésétől való félelmük miatt nem tagadják meg Obamát.

*

Némelyek a védelmi miniszteri poszt várományosának tartják Merrill McPeak tábornokot, az Amerikai Légierő volt főnökét, aki Obama stábjának legmagasabb rangú egykori katonatisztje. A tanácsadó korábban arról beszélt, hogy az Egyesült Államok azért nem tud közel-keleti stratégiát kialakítani, mert New Yorkban és Miamiban sok az Izrael-szimpatizáns (zsidó) szavazó, és “egyetlen politikus sem akar ezzel szembeszállni”. (A jelölt tanácsadója még az a Zbigniew Brzezinski is, aki helyénvalónak nyilvánította az “Izrael-lobbi” című, enyhén antiszemita kötet számos megállapítását.)

McPeak régóta ellenzi az izraeli jelenlétet Gázában, Ciszjordániában, sőt a most tárgyalások témájává lett Golán-fennsíkon is. Nem véletlen, hogy amikor Obama Izraellel kapcsolatban nyilatkozik, rendre kényszeredetten bizonygatja, hogy mennyire elkötelezett a zsidó állam biztonsága mellett.

Rossz előjel azonban, hogy egyrészt legközelebbi szövetségesei ennek az ellenkezőjében érdekeltek, másrészt a szenátor azok közé tartozik, akik az izraeli-palesztin konfliktust tartják minden bajok forrásának, és nem egy akut probléma következményének (McCain szerint ezzel szemben, ha holnap békét kötnének is az arabok és az izraeliek, a szélsőséges iszlám radikalizmus ugyanolyan erős maradna).

Peter Osmos, Obama korábbi kiadója azt mondja, hogy a demokrata politikus bámulatos felemelkedését jórészt annak köszönheti, hogy kiválóan mesél. Ez két önéletrajzi írásában is megmutatkozik (Álmok apámtól és A remény vakmerősége). Ezek az önéletrajzok sokat elárulnak szerzőjükről: fontos szereplők nevét változtatta meg, csak hozzávetőleg idézte a párbeszédeket, és az események időrendi sorrendjét is felcserélte. Szerkesztője, Deborah Baker szerint mindezt egy “nagyobb igazság” érdekében.

A nagyobb igazság alighanem nagyobb hatás elérését jelenti Obama fehér házi ambíciói érdekében.

A szerző az ATV külpolitikai szerkesztője
támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]