A Jom Kippurról

Édesapámnak, Tábor Bélának (1907- 1992) életében két könyve jelent meg: a Szabó Lajossal közösen írott Vádirat a szellem ellen 1936-ban. A zsidóság két útja 1939-ben. 

Fél évszá­zaddal később, a cenzúra megszűnése után, 1990-ben és 1991-ben mindkét könyvet újra kiadták. Mindkettőhöz utószót is írt. Az Életünk című folyó­irat 1989/9-10. számában olvasható Szabó Lajosról című tanulmánya, ame­lyet egyben kéziratban maradt főműve első részének is szánt. Az eredetileg az 1943-as Ararát-évkönyvben megje­lent Szakzsidóság vagy zsidó világné­zet című írását a Múlt és Jövő 1993/1 – es száma közölte újra.

Hátramaradt írásai között számos, expliciten is a zsidó szellem kulcskér­déseivel foglalkozó szöveg található. Ezekből terveink szerint a Szombat egyik következő számában terjedelme­sebb összeállítást adunk közre. A leg­nagyobb zsidó ünnep alkalmából kö­zöljük most a Jom Kippurról szóló rövid írását, valamint édesanyám. Mándy Ste­fánia apám lényét megidéző verseit.

Tábor Ádám

*

A JOM KIPPUR mint „az engesztelés napja” kimondatlanul (mint ahogy a név is kimondatlan!) egyben a feltámadás ün­nepe is. A halálnak és a feltámadásnak (a halál legyőzésének) ünnepe. A Kol Nidré is erre utal. Minden fogadalmat, minden jövőre szóló kötelezettséget felold: mint ahogy a halál is feloldja, hatálytalanítja ezeket. És egyben új fogadalmak, új kötelezettségek számára szabadítja fel a lé­tezés terét: mint a feltámadás. Mint a bűnbánat, megtérés napja az individuáció és vele az idő feloldása; mint az újévi tíznapos ciklust lezáró nap az új individuáció. Új idő kezdete. Ez az egyén újévi ünnepe, míg a Peszách a (zsidó) közösségé: ez a rej­tett kapcsolat a Tisrivel és a Niszánnal kezdődő őszi és tavaszi évkezdet között. A harmadik évkezdet a Chánukká volna, de ez asztronómiai (természeti) újév; ezt a zsidóság nem tekinti újesztendőnek.

A Jom Kippur felelne meg – a zsidóság lényegének megfelelően mitizálatlanul – a keresztény húsvétnak, de a nagypéntektől húsvét vasárnapig, ״harmadnapig” terjedő húsvéti ünnepkörnek. A keresztény vallásban a nagypéntek-húsvét a halál és a feltámadás ünnepe, de a kereszténység lényegének megfelelően – mitizált egyéni halálé és feltámadásé. A tavasz természeti újesztendejét, amelyet a zsidóság – mint minden természeti ünnepet – történeti tartalommal ruház fel, a kereszténység mitológiai tartalommal ruházza fel. Persze a zsidóság ezt a természeti újesztendőt csak felruházza történetiséggel, épp- úgy, mint a másik természeti (az asztronómiai) újesztendőt, a télit, mert ki tudná megmondani, hogy valóban melyik napon ״történt” az ״Egyiptomból való kivonulás”, vagyis a zsidó nép néppé születése (a Chánukká már mitikus szimbólummal kifejezett történeti eseményéről nem is szólva). A Chánukká ki is hangsúlyozza ennek a mitikus kifejezésnek a jelentőségét, amikor ״a csodák” ünnepévé nyilvánítja a liturgiában. De a Jom Kippur mentes az ilyen mitizált szimbólumtól: nem egy mitikus esemény emlékére ünnepük, hanem a legaktuálisabb jelen napja, a ״megtérés”, az ״engesztelés” ünnepe. Mint ilyen, a spirituális, a pneumatológiai szabadság ünnepe: minden egyént külön-külön a szabadság (az ״egzisztenciális” szabadság) lehetőségére emlékeztet. A jelenre és jövőre mutat, nem a múltra, hanem a jelenmezőre, mint a közelemlékezés és közelvárakozás szférájára. ״Szombatok szombatja”: ״emlékezz a szombatra!” (״emlékezz a szellemre״, ahogy A zsidóság két útja értelmezi) és תשובה (megtérés, bűnbánat)ויישנית 9*ום השביעי – (megnyugodott a hetedik napon).