A „levelibéka” magánbeszédei

(Konrád György: Az újjászületés melan­kóliája. Pátria Nyomda, 1991. 347 old., 220 Ft.)

„Ötvenkét éves regény- és esszéíró. Ál­lampolgársága és anyanyelve magyar: Val­lása zsidó.” (7.old.) – mutatkozik be sze­rényen a szerző kötetnyitó írása első három mondatában, azzal a nyílt tekin­tetű közvetlenséggel, ami személyét hi­telesíti, még (egykorvolt s mai) ellenfe­lei szemében is. „Magánbeszéd” – ha­tározza meg műfaját 1985-91 között ke­letkezett szövegeinek, melyek a dolgo­zószoba s a családi ház intimszférájától glóbuszunk jövőjéig ívelő témákat és gondolatmeneteket rögzítenek. Írjon akár egykorvolt ellenzéki életérzései­ről, korábban kényszerű, a rendszerváltozás után önként vállalt, ám koloncnak bizonyuló külföldi előadókö­rútjairól, a Balaton parti kisvendéglő felszolgálónőjének teltkarcsú alakjáról, gyermekei reggeli kakaójának elkészí­téséről, a lakható város kritériumairól, vagy legújabb kori magyar pártviszály­ról – meghitt, testközeli, minden póru­sát ismerő viszonyban van tárgyával. Megfontolt utópista, anarchista rend­párti. Sejti, hogy régiónkban mindig csak a jövő bíztat, s hogy csak a hata­lom minimalizálása teremt esélyt har­monikus rendre, méltó emberi létre.

Magyar, zsidó, világpolgár és vég­zetesen közép-európai. Tudja, a kézi­ratok errefelé könnyen égnek, „elkobzódnak”, ezért előszeretettel rejti el műveinek egy-egy példányát. Előrelá­tó, mert maga mögé néz, s nem felejt. Két totalitarianizmust túlélve, az értel­miségi elővigyázatossá válik. „Lehetséges, hogy a jobboldali pártok szélén kelet­kezik valami agresszív nacionalista kép­ződmény” (288. old.) – vizionál rosszabb pillanataiban. Optimizmusa azon alapul, hogy a kelet-közép-európai csendes forradalmak, Románián kívül nem követeltek emberáldozatot, továbbá, hogy a hatalomra törés sze­mélyes ambíciói kioltják egymást. Vál­ság van Magyarországon, de az alkot­mányos jogállam, polgárainak alapve­tő emberi jogait „eddig még nem sértette meg” (290. old.). Vannak vészjelek, ezt Konrádnak tudnia kell, hiszen szemé­lyében megtapasztalta e térség históri­áját, társadalmi ismeretekkel bíró köz­gondolkodóként, közíróként s „leveli­békaként” – ahogy önmagát aposztro­fálja – pedig előre kell éreznie a tekin­télyuralomra s a diktatórikus módsze­rekre való hajlamosság lehetséges kö­vetkezményeit.

Az évtized fordulón keletkezett írá­saiból várakozó álláspont körvonala­zódik. Visszahúzódna a privát lét vat­tamelegébe. Jóllehet tisztában van fele­lősségével, kellemetlennek érzi a hí­nárként ráfonódó szerep diktálta dra­maturgiát. A Demokratikus Charta gon­dolata (közép-európai hálózatként) már korábban felmerült benne – tanús­kodik e könyv, s hogy szüksége valós – tanúskodnak róla mindennapjaink. Nem elsietett viták érvei, de a végső­kig letisztult elvek, gondolatmenetek, maga számára megfogalmazott impe­ratívuszok desztillátumai Konrád jegyzetei.

Korántsem laboratóriumi ridegségű társadalomtudományi tanulmányok azonban, hanem a hús-vér élet példái­ból kiinduló következtetések. Gyerme­keire pillantva hasít belé az érzés, nem felelőtlenség-e itt alapozni utódai jövő­jét, hisz a történelem mókuskereke a már ismert grádicsra pöröghet, amikor felhánytorgatják, ki volt apjuk, anyjuk. Holott: „Az ember leírásához sokkal több szó kell, mint az, hogy zsidó vagy keresz­tény.” (212. old.)

Korábban a hatalom, ma a piac bilin­cse a nívós és hiteles gondolatok könyv­formájú terjedésének. E gyűjtemény publikálására nem vállalkoztak kiadók, mert a terjesztői visszajelzések nem bi­zonyultak elegendőnek a megjelentetés gazdaságosságához. Illesse elismerés a Pátria Nyomdát, mely maga vállalkozott a kiadásra, nívós küllemű, értékes belbecsű kötetet bocsátva útjára.

(szántó t.)