A liberális püspök és a cionizmus

Írta: Síró Béla - 1992-11-01 Rovat: Archívum, Történelem

Balthazár Dezső (1871-1936), a tiszántúli református egyházkerület püspöke (1911- 1936) annak a vallási liberalizmusnak volt – talán az egyetlen – szószólója a két világháború közötti keresztény magyar közéletben, amely nem csak az izraelita felekezetű állampolgárt fogadta el egyenrangúnak, hanem a zsidó vallást is a saját vallásával legalább is egyenértékűnek tekintette, ezzel teljessé tette az emancipációt – emlékeztek meg a püspökről halála után a Múlt és Jövőben.¹ Meir Weiss professzor, a jeles Biblia-kutató, aki rabbinövendékként, majd hódmezővásárhelyi főrabbiként kísérte figyelemmel az egyházfő működését pedig közel hatvan év távlatából is meglepőnek találta azt a makacs következetességet, amellyel a püspök a zsidóság mellett mindig kiállt.²

Valóban, Balthazár Dezső vallási meggyőződéséből és liberális elkötelezettségéből fakadóan nyilvánosan bírálta a kérész- tény-nemzeti ideológia antiszemita megnyilvánulásait: elítélte a fehérterror rémtetteit, az 1920-as numerus clausust, fellépett a keresztény egyházakban tapasztalható zsidótérítési tendenciák ellen. Sőt, közvetítő szerepet vállalt a kormány és a status quo hitközségek közötti tárgyalásokon is, melyek eredményeképpen 1928-ban megalakult a status quo hitközségek országos szervezete. Tekintélye így annyira megnövekedett a hazai zsidóság körében, hogy az izraelita felekezeti sajtó többször felkérte arra: foglaljon állást a zsidóság belügyének számító cionizmus-vitában is.

Viták kereszttüzében

Balthazár püspök – aki egyébként kiválóan megtanult héberül, így a szent szövegeket eredetiben olvashatta és gyakran idézte is – először az Egyenlőség szerkesztőségének felkérésére fejtette ki véleményét a cionizmusról 1921-ben. Ekkor egyértelműen olyan erőltetett nemzeti áramlatnak tekintette, amely nem a zsidó vallás lényegéből következik: „Aki csak félig-meddig ismeri az ó-testamentumot: a zsidó kérdésnek ezt az alapokmányát… az tisztában van vele, hogy a zsidóságnak isteni kijelentésben meghatározott hivatása egyenesen és tisztán vallási… A próféciák új zsidó országról, új nemzeti renaissance-ról kifejezetten nem beszélnek, hanem csak a zsidó vallási eszme feltámadásáról…” Elutasította a cionizmus által tételezett vallási állam elvet azért is, mert „egy új zsidó államban az ó-testamentum mérhetetlen szellemerkölcsi kincsei a profán élet aprópénzére felváltva elkallódnának”.³

Az egyházfő ezzel a cikkével akaratlanul a magyar zsidóság körében zajló cionizmus-vita résztvevőjévé vált éppen abban az időszakban, amikor egyrészt a cionisták diplomáciai győzelme Palesztinában, másrészt a hazai zsidóság szorongatott helyzete miatt a cionisták és anticionisták között kiéleződött a vita.

A cionista Zsidó Szemle hevesen reagált, a válaszcikk szerzője ezúttal is meg- fogalmazta azt a gondolatot, amelyet a cionisták mozgalmuk igazolására gyakran hangoztattak, azt, hogy „az egész prófétaság alatt a jövendő kort a zsidó nemzeti reneszánsszal, s különösen Palesztina feléledésével igenis összekapcsolták” és a Templom lerombolása óta a vallásos zsidóság nem szűnő reménnyel Jeruzsálemért imádkozik.⁴

A püspök az Országos Egyetértésnek néhány évvel később adott nyilatkozatában – a valláselméleti fenntartásait nem említve – már egyetértett a cionista célkitűzésekkel, de feltételes módban fogalmazott: „Létjogosult a történelmi Zsidóország visszaállítása, ha ott az egyes államokban üldözött zsidókat el tudják helyezni.”⁵ Az egyházfő ugyanis már korábbi cikkében kifejtette, hogy a cionizmus sikere esetén nemcsak zsidókat kibocsájtó országokat érnék veszteségek, mivel kivándorolna a jelentős anyagi és szellemi erőt képviselő zsidóság, hanem az „új államban olyan energiatömeg duzzadna fel, amelynek számára nem lehetne konstruálni elég széles és elég erős territoriális határokat”.

Balthazár nézeteit a zsidóság világtörténelmi szerepéről és a cionizmusról a Pro Palesztina Szövetség felkérésére tartott előadásában fejhette ki részletesebben 1933 márciusában.⁶

A püspök a judaizmus fejlődéstörténetének áttekintése után a következő megállapításra jutott: „A zsidóság világhivatása országgal az volt, hogy az általános egyetemes isteni és emberi világnézetét állami kereteken belül nemzetivé tette, anélkül, hogy az igazságok egyetemes érvényéből elvett volna valamit… A zsidóság világhivatása ország nélkül az, hogy mindazon igazságokat, értékeket… és eszményeket… amelyekkel megelőzték a világ többi népét… a befogadó országok jóié- téré fordítsák.” Melyek ezek az értékek a püspök szerint? Mindenekelőtt az a „fajiságtól mentes lelkiség”, amely Isten és Ábrahám szövetségében nyert igazolást. A zsidó teokrácia magatartása, amely „tündöklő” példa marad ez örökre a világ hatalmasainak arra, hogy az elsőség tisztét miként kell hivatottság mértéke szerint betölteni”. Mózes törvényei, amelyeket „évezredek során sem tudtak a világ összes népei sem széthordani”. Végül a „tökéletesség világába vetett reménység”, mely világ kora a „jövendő” végtelenjébe mosódik bele s a végtelenséggel edzi minden idők, változások, próbák elbírására a lelkeket”.

A püspök Palesztina szerepéről és a cionista mozgalomról mindössze a következőket jelentette ki: „Cion történelmi követelményeit elvi és gyakorlati szempontból is helyes vágányra igazította a palesztinai kérdés nemzetközi elintézése, amely kedvező lehetőséget nyújt az ős nemzeti állam kiépítésére és annak keretében elhelyezkedésre mindazoknak, akik az országnélküliség állapotában nem találták meg a testvéri befogadás szerető kezét.”

A hatalmas érdeklődést kiváltó, Goldmark-teremben elhangzott előadást az egyes izraelita lapok pártállásukra jellemző módon fogadták és értelmezték. A híradások nagyban torzították az előadás tartalmát és hangvételét, elsősorban azzal, hogy áthelyezték annak hangsúlyait. Mintha nem is ugyanarról az előadásról számolt volna be a Zsidó Szemle és az Egyenlőség!

Missziós előadás

A cionista Zsidó Szemle nem közölte az előadás szövegét – még részleteket sem belőle -, inkább címoldalon hozta le Kiss Arnold főrabbinak Patai József lakásán a református egyházfő” tiszteletére adott vacsorán elmondott köszöntőjét, amelyben a szónok a „cionista” Balthazárt köszöntötte: „Egy akol felé tartani, egy révpartot elérni messiási ábránd egykori valóságát munkálni kodaus, szent hivatásunk. De Balthazár Dezső látja a zsidó kultúra újraéledését is, a szent földön a próféták nyelvének föltámadását. Zsidó kalapácsok döngését hallja, zsidó boronavasak szántását tudja, zsidó szüretek mámorát érzi. Hontalanok emberi megtaposottságok vergődéseinek jajszava lelkéig hat.”⁷ Az Egyenlőség – amely mindig bő” terjedelemben foglalkozott Balthazár közéleti szereplésével – most szokatlanul röviden és nem kimondottan tárgyszerűen számolt be az eseményről. A cikkíró, Ballagi Ernő mindössze azt tartotta érdemesnek megemlíteni, hogy az előadás missziós előadásnak számít az antiszemiták ellen, „de azokkal szemben is, akik már kitértek, vagy kacérkodnak a kitérés gondolatával”. A cionizmusra vonatkozó szakaszra pedig abban az összefüggésben utalt, hogy a püspök korábban a cionizmus ellen írt cikket az Egyenlőségben.

Az Országos Egyetértés már viszonylag sokat idézett az előadás szövegéből, beleértve a Palesztinára vonatkozó gondolatokat is. De ez a középutas lap is rejtett üzenetet vélt kiolvasni, amelyet így kommentált: „Az asszimiláns magyar zsidóknak egy református püspök magyarázta meg, hogy nem kell zsidó voltukat szégyellni… Egy Balthazárnak kellett jönni, hogy lerántsa azt az álarcot, amit a magyar zsidóság évtizedeken keresztül viselt, amely magyarabb akart lenni Széchenyinél.”⁹ Az ortodox Zsidó Újság csak röviden adott hírt az eseményről, jól megragadván az előadás lényegét, azt, hogy az előadó szerint a zsidóság nem csak vallás, hanem teokratikus alapon kifejlődő világnézet, nem említette viszont a cionizmusra vonatkozó szakaszt.¹⁰

Már az előadás előkészítésének körülményeiből is kitűnt az, hogy az egyes táborok Balthazár Dezsőt saját oldalukra állítva próbáltak ügyüknek nagy tekintélyű, keresztény, azaz elfogulatlanul ítélkezni képesnek ítélt támogatót szerezni. Már ekkor, a szervezés időszakában heves vita zajlott a színfalak mögött arról, hogy a püspök egyáltalán megtartsa-e beszédét, illetve kinek a felkérését fogadja el. „Sokkal jobban szerettem volna, ha a mi nagy Püspökünk mint a mi hitközségünk vendége adhatott volna kifejezést azoknak a nagy eszméknek, amelyektől ő át van hatva” – írta levelében Stern Samu, a Pesti Hitközség elnöke, amikor már eldőlt, hogy a Pro Palesztina lesz a rendező szerv.¹¹ Már maga az a tény, hogy nem az anticionisták a rendezők, találgatásokra adott okot az előadás tartalmát illetően: vajon hogyan nyilatkozik a püspök Palesztináról?

Új szellemi központ

Nos, az egyházfő már tisztában volt a kérdés kényes voltával, ezért az előadás eredeti szövegében nem foglalt állást a kérdésben. Ám a Szövetség nevében Patai József, a Múlt és Jövő’ szerkesztője felkérte, hogy „minden félreértés és félremagyarázás elkerülése végett tegyen be előadásába egy mondatot, amely egyenesen a mai Palesztina-építésről szóló véleményét fejezi ki.”¹² Így került be a beszédbe az az idézett, Palesztinára vonatkozó konkrét politikai állásfoglalás, amely az előadást a cionizmus-vita egyik újabb állomásává tette.

Az előadás egészét és a püspök korábbi megnyilatkozásait tekintve egyértelmű, hogy az egyházfő a zsidó vallásban találta meg a zsidó szellemiség, a sajátos zsidó – egyben egyetemes – értékek tárházát, amelyből a keresztény világ meríthet és az ószövetség révén merített is. Számára csak másodlagos lehetett a cionizmus ügye, amelyről oly sokszor kérték ki a vitatkozó felek a véleményét. Ennek ellenére – fenntartásait megőrizvén – a fasiszta tendenciák erősödése láttán egyre inkább hasznosnak ítélte meg a mozgalmat. Egyrészt mert – vélte – menedékhez segíti azokat a zsidókat, akiknek jogait a befogadó országban korlátozzák, másrészt mert nyilvánvalóvá vált, hogy Palesztinában új zsidó szellemi központ van születőben a jeruzsálemi Héber Egyetem megalakulásával: „Kettős bázison, történeti és etikai alapon tudom értékelni teljes egészében a zsidó világgéniusz sok áldását. Nagy öröm nekem, hogy megállapíthatom, hogy ezek az áldások immár intézményesen sugárzódnak ki a jeruzsálemi Héber Egyetem útján és ennek nagy szellemi útmutató világosságai révén az egész világra” – írta az egyházfő az egyetem rektorának.¹³

Az előadást követően a püspök – a cionizmus teoretikus ellenzőjéből – a mozgalom gyakorlati támogatójává kívánt válni, bár a magyar zsidóság természetes helyét továbbra is egy liberális Magyarországon képzelte el. Felvetődött egy keresztény Pro Palesztina Bizottság felállításának a terve, amelyben az egyházfő aktív szerepet vállalt volna – de ezt megrendült egészségi állapota már nem engedte meg neki.

Balthazár Dezsőt 1936 augusztusában bekövetkezett halála- kor az egész magyar zsidóság – pártállásra való tekintet nélkül – meggyászolta. Ortodoxok és neológok, asszimilánsok és zsidó hazafiak egyaránt egyetértettek abban, hogy Balthazár püspök halálával a magyar zsidóság őszinte barátját és jóakaraté támogatóját vesztette el.

Jegyzetek