A jó bornak…

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Gasztro, Hagyomány, Interjú

A Klauzál téren szó szerint értik a régi mondást, miszerint jó bornak nem kell cégér. Mert a bor itt valóban jó (tudják ezt a környéken lakó nem zsidó borivók is), a cégér pedig? Található ugyan egy kopott tábla a bejárat mellett, ám betűit talán már évekkel korábban kiégette a nap, soká tart, amire kibetűzzük, hogy az az Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát Kóser Borozója. De kár is a fáradozásért, mert amire kisilabizálom a feliratot, kiderül, a cég már nem is létezik, jogutódja az Egervin Rt. most a fő szállító.

Néhány lépcső vezet a pincébe. A falak, a bútorok állapotából ítélve maga a bolt sem sokkal fiatalabb az utcai cégtáblánál. Vezetője, Klein Gábor elmondása szerint a vevők így szeretik. Akad utazási iroda, amely még turistákat is szervez ide, a többnyire amerikaiakból álló csoportok ámulva csodálják a dohos pincét, az öreg boroshordót, amelyben bort ma már nemigen tartanak. Helyette műanyag kannákban tárolják az italt, az aromájának nem árt, hiszen – mint megtudhattuk nem sok ideig marad a ballonokban. Az üzlet egy svédországi útikalauzban is szerepel, a derék svédek ugyancsak felkeresik néhanapján.

  • Nyílt árusítású üzlet vagyunk, ide bárki betérhet mondja Klein Gábor -, egy időben, mi olcsóbbak voltunk a közérti áraknál is. Rendszeresen jöttek a környék borban „érdekelt” lakói. Az italt itt helyben nem fogyaszthatták, de az ajtón kívül már vidáman iszogattak, sőt gyakran énekelgettek is. Tudták, hogy zsidó üzletben járnak, de sosem tettek megjegyzéseket, ha valaki mégis hőbörögni kezdett, azt maguk között hamar helyre tették.

A kóser bor, a gyártó cég folyamatos áremeléseinek „köszönhetően” ma már drágának számít. Igaz, még mindig sokan jönnek, akik nem vallási okok miatt vásárolják, hanem csupán mert szeretik. Tudják, hogy jó minőségű, szigorúan ellenőrzött, nem pancsolt bort vesznek. Akad, aki a város túlsó végéből jön, és 5-10 literrel visz haza. E vevőkör nagy részét híres emberek, ismert művészek alkotják.

  • Nők is vásárolnak?
  • Szeretnek inni a nők is! Igaz, ez nem derül ki a vásárlásból, mert ugye vihetik a férjnek, vagy a cégüknek is. Utazás előtt is sokan ajándékként viszik külföldre. Azután több étterem is vásárol nálam, hiszen sok helyütt már az étlapon is szerepel a kóser bor, vagy pálinka. A zsidók egyébként sem igen isznak, a forgalom így inkább az ünnepek előtt növekszik. A borpincét tulajdonosa és működtetője, az Ortodox Hitközség inkább a szolgáltatás, az ellátás miatt tartja fenn, tehát a zsidóság bor- és pálinka-szükségleteinek biztosítása érdekében, és nem az üzleti haszon reményében. A nagykereskedelmi árra mi csupán a központilag javasolt árrést tesszük rá, ebből az üzlet talán még csak nem is rentábilis.

*

A boltot tehát mindenki hamar megtalálja, a vevők egyetlen bánata csupán, hogy rövid a nyitvatartási idő. Nem csoda, hisz Klein Gábor nem csupán az árusítással foglalkozik, hanem járja a vidéket, felügyeli az italok készítését is. A bor attól válik kóserré, hogy a készítés során csak vallásos zsidó ember érhet hozzá, illetve kaserolják a feldolgozó gépeket is. Egerben a vörös, Verpeléten a fehér készül, ortodox rabbi ad rá olyan pecsétet, amit a világon bárhol, még a legvallásosabb közösségek is elfogadnak. A tiszta, eredeti ízű italokból ugyanis sokat szállítanak exportra. A pálinkákat a Likőripari Vállalat készíti, velük az ortodoxiának több évtizedes munkakapcsolata.

 

Címkék:1993-10

[popup][/popup]