A magyarországi zsidóság helyzete

– ahogyan Slomo Marom látja –

Egy húsz éves pesti zsidófiú, aki 1949-ben alijázott, 1988 óta ismét budapesti lakos, 1989 decembere óta Izrael Állam budapesti nagykövete. Három éve figyeli hát meglehetősen közelről a magyarországi zsidóság életében bekövetkezett változásokat. Ez alkalommal az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól érdeklődünk.

• Azt a szembetűnő fejlődést, ami az itteni zsidóság tudatában ez alatt az idő alatt végbement, sokan mint a magyarországi zsidóság reneszánszát emlegetik. Én nem használnám ezt a kifejezést: a 600 ezer mártírra emlékezve, ebben az országban a zsidóság reneszánszáról nem ildomos beszélni. Ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne értékelnénk nagyra azokat a változásokat, amelyek e viszonylag rövid idő alatt be- következtek. Hiszen nem volt olyan nagyon régen, amikor – bár formailag megadták a lehetőséget, hogy hitéletet élhessen, akinek ez szándékában állt – a zsidó öntudat kifejezésre juttatása, a zsidó tradíciók ápolása éppenséggel nem volt ajánlatos. A Magyarországon kialakult új helyzet viszont lehetővé teszi, hogy Európa számbelileg negyedik legnagyobb zsidó közössége (sorrend: 1. Szovjetunió, 2. Anglia, 3. Franciaország, 4. Magyarország) immár ne legyen kénytelen rejtőzködni.

A változás, amelynek az elmúlt három évben a tanúi lehettünk éppen abban jut kifejezésre, hogy a zsidóság mind nagyobb tömegei találták meg a kultúrában, a vallási életben, a társadalmi kapcsolatokban a maguk kifejezési formáit, s ez önmagában lendületet adott a zsidó közösségi élet fejlődésének. Ez idő alatt számos új zsidó szervezet alakult és – ami ugyancsak új jelenség – egyre több neves személyiség: írók, művészek, tudósok, sőt politikusok vallják magukat zsidónak, tájékoztatják a közvéleményt arról, hogy zsidók.

El kell mondanom: amikor 1988-ban visszajöttem szülővárosomba, sokan hívták fel figyelmemet, hogy furcsa jelenséget fogok tapasztalni. Azt ugyanis, hogy Magyarországon a hatvan éven felül születő zsidók száma egyre nagyobb lesz. Ez azt jelentette, hogy akik aktív dolgozóként – egzisztenciális, vagy egyéb meggondolásból – hallgattak arról, hogy zsidók, miután nyugdíjba vonultak, e magukra kényszerített kötöttség alól felszabadultnak érezték magukat. A változás egyik tünete éppen ez: az utóbbi időben már azoknak a száma is növekszik, akik nem várják meg a 60. évüket, hogy felvállalják zsidóságukat, bízva abban, hogy ebből semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti őket, hogy mint zsidók is teljes jogú magyar állampolgárként élhetik életüket.

• Feltéve persze, hogy ezt az alkotmányos garanciák mellett a hétköznapok gyakorlata, a „közvélemény” is így fogadja el.
• Éppen ez az, amiben viszont alig látok fejlődést, vagyis annak a nyugaton már meggyökeresedett, tel­jesen természetes szemléletnek az elfogadásában, hogy egyszerre lehet valaki öntudatos zsidó, ugyanakkor teljes jogú magyar állampolgár. Mint ahogy az Egyesült Államokban 5-6 millió ember vallja – és merem állítani: büszkén vallja – zsidóságát, miközben senkinek nem jut eszébe, hogy emiatt állampolgári jogaiban korlátozni lehetne. Az amerikai zsidók teljes természetességgel vállalják identitásukat, és ugyanakkor számtalan igen fontos pozíciót töltenek be a társadalom politikai, gazdasági és kulturális életében, vesznek részt a kongresszus és a szenátus munkájában. Gondoljunk csak arra, hogy egy Németországból bevándorolt zsidó – Henry Kissinger – volt századunk második felének egyik legtehetségesebb külügyminisztere.

Persze, azt is jól tudom, hogy Közép- és Kelet-Európában a nemzeti államokban nem könnyű ezt a kérdést így kezelni. De teljesen nyilvánvaló, hogy igazi demokrácia aligha képzelhető el másképpen.

• Mit tanácsol tehát Izrael Állam nagykövete a magyarországi zsidóknak?
• Mindenekelőtt azt, hogy fogadják el: a zsidót az Isten nem kígyónak teremtette, számunkra nem adatott meg bőrünk levedlésének képessége. A zsidók, bármit is csinálnak, zsidók maradnak, értelmetlen tehát a rejtőzés a környezet, a szomszédok, a postás, a munkatársak előtt. Meggyőződésem egyébként, hogy a zsidóságuk öntudatos megvallásának már megkezdett folyamata egyre nagyobb lendülettel folytatódni fog, ennek eredményeképpen egyre többen ápolják majd kapcsolatukat a világ zsidóságával, mindenekelőtt Izraellel.

Talán mondanom is felesleges: mi ezt a folyamatot Izraelben nagyon pozitívan értékeljük és azt is jól tudjuk, hogy maga a két állam közötti kapcsolat ténye is visszahat, vagyis jótékonyan fogja befolyásolni a magyarországi zsidóság öntudatát, de talán a helyzetét is. Hiszen ebben a vonatkozásban több, mint negyven éves tapasztalattal rendelkezünk: az önálló zsidó állam megléte és mindaz, amit fennállása óta az élet lég- különbözőbb területein elért, nagyon pozitívan befolyásolta a diaszpóra zsidóságának öntudatát, maga- tartását és azt, hogy emelt fővel nézzen szembe azokkal a társadalmakkal, amelyek körében él.

Ennek pedig azért kell hangot adni, mert a zsidó népnek nincs semmi szégyellnivalója. A nép, amely az emberiségnek a Bibliát adta – és Mózest, Jézust, a korunkban Einsteint -, nincs oka, hogy fejét lehajtva szégyenkezzen. És nagyon hosszú a listája azoknak a magyarországi zsidóknak is, akik ebben az országban alkottak maradandót úgyszólván az élet minden területén. Jó lenne mindezt objektíven felmérni és felmutatni annál is inkább, mivel – meggyőződésem – ez jótékonyan járulna hozzá az országban folyó történelmi változások jobb megértéséhez.

Varga Sándor