A kék Szerelem
Szántó Piroska szeret egy-egy témában elmerülni, a részletet egésznek tekinteni, vagy az egész helyettesítőjének. Míg más egy motívumot, egy témát egyszeri festői alkalomnak és lehetőségnek tekint, ő „feláldozza” érte magát. A meglelt gondolatból, látványból rögtön egész életművet kíván teremteni. És nem fárad bele, hogy ugyanazt újra fölfedezze, ismét megfesse. Mert ugyanaz egyszer csontvázzá egyszerűsítetten jelenik meg, máskor pedig gazdag, majdnem barokkos látványként. Nem fárad el az önismétlésbe, mert mindenképpen újra teremti a kedvenc témát, s a képben önmagát.
Azt lehetne mondani, hogy tematikus festő. Ha egyáltalán volna egy ilyen megfogalmazásnak valami értelme. Attól ugyanis, hogy minden oldalról megnéz egy bogáncsot, lerajzol egy sziklarajzot, újra és újra imádja a temetői pléh-Krisztust, sokféle színben és formában felidézi a családi album fakult képeit vagy a szerelem ezerszer ismételt, de megunhatatlan mozdulatait, még nem tematikus művész. Számára a föllelt téma csak lehetőség, hogy mindig ugyanarról szóljon: az élet egyszeriségéről.
Az egyszeri élet mérhetetlen gazdagságáról.
És ennek a gazdagságnak talán legváltozatosabb világa a szerelem, amely az egyetlen olyan érzés, hogy a halál legyőzhető, az élet diadala végtelen.
Szántó Piroska három alkalommal vallott immár egy egész kiállítással a szerelemről. Legutóbb a Vigadó Galériában. Egyszer vallott hófehéren, egyszer vallott feketén, s most megtalálta a szerelem igazi színét, a kéket, illetve a kéknek ezernyi kékségét. Ezek a kékek a boldog beteljesülést fejezik ki, a gyönyörteljes féltékenységet, és a bosszúszomjas, féktelenül gyűlölködő szerelmet. Ezek az életre kelt kékek az életnek a legtitkosabb, legérthetetlenebb és legmindennapibb lobogásai.
A szerelem mozdulata ezerféle. A szerelem mozdulata szemforgatást nem tűrő mert a legplátóibb is a test beteljesülés lázától és vágyától igazi és ösztökélt.
De a valóságos, a természet és létezés törvényei szerinti szerelemben csak meztelenség van, és semmi pornográfia. Szántó Piroska képeit nézve megmozdul bennünk a képzelet, még a vágy is felizzik, de nem az alantas, hanem a beteljesülést ígérő. Ezeken a képeken a legfontosabb, a minduntalan visszatérő mozdulat az ölelésé, a két test egymásba-ölelkezéséé.
Ez a kiállítás, ezek a képek: egy nagy művész beteljesülése.
Az az ember érzése, hogy ez a művész már mindent tud művészetről, ez az ember már minden tud az emberről. A Szerelmesek tárlat képeit nem lehetett méricskélni, hasonlítgatni, esztétikailag elemezgetni, csak elfogadni, csak belefeledkezni. Most a szombathelyieknek var ebben részük, mert oda látogatott el a tárlat. A képanyag az önmagát szerencsésnek mondható Szombathelyi Képtár tulajdona lett.
Harangozó Márta
Címkék:1993-01