A kínba’ vajúdó gondolat…
Megajándékozott kiadatlan kéziratának egyik példányával, amelyben ezer kortársáról – munkásmozgalmi militánsokról, antifasiszta ellenállókról, a szocialista eszme és gyakorlat eltorzítóival szembefordult egykori „frakciósokról” – írt többnyire rövid, de pályafutásukat, sorsukat jól érzékeltető ismertetőkét. Abonyi Istvántól, az 1957-ben hetvenéves korában elhunyt diós- győri vasesztergályostól kezdve a most nyolcvanéves Zsigmondi Endréig, a Magyar Hirdetőnek Rákosi börtöneit megjárt igazgatójáig és Zsiray József szombathelyi kőművesig, akit a nácik Dachauban öltek meg – tart e kötetben az általa erre érdemesnek ítélt kiválasztottak felsorolása. De telt volna ezer és ezer újabb címszóra azokból is, akiket a magunk mögött hagyott kilenc évtized során, századunk magyar történelmének szereplőjeként – s talán nem túlzás azt mondani, alakítójaként is – közvetlen közelről ismert. Megőrizte emlékezetében a fejlődést segítő vagy a rosszat, az embertelenséget szolgáló cselekedeteiket. Korunk egyik hiteles tanúja volt.
Cikkeket, tanulmányokat írt azokban az időkben is, amikor a Horthy-rendszer rendőrsége üldözte és bíróságai hét évet kitevő hosszabb-rövidebb büntetést szabtak ki rá, és sok évvel azt követően, hogy az Andrássy út 60-ban „tekintsd magad a párt foglyának” bejelentéssel rázúduló tizenegy éves mártíriuma véget ért.
*
A Tények és tanúk sorozatban jelent meg Rabságaim című, kétkötetes munkája. A párt foglya voltam címmel az ELTE és az MKKE Medvetánc című társadalomelméleti folyóiratának mellékleteként látott napvilágot az a kötet, amelyet Kiss József állított össze a vele készült interjúkból és több mint egy évtizedes meghurcoltatásának dokumentumaiból. Az első koncepciós per című kötet a Gyertyán Ervinnel folytatott televíziós beszélgetés alapján készült, s élete utolsó éveiben vetette papírra emlékiratát, melyet az Akadémiai Kiadó adott közre Zárkatársam, Spinoza címmel. Ennek bevezetőjében Babits Mihály 1904-ben írt költeményéből, A Spinoza szobor előttből ezt a versszakot idézte:
Jól esik látni, nagy zsidó, remek
képmásod; íróasztalom fölött;
jól esik nézni terhes fejedet,
amely nyakadnál szinte megtörött.
És látni, hogy a kínba’ vajúdó
gondolat szent gyötrelmét élvezed,
amit a művész benned, nagy zsidó,
századokon át kiérzett.
Vele, Baruch Spinozával, a nagy humanista filozófussal „társalgott” börtöncellákban töltött éveiben Demény Pál.
Jezsuiták, papok, cionisták írtak neki 1956-os szabadulása után leveleket a világ minden részéből. „Drága Pali bácsi…” – így kezdődtek az Izraelből érkezett, meghatottságról tanúskodó sorok azoktól az egykori halucoktól, akik a nyilas rémuralom idején vele együtt vettek részt az üldözött zsidó testvéreiket mentő munkában. A pesti Ó utca 13-ban, egy szállítóvállalat irodájában készültek a hamis papírok, amelyeket Ráfi Ben-Shalom, Efra Teichmann, Moshe Alpan, Mayer Jóska, Weiner Zoli, Dávid Gur, Pil, Agmon és a többiek juttatak el társaikhoz. „Deményista” munkások – a Rákosiék által később árulóknak, rendőrspicliknek bélyegzett munkásmozgalmi emberek -, Mihala Gyula, Weisinger Mihály, Klement Károly – akinek felesége nevén szappanfőző műhelyt tartottak fenn a Mogyoródi úton és a Nagy Lajos király útján. Ezekben a helyiségekben kapott menedéket sok más üldözöttel együtt egy ideig Déry Tibor is – Lencsés János, Krajci Kálmán, Szeri Lénárd, Bors Frigyes, Gischitz Endre, Lopusán András, Szabó Károly és Imre, Magyar Ferenc, s mind a többiek, Csepelen, Erzsébeten, Kispesten, Zuglóban szállást, rejtekhelyet adtak, oltalmat nyújtottak életveszélybe került embereknek.
Papoktól is – Amerikából, Kanadából, Nyugat-Európából és itthonról – sok levelet kapott Demény Pál. Alkalmam nyílt elolvasni ezeket is. Elismeréssel és hálával emlékeztek segítőkészségére, együttérzésére, amit Csávossy jezsuita tartományfőnök, Endrédy zirci apát, Kerkai, Pálos páterek és lelkésztársaik iránt tanúsított a gyűjtőfogházban és Vácon az ötvenes évek első felében, együttes raboskodásuk időszakában. Bebörtönözték azokban az években bátor harcostársaival együtt csepeli munkáslányból lett feleségét, Liska Terézt, akinek az elviselt szenvedések megrövidítették életét, s lányát, Verát is.
Demény Vera a közelmúltban vette át a vészkorszakban tanúsított áldozatkész, életveszéllyel járó mentőmunkájáért az izraeli Jád Vásém Intézet emlékbizottsága által adományozott kitüntetést.
Demény Pálnak, a magyar Országgyűlés kilencvenéves szocialista képviselőjének halála méltó volt életéhez. Ott ült helyén a Parlamentben, január 14-én, amikor rosszul lett. Padszomszédai figyelmeztették, menjen haza pihenni. – Szükség van az én szavazatomra is, hogy javítsunk valamit a nyugdíjasok nehéz helyzetén – mondta, és maradt. Szívroham ölte meg.
(Vadász)
Címkék:1991-03