A közösség jóvátétel parlamenti vitája

Már 1947 óta működnie kellene a Zsidó Helyreállítási Alapnak, amelynek felállítására a párizsi békeszerződés is kötelezte Magyarországot.

Mi a tartalma, miért a késlekedés, hogyan fogadták a kormány előterjesztését a képviselők, mindez kiderült az Országgyűlés 1996. szeptember 11-i, majdnem egész napos ülésén, amely a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány előkészítéseként a kormány javaslatát kezdte megvitatni. A vélemények sok­féleségét a parlamenti jegyző­könyv alapján vázoljuk fel. Terjedelmi okokra tekintettel csak a végül elnapolt vita legizgalmasabb részleteit közöljük, az élő beszéd esetlegességeivel együtt.

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN KÜLÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAMTITKÁR: A HAZAI ZSIDÓ SZERVEZETEK­KEL MEG TUDTUK FOGALMAZNI…

Előterjesztésünk a párizsi békeszer­ződés 27. cikkének 2. pontjával foglal­kozik, fontos ponttal, amely kimondta: „A magyar kormány mindazoknak a személyeknek, szervezeteknek vagy közösségeknek összes javait, jogait és érdekeit, akik – illetőleg amelyek – egyénenként vagy mint összességek tagjai, faji, vallási vagy más, fasiszta szellemű zaklató rendszabály tárgyai voltak, amennyiben azokra nézve örö­kös nem jelentkezett, át fogja ruházni az ilyen személyeket, szervezeteket vagy közösségeket Magyarországon képviselő szervezetekre.”

Tehát ez az a kötelezettség, amely Párizsban keletkezett, s amit a magyar Országgyűlés akkor törvénnyel meg is erősített. Ennek következtében fölállt egy helyreállítási alap, 1947-ben ez megkezdte a működését, ’48-49-ben a kommunista hatalomátvétel és az új típusú hatalomgyakorlás következté­ben ennek a működése szünetelt, és gyakorlatilag, érdemben a törvény vég­rehajtása soha nem történt meg.

Az Alkotmánybíróság 1993-ban, a 16-os számú határozatában kötelezte a kor­mányt, hogy 1993. december 31-ig te­gyen eleget ezen kötelezettségének.

Kitartó erőfeszítések eredményekép­pen 1994 júliusára jutottunk el odáig, hogy a hazai zsidó szervezetekkel kö­zösen meg tudtuk fogalmazni azoknak az elveknek az összességét, amelyek alapján szeretnénk ennek a – most már több mint kétéves – alkotmányos mu­lasztásnak eleget tenni.

Mint tudják, ez a megállapodás kiter­jedt arra, hogy az egykori helyreállítási alap funkcióját egy új közalapítvány ve­szi át, a közalapítvány kuratóriumába mind a zsidó szervezetek képviselői, mind a magyar kormány képviselői kö­zösen delegálnak tagokat, s ez a köz- alapítvány fogja a közalapítvány javára ítélt vagyon hozadékát kezelni, illetve arról a későbbiekben rendelkezni.

Fontos, hogy ez a döntés kimondta azt is: a zsidó közösségnek juttatandó vagyon csak Magyarországon használ­ható fel, csak Magyarországon élő sze­mélyek és szervezetek céljaira.

Szeretném még egyúttal azt is elmon­dani, hogy egy nemzetközi kötelezett­ségről is van szó. A párizsi békeszerző­dés teljesítéséről. Erre tehát fokozott fi­gyelmet fordítanak az ebben részes ál­lamok is, a világ vezető országai, ezt volt hivatva jelezni az a tény is, hogy Eisenstadt nagykövet úr, az Egyesült Államok volt brüsszeli nagykövete Clin­ton elnök megbízottjaként foglalkozott általában a kelet-európai zsidóság kár­pótlásának kérdésével és azon belül is a közösségi javak kérdéseivel, vele is több megbeszélést folytattunk, s úgy tűnik, hogy ma mindenki, minden érin­tett egyet tud érteni azokban az alapel­vekben, amikről ez a határozat szól.

Ez a határozat azonban csak az első lépés. Minden további lépés önök elé fog kerülni, tisztelt képviselőtársaim, hiszen természetesen a vagyoni jutta­tás mértéke, illetőleg az egyes ehhez szükséges törvénymódosítások az önök hozzájárulását és az önök támogatását is igénylik.

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): MIÉRT CSAK A MAGYARSÁGRA HÁTRÁNYOS RÉSZT AKARJÁK VÉGREHAJTANI?

Két országgyűlési határozati javasla­tot adtam be, ezt támogathatják, igen tisztelt képviselőtársaim, és számos módosító indítványt adtam be, ahol ízekre szedem a párizsi békeszerződés 27. cikk (2) bekezdésével kapcsolatos kormányálláspontot, és úgy gondolom, hogy ha a feladata magaslatán állt vol­na az emberi jogi, kisebbségi és vallás­ügyi bizottság, ebben az esetben az ér­demi kérdésekkel kellett volna foglal­kozniuk, tehát többek között azzal a ténnyel, hogy miért csak a kedvezőtlen részét akarják végrehajtani a párizsi békeszerződésnek, a magyarságra hátrányos részét, miért nem az egész békeszerződést, tehát a magyarságra kedve­ző részeket is, amelyeknek a végrehaj­tásáról senki egyetlenegy szót a magyar kormány részéről, de az emberi jogi, ki­sebbségi bizottság részéről sem szólt.

GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP), AZ OR­SZÁGGYŰLÉS EMBERI JOGI, KISEBB­SÉGI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE: ERKÖLCSI KÁRPÓTLÁST HE­LYESLÜNK…

Újfent egy kárpótlási törvény van a Máz előtt. A Magyar Szocialista Párt ál­láspontja a kárpótlással kapcsolatosan akkor is, ma is ismert volt. Az eljárást magát nem tartottuk helyesnek, nem tartottuk politikailag, gazdaságilag meg­alapozottnak, erkölcsileg azonban igen. Mindenfajta kárpótlást azok ja­vára, akik itt a történelem során, 1938-39-től kezdve magyar állampol­gárként kénytelenek voltak az államtól elszenvedni, erkölcsileg helyeseljük kárpótlásban részesíteni.

Az Alkotmánybíróságnak az idevonat­kozó határozata ezt a történetet egész pontosan végigköveti. Úgy gondolom, azok okulására is, akik esetleg felülete­sen olvasták el a határozatot, részletei­ben idéznem kell belőle:

„1944. április 16-án kelt a Sztójay- kormánynak a zsidók vagyonának beje­lentése és zár alá vétele tárgyában ki­adott rendelete.

Bejelentési kötelezettség alá esett a tízezer pengő értéket meghaladó min­den vagyontárgy. Bejelentési és letétbe helyezési kötelezettség alá estek az aranyvegyületek, bánya- és hordalék­aranyak, úgyszintén a platinából, arany­ból vagy a nemesfémek felhasználásá­val készült tárgyak, igazgyöngyök, drá­gakövek. 1944 áprilisában további ren­deletek alapján a zsidó származású la­kosságot gettókba telepítették, és el­rendelték a még meglévő vagyontárgyai, vagyona elkobzását is. A Magyar Királyi Legfőbb Számvevőszék elren­delte a zsidó lakosságtól elvett arany, platina és ezüst ékszerek, valamint egyéb vagyontárgyak felkutatását és összegyűjtését. E célból kormánybiz­tosság alakult.

A zsidó lakosságtól utóbb elvett ék­szerek és vagyontárgyak egy része elis­mervény nélkül, a városi és községi nyi­laskeresztes pártirodákhoz került. A há­borús helyzet alakulására 1944 októ­berében mindezeket és a pénzügyi igazgatóságon lévő értékeket az ország nyugati részébe szállították.

1945 májusában a szállítmányt, minthogy Ausztriának a francia hadse­reg által elfoglalt részében állomáso­zott, a francia hadsereg lefoglalta és Pá­rizsba szállította. ’48 tavaszán Párizs­ból visszaszolgáltatták az általuk lefog­lalt készleteket.”

A történet vége 1949-cel zárul. Az egységes letétkezelés végrehajtása ér­dekében a pénzügyminisztériumi leté­tek, így az ékszerek és mind a többi egészét a Nemzeti Bank vásárolta meg.

Az átvizsgált iratanyagban utalás talál­ható arra nézve, hogy előírták a muzeá­lis tárgyaknak a múzeum részére törté­nő átadását. Ezek után a zsidó helyreál­lítási alap beolvadt a boldogtalan emlé­kezetű Állami Egyházügyi Hivatalba, gyakorlatilag szünetelt mindaz, ami a helyreállítási alap munkájával kapcsola­tosan terhelte volna az államot. Ezért jogos és alapos az Alkotmánybíróság­nak az a döntése, hogy a békeszerző­dés jelzett pontjait nem hajtotta végre a magyar állam. Az országgyűlési határo­zat szempontjából figyelemmel kell len­nünk az 1. pontra is, hogyha a visszaál­lítás lehetetlen, e tekintetben megfelelő kártalanítással tartozik a magyar állam. Ez sem történt meg. Ennek is most kell bekövetkeznie.

TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): EL­ÉVÜLT KÖVETELÉS…

A 27. cikkely (2) bekezdése, amely a kormányzati előterjesztésben szerepel, 12 hónapos teljesítési határidőt ír elő, a 12 hónap a párizsi békeszerződés ha­tálybalépésétől számít, tehát a kihirde­tés napjától. Messze elévült követelés­ről van itt szó, és ha megvizsgálják a párizsi békeszerződés mellékleteit, ak­kor láthatják, hogy például az V. mel­léklet b) pontja külön foglalkozik az elévülési idővel, de az elévülés később is szóba kerül, amikor is egy olyan határidőt állapít meg, amely 1948. de­cember 31. napjáig terjed.

A Kisgazdapárt álláspontja szerint a kormányzati beterjesztés érdemi tárgya­lásra alkalmatlan, nem állít fel ugyanis egy olyan leltárt, amelyből meg lehetne állapítani, hogy eddig milyen teljesíté­sek voltak, nem tartalmaz egy limitet, nem mondja meg, hogy mi a teljesítés felső határa.

Igen tisztelt képviselőtársaim, úgy beszélni egy előterjesztésről, hogy ne tudjuk, miről van szó, csak arról, hogy majd az alapítványba mennek a vagyo­nok, ráadásul nemcsak azok a vagyo­nok, amelyek az egyéb kárpótlásnál le­hetséges kárpótlási tételként szerepel­tek, tehát a készpénz, illetőleg a kár­pótlási jegy és az átváltható életjáradé­ki részek, hanem ezen felül ingatlanok, muzeális értékek, tehát olyan teljesí­tések, amelyek nem szerepeltek az egyéb kárpótoltak vonatkozásában. Ez pedig legalábbis alkotmányellenes, mert diszkriminatív a magyar állampol­gárok egy részét tekintve.

Szabó Zoltán államtitkár úr azt mondta, hogy az összes zsidó vagyon értéke, kiegészítve az elmúlt évtizedek alatt felhalmozódott kamatokkal és az elmaradt haszonnal, körülbelül akkora összeg, amely a nemzeti összvagyonnal lenne egyenértékű. Most ő nem mond­ja, hogy az egész nemzeti összvagyont adjuk oda, de ha egyszer ez az alapja a kárpótlásnak, akkor kérdezem, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy mi ma­rad a magyarságnak az 1100 éves kárpát-medencei tartózkodása kapcsán? Az Egyesült Államok, Egyesült Királyság és a Szovjetunió voltak jogosultak a pá­rizsi békeszerződéssel kapcsolatos va­lamennyi kérdéskörben dönteni. A szö­vetséges hatalmak felelőssége is felme­rül tehát, és a kárral kapcsolatban is, ami a magyarságot érte.

DR. VASTAG H PÁL IGAZSÁGÜGY- MIMISZTER: AZ ÉRINTETTEK NEM MAGYAROK?…

Képviselő úr, az ön hozzászólását alapjaiban kell visszautasítanom. Ön következetesen és tévedhetetlenül az egész javaslatot úgy exponálja, mint ami a magyarsággal, a magyarság érde­keivel ellentétes, a magyarság számára hátrányos. Akkor ebből az a következ­tetés adódik, hogy a javaslat által érin­tettek nem tekinthetők a magyarság ré­szeinek? A magyarsággal ellentétes ér­dekeket hordoznak? Ez a gondolatkör nem ismeretien. Kérem, képviselő úr, ha ön ezt nem így gondolja, akkor szí­veskedjen a parlament nyilvánossága előtt ezt a gondolatmenetét korrigálni. (Dr. Torgyán József bekiabálása: „Bocsá­natot kérek!”)

Ha egy külföldi, történetesen egy nagyhatalom diplomatája hallgatja az ön beszédét, akkor egyszerűen nevet­ségesnek tartja mindazt, amit mond, mintha nem lett volna egy második világháború, abban a magyarországi sze­repvállalás, amelynek ne lett volna kö­vetkezménye a megszállás… Minthogy­ha nem tudná azt a frakcióvezető úr, hogy a békéket általában a győztesek diktálják. Ez az ország nem volt és nincs abban a helyzetben, hogy ezeket a békéket, Trianontól kezdve Párizsig, kezdeményezhetné felülvizsgálni. Ön egyszerűen egy nagyhatalmi pózban tetszeleg itt a pulpituson, és ez egy­szersmind nevetséges és veszélyes.

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): VISSZA­UTASÍTJUK, MÍG VIDÉKEN A PA­RASZTSÁG KÁRPÓTOLVA NEM LETT…

Feltesszük a kérdést: a negyvenévi kommunizmus után egyedül csak a zsi­dóság szenvedett olyan károkat, ame­lyet – a párizsi békeszerződés most ki­ragad, egy cikkelyből kiragadva egy pa­ragrafust – próbálja kárpótolni a kor­mány. Visszautasítjuk azt a magatar­tást, hogy a kormány a 28 százalékos ellenzéket is fel akarja arra használni, hogy ezt a kérdést megoldja, míg vidé­ken a parasztság kárpótolva nem lett. Míg a vidéki papság vagy a felvidéki magyarság például, amelyek áldoztak, és semmi kárpótlást igazában nem ka­pott, és még most sem történt meg a kárpótlásuk. Ezek a néprétegek, cso­portok nem kaptak valódi kárpótlást.

Nem lehet kiemelni, tisztelt államtit­kár urak, nem lehet kiemelni – és főleg azt a cinizmust -, amikor az ellenzéki képviselőket, akik nem egy párt véle­ményét, mint a frakcióvezető is, hanem az egész magyar nép akaratát képviseljük. (Felzúdulás a kormányzó pártok padsoraiban.) Mert önök két éve a programban azt ígérték, hogy a kárpót­lást lezárják rövidesen. És hol van? Két és fél év elmúlt a kormányzásuk óta, és hol a kárpótlás? A vagyon- és egyéb kárpótlások lezárásához hosszú-hosszú időszak kell, és ezért, ha önök kiragad­nak akár a nemzeti zsidóság – amelyet nagyon becsülünk és mindig a magyar­ság szerves része volt és sokat tettek a magyarságért, de akkor önök hasonló súllyal a többi magyar néprétegért, akár a felvidéki magyarságért is ugyanúgy próbáljanak kárpótolni. Köszönöm szé­pen. (Taps az FKGP soraiban.)

DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): MÉRTÉKTARTÓ KÁRTALANÍTÁS…

Az Alkotmánybíróság határozata a sok oldalon kérészül igen pontos tény­állást regisztrál. Nagyon pontos elemző­munka előzte meg, levéltári közlemé­nyek jelentek meg. Ezeknek a vagyonoknak a volumene, sorsa nagyobb mélységben semmiféle további elem­zőmunkával nem lenne tisztázható. A ’45 után egyéb módszerekkel, az álla­mosításokkal megsemmisített vagy ille­gitim módon eltulajdonított vagyonoknak a mértékét sem lehet pontosan meghatározni.

Lényegében részleges, már-már jel­képes mértékű kárpótlást képes alkal­mazni a magyar állam, így nincs is értel­me, hogy elkezdjünk centiző, mérics­kélő, forintokra menő kárfelmérést vé­gezni, itt nem kártérítésről van szó. Ar­ra a magyar állam, sajnos, képtelen, és belátható időn belül képtelen is lesz. Éppen ezért az Alkotmánybíróság meg­felelő, méltányos, arányos kártalanítást irányzott elő, aminthogy a kárpótlási törvényeink is hasonló mértékeket al­kalmaztak.

A Német Szövetségi Köztársaságban 1952-ben Adenauer kancellár, amikor a zsidó közösségek képviselőivel szer­ződést kötött a zsidó közösségi kártala­nításra – bár ott személyi kártalanítás­ról is szó van -, már akkor méltányos, az ország teherbíró képességét figyelembe vevő kártalanítást helyeztek ki­látásba. Olyan megfogalmazásokat használtak, hogy „arra törekszenek, hogy méltányos kártalanítást nyújtsa­nak” tíz éven belül. Ott sem vállaltak egzakt kötelezettségeket, nyilván itt is egy lojális, mértéktartó kártalanításról lehet szó.

DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): MÁR A 2. SZÁMÚ KÁRPÓTLÁSI TÖRVÉNY RENDEZTE…

Az örökös nélkül meghalt személyek vagyonának a felmérése nagyon nehéz. Hiszen ebből le kell folytatni kétfajta el­járást, vagyis le kellett volna folytatni, egyrészt az élők utáni, mármint akik­nek van örököse, és ebből lehet vissza­következtetni a meghalt örökös nélkü­liek vagyonára. Figyelembe kell venni még azt is, hogy akiktől olyan vagyont vettek el, amelyeket aztán az úgyneve­zett 2. számú kárpótlási törvény már rendezett.

DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): EGY ÉV ALATT 18 SZERVEZETTEL KEL­LETT TÁRGYALNI…

Tíz percbe nagyon nehezen bezsúfol­ható a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum egyeztetett, együttes állásfoglalását tartalmazó felszólalá­som. A korábbi kormány idején tagja voltam a majdnem ugyanilyen összeté­telű, a kormány által a tárgyalások le­folytatására kijelölt bizottságnak. Ellen­zékiként is meg tudom erősíteni – az annak idején kormánypártiként meg­fogalmazott – alapelvet, hogy a kor­mánynak nemcsak jogi, hanem erköl­csi kötelessége ennek a problémának a rendezése.

Viszont ne tessenek az indokolásban egyértelműen azt állítani, hogy a koráb­bi kormány által folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, mert a való tény az, hogy nem fejeződtek be. És a kettő különbség. Közel álltunk ugyanis a befejezéshez.

A ma is érvényben lévő 1946. évi XXV. törvénycikk alapján próbáltuk an­nak a módosításával, működtetni kí­vántuk az országos zsidó helyreállítási alapot, a Mazsihisz el is készítette a sa­ját törvénymódosítási tervezetét, vi­szont a tárgyalásban részt vevő szerve­zetek között vita volt az intézőbizott­ságban a jelölési jogosultságról, ugyan­akkor a vagyontömeg felméréséhez és a kárpótlási jogosultság megállapításá­hoz szabad kutatási lehetőséget biztosítottunk.

Egy év alatt 18 szervezettel kellett tárgyalni, 18 szervezet között egyeztet­ni, hogy ki jelöl majd az intézőbizott­ságba. Meg kell kérdezni a tárgyalópart­nerektől, hogy milyen erőszakosan tö­rekedtünk a konszenzus létrehozására, milyen erőszakosan próbáltunk egyez­séget teremteni az egymással vitázó szervezetek között, hogy ki jelölhessen majd az intézőbizottságba, és végig azt hangoztattuk a tárgyalások folyamán is, hogy tessenek, itt van a kutatási lehe­tőség, a vagyontömeget tessenek meg­próbálni.

Azt a javaslatot is megtettem, hogy nem fogjuk kérni a hagyatéki eljárásnak a lefolytatását, mert az ismeretlen örö­kösök vonatkozásában legalább három év egy hagyatéki eljárás lefolytatása.

A kormány, valahogy úgy érzem, hogy bülbül-hangú tárgyalásokat folytat a történelmi egyházak képviselőivel, szórja az ígéreteket, ugyanakkor nem tesz semmit. Mert az nem nevezhető előrehaladásnak, hogy az országos zsi­dó helyreállítási alap felélesztése he­lyett most közalapítványt kíván létre­hozni, ugyanakkor a tartalmi elemek – amelyek lényegesek lennének – ugyan­ott állnak, ahol álltak 1994-ben.

A lázas sietségre egyébként jellemző – ha meg tetszenek nézni a 2079/1995-ös kormányhatározatot -, 1996. április 30-i határidőt jelöl meg. És valahogy most már szeptemberben járunk.

A létrehozni kívánt közalapítvány ala­pító okiratának a tartalmi elemei és a kárpótlásra jogosultak köre ismeretle­nek. Le kell folytatni az ismeretlen örö­kösök vonatkozásában a hagyatéki tár­gyalásokat? Ez lehetetlen, ez legalább öt év. Ismeretlen a kárpótlással érintett vagyontömeg. Az intézőbizottság vagy a kuratórium összetétele, az alap vagy a vagyon kezelése és felhasználása. Te­hát ezek a tartalmi kérdések mind is­meretlenek, és valójában úgy néz ki a kérdés, hogy ezzel a javaslattal a kor­mány egy biankó meghatalmazást vagy csekket akar kiállíttatni az Országgyű­léssel, és annak az üres részeit majd később ő tölti ki azzal az alapító okirat­tal, amelyhez már nem kell az Országgyűlés hozzájárulása.

A kérdést meg kell oldani. Ezzel egyetértünk. Változatlanul állítom, hogy nemcsak jogi, hanem erkölcsi kö­telezettség is. Ez a határozati javaslat azonban a problémát nem megoldja, hanem görgeti maga előtt, és az Or­szággyűlésre akarja hárítani a kormány felelősségét és mulasztását, ehhez az ellenzék nem lehet partner.

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN KÜLÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAMTITKÁR: NAGYON NEHEZEN JÖTT LÉTRE AZ EGYETÉRTÉS A ZSIDÓ SZER­VEZETEK KÖZÖTT…

Nem kerülte el a frakcióvezető úr figyelmét, de úgy látom, mások figyel­mét sem – mégis úgy tesznek, mintha nem tudnának róla -, hogy ez a felha­talmazás nem teljesen üres. Ebben fon­tos elemek meg vannak határozva. Olyan fontos elemek, amiben nagyon jó lenne, ha egyet tudnánk érteni. Hi­szen azok az elemek, amelyek arra vo­natkoznak, hogy „szakaszos” és „részleges”, hogy csak Magyarország terüle­tén használható fel ennek a hozadéka, ezek fontos tartalmi kérdések, mert na­gyon jó lenne, ha a kormány érezhetné a parlament támogatását is.

És végezetül arra szeretnék kitérni, amire Isépy képviselő úr egy kérdést tett föl, tehát valójában az ő előadásá­ból a válasz is világosan kikerekedik. Miért húzódott ez az ügy? Hát legyünk őszinték, azért húzódott, Isépy frakcióvezető úr, aki részt vett egy korábbi bizottságban és itt utalt is rá, éppúgy tud­ja, mint mi. Nagyon nehezen jött létre az egyetértés azokban az alapelvek­ben, amelyeket mi idehoztunk, és na­gyon nehezen jött létre az első szintű egyetértés a különböző zsidó szervezetek között. Ezt mi nem tudtuk fölgyor­sítani, tehát ezért minket nehéz lenne – és hiba lenne – vádolni.

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): A KÉT KORMÁNYPÁRT A VALÓ­SÁGBAN AKADÁLYOZZA A KÁR­PÓTLÁST…

A kormánynak nem az a feladata, hogy időhúzással különböző javaslato­kat terjesszen ide olyan jellegű felhatal­mazásokra, amelyekre egyébként a fel­hatalmazása van, hanem az, hogy ter­jessze be ide azokat a kárpótlási törvé­nyeket, amelyekről dönteni lehet.

A két kormánypárt egyszerűen egy lát­szatot akar kelteni, hogy ő elkötelezett híve a zsidókárpótlás megvalósításának, a valóságban pedig ezt akadályozza.

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): A TELJES NEMZETI VAGYONIG MINDEN…

A kormány azt mondja, hogy a tör­vényjavaslatban meg kell teremteni a közalapítvány részére történő kárpótlá­si jegy kiadásának jogcímét. Ezek után bead a külügyminiszter egy országgyű­lési határozati javaslatot, és itt azt mondja, hogy a közalapítványnak jut­tatandó vagyoni körről – ingatlan, mu­zeális értéktárgy, életjáradékra váltható kárpótlási jegy, készpénz – rendelkez­zen. De hogy mennyi ingatlan, mennyi muzeális értéktárgy, miként jogosult er­ről rendelkezni?…

Bemegy valaki a Nemzeti Múzeumba és rámutat, hogy ezt kérem, ezt kérem, emezt kérem – szóval valami olyan di­lettáns az előterjesztés… Tehát a két forinttól kezdve a teljes nemzeti vagyonig minden szóba kerülhet ezek sze­rint! Azért mondjuk mi azt, hogy tessék már végre egy konkrét előterjesztést tenni. Arról lehet tárgyalni, erről nem. Még akkor is azt állítom, hogyha önök emiatt minket antiszemitáznak.

DR. SZABÓ ZOLTÁN MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRI­UMI ÁLLAMTITKÁR: TORGYÁN ÚR HAZUDOZIK…

Nemcsak az Alkotmánybíróság ítéle­tének értelmében, hanem fizikailag sem lehetséges egy teljes körű kárpót­lás. Én nem azt mondom, hogy a teljes nemzeti vagyonnal azonos, hanem hogy azzal összemérhető összeg jönne ki.

Unalmas és úgy gondolom, hogy a tisztelt Ház tekintélyéhez nem is méltó, hogy minden alkalommal felálljak és el­mondjam, hogy Torgyán képviselő úr szokása szerint hazudozik.

DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): NE­HOGY SEMMIBŐL TÁMADT SZER­VEZETEK JUSSANAK HOZZÁ…

Rendkívül hiányolom ennek a jog­anyagnak azt a részét, amelyik az úgy­nevezett ellenőrzésre vonatkozna. Ugyanis tarthatatlan, hogy bármilyen vagyon bármilyen kuratórium rendelkezésére legyen bocsátva anélkül, hogy az érintett és jogosultakhoz való jutás utólagos ellenőrzése ezzel kapcsolato­san fel sem merül. Szeretném, ha ép­pen ezen hiányosság miatt a kormány valóban a parlament elé terjesztené a végleges joganyagot, hogy ebből a szempontból is megnyugtató legyen, hogy nem egyes személyek vagy egyes – hirtelen a semmiből előtámadt – szer­vezetek jutnak ehhez hozzá, hanem igenis azok a károsultak, akiknek ezt a parlament és a kormány szánja. (Taps a jobb oldalról.)

DR. AKAR LÁSZLÓ PÉNZÜGYMINISZ­TÉRIUMI ÁLLAMTITKÁR: NE HÚ­ZÓDJON MÉG EZER ÉVIG…

Természetesen az éves költségvetés keretében vagy egy költségvetési tarta­lékból kell arról dönteni, hogy milyen pénzösszegeket fordítunk erre a célra. Az is nyilvánvaló, hogy az életjáradékra váltható kárpótlásijegy-konstrukcióhoz törvényalkotásra van szükség, amit annak rendje és módja szerint elő kell ter­jesztenie. Itt most az volt a szándék, hogy egyrészt egy politikai jóváhagyást kapjunk a parlamenttől a tekintetben, hogy hogyan rakjuk össze, milyen tételekből ennek a közalapítványnak az induló vagyonát, és ennek megfelelően milyen törvényhozási aktusokat kezde­ményezzünk. Tűzzünk ki egy pontos határidőt, hogy ne húzódjon el még ezer évig, hanem hogy ez év október 3l-ig ezeket a javaslatokat meg kell tenni.

DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): A KOR­MÁNYPÁRTOK SEMMILYEN KÁR­PÓTLÁSRA NEM ADTÁK SZAVA­ZATUKAT…

Tisztelt mindazon pártok képviselői, akiknek a nyilatkozataiból az volt kiérez­hető, mintha az előző kormány elodázta volna a kárpótlást! Az önök pártjai soha semmilyen kárpótlási törvényt nem sza­vazott meg ebben a parlamentben hat év óta. Szeretném önöket emlékeztetni ar­ra, hogy nemcsak zsidó kárpótlásra, semmilyen kárpótlásra nem adták önök a szavazatukat. Ezzel szemben beadvá­nyok tömkelegével bombázták az Alkotmánybíróságot annak érdekében, hogy a kárpótlási folyamatok minél tovább tart­sanak, és ez a helyzet, ami most előál­lott, nem az akkori koalíciós partnerek munkája kapcsán alakult ki. Igenis, az önök pártjai tettek meg mindent annak érdekében, hogy ne kelljen kárpótlási ügyekben a kormánynak felelősséget vá­llalva valóban az ügyeket elintézni.

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): HÁROMSZÁZ ÉV MÚLVA JÖHET EGY ZSIDÓ SZERVEZET…

Ha megkérdez a kis unokám, hogy mondd, nagypapi, ötven év múlva az én unokámnak kell-e majd zsidó kár­pótlást fizetnie, nem tudom megmon­dani neki, mert nem tudom, hogy me­lyik az a szervezet, amelyik jogosult eb­ben álláspontot nyilvánítani. Az állam­titkár úr azt mondotta a korábbi felszó­lalásában, hogy az összes többi igény elévült, egyedül ez nem évült el. Nem tudom, mikor fog elévülni, tessék már megmondani, mert nekem fogalmam sincs, ötven év múlva, újabb ötven év múlva elévül, vagy csak háromszáz év múlva, vagy akkor sem. Akkor megint jöhet valaki, vagy mondhatja valame­lyik zsidó szervezet, hogy kérem, ez a megállapodás nem jó, mert ez sérti a zsidóság jogait. Tehát én kérném, hogy tessék már precíz, elfogadható javaslat­tal ideállni, mert erről nincs mit tárgyal­ni. Ismétlem: kérem, vonják vissza. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): MIELŐTT AZ EMBER OLTÁR ELÉ MENNE, KELL HELYREHOZNI A BŰNT…

Van valami hasonlóság a múlt heti zsi­nagógái együttlétünkön (a Dohány utcai zsinagóga újjáavatására céloz a képvise­lő – a szerk.), Torgyán úr. Ön volt ott, Isépy úr, Orbán úr mellettem. Jó három órán keresztül – most már négy órája, öt órája itt ülünk ebben az inkább sza­tócs-, mint zsinagógai hangulatban. Volt egy furcsa, megfoghatatlan, később né­ven nevezhető hiányérzetem a zsinagó­gában. A legkülönfélébb szónokok, rab­bik mondtak köszönetét a magyar állam­nak, amely nem kímélvén a pénzt, egymilliárd-kétszázmillió forintot biztosított arra, hogy Európa legnagyobb zsinagó­gája újra rendbe tétessék.

Egyetlenegy rabbi vagy zsidó elöljáró nem akadt, aki azt mondta volna, hogy bárcsak egy maradt volna életben a 600 ezer közül, akit megöltek.

Ön itt azzal jön elő, az unokájának kell-e fizetni? Tudja, mit mondok én önnek? Amíg magyar nemzet létezik, addig magyar ember nem feledkezhet el arról a gaztettről, amit a Sztójay-kormány és a megelőző kormányok elkö­vettek. (Taps.) Ha ez mégis így történ­ne, akkor ön is, meg én is, az egész munkálkodásunkkal ebben a Házban haszontalannak bizonyulunk. Az egy más kérdés, hogy bár összetartozik a példabeszéddel, hogy itt sem fáj senki­nek, csak a pénz nagysága, miből áll majd össze a vagyon, miközben ha az ember kárt okozott – és ezt önnek, aki sűrűn szorongatja a Bibliát jobbjában, tudnia kellene -, hogy addig kell meg­békélni felebarátainkkal, míg az úton együtt vagyunk velük, és addig kell helyrehozni a bűnt, a lopást vagy bár­milyen egyéb gaztettet, mielőtt az em­ber az oltár elé menne.

Bujkál az igazság az ön szavaiban, csak mindig félig. Az Alkotmánybíróság felhívására az e tárgyban lefolytatott vizsgálat alapján a pénzügyminiszter és a Magyar nemzeti Bank elnöke írásban egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy a Magyar nemzeti Bank ez idő szerint eredetben nem őriz olyan nemesfém tárgyakat, rúd- és törtaranyat, drágakö­vet, amelyeket az 1600/1944. ME-rendelet alapján helyeztek letétbe, vagy a rendelet 17. § (3) bekezdése alapján kerültek elkobzásra.

Torgyán úr! Nincs meg a kitört arany­fog, a jegygyűrű, a nyaklánc és a többi érték, amelyet a magyar állam ezen Ház képviselőinek az I., II. zsidótörvény alkalmával való szavazása nyomán el­rabolt emberektől. Ha önnek van jog­érzéke, van emberi tisztessége, akkor legkevesebb, csöndben marad, ha nem tud egyetérteni azzal, hogy ennek vala­mely töredéke azoknak, akik még élet­ben vannak, juttassák vissza.

DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KORMÁNYA ÖTVEN ÉVIG ELFELEJTKEZETT A BÉKESZERZŐDÉS E CIKKELYÉ­RŐL…

Ha közel ötven évvel a békeszerző­dés aláírása után még mindig azzal „fe­nyegetnek” minket, hogy fokozott fi­gyelmet fordítanak a részes államok, és említik az Amerikai Egyesült Államokat is, akkor hadd szabad legyen megkér­deznem: ötven év alatt mit tettek a ré­szes államok a végrehajtás fokozott fi­gyelemmel kísérése érdekében? Akkor hadd szabad legyen feltennem azt a – nyilvánvalóan költői – kérdést, hogy öt­ven év alatt az Egyesült Államok kormá­nya elfeledkezett arról, hogy van a bé­keszerződésnek egy ilyen cikke? Ötven év alatt, amikor nyújtották a kölcsönö­ket Kádár János kormányának – de előtte még voltak más kormányok is -, akkor eszébe sem jutott senkinek, hogy a békeszerződés ezen rendelkezését nem hajtottuk végre?

Amikor Horn Gyula miniszterelnök úr mindig arra hivatkozik, hogy ő kért el­sőként bocsánatot a magyarországi zsi­dóságtól, akkor elfeledkezik, hogy ez ’44-ben, 45-ben, 46-ban megtörtént. S ez az 1946-os törvény – megelőzvén a párizsi békeszerződést – már kimond­ta, hogy a magyar állam nem kíván örö­köse lenni azon vagyontárgyaknak, amelyeket a holocaustban elpusztult személyek után egyébként örökölne, hanem létrehozza az Országos Zsidó Helyreállítási Alapot, amely ezt a va­gyont a túlélők segítésére fogja fordíta­ni. Igencsak eufemisztikusnak éreztem azt, hogy a kormánypárti képviselők, ál­lamtitkárok, miniszterek minduntalan arra hivatkoznak, hogy a közismert tör­ténelmi körülmények miatt ennek a jogszabálynak a végrehajtása nem tör­tént meg. Ezért igyekeztem hangot ad­ni annak, hogy tessenek megkérdezni, hogy mik voltak azok a közismert törté­nelmi körülmények, amelyek miatt nem történt meg egy hatályos magyar törvénynek a végrehajtása, és kiknek volt azért ebből előnye.

DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): A KORMÁNY GYŐZŐDJÖN MEG RÓ­LA, HOGY A TÁRGYALÓPARTNE­REK VALÓDI TAGSÁGGAL REN­DELKEZNEK-E…

Soha senki nem nyújthatja ki a kezét semmilyen szervezet álarca alól, hogy egy meglevő család anyagi jellegű igé­nyeit érvényesítse a saját javára. Szer­vezeteket említettem. A törvény, a pá­rizsi békeszerződés szóhasználata sze­rint.

Indítványozom, hogy akkor, amikor ezeket a szervezeteket elfogadja tár­gyalópartnernek, a Magyar Köztársaság kormánya győződjön meg róla, hogy ezeknek a szervezeteknek az alapsza­bályszerű tevékenységébe beletartozik-e az anyagi jellegű érdekképviselet, ille­tőleg rendelkeznek-e valódi tagsággal, ennek a méretével, hány tagjuk van. Miután csak a tagság arányában jogo­sultak álláspontjukat kifejezni, és ak­ceptálni a kormánnyal szemben a lehe­tőségek szerinti megállapodást. Az len­ne a valódi cél, az lenne a valódi humá­num és a valódi igazságtétel, hogyha azoknak a személyeknek, akik saját megkínzott sorsukon keresztül áldoza­tai voltak, részt vevő áldozatai voltak a holocausti népirtásnak és ma még él­nek, azoknak a 80-90 éves életkorban lévő személyeknek a végső napjait pró­bálná meg a kormány valamilyen for­mában az életminőségük javítása vo­natkozásában vagy azon keresztül lehe­tővé tenni.