„A kormány fejet hajt a Holocaust áldozatai előtt”

Boross Péter miniszterelnökkel beszélget Szécsi Éva és Szántó T. Gábor

• Miniszterelnök úr! Az 1990-es választások óta – sokak számára váratlan gyorsasággal – felerősödtek a szélsőjobboldali hangok a sajtóban, a parlamentben és a parla­menten kívül. Miben látja a szélsőjobboldali jelenségek okait? Elégségesnek véli-e a harcot ellenük?

Mindig óvatos vagyok, amikor szélsőjobboldali minősítésről hallok, mert úgy vélem, ma már a szélsőjobb- oldalnak is léteznek árnyalatai. Van olyan szélsőséges irányzat, amelyik nem rejti véka alá szándékait, teljesen elavult eszközökkel, direkt támadó szándékkal, sértő, gya­lázkodó motívumokkal lép fel, olykor nem riad vissza fizikai atrocitásoktól sem. Ezt minősítem a legszélső-jobboldalnak. Ez egyértelműen elítélendő. Magyarországon ez szórványos jelenség. Inkább az elmezavarok területe, mint a győri eset volt a közelmúltban. Egy másik szélsőjobboldali irányzat néha tesz olyan megjegyzéseket, amelyeket jogosan minősíthetünk antiszemitának, de kerüli a demonstratív atrocitásokra felhívó megnyilatkozásokat. Mindkettő nyug­talanító, de a közvetlen veszély, vagy veszélyérzet szem­pontjából mégsem azonos. Hogy 1990 óta felerősödtek ezek a megnyilatkozások, ezt én csak annyiban fogadom el, amennyiben Magyarországon beköszöntött a demokrácia. Azelőtt ezek a jelenségek nem kaptak sajtó- vagy kommu­nikációs nyilvánosságot. Igaz, egy-egy horogkereszt megjelent a házak falán korábban is, de akkor a házmester rémülten lemosta, és a sajtóban egyetlen sor sem jelent meg róla. Én nem érzem most a felerősödést; konkrét veszély nincs. Amikor irritáló jelenségekkel álltunk szemben – gon­dolok a skinhead-megnyilvánulásokra – a rendőrség példásan felszámolta ezeket. Azt hiszem, az utóbbi egy évben számottevően csökkentek nálunk az ilyen természetű csopor­tosulások, félelmet vagy rémületet keltő tömörülések. Fog­lalkozunk ezekkel a kérdésekkel, és a magyar rendőrség is tudja, hogy mi a kötelessége.

• Kielégítőnek tartja-e demokráciánk törvényeit azokkal szemben, akik a kisebbségek ellen uszítanak? Mi a véleménye az idevágó bírói gyakorlatról?

Jelenleg a nemzetbiztonsági szervek bejelentésére két szélsőséges gyülekezet ellen is folyik ügyészi vizsgálat; nyil­vánvaló, hogy a jog felügyelete az ügyészség kompeten­ciájába tartozik. A politika megnyilvánulhat jogalkotási szándékban, érvelésben, politikai vitákban, demonstratív megnyilatkozásokban, elhatárolódásban. Számtalan al­kalommal élt is a lehetőséggel. A Magyar-Izraeli Baráti Társaság meghívására például – még belügyminiszter koromban – részt vettem egy találkozón, ahol én egyértelművé tettem, hogy amíg ez a kormány van, amíg én vagyok a belügyminiszter, addig mindenki legyen nyugodt, mindent elkövetünk annak érdekében, a politikai eszköztár, vagy azon túli eszköztár igénybevételével, hogy ne forduljon elő semmi olyan, ami veszélyérzéseket kelt. De hangsúlyo­zok egy nagyon lényeges szempontot: aki ma Magyar- országon nem rendelkezik empátiával, nincs tudatában an­nak, hogy él egy idős generáció, amely megjárta a poklokat, az nem érti a némelykor túlzottnak tűnő ijedelmeket, reagálásokat.

Magyarországon nem érzékelek olyan veszélyt, amely indokolttá tenne egy nagyon radikális módszerváltozást. A meglévő törvényt megfelelőnek és elégségesnek tartom. Hogy a jogalkalmazás terén mi a helyzet… ez a bírói testületre tartozik. A végrehajtó hatalmat el kell választani a törvényhozástól. Ez a demokrácia pillére. Tudom, hogy az Alkot­mánybíróság bizonyos döntése, amely alkotmányellenesnek minősítette a Btk. meghatározott szakaszát, problémákat vet fel. Mégis úgy hiszem, minden olyan cselekménnyel szem­ben, amely veszélyhelyzetet teremthet, a magyar törvények elegendőek. Sőt, bizonyos szerveződések ügyében még ope­ratív eljárások is alkalmasak a megelőzésre. Például az in­tézkedés valamilyen gyülekezés esetében, ahol nemkívána­tos szólamokat hangoztatnak. Szülők kaptak rendőrségi figyelmeztetést, mert gyermekük a bandaképződés vágyától vezérelve, ilyen társaságba keveredett. A jog eszközei Magyarországon a cselekvésre és a cselekvések megakadályozására, sőt, minősítésére elegendők.

• 1992 őszén Antall József találkozott zsidó szervezetek vezetőivel és kilátásba helyezte: szankcionálni fogják a Holo­caust tagadását. Külföldi minták alapján kidolgozott tervezet már rendelkezésére áll a Miniszterelnökségnek. Ön szük­ségesnek tartja-e egy ilyen jogszabály megalkotását?
• Ami a Holocaust tagadását illeti, úgy informáltak, hogy ilyen formális ígéret a miniszterelnök részéről nem hangzott el, csak szóba került a téma a tárgyalás során. A probléma az, hogy egy ilyen törvény meghozatala, és a jelenlegi magyar Alkotmány – feltételezésem szerint – nem lenne teljes összhangban. Viszont értem, mi húzódik meg a kérdés mögött… Foglalkozni fogok vele. Ennél többet most nem mondhatok.

-Kielégítőnek tartja-e Miniszterelnök úr az Országgyűlés által eddig megalkotott kárpótlási törvényeket? Mi az álláspontja a Zsidó Helyreállítási Alapról szóló 1946. évi XXV. törvényben megfogalmazottakról? Az Alkotmánybíróság döntése szerint 1993. december 31-ig törvényileg rendezni kellett volna e kérdést, de megállapodás nem született.

• Tudom, hogy elmaradt a döntés. Két probléma van. Úgy informáltak, hogy a zsidó szervezetek között nincs a legtelje­sebb harmónia abban a kérdésben, hogy kik képviseljék a zsidó érdekeket. Tehát először a partnerben kell megegyezni. Hozzátartozik a problémához, hogy ötven év irtózatos idő. Ezt a kérdést fél évszázaddal ezelőtt kellett volna rendezni. Úgy vélem, tárgyalások sorozata kell ahhoz, hogy tisztázód­janak a részletek, amelyek elvezetnek a vállalt, de eddig nem teljesített kormány-kötelezettséghez.

A zsidó szervezetek is eltérően fogalmazzák meg az igényeiket. Egységes platformot kell kialakítaniok. Nagyon szeretném, hogy viszonylag gyorsan, még e kormány időszaka alatt, legalább a megállapodás létrejöjjön. A teljesítés maga elég nehéznek tűnik, még a megkezdése is. De legalább ide el kell jutni.

• Hogyan értékeli Miniszterelnök úr a magyar-izraeli kapcsolatokat? Milyen területeken lát lehetőséget e viszony fejlesztésére?

-Belügyminiszterként magam is jártam Izraelben, a rend­őrség vezetőinek küldöttségével. Politikai probléma nincs a két ország között. Tudom, hogy ebben nagy, meghatározó szerepet játszott Antall József, és nem csak azért, mert édesapjának az emlékét méltó módon örökítették meg Izrael­ben. Szerepet játszott az is, hogy az izraeli kapcsolat koráb­ban sokáig tiltott volt Magyarországon. Most jók a politikai kontaktusok; a gazdaságiakra azt szoktuk mondani, hogy lehetnének jobbak, az árucsereforgalom – ez mindnyájunk számára előnyös. Ki szeretném emelni, hogy nagyra be­csülöm Izrael magyarországi nagykövetét, aki szívén viseli ezeket a kapcsolatokat. Természetesen a gazdasági kapcso­latok többnyire már nem állami szervezetek gazdasági kapcsolatai, csak légkört teremtenek ahhoz, hogy a gazdaság jobban működjön; a többit a gazdaság önérdekei döntik el. Örömmel nyugtázzuk az idegenforgalmi adatokat, amelyek a kölcsönös utazások bővülését jelzik. Izraelnek határozottan nagy vonzereje van. S nagyon sokan látogatnak Izraelből szülőföldjükre. Figyelemre méltó, milyen sok idős ember érkezik: látni akarják a régi szülőházat, iskolát, az utcát, ahol laktak, vagy a temetőt – ha még megmaradt. Szeretném, ha a kapcsolatok akkor is sokoldalúak lennének, ha már elmegy az a generáció, amelyet emlékei vezérelnek. S hogy prózaibb dolgokat is említsek: beindult a bank-kooperáció, vannak közös technológiai beruházások. Én magam közreműködtem a különlegesen jó rendőrségi kapcsolatok és a rendőrségen túli más kapcsolatrendszerek kiépítésében. Például azokon a területeken, ahol érdekeink közösek: a nemzetközi ter­rorizmus elleni harcban. Láttam az izraeli kommandósok gyakorlatozását. Meggyőződésem, hogy nagyon hasznos a szakembercsere ebben is.

• Parlamenti választásra készül az ország. Úgy véli-e, hogy a Magyar Demokrata Fórum megtisztította magát a szélsőséges, antiszemita nézeteket valló és hirdető személyektől és irányzatoktól?
• Felelősséggel kijelenthetem, hogy a Magyar Demokrata Fórum mentes az ilyen irányzattól. Most nem egyénekről beszélek, hanem politikai irányzatokról. Az MDF teljesen mentes mindattól, ami politikai értelemben elavultnak is nevezhető, emberileg pedig bántó, sértő, zavaró, kirekesztő. A Magyar Demokrata Fórumban semmiféle olyan vonást nem érzékelek, amely-a szakadás óta alkalmas volna zavarni bárki érzékenységét.

Az 1994-es tavaszi választások után elképzelhetőnek tart-e egy olyan kormánykoalíciót, amelynek az MDF tagja, s részt vesznek benne olyan szélsőjobboldali pártok, mint a Csurka István vezette Magyar Igazság és Élet Pártja, a Szálasi rehabilitációját kilátásba helyező Szilasy György, valamint a Zacsek Gyula nevével fémjelzett Magyar Piac­párt, vagy a skinheadeket patronáló, Király B. Izabella-féle Magyar Érdek Pártja?

– Ezt Ön nem kérdezheti tőlem komolyan. Hogy az MDF koalíciót kötne-e Király B. Izabellával, ha csodák csodájára valamilyen oknál fogva parlamenti képviselethez jutna? Személyre való tekintet nélkül mondom: aki Szálasi Ferencet akarja rehabilitálni Magyarországon, vagy neki bármiféle kultuszt teremteni, az oly távol áll a Magyar Demokrata Fórumtól, meg tőlem, személy szerint, hogy ebben a vonatkozásban, azt hiszem, a köszönés is probléma, nem­hogy a politikai együttműködés. Ez lejáratná a Magyar De­mokrata Fórumot, s egy kormányzó pártnak nemzetközi presztízsre is szüksége van. Ilyen tényezőkkel, ilyen irányza­tokkal egyszerűen nem köt koalíciót. Azt kell mondanom, hogy Csurka Istvánnal sem tudom elképzelni a politikai együttműködést.

-A kulturális életben, a tömegkommunikációban ma nyílt és burkolt sértegetésekkel, gúnyolódással, fenyegetésekkel találkozhatunk. Ez bizonytalanságot, szorongást ébreszt a magyar zsidóságban, mert úgy érzi, e jelenségek ellen, ame­lyek nem foglalhatók paragrafusokba, nem kap társadalmi védelmet. Egyesek ezért gondolnak kivándorlásra, mások már meg is tették ezt. Mi az, ami – Ön szerint – ellensúlyozhatja a „hétköznapi antiszemitizmust”?

– Kérem, nézzenek szét Európának ezen a részén. Csak­nem mindenütt teljes volt a kivándorlás. Magyarország az egyetlen kivétel, ahol nem volt és ma sincs. Kérdés, hogy ki mit ért veszélyeztetettségen. Ha ez alatt az értendő, hogy a magyar kommunikációban hangot kap a zsidóság fenyegetése, fenyegető szavak hangzanak el, akkor én ezt nem érzékelem. Meggyőződésem, hogy a magyar kommu­nikációban nem ez a jellemző megnyilatkozás. Ami a kom­munikáció körüli viharokat illeti, amelyekben keveredik az el nem számolt múlt – tehát a szabad választások előtti időszak -, ott ütközeteket vívnak, de ezeknek az ütközetek­nek sem vallási, sem származási jellege nincsen.

• Némely műsorokban sértő hangok hallatszanak. Az ér­zékenység a paragrafusokban megfoghatatlan dolgokra vonatkozik. Burkoltan is lehet sértegetni. Az idősebb gene­ráció például tudja, mit jelent az, hogy Korvin (Klein) Ottó, vagyis a zárójeles, régi név használata.
• Ez 1945-tel kezdődött: Szöllősy, eredetileg Szalosnik, Szálasi-Naszluhác. Ebben valóban joggal lehet felfedezni valamiféle nagyon rejtett üzenet-félét. Éppen ezért nem he­lyes. De hogy ez elvezessen a kivándorlás fontolgatásáig, az, úgy érzem, erős túlzás, és hadd mondjam Önöknek, nem is hiszem el. Baráti körömben sem tapasztaltam ilyen jelen­séget. Tudom, ügyetlenségek, rossz mondatok előfordulhat­nak. Én például azon voltam, hogy minél kevesebb kommen­tár kísérje a Landeszman-féle abszolút ügyetlen, rossz, s azt kell mondanom, buta megnyilatkozást, holott az jó alkalmat kínált. Ma már, hála Istennek, senki sem emlegeti, legalábbis nem látom nyilvános jelét. Buta mondatok mindig előfordul­hatnak. S a célzás is lehet tudatos és egyúttal buta. De némelyik célzás, megjegyzés egyszerűen csak buta és nem tudja, milyen reakciókat vált ki.
• Különösen azért merülnek fel élesen ezek a kérdések, mert hiszen a Holocaust ötvenedik évfordulójára készül a magyarországi zsidó közösség, másrészt pedig választások előtt áll az ország, amikor a kampány során várható hangok­tól, célozgatásoktól tartanak sokan. Mi az, amit Ön ebben a pillanatban megfogalmazna, mi az, ami biztonságérzetet ad­hat az embereknek?
• A kormány fejet hajt a Holocaust áldozatai előtt. Én ifjú ember voltam abban az időszakban, vidéken éltem. Nagyon jól tudom, mi zajlott le, és mennyi naivitás, hiszékenység, félreértés övezte mindazt… nekem személyes emlékem van erről. A másik téma: a választások. Nyilván arra gondol, hogy a pulpituson pro és kontra, de főleg kontra elszabadulhatnak a szavak. Én nem hiszem, hogy ma, politikai pozícióra pályázó, normális ember ilyen motívumokkal voksokat tudna szerezni. Ami zavart okoz, ami megbontja a rendet, ami nyugtalanságot kelt, az elrettent. Arra számítok, a politikus született naivitásával, hogy változatlanul a Magyar Demok­rata Fórum alakíthat kormányt, és meg tudjuk tartani, sőt, erősíteni tudjuk azt a stabilitást és rendet, amely az országot az elmúlt négy évben alapvetően jellemezte. Úgy hiszem egyúttal, hogy a kampány sajnos nem lesz mentes bizonyos jelzők használatától, de bízom benne, hogy nem fog sérteni egyetlen embercsoportot sem.

Miniszterelnök úr, köszönjük az interjút.