“A magyar zsidóság nemzetközi megítélése rosszabb a kelleténél” — Interjú Tordai Péterrel, a Mazsihisz elnökével

Miként értékeli Kövér László nyilat­kozatát, majd Elek István azt követő magyarázatát a zsidókérdés aktualitásáról?

Ehhez vissza kell menni a Kövér mi­niszter úrral folytatott közel kétórás be­szélgetésemig, ahol megegyeztünk, hogy ha bármelyikünknek problémája van, ak­kor fölvesszük a telefont és megbeszél­jük. Kövér miniszter úrnak a Komédiumban volt egy előadása, ahol az SZDSZ-szel és a Csurka-féle MIÉP-pel kapcsolat­ban egy mondatban megemlítette a szél­sőségeket. A zsidókérdésre is ekkor utalt, az újságírók pedig ezt emelték ki. Ebből indult ki az a polémia, ami azóta talán már több helyen és módon is meg­jelent. Bizonyára ön is tudja, hogy a „zsi­dókérdés” nagyon rossz emlékű szó, a holocaust-túlélők nem higgadtan, a szó nyelvtani értelmében reagáltak erre a ki­fejezésre. Természetesen Elek úr védte a mundér becsületét, de a hozzászólások tömkelege a „zsidókérdést” ugyanúgy értelmezte, mint ahogy én ezt most el­mondtam. A „zsidókérdés” tehát – így, egybeírva – nagyon rossz emlékű szó, és mi ez ellen tiltakozunk.

Kövér László sértődöttségének adott hangot, amikor a Mazsihisz tilta­kozó nyilatkozatát látta, mert ezt úgy értékelte, mint a megállapodás megsze­gését. Most milyen a viszonyuk Kövér miniszter úrral?

– A miniszter úrral azóta nem tárgyal­tam, ezt az ügyet nem volt alkalmunk megbeszélni. Mi azt sérelmeztük, hogy ilyen címmel megjelent a Komédium-beli beszélgetés egy nagy példányszámú na­pilapban. Nekünk erre válaszolnunk kel­ lett, hiszen a zsidó társadalom érdeke azt kívánja, hogy nyilvánosan tiltakoz­zunk mindenféle inszinuáció ellen. Kö­vér miniszter úrral még korábban abban állapodtunk meg, hogy ő sem ismeri tel­jesen a zsidóság politikai arculatát, véle­ményét, miként – függetlenül a vitától – mi sem a Fideszét. Ezért fórumot hozunk létre, amit mi szervezünk meg. Ez folya­matban is van, valószínűleg a díszter­münkben tartjuk majd, meghívott zsidó értelmiségiek jelenlétében.

Kövér László előadó lesz?

Úgy gondolom, kerekasztal-beszélgetést kell kialakítanunk. Olyan zsidó ér­telmiségieket, gondolkodókat szeret­nénk meghívni, akik figyelemmel kísérik a nagypolitikát, és azon belül a zsidó po­litikát is. Lennének köztük templomba járó zsidók, és olyanok is, akik civil szer­vezetekben élik meg a zsidóságukat.

Mondana néhány nevet?

Inkább nem említenék, nem akarok senkit megsérteni. Annyit elmondanék, hogy a legszélesebb zsidó körökkel sze­retnénk párbeszédet folytatni, de konkrét elképzelés még nem alakult ki. A beszél­getés zártkörű lenne, de nyílt szellemű.

Ennek a politikai vitának ez a kerekasztal-beszélgetés lenne a lezárása, a feloldása?

Én azt hiszem, hogy ez az ügy már lezárult. A Magyar Hírlapba írt olvasói le­velekkel, Szabó Miklós és mások cikké­vel befejezettnek tekinthető a véle­ménycsere.

– Az elmúlt hetekben volt egy-két ri­port A Hét című tévéműsorban, illetve a Napi Magyarország című lapban, ame­lyek előnytelen színben tüntették fel a Magyarországi Zsidó Örökség közalapít­ványt. Konkrétumot nem említettek, de mégis úgy beszéltek róla. mintha a közalapítványnak tisztázatlan, homályos pénzügyei lennének. Ön milyen okokat lát a támadás hátterében?

Mint minden új vezetőt, minket is megkeresett pár ember álláskéréssel, támogatáskérésekkel. Mindenkit nem lehet kielégíteni, annál kevésbé, mert mi küzdünk a protekcionizmus ellen. Ilyen sértett emberek támadták meg a Mazsihiszt, többek között személyemet és a Mazsököt is. A Mazsök, melyben a Mazsihiszt hét küldött képviseli, közala­pítvány, melyet az állam központilag fel­ügyel. A közelmúltban a Számvevőszék ellenőrizte a munkáját, és hibátlannak minősítette. Két jól felkészült kolléga, Sebes Gábor és Szeszler György ve­zeti, akik feddhetetlenek. Természete­sen a túlzott kéréseket nem tudják ma­radéktalanul kielégíteni, így persze van­nak sértett emberek, és ezek kezdték a támadást.

A Mazsök indulásakor hét ingatlant és tíz képzőművészeti alkotást kapott az államtól. Ezt a zsidó szervezetek az­zal a fenntartással fogadták el, hogy nem tekintik véglegesnek, hiszen ez tö­redéknek sem nevezhető része a zsidó­ságtól elvett javaknak. Mi a Mazsihisz ál­láspontja, mekkora lenne az a Mazsöknek juttatandó vagyontömeg, ami elfogadható, végleges rendezést jelentene?

Felületesen ismerem ezt a témát. A hét ingatlant megkaptuk, a tíz képzőmű­vészeti alkotásból viszont csak ötöt fo­gadhattunk el, mert a másik ötnek él a tulajdonosa. Azt is tudom, hogy négymilliárd forint összegű kárpótlási jegy is a Mazsök rendelkezésére áll. Ez nem befe­jeződött folyamat. Arról volt szó, hogy a későbbiekben – és azt hiszem, most jött el ennek az ideje – újabb ingatlanokkal kellene kiegészíteni a Mazsök vagyonát, aminek a jövedékét zsidó kulturális, val­lási célokra kellene fordítani. Úgy tu­dom, hogy konkrét gyakorlati lépés nem történt ez ügyben.

Mekkora vagyontömeget tartana ön méltányosnak?

– A holocaust során eltulajdonított in­gatlanok értékének csak a töredéke az, amit visszakaptunk. Ennek a hozadéka, sajnos, nem elég arra a nemes célra, amit a közalapítvány kuratóriuma megfo­galmazott, miszerint segítse a zsidó kul­túrát, a vallási élet kiterjedését. Szüksé­ges rendezni a műalkotások kérdését is, amely tudomásom szerint a kormánnyal együttműködve már folyamatban van. Ez további műalkotások juttatását, vagy azok pénzbeli megváltását jelentené. Konkrét számadatokról még nincs szó, jelenleg az elvek tisztázása folyik.

Mekkora összeget tartana méltá­nyosnak a Mazsihisz?

Véleményem szerint, ha a bejövő pályázatokat nézem, a kulturális esemé­nyeket, templomaink leromlott állapo­tát, a talmud-tórák beindítását, és mind­azokat a célokat, amelyeket a kurató­rium megvalósítani hivatott, akkor körül­belül tíz-tizenötször akkora vagyon­mennyiség jövedéke lenne szükséges, mint ami jelenleg rendelkezésre áll.

1990-92 között komolyan foglal­koztak azzal a lehetőséggel, hogy a na­gyobb súllyal rendelkező zsidó szerve­zetek valamilyen – közelebbről nem de­finiált – konzultatív testületet hoznak létre. Ez aztán lekerült a napirendről, és jelenleg a hitközség gyakorlatilag maga képviseli a magyarországi zsidóságot. Ön nem érzi szükségét, hogy – esetleg valamilyen döntéshozó jelleggel – rend­szeresen konzultáljon a többi zsidó szervezettel?

Természetesen hallottam ezekről az eseményekről, azt is tudom, hogy nem lett belőlük semmi. Hogy miért, azt ne kérdezze, nem tudom. Jelenleg való­ban egyedül a Mazsihisz képviseli a ma­gyar zsidóságot, de napi kapcsolatban vagyunk többek közt a Mazsikével, a B’nai B’rith-tel, a Zsidó Fiatalok Szövet­ségével és a cionista szervezetekkel. Se­gítjük munkájukat helyiséggel, anyagiak­kal; nincs olyan szervezet, amelynek a véleményét meg ne hallgatnánk. Híve vagyok a parlamentarizmusnak, a szé­les körű demokráciának, nyitottan ál­lunk hozzá, ha ezeknek a szervezetek­nek igényük van a képviseletre.

Felújíthatónak tartja a konzultatív testület gondolatát is?

Megfelelő keretek között igen.

Az életüktől és szabadságuktól jog­talanul megfosztottak harmincezer fo­rintos kárpótlást kaptak a kormánytól. Ön korábban úgy nyilatkozott, hogy a 300 ezer forintról szóló korábbi megál­lapodást tartja kielégítőnek. Fenntartja ezt az álláspontját?

– Igen. Nagyon sok zsidó hittestvé­rünknek szüksége van erre, és az idő sajnos nem nekik dolgozik. Ezért min­den fórumon minden lehetőséget meg­ragadunk, hogy ennek az összegnek a „behajtását” szorgalmazzuk. Miről is van szó? Annak idején a Horn-kormány hárommilliárd forintot tett félre erre a cél­ra, amit aztán elosztottak az igénylők számával, és így jött ki a harmincezer fo­rintos összeg, illetve tizenötezer az el­pusztított testvérek után. Ez megalázó és szégyenteljes. Ugyanaz a kártérítés járna egy zsidó holocausthalott után, mint egy ötvenhatos forradalmi áldozat után. Álláspontunkat elmondtuk többek között akkor, amikor az országos főrab­bi úrral látogatást tettünk a miniszterel­nök úrnál. A miniszterelnök úr megígér­te, hogy felülvizsgálja az ügyet és még ebben az évben választ kapunk. Nagyon bízunk ebben, noha tudjuk, hogy van­nak olyan súlyos gondok, amelyek az or­szág pénzügyi tűrőképességét próbára teszik. Érdeklődéssel figyeljük, hogy az idei évben terveznek-e erre a célra támogatást.

A német állam által a holocaust ma­gyar áldozatainak fizetett 250 márkás járadék legfeljebb fele a nyugaton fize­tett összegnek, és a hírek szerint ez is csupán három évig jár. nem tartja ezt ön visszatetszőnek?

De igen. Nem is értem az eljárásuk okát, indokait pedig nem ismerem. Ezért is tiltakozunk, ám tudom, ez nem elég. A magyar zsidóság megítélése nemzetközi körökben rosszabb a kelle­ténél. Talán a saját pr-munkánk, a ko­rábbi vezetés hiányosságai lehetnek az okok. A nyitás évében, 1989-ben mi késve tettük meg az első lépéseket a nemzetközi zsidó szervezetek felé. Ta­lán büszkébbek voltunk a kelleténél. Most azonban már minden fórumon hangsúlyozzuk teljes nyitottságunkat. Nemzetközi megítélésünk javulásának példájaként elmondanám, hogy – egye­lőre szavazati jog nélkül – részt vettünk a Claims Conference New Yorkban ren­dezett tanácskozásán. Most a Mazsök vezetője készül Amerikába, ahol a Kongresszus illetékes bizottsága előtt beszá­mol majd a magyarországi kárpótlás ál­lásáról.

A Claims Conference közreműködé­sével kifizetendő 250 márkás járadék ügyében önök kapcsolatot tartanak-e a Claims Conference európai irodájával? Azért kérdezem ezt, mert a kifizetés vontatottan halad, és olyan szóbeszéd is hallható, hogy az iroda vezetője. Karl Brozyk úr nem igazán barátja a magyar zsidóknak. Szükségesnek tartja-e, hogy Brozyk urat gyorsabb ügyintézésre kérjék?

– Jogos a kérdés, mert lelassult ez a folyamat. De nem feltételezem, hogy Brozyk úr személyes indíttatásból tarta­ná vissza a pénzt. Ezt a beadott sorrend­ben kapják meg a jogosultak, és úgy tu­dom, november végéig kifizetik az összegeket.

Tudomásunk szerint a Mazsihisz és a BZSH legutóbbi elöljárósági ülésén fel­merült, hogy az eddig centralizáltan ke­zelt hitközségi források egy részét a templomkörzetek, illetve a vidéki hit­községek alanyi jogon megkapnák. Mennyire helyesek ezek az információk, és mennyire támogatja ön a decentrali­zációs elképzeléseket?

Én ezeket maximálisan támogatom, mert azt vallom, hogy a célok és a fel­adatok függvényében adjuk meg a jára­dékokat Most az a gyakorlat, hogy a vi­déki hitközségek a „leadott” ingatlanok kártérítése fejében kapják a pénzt. Ez azt jelenti, hogy a támogatás alapja a kö­zösségtől egykor elvett vagyon nagysá­ga. Így tehát ma a debreceni közösség több pénzt kap, mint mondjuk a székes- fehérvári. Viszont Székesfehérváron mű­ködik egy új hitközség, új célokkal, el­képzelésekkel, és az induláshoz nekik több pénz kell. Arra próbálunk mozdul­ni tehát, és ez a decentralizáció, hogy ők a feladatok és a célok függvényében na­gyobb összeget kapjanak. Ez örök vita természetesen, de nem csinálunk belő­le kabinetkérdést. A hitközségek bármi­lyen tevékenységükhöz megkapják a szükséges támogatást.

A hitközségi demokrácia egyik kulcskérdése a társadalmi munkában működő elnök és az alkalmazott ügyve­zető igazgató viszonya. Az eddigi gya­korlat szerint az ügyvezető igazgató, el­sősorban a gazdasági ügyek terén, gya­korlatilag információs monopóliummal rendelkezett, ami megkönnyítette szá­mára, hogy minden gazdasági kérdés­ben belátása szerint cselekedjen. Ön is így értékeli-e az eddigi helyzetet, és ha igen, kíván-e változtatni rajta?

– Közeledvén az ezredfordulóhoz, a Mazsihisz alapszabálya felett eljárt az idő. Nem szolgálja a megváltozott körül­ményeket. Ezért is szükséges – szigorú­an konszenzusos alapon, demokratikus körülmények között – megfogalmazni egy újat. Az ügyvezető igazgató elmúlt évtizedes munkája elévülhetetlen érde­meket mutat föl. A Mazsihiszt azonban igen tekintélyes gazdálkodó szervezet­ként is fel kell fogni. Ma már kevés az egyszemélyi felelősség, a munka széles áttekintő képességet követel. Magam, jóllehet társadalmi munkában dolgozom elnökként, szívesen foglalkozom a Mazsihisznél azzal, amihez igazán értek. Ez a gazdaság. Már most is belefolyok gaz­dálkodási kérdésekbe, javaslatokat te­szek – a példa okán – az ingatlanügyeink szabályozására. Hiszem, az alapszabály módosítása nyomán megnövekedett el­nöki hatáskörömmel, jogaimmal sokkal többet tudok majd segíteni az ügyveze­tésnek.

– Megalakult egy új, konzervatív irá­nyultságú zsidó szervezet, a Zsidó Köz­életi Unió. Úgy egy évvel korábban ön is jelen volt egyik előkészítő tanácskozá­sukon a parlamenti képviselők irodahá­zában. Tartja még velük a kapcsolatot?

Itt valami félreértés van, mert én egyetlen összejövetelükön sem voltam jelen. Egyébként tudok róla. Megkeres­tek helyiségigénnyel, de erről még nincs döntés. Szerintem nagyon óvatosan kell bánni az ilyen szervezetekkel, hiszen nem volna kívánatos, hogy a zsidóság a politikában valahol elkötelezze magát. Elvünk, hogy a Mazsihisznek pártatlan, a zsidóság ügyeivel foglalkozó szervezet­nek kell lennie.

A legutóbbi elöljárósági ülésen föl­merült, hogy a hitközség visszavásárol­ná vagy visszakérné a Rumbach utcai zsinagógát.

– Elődeink ezt a zsinagógát eladták, amiben annyi a jó, hogy a vevő az épü­letet 80-85 százalékban rendbe hozta. Valamilyen okból ezt nem fejezte be, és az épület visszaszáll az ÁPV Rt. tulajdo­nába. A szerződésünk értelmében bár­mire is használják a Rumbach utcai zsinagógát, ahhoz az én egyetértő aláírá­som kell, tehát gyakorlatilag vétójogunk van. Az épület felhasználására már szá­mos elképzelés született. Egyebek közt fölmerült az Auschwitz Alapítvány részé­ről az a jogos igény, hogy a zsinagóga a magyar holocaustnak legyen méltó em­lékhelye. Már készülnek a különböző tervek, tanulmányok. A magam részéről ezt tartanám kívánatosnak. Ugyanakkor ennek a fenntartására komoly összege­ket kellene fordítani, ezért tárgyalások folynak, hogy az állam vállalja ezeket a költségeket.

Ehhez kapcsolódik egy másik holo­caust-kiállítás, nevezetesen az ausch­witzi magyar pavilon átrendezése, amel­lyel kapcsolatban erőteljes hangú üze­netváltásra került sor a Mazsihisz és a kormányzat egyik illetékese között. Most mi a helyzet?

A témát onnan kell kezdenünk, hogy a miniszterelnök úr járt Auschwitz­ban. A húszéves, lefáradt, lepusztult kiál­lítást méltatlannak tartotta, és elhatároz­ta, hogy 2000. május 9-én ő fogja fela­vatni az új Auschwitz-kiállítást. A forgatókönyv elkészítését történészekre bízta. A közreműködő történészek a mi két sza­kértőnket bízták meg lektorálással. Itt voltak bizonyos félreértések, viták, a tör­ténelmi tények félreértelmezésével kap­csolatban – nem akarom a meghamisítás kifejezést használni. Mi egy másik forga­tókönyvet ajánlunk föl, most erről foly­nak a tárgyalások. Az a célunk, hogy ez a kiállítás a történelmet hamisítatlanul, a zsidóság szempontjából mutassa meg. Mi csak ehhez adhatjuk a nevünket, mind a magyar zsidóság, mind a világ zsi­dósága érdekében. Auschwitzban 600 ezer odahurcolt magyar állampolgárt gyil­koltak meg zsidóságuk miatt. Ez a törté­nelem legnagyobb magyar tömegsírja.

Ez azt jelenti, hogy most a kormány térfelén van a labda?

Gyakorlatilag igen. Várjuk a vissza­jelzést, hogy miben tudunk segíteni, hogy ez egy történelemhű kiállítás le­gyen.

Az eredeti elképzelés szerint a kiál­lítást a kormány finanszírozta volna. Ön változatlanul ezt tartja helyesnek?

Úgy érzem, hogy a magyar kor­mánynak kötelessége egy ilyen kiállítást finanszírozni, megrendezni – hogy miért, azt gondolom, nem kell indokolnom.