A katasztrófa-cionizmus vége, a minőség cionizmus kezdete?

A cionista felfogásnak alfaja és ómegája volt az a tétel, hogy a zsidóság problé­mái a „galutban” (a szám­űzetés héber neve) nem oldhatók meg, az önálló állam viszont megvédi és megoltalmazza a zsidókat minden veszéllyel szemben. Az 1948 és 1990 közötti időszak történé­sei példaértékűen támasztották alá ezt a tételt. A kommunista országokban (mindenekelőtt a Szovjetunióban) élő zsidó­ság elnyomatása példázta a zsidókérdés megoldatlanságát a diaszpórában, míg a pusztító szándékú és túlerőben lévő szomszédaival szemben hősiesen és győ­zelmesen küzdő Izrael volt a példa arra, mire képes a zsidó nép saját országában.

A kommunizmus összeomlását követő öt évben azonban olyan folyamatok in­dultak meg, amelyek az elmúlt negyven évben ezen uralkodó felfogását egyre in­kább megkérdőjelezték. Immár minden zsidó közösség előtt nyitva áll a kapu: ha akar, alijázhat. A lehetőséggel éltek is so­kan, de az a tény, hogy a volt Szovjetunió zsidóságának nagyobb része nem alijázik (legalábbis nem Izraelbe), élesen világít rá az eddig is ismert tényre, hogy a diaszpó­ra zsidóságnak döntő többsége ott akar maradni, ahol eddig élt és elég gyors ütemben asszimilálódik – kikezdve a cio­nizmus egyik fő ideológiai tartóoszlopát, a zsidókérdés galutbeli megoldhatatlansá­gáról szóló tételt. A békefolyamat előre­haladtával a pusztító túlerővel hősiesen szembeszálló Izrael képe is egyre inkább a műié. Az ország hatalmas tudományos, gazdasági, társadalmi teljesítménye a cio­nista kísértet kétségtelen sikerét igazolja ugyan, de a közvetlen pusztító veszély el­múlása az országgal való szolidaritás csökkenéséhez vezetett. A fentiek miatt a klasszikus, intranzigens cionista ideológia egyrészt kevésbé legitim, másrészt érzel­mileg kevésbé vonzó is. A legnagyobb nyugati zsidó közösség, az amerikai veze­tői egyre nyíltabban példálóznak az ókori párhuzammal, mikor két nagy zsidó köz­pont volt a világon: Izrael királysága és a virágzó babiloni közösség

Izraeli társadalomtudósok egy csoportja nemrég felhívást tett közzé. Ebben egye­bek közt arról szólnak, hogy a zsidó világ decentralizálódik. Izraelen kívül is egyre nagyobb legitimációval bíró központok jönnek létre. Izraelnek föl kell hagynia a diaszpóra tagadásával és a felsőségtudattal, azzal a szemlélettel, hogy ő az egyetlen legitim központ. Hosszú távon ken beren­dezkedni a diaszpórával való együttélésre.

Alija helyett elmélyültebb zsidóság?

A cionista ideológia jelentőségének visszaszorulása valamint Izrael gazdagodása Középosztálybeli országgá válása egyre jobban kikezdi a nagyhatalmú in­tézmény, a Szochnut legitimitását is. Mi szükség a bevándorlás ügyében ilyen mamutszervezetre, ha a bevándorlók nem jönnek és emiatt még lelkifurdalást sem éreznek többé? Az izraeli és a külföl­di zsidóság politikai elitje nem volt érzé­ketlen a fent leüt változások iránt, mikor a Szochnut (és vele együtt a Cionista Világszövetség, a WZO) elnöki székébe a 41 éves Avraham Burgot választotta, a kor­rupció gyanújába keveredett Szimcha Dinitz helyett. Burg több alkalommal a nyilvánosság előtt ütköztette nézeteit a klasszikus cionizmust képviselő Ezer Weizmannal. Izrael nagy tekintélyű elnö­kével. Míg Weizman az alija előmozdítá­sát tekinti az egyetlen feladatnak és en­nek eszközeként pánija Izrael fejlett gaz­daságának, technológiaijának bemutatá­sát, addig Burg arról beszél, hogy mindez nemigen keltheti fel a hasonlóan fejlett vi­szonyok közt élő nyugati zsidóság érdek­lődését, ha nem társul hozzá a spirituális elem, az erős zsidó tudat. Enélkül még Iz­rael is elveszítheti egyediségét és „hébe­rül beszélő idegenek országává” válhat. Éppen ezért Burg előbbre valónak tartja a zsidó szellemiség erősítését, a világ zsi­dóság összekötő spirituális kapcsola­tok újrafonását – akár az alija közvetlen célja nélkül is.

Weizman elnök számára így vetődik fel a kérdés: alijázik-e a diaszpóra zsidóság vagy nem? Burg viszont már azt kérdezi: megmaradnak-e zsidónak a zsidó közös­ségek (Izraelt is beleértve) az uniformizá­ló fogyasztói világban vagy nem? A diasz­póra alijázni nem kívánó zsidóságának kedvesek ezek a szavak, főleg amikor Búig megtoldja ezeket ilyen – izraeli szájból szentségtörőnek hangzó – mon­datokkal: „Meg kell tanulnunk együtt élni a diaszpóra zsidóságával és az egyenlők nyelvén kell velük tárgyalnunk… Az alijáról szóló szlogenek csak menekülést jelentenek a párbeszéd elől… akár ma­gunkkal is, és nagymértékben fundamentalistának mondhatók… A katasztrófa­cionizmus kora, mikor a zsidók az altjával az életüket mentették, a végéhez közele­dik. A fő kérdés ma már az, hogyan küzdjünk az asszimiláció ellen, amely népünk felét fenyegeti.” A spirituális megújulás­ban Burg szerint a vallásnak is meg lehet a helye, ami a munkapárt hagyományait valló Weizman elnöktől távol áll.

Bevándorlási hivatal helyett zsidó szabadegyetem

A nagy koncepciójú Burg új filozófiá­jának megfelelően át kívánta alakítani a cionizmus klasszikus intézményrend­szerét is. Céljait és ezek elérésének módját „Brit Am” (a nép szövetsége) cí­mű pamfletjében fejtette ki. Ebben el­sőszámú célnak nem az aliját, hanem az asszimiláció leküzdését tünteti föl és ennek megvalósítására nagyszabású oktatási programot javasol. Egyebek közt egységes zsidó tantervet szeretne kialakítani az izraeli és a diaszpórabeli zsidó iskolák számára, magas szintű ta­nárképzéssel emelni akarja az oktatás színvonalát, Jeruzsálemben létre akar­ja hozni a „Zsidó nép Szabadegyete­mét”, ami a judaica tanulmányok köz­pontja lenne az egész világon. Az ame­rikai „békehadtest” mintájára javasolta létrehozni a „Jewish Peace Corps” nevű testületet, amely a hátrányosabb hely­zetben lévő közösségek és egyének számára nyújtana sokoldalú segítsé­get. A pénzgyűjtésbe – amely eddig szinte kizárólag az amerikai zsidóság terrénuma volt – be akarja vonni a gaz­dagodó Izraelt is, hiszen az ország gaz­daságilag már nagykorúvá vált. A pénz­ügyi fedezet megteremtésének egyik forrásaként pedig a Jewish Agency és a WZO összevonását nevezte meg, hisz e két tiszteletre méltó szervezet munká­jában rengeteg az átfedés.

A nagy koncepció mellett azonban Burg megfeledkezett arról, hogy átfogó terveinek támogatókat is szerezzen, így azokat sorra elutasították a két szerve­zet egyesített közgyűlésén. Ezekben ugyanis még a régi gárda emberei van­nak túlsúlyban, akik egyrészt elvi okok­ból nem támogatják a változásokat, másrészt funkciójuk (és így az állásuk és hivatali rangjuk) is az alijaközpontú régi rendszerhez kötődik, az új felállásban tehát nagyrészt fölöslegessé válnának.

A nagy reformer első nagy veresége után a Jerusalem Report tudósítója meg­kérdezte tőle: ha valóban igazak a Brit Am dokumentumban leírtak vagyis, hogy mind a nyugati, mind az izraeli zsi­dóság befelé fordul, és egyre kevésbé ér­deklődik a másik iránt, nem kéne ezt tu­domásul venni és levonni a konzekven­ciákat, tehát megszüntetni a Jewish Agencyt? Burg erre a következőket vála­szolta: „Éppen ezek a trendek mutatják számunkra, miért van Izraelnek és a diaszpórának szüksége egy közős szer­vezetre. Meggyőződésem, hogy ha ma bezárnánk az Agencyt, holnap egy új születne, többé-kevésbé ugyanazokkal az emberekkel, fia nem cselekszünk drámai erővel, hogy megfordítsuk az el­szigetelődés tendenciáját, nem leszünk képesek az asszimiláció ellen sem föl­venni a küzdelmet”. Burg vereségét a fent nevezett lap így kommentálta: Burg szélmalomharcában a szélmalmok l:0-ra vezetnek.