“A magyar zsidóság nemzetközi megítélése rosszabb a kelleténél” — Interjú Tordai Péterrel, a Mazsihisz elnökével

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

„A magyar zsidóság nemzetközi megítélése rosszabb a kelleténél”

Interjú Tordai Pétérrel, a Mazsihisz elnökével

  • Miként értékeli Kövér László nyilat­kozatát, majd Elek István azt követő magyarázatát a zsidókérdés aktualitásáról?

  • Ehhez vissza kell menni a Kövér mi­niszter úrral folytatott közel kétórás be­szélgetésemig, ahol megegyeztünk, hogy ha bármelyikünknek problémája van, ak­kor fölvesszük a telefont és megbeszél­jük. Kövér miniszter úrnak a Komédiumban volt egy előadása, ahol az SZDSZ-szel és a Csurka-féle MIÉP-pel kapcsolat­ban egy mondatban megemlítette a szél­sőségeket. A zsidókérdésre is ekkor utalt, az újságírók pedig ezt emelték ki. Ebből indult ki az a polémia, ami azóta talán már több helyen és módon is meg­jelent. Bizonyára ön is tudja, hogy a „zsi­dókérdés” nagyon rossz emlékű szó, a holocaust-túlélők nem higgadtan, a szó nyelvtani értelmében reagáltak erre a ki­fejezésre. Természetesen Elek úr védte a mundér becsületét, de a hozzászólások tömkelege a „zsidókérdést” ugyanúgy értelmezte, mint ahogy én ezt most el­mondtam. A „zsidókérdés” tehát – így, egybeírva – nagyon rossz emlékű szó, és mi ez ellen tiltakozunk.

  • Kövér László sértődöttségének adott hangot, amikor a Mazsihisz tilta­kozó nyilatkozatát látta, mert ezt úgy értékelte, mint a megállapodás megsze­gését. Most milyen a viszonyuk Kövér miniszter úrral?

– A miniszter úrral azóta nem tárgyal­tam, ezt az ügyet nem volt alkalmunk megbeszélni. Mi azt sérelmeztük, hogy ilyen címmel megjelent a Komédium-beli beszélgetés egy nagy példányszámú na­pilapban. Nekünk erre válaszolnunk kel­ lett, hiszen a zsidó társadalom érdeke azt kívánja, hogy nyilvánosan tiltakoz­zunk mindenféle inszinuáció ellen. Kö­vér miniszter úrral még korábban abban állapodtunk meg, hogy ő sem ismeri tel­jesen a zsidóság politikai arculatát, véle­ményét, miként – függetlenül a vitától – mi sem a Fideszét. Ezért fórumot hozunk létre, amit mi szervezünk meg. Ez folya­matban is van, valószínűleg a díszter­münkben tartjuk majd, meghívott zsidó értelmiségiek jelenlétében.

  • Kövér László előadó lesz?

  • Úgy gondolom, kerekasztal-beszélgetést kell kialakítanunk. Olyan zsidó ér­telmiségieket, gondolkodókat szeret­nénk meghívni, akik figyelemmel kísérik a nagypolitikát, és azon belül a zsidó po­litikát is. Lennének köztük templomba járó zsidók, és olyanok is, akik civil szer­vezetekben élik meg a zsidóságukat.

  • Mondana néhány nevet?

  • Inkább nem említenék, nem akarok senkit megsérteni. Annyit elmondanék, hogy a legszélesebb zsidó körökkel sze­retnénk párbeszédet folytatni, de konkrét elképzelés még nem alakult ki. A beszél­getés zártkörű lenne, de nyílt szellemű.

  • Ennek a politikai vitának ez a kerekasztal-beszélgetés lenne a lezárása, a feloldása?

  • Én azt hiszem, hogy ez az ügy már lezárult. A Magyar Hírlapba írt olvasói le­velekkel, Szabó Miklós és mások cikké­vel befejezettnek tekinthető a véle­ménycsere.

Az elmúlt hetekben volt egy-két ri­port A Hét című tévéműsorban, illetve a Napi Magyarország című lapban, ame­lyek előnytelen színben tüntették fel a Magyarországi Zsidó Örökség közalapít­ványt. Konkrétumot nem említettek, de mégis úgy beszéltek róla. mintha a közalapítványnak tisztázatlan, homályos pénzügyei lennének. Ön milyen okokat lát a támadás hátterében?

  • Mint minden új vezetőt, minket is megkeresett pár ember álláskéréssel, támogatáskérésekkel. Mindenkit nem lehet kielégíteni, annál kevésbé, mert mi küzdünk a protekcionizmus ellen. Ilyen sértett emberek támadták meg a Mazsihiszt, többek között személyemet és a Mazsököt is. A Mazsök, melyben a Mazsihiszt hét küldött képviseli, közala­pítvány, melyet az állam központilag fel­ügyel. A közelmúltban a Számvevőszék ellenőrizte a munkáját, és hibátlannak minősítette. Két jól felkészült kolléga, Sebes Gábor és Szeszler György ve­zeti, akik feddhetetlenek. Természete­sen a túlzott kéréseket nem tudják ma­radéktalanul kielégíteni, így persze van­nak sértett emberek, és ezek kezdték a támadást.

  • A Mazsök indulásakor hét ingatlant és tíz képzőművészeti alkotást kapott az államtól. Ezt a zsidó szervezetek az­zal a fenntartással fogadták el, hogy nem tekintik véglegesnek, hiszen ez tö­redéknek sem nevezhető része a zsidó­ságtól elvett javaknak. Mi a Mazsihisz ál­láspontja, mekkora lenne az a Mazsöknek juttatandó vagyontömeg, ami elfogadható, végleges rendezést jelentene?

  • Felületesen ismerem ezt a témát. A hét ingatlant megkaptuk, a tíz képzőmű­vészeti alkotásból viszont csak ötöt fo­gadhattunk el, mert a másik ötnek él a tulajdonosa. Azt is tudom, hogy négymilliárd forint összegű kárpótlási jegy is a Mazsök rendelkezésére áll. Ez nem befe­jeződött folyamat. Arról volt szó, hogy a későbbiekben – és azt hiszem, most jött el ennek az ideje – újabb ingatlanokkal kellene kiegészíteni a Mazsök vagyonát, aminek a jövedékét zsidó kulturális, val­lási célokra kellene fordítani. Úgy tu­dom, hogy konkrét gyakorlati lépés nem történt ez ügyben.

  • Mekkora vagyontömeget tartana ön méltányosnak?

– A holocaust során eltulajdonított in­gatlanok értékének csak a töredéke az, amit visszakaptunk. Ennek a hozadéka, sajnos, nem elég arra a nemes célra, amit a közalapítvány kuratóriuma megfo­galmazott, miszerint segítse a zsidó kul­túrát, a vallási élet kiterjedését. Szüksé­ges rendezni a műalkotások kérdését is, amely tudomásom szerint a kormánnyal együttműködve már folyamatban van. Ez további műalkotások juttatását, vagy azok pénzbeli megváltását jelentené. Konkrét számadatokról még nincs szó, jelenleg az elvek tisztázása folyik.

  • Mekkora összeget tartana méltá­nyosnak a Mazsihisz?

  • Véleményem szerint, ha a bejövő pályázatokat nézem, a kulturális esemé­nyeket, templomaink leromlott állapo­tát, a talmud-tórák beindítását, és mind­azokat a célokat, amelyeket a kurató­rium megvalósítani hivatott, akkor körül­belül tíz-tizenötször akkora vagyon­mennyiség jövedéke lenne szükséges, mint ami jelenleg rendelkezésre áll.

  • 1990-92 között komolyan foglal­koztak azzal a lehetőséggel, hogy a na­gyobb súllyal rendelkező zsidó szerve­zetek valamilyen – közelebbről nem de­finiált – konzultatív testületet hoznak létre. Ez aztán lekerült a napirendről, és jelenleg a hitközség gyakorlatilag maga képviseli a magyarországi zsidóságot. Ön nem érzi szükségét, hogyesetleg valamilyen döntéshozó jelleggel – rend­szeresen konzultáljon a többi zsidó szervezettel?

  • Természetesen hallottam ezekről az eseményekről, azt is tudom, hogy nem lett belőlük semmi. Hogy miért, azt ne kérdezze, nem tudom. Jelenleg való­ban egyedül a Mazsihisz képviseli a ma­gyar zsidóságot, de napi kapcsolatban vagyunk többek közt a Mazsikével, a B’nai B’rith-tel, a Zsidó Fiatalok Szövet­ségével és a cionista szervezetekkel. Se­gítjük munkájukat helyiséggel, anyagiak­kal; nincs olyan szervezet, amelynek a véleményét meg ne hallgatnánk. Híve vagyok a parlamentarizmusnak, a szé­les körű demokráciának, nyitottan ál­lunk hozzá, ha ezeknek a szervezetek­nek igényük van a képviseletre.

  • Felújíthatónak tartja a konzultatív testület gondolatát is?

  • Megfelelő keretek között igen.

  • Az életüktől és szabadságuktól jog­talanul megfosztottak harmincezer fo­rintos kárpótlást kaptak a kormánytól. Ön korábban úgy nyilatkozott, hogy a 300 ezer forintról szóló korábbi megál­lapodást tartja kielégítőnek. Fenntartja ezt az álláspontját?

– Igen. Nagyon sok zsidó hittestvé­rünknek szüksége van erre, és az idő sajnos nem nekik dolgozik. Ezért min­den fórumon minden lehetőséget meg­ragadunk, hogy ennek az összegnek a „behajtását” szorgalmazzuk. Miről is van szó? Annak idején a Horn-kormány hárommilliárd forintot tett félre erre a cél­ra, amit aztán elosztottak az igénylők számával, és így jött ki a harmincezer fo­rintos összeg, illetve tizenötezer az el­pusztított testvérek után. Ez megalázó és szégyenteljes. Ugyanaz a kártérítés járna egy zsidó holocausthalott után, mint egy ötvenhatos forradalmi áldozat után. Álláspontunkat elmondtuk többek között akkor, amikor az országos főrab­bi úrral látogatást tettünk a miniszterel­nök úrnál. A miniszterelnök úr megígér­te, hogy felülvizsgálja az ügyet és még ebben az évben választ kapunk. Nagyon bízunk ebben, noha tudjuk, hogy van­nak olyan súlyos gondok, amelyek az or­szág pénzügyi tűrőképességét próbára teszik. Érdeklődéssel figyeljük, hogy az idei évben terveznek-e erre a célra támogatást.

  • A német állam által a holocaust ma­gyar áldozatainak fizetett 250 márkás járadék legfeljebb fele a nyugaton fize­tett összegnek, és a hírek szerint ez is csupán három évig jár. nem tartja ezt ön visszatetszőnek?

  • De igen. Nem is értem az eljárásuk okát, indokait pedig nem ismerem. Ezért is tiltakozunk, ám tudom, ez nem elég. A magyar zsidóság megítélése nemzetközi körökben rosszabb a kelle­ténél. Talán a saját pr-munkánk, a ko­rábbi vezetés hiányosságai lehetnek az okok. A nyitás évében, 1989-ben mi késve tettük meg az első lépéseket a nemzetközi zsidó szervezetek felé. Ta­lán büszkébbek voltunk a kelleténél. Most azonban már minden fórumon hangsúlyozzuk teljes nyitottságunkat. Nemzetközi megítélésünk javulásának példájaként elmondanám, hogy – egye­lőre szavazati jog nélkül – részt vettünk a Claims Conference New Yorkban ren­dezett tanácskozásán. Most a Mazsök vezetője készül Amerikába, ahol a Kongresszus illetékes bizottsága előtt beszá­mol majd a magyarországi kárpótlás ál­lásáról.

  • A Claims Conference közreműködé­sével kifizetendő 250 márkás járadék ügyében önök kapcsolatot tartanak-e a Claims Conference európai irodájával? Azért kérdezem ezt, mert a kifizetés vontatottan halad, és olyan szóbeszéd is hallható, hogy az iroda vezetője. Karl Brozyk úr nem igazán barátja a magyar zsidóknak. Szükségesnek tartja-e, hogy Brozyk urat gyorsabb ügyintézésre kérjék?

– Jogos a kérdés, mert lelassult ez a folyamat. De nem feltételezem, hogy Brozyk úr személyes indíttatásból tarta­ná vissza a pénzt. Ezt a beadott sorrend­ben kapják meg a jogosultak, és úgy tu­dom, november végéig kifizetik az összegeket.

  • Tudomásunk szerint a Mazsihisz és a BZSH legutóbbi elöljárósági ülésén fel­merült, hogy az eddig centralizáltan ke­zelt hitközségi források egy részét a templomkörzetek, illetve a vidéki hit­községek alanyi jogon megkapnák. Mennyire helyesek ezek az információk, és mennyire támogatja ön a decentrali­zációs elképzeléseket?

  • Én ezeket maximálisan támogatom, mert azt vallom, hogy a célok és a fel­adatok függvényében adjuk meg a jára­dékokat Most az a gyakorlat, hogy a vi­déki hitközségek a „leadott” ingatlanok kártérítése fejében kapják a pénzt. Ez azt jelenti, hogy a támogatás alapja a kö­zösségtől egykor elvett vagyon nagysá­ga. Így tehát ma a debreceni közösség több pénzt kap, mint mondjuk a székes- fehérvári. Viszont Székesfehérváron mű­ködik egy új hitközség, új célokkal, el­képzelésekkel, és az induláshoz nekik több pénz kell. Arra próbálunk mozdul­ni tehát, és ez a decentralizáció, hogy ők a feladatok és a célok függvényében na­gyobb összeget kapjanak. Ez örök vita természetesen, de nem csinálunk belő­le kabinetkérdést. A hitközségek bármi­lyen tevékenységükhöz megkapják a szükséges támogatást.

  • A hitközségi demokrácia egyik kulcskérdése a társadalmi munkában működő elnök és az alkalmazott ügyve­zető igazgató viszonya. Az eddigi gya­korlat szerint az ügyvezető igazgató, el­sősorban a gazdasági ügyek terén, gya­korlatilag információs monopóliummal rendelkezett, ami megkönnyítette szá­mára, hogy minden gazdasági kérdés­ben belátása szerint cselekedjen. Ön is így értékeli-e az eddigi helyzetet, és ha igen, kíván-e változtatni rajta?

– Közeledvén az ezredfordulóhoz, a Mazsihisz alapszabálya felett eljárt az idő. Nem szolgálja a megváltozott körül­ményeket. Ezért is szükséges – szigorú­an konszenzusos alapon, demokratikus körülmények között – megfogalmazni egy újat. Az ügyvezető igazgató elmúlt évtizedes munkája elévülhetetlen érde­meket mutat föl. A Mazsihiszt azonban igen tekintélyes gazdálkodó szervezet­ként is fel kell fogni. Ma már kevés az egyszemélyi felelősség, a munka széles áttekintő képességet követel. Magam, jóllehet társadalmi munkában dolgozom elnökként, szívesen foglalkozom a Mazsihisznél azzal, amihez igazán értek. Ez a gazdaság. Már most is belefolyok gaz­dálkodási kérdésekbe, javaslatokat te­szek – a példa okán – az ingatlanügyeink szabályozására. Hiszem, az alapszabály módosítása nyomán megnövekedett el­nöki hatáskörömmel, jogaimmal sokkal többet tudok majd segíteni az ügyveze­tésnek.

Megalakult egy új, konzervatív irá­nyultságú zsidó szervezet, a Zsidó Köz­életi Unió. Úgy egy évvel korábban ön is jelen volt egyik előkészítő tanácskozá­sukon a parlamenti képviselők irodahá­zában. Tartja még velük a kapcsolatot?

  • Itt valami félreértés van, mert én egyetlen összejövetelükön sem voltam jelen. Egyébként tudok róla. Megkeres­tek helyiségigénnyel, de erről még nincs döntés. Szerintem nagyon óvatosan kell bánni az ilyen szervezetekkel, hiszen nem volna kívánatos, hogy a zsidóság a politikában valahol elkötelezze magát. Elvünk, hogy a Mazsihisznek pártatlan, a zsidóság ügyeivel foglalkozó szervezet­nek kell lennie.

  • A legutóbbi elöljárósági ülésen föl­merült, hogy a hitközség visszavásárol­ná vagy visszakérné a Rumbach utcai zsinagógát.

– Elődeink ezt a zsinagógát eladták, amiben annyi a jó, hogy a vevő az épü­letet 80-85 százalékban rendbe hozta. Valamilyen okból ezt nem fejezte be, és az épület visszaszáll az ÁPV Rt. tulajdo­nába. A szerződésünk értelmében bár­mire is használják a Rumbach utcai zsinagógát, ahhoz az én egyetértő aláírá­som kell, tehát gyakorlatilag vétójogunk van. Az épület felhasználására már szá­mos elképzelés született. Egyebek közt fölmerült az Auschwitz Alapítvány részé­ről az a jogos igény, hogy a zsinagóga a magyar holocaustnak legyen méltó em­lékhelye. Már készülnek a különböző tervek, tanulmányok. A magam részéről ezt tartanám kívánatosnak. Ugyanakkor ennek a fenntartására komoly összege­ket kellene fordítani, ezért tárgyalások folynak, hogy az állam vállalja ezeket a költségeket.

  • Ehhez kapcsolódik egy másik holo­caust-kiállítás, nevezetesen az ausch­witzi magyar pavilon átrendezése, amel­lyel kapcsolatban erőteljes hangú üze­netváltásra került sor a Mazsihisz és a kormányzat egyik illetékese között. Most mi a helyzet?

  • A témát onnan kell kezdenünk, hogy a miniszterelnök úr járt Auschwitz­ban. A húszéves, lefáradt, lepusztult kiál­lítást méltatlannak tartotta, és elhatároz­ta, hogy 2000. május 9-én ő fogja fela­vatni az új Auschwitz-kiállítást. A forgatókönyv elkészítését történészekre bízta. A közreműködő történészek a mi két sza­kértőnket bízták meg lektorálással. Itt voltak bizonyos félreértések, viták, a tör­ténelmi tények félreértelmezésével kap­csolatban – nem akarom a meghamisítás kifejezést használni. Mi egy másik forga­tókönyvet ajánlunk föl, most erről foly­nak a tárgyalások. Az a célunk, hogy ez a kiállítás a történelmet hamisítatlanul, a zsidóság szempontjából mutassa meg. Mi csak ehhez adhatjuk a nevünket, mind a magyar zsidóság, mind a világ zsi­dósága érdekében. Auschwitzban 600 ezer odahurcolt magyar állampolgárt gyil­koltak meg zsidóságuk miatt. Ez a törté­nelem legnagyobb magyar tömegsírja.

  • Ez azt jelenti, hogy most a kormány térfelén van a labda?

  • Gyakorlatilag igen. Várjuk a vissza­jelzést, hogy miben tudunk segíteni, hogy ez egy történelemhű kiállítás le­gyen.

  • Az eredeti elképzelés szerint a kiál­lítást a kormány finanszírozta volna. Ön változatlanul ezt tartja helyesnek?

  • Úgy érzem, hogy a magyar kor­mánynak kötelessége egy ilyen kiállítást finanszírozni, megrendezni – hogy miért, azt gondolom, nem kell indokolnom.

támogatás
Pop up banner

Címkék:1999-10

[popup][/popup]