A jiddis élt, a jiddis él, a jiddis élni fog

„Tudom, hogy ami volt, elmúlt. A jiddis nem lesz még egyszer az askenázi zsidóság többségének az anyanyelve, és ugyanígy nem lesz még egy­szer egy vibráló intellektuális, politikai és ideoló­gia szekularizmus hordozója, ami egyszerre volt intenzíven zsidó és modem-világi. Ugyanakkor, amennyire előre láthatunk, számomra szocioló­giailag egyértelmű, hogy a jiddis jövője biztosítva van a 21. századig és talán még tovább is. Lehet, hogy a jiddis használata sokkal gyakoribb lesz az ultraorthodox közösségekben, mint az a 19. szá­zadban volt, de mindig is lesz egy kisebb cso­port, akik egyfajta modem zsidó világi kreativitás eszközeként fogják használni a jiddist, és egy na­gyobb csoport, akik ezt élvezni fogják, eredeti­ben vagy fordításban.”1

Joshua (Shikl) Fishman, a szociolingvisztika neves professzora és prominens jiddisista fent idézett szavai szolgáljanak mottóul a jid­dis mai helyzetét, szerepét és jövőjét vizsgáló cikk elé. A 90-es években egyre gyakrabban hallani azt a kérdést, hogy va­jon a jiddis élő nyelv-e, és ha igen, milyen jövője lesz. Hogy miért éppen most? Egy­szerűen azért, mert mostanra a háború előtt Európában, jiddis nyelvű otthonok­ban és jiddis iskolarendszerben nevelke­dett utolsó generáció legifjabb tagjai is el­érték a hatvanadik évüket, és ezért sokan az elkövetkezendő két évtizedben várják a jiddis nyelv halálát. Vita folyik erről szá­mos zsidó és nem zsidó folyóiratban, zsi­dó és nem zsidó értelmiségi körben, fő­leg az Egyesült Államokban, de kisebb mértékben másutt is. Felmerül ez a kér­dés mint az asszimilálódott zsidóság identitás-kérdése is – egyre többen kere­sik múltjukat, gyökereiket és esetleg je­lenlegi azonosulási pontjaikat a jiddis nyelvben és kultúrában.

Miközben az Egyesült Államokban foly­nak a nyilvános viták, Európában és Izra­elben az elmúlt évben különböző határo­zatok lényegében már múlt időben be­széltek a jiddis nyelvről és kultúráról. Az izraeli Kneszet épp egy éve, 1996 tava­szán fogadott el egy törvényt, mely a jid­ dis nyelvet és a jiddis nyelvű kultúrát álla­mi védelem alá helyezi, és annak hivata­los státust biztosit (lásd Szombat, 1996. május), az Európa Parlament pedig rész­letesen foglalkozott a jiddis problemati­kájával, és 1996/1291-es Ajánlásában megállapítja, hogy az Európában egykor virágzó jiddis kultúra és nyelv mára szin­te teljesen kipusztult Mivel mára a jiddi­sül beszélők száma 2 millióra csökkent, és ezek többsége idős, a nyelv veszélyez­tetetté vált Ezért javaslatokat tesz a ma­radék európai jiddis kultúrörökség össze­gyűjtésére és publikálására, az emlékek megőrzésére és tudományos feldolgozá­sára, valamint a jiddis kultúra emlékmű­vének felállítására az Európa Tanács épü­letében Strassbourgban.

Mindeközben valójában egyrészt nem állnak rendelkezésünkre megbízható sta­tisztikai adatok, másrészt a jiddis jelenle­gi státusának leírása nem merülhet ki ab­ban, hogy kik és hol beszélik ezt a nyel­vet anyanyelvként nap mint nap, hanem fel kell mérni azt is, hogy kik és hol hasz­nálják bármiféle kommunikációra Írott vagy beszélt formában, esetleg csak spe­ciális körülmények között. A következők­ben szeretnénk néhány adattal és az utóbbi évek-évtizedek tendenciáinak le­írásával érzékeltetni a mai állapotot.

Kezdjük néhány európai számadattal, melyek forrása az Európa Tanács Kulturá­lis és Oktatási Bizottságának 1996-as je­lentése a jiddis kultúra helyzetéről helyi képviselők által benyújtott információk alapján. Az adatok némelyike becslésen alapszik, mások pedig a felmérés metodo­lógia nehézségei miatt nem teljesen meg­bízhatóak. Pontosabb adatok azonban je­lenleg nem állnak rendelkezésre. Az 1989es népszámláláson a kb. 600 000 oroszországi zsidó közül 180 000 vallotta jiddist az anyanyelvének, és az emigráció hatalmas hullámainak apadása után Oroszországból továbbra is kb. havonta 4000 zsidó vándorol ki Izraelbe. Ukrajná­ban a helyi zsidó közösség egyik vezetőjé­nek jelentése szerint 1996-ban 5000-en vallották magukat jiddis anyanyelvűknek. 1994-ben ugyan 14 000 zsidó emigrált Ukrajnából, de azóta nem folytatódik az elvándorlás. Ukrajna területén fennma­radt néhány kis zárt jiddis közösség, pél­dául Vinnyica, Csernovci és Odessza kör­nyékén, Bjela Cerkvóban pedig még zsidó színház is működik. A volt Szovjetunió utódállamai közül Litvániában ma kb. 15 000 zsidó él, többségük a háború után vándorolt oda a Szovjetunió orosz, illetve ukrán területeiről, többnyire orosz nyelvű­ek, jiddisül nem tudnak. Különleges státu­sa van a jiddis nyelvnek Birobidzsánban, ebben az egykori mesterséges szovjet „zsidó államban”. Ott mára a zsidó lakos­ság aranya a vegyes házasságok és külön­böző távol-keleti népcsoportok bevándor­lása következtében 10 százalék alá apadt, és kevesen tudnak jiddisül. (Birobidzsán­ban járt ismerőseim szerint azonban so­kan beszélnek oroszul jiddis akcentussal. A nyelvemléken kívül a folklór tradíció egy fontos eleme is fennmaradt: Birobidzsán­ban az utcán hamburger helyett még gefílte fish-t árulnak…) Jiddis nyelvű újságjuk, a Birobidzhaner shtem továbbra is megje­lenik, és egyfajta nemzeti újjáéledés szel­lemében sokan tanulnak jiddisül egyete­mi keretek között. Lengyelországban ma kb. 6000 zsidó él – a jiddisül tudók vagy beszélők számáról nincsen adat.

A ma működő jiddis folyóiratok, színhá­zak, és az újonnan születő különböző kul­turális és oktatási intézmények gyakran nincsenek összefüggésben az adott hely zsidó közösségével. Litvániában a jiddis kultúrát néhány központban próbálják több-kevesebb sikerrel ápolni, ezek a Lit­ván Állami Múzeum és a Lietuvos Jeruzalé című lap szerkesztősége. Vilnában Jid­dis Folklór Színház működik, és a zsidó kórus repertoárján szerepelnek jiddis da­lok is. Lettországban, Rigában zsidó gim­názium működik, ahol a tantárgyak között szerepel a jiddis nyelv is. Oroszországban 1960 után egyetlen jiddis irodalmi folyói­rat, a Sovyetish heymland maradt fenn, melynek a 60-as években még 25 000 olvasója volt, az 1980-as évekre azonban ez a szám néhány ezerre csökkent A Sovyetish heymland 1993 óta Di yidishe gas címmel jelenik meg, kb. 1000 példány­ban. Szerkesztői és szerzői azonban egy­más után emigráltak – közülük néhányan jelenleg Izraelben, Oxfordban vagy az Egyesült Államokban jiddis kultúrtörténeti témákról írják doktori disszertációjukat. A lap fenntartását anyagiak hiánya is nehezí­ti, ezért csak alkalmanként jelenik meg egy-egy száma. Moszkvában és Pétervárott néhány tudományos intézetben, egye­temen és más kulturális intézetekben azonban foglalkoznak jiddis oktatással és kutatással is. Ukrajnában újabban számos zsidó és nem zsidó kulturális intézmény kezdett jiddis oktatásba, többek között a kijevi Politológiai Intézet és az újonnan alapított Nemzetközi Solomon Egyetem. Jiddist tanítanak a kijevi zsidó általános is­kolában és gimnáziumban, valamint a zsi­dó hitközség vasárnapi iskolájában is. Az országban három jiddis nyelvű újság, Tshemovitser Bleter (Csemovic), Sholem (Harkov), Yidishe yedies (Kiev) és egy iro­dalmi folyóirat, a Mame-loshn jelenik meg. Az elmúlt két évben négy jiddis könyvet is kiadtak.

Lengyelországban az egykori számos zsidó intézmény közül máig fennmaradt a Yidisher Kulturfarband, a varsói Ester-Rokhl Kaminska Állami Jiddis Színház és a Dos Jidisze Wort című lap, melynek fe­lerészben lengyel, felerészben pedig jid­dis a szövege. A jiddis színház 48 tagja kö­zül már csak néhányuknak anyanyelve a jiddis. A többiek speciális nyelvtanfolya­mokon tanulták meg, elég jól, a nyelvet. Repertoárjukon Sholem Aleichem, Itsik Manger és más klasszikus jiddis szerzők művei szerepelnek. Az előadásokat a há­ború előtti, akkor modemnek számító jid­dis színházi tradíció szellemében rende­zik. A kíváncsi színházlátogató ezért gyak­ran csalódottan távozik a mai szemmel gyengének minősíthető előadásokról. Az a közönség, melynek az előadásokat szánják, már nem létezik. A varsói jiddis színház valójában már nem színház, ha­nem élő, életben tartott színházi múze­um. Kulturális értelemben tehát a lengyel­országi jiddis színházi tradíció halott. Var­sóban továbbra is működik a háború után megalapított Zsidó Történeti Intézet, ben­ne archívum és könyvtár, és jiddis oktatás folyik a varsói és krakkói egyetemeken.

Romániában az egyetlen jiddis kulturá­lis intézmény a bukaresti jiddis színház. Jiddisül beszélő közösségek ott sincse­nek, de sok helyen lehet még jiddisül be­szélő egyénekkel találkozni.

Csehország és Szlovákia vonatkozásá­ban a jelentés csak a prágai és a pozsonyi zsidó múzeumot említi, az előbbi gyűjte­ményében számos jiddis anyag van.

Nyugat-Európában gyökeresen más a helyzet. Itt nem a háború előttről fennma­radt, mára többnyire bázisukat vesztett intézmények a jiddis kultúra fenntartói-őrei, hanem az utóbbi néhány évtized so­rán jöttek létre új, különböző fontosságú jiddis kulturális központok. Németország­ban például Trierben, Düsseldorfban és Heidelbergben folyik színvonalas egyete­mi jiddis oktatás, és ezeken kívül még ki­lenc másik egyetemen is tanítják a nyel­vet. Számos kutatóintézet is foglalkozik a zsidóság történetével és ezen belül a jid­dissel. Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Angliában is számos jid­dis nyári egyetem, zenei és irodalmi fesz­tivál kínálkozik, komoly jiddis könyvtárak várják az olvasókat és egyetemi jiddis ok­tatás is folyik. Az Oxfordi Egyetem nyári jiddis programja a világon az egyik legran­gosabb. Itt doktori fokozat megszerzésé­re is van lehetőség.

Ezekben az országokban még jelentős számú embernek az anyanyelve a jiddis. Európában azonban néhány kis szigetet leszámítva, mint például az antwerpeni haszid közösség, a jiddis szinte sehol nem beszélt nyelv. Ami jó fél évszázada még több mint 10 millió európai anyanyelve és naponta használt kommuniká­ciós eszköze volt, mára kuriózum lett, va­lóságból szimbólum.

A világ többi táján a helyzet a II. világ­háborút követően egészen másként ala­kult Az Egyesült Államokban, Kanadá­ban, Mexikóban, Dél-Afrikában, Ausztráli­ában és Dél-Amerika egyes országaiban, elsősorban Argentínában, Brazíliában és Venezuelában ekkor az emigráció követ­keztében megnövekedett a jiddisül be­szélők száma. Egészen a 70-es évekig rendszeresen és nagy számban jelentek meg könyvek és folyóiratok, működtek világi jiddis általános és középiskolák, sőt, New Yorkban még jiddis tanárképző főiskola is. Hogy hányan nevelték gyer­mekeiket otthon jiddisül, arra nincs sem­miféle statisztika, de tény, hogy a mai na­pig is a legváratlanabb helyzetekben le­het találkozni olyan 30-40-50 éves embe­rekkel, akiknek jiddis az anyanyelve. (Ku­tatásaim során Budapesten is megismer­tem egy hölgyet, aki mára 40 éves lányát jiddisül nevelte fel, itt, Budapesten.)

Néhány mai adat: Ausztráliában ma összesen kb. 100 000 zsidó él, közülük 40 000-en Melbourne-ben. Jiddis nyelven oktató iskola itt már nincs, de a hatosztá­lyos Sholem Aleichem általános iskolában a gyerekek az előkészítő évtől kezdve ta­nulnak jiddist (hébert pedig harmadik osz­tálytól kezdve). Ezen kívül a városban van még nyolc zsidó iskola, melyek közül né­hányban a 7-8. osztályban fakultatívan vá­lasztható tárgy a jiddis. Az ausztráliai jid­dis hetilap tavaly szűnt meg, csakúgy mint a két jiddis színház közül az egyik. Műkö­dik még a Bund ifjúsági csoportja de a jiddis nyelvű programok száma itt is egyre csökken. Sydney-ben viszont nemrégiben egyetemi jiddis katedrát létesítettek.

Mexikó a jiddis szempontból egyik leg­inkább virágzó ország. Az össz-zsidó né­pesség 37 500, nyolc zsidó iskola műkö­dik, ezek közül háromban összesen kb. 2000 diák tanul jiddisül. Argentínában, ahol egészen a közelmúltig virágzó jiddis élet volt, 5 éve szűnt meg az utolsó jiddis napilap. A korábbi számos jiddis általá­nos iskolából mára egyetlen sem maradt, csupán néhány középiskolában tanítanak jiddist fakultatív tárgyként.

Az Egyesült Államokban az 1990-es népszámlálás témánkra vonatkozó kérdé­sére („néha vagy mindig jiddisül beszél otthon”) a következő számú igenlő válasz érkezett: Boston – 3564, Chicago – 6698, Philadelphia – 9130, Los Angeles – 10 239, Miami – 19 186, New York – 125 066 stb. Az USA-ból indult a 80-as 90-es években a jiddis újrafelfedezésének mozgalma is, ha nem is a fenti statisztika által megjele­nített közegből. Fiatal zsidók egy csoport­ja, a fent már említett okokból és az ame­rikai társadalom fokozódó etnocentralizációjával párhuzamosan, elkezdte felfe­dezni jiddis gyökereit, szüleik, nagyszüleik anyanyelvét. Ez a nosztalgia, mely má­ra áthatja az amerikai zsidóság jelentős részét, különböző kifejeződési formákat talált. Létrejöttek különböző jiddis dalkö­rök, jiddis irodalmi olvasó körök, jiddis nyelvű táborok, fesztiválok és más ha­sonlók, s ezek a mai napig is igen népsze­rű formái a jiddis kultúra ápolásának. E mozgalom lendületében jött létre Amherstben (Massachusetts állam) egy igen fontos jiddis intézmény is, a National Yiddish Book Center, a Nemzeti (sic!) Jid­dis Könyv Központ. 1980-ban alapította néhány lelkes fiatal. Elhatározták, hogy nem hagyják kárba veszni azokat a jiddis könyveket, melyeket a tulajdonosaik ha­lála után örököseik, nem tudván mit kez­deni velük, kidobnak. Elkezdtek Amerika-szerte úgynevezett zamler-eket, önkéntes gyűjtőket szervezni, akik ezeket a kido­básra ítélt könyveket összeszedték. A ria­dónál Yiddish Book Center mára 1 300 000 jiddis könyvet gyűjtött össze, köztük szá­mos pótolhatatlan háború előtti kiadványt. A legtöbb könyvet postai rendelés útján lehet megvásárolni, diákoknak kedvez­ményes áron. Összeállítottak egy ezerkö­tetes jiddis alapkönyvtárat is, melyet újonnan alapított egyetemi jiddis könyv­táraknak adnak. Jelenleg épül a riadónál Yiddish Book Center hatalmas épülete; lesz benne múzeum, könyvtár, archívum, hangtár, tan- és konferencia termek, sőt, még színház is. Túl e konkrét eredményeken, a National Yiddish Book Center sike­re megteremti a jiddis jövőbeli világi létformáinak egyik reális verzióját.

Sokat vitatott kérdés manapság a jiddis egyetemi keretek között történő oktatása – az, hogy önálló szakként tanítsák-e, vagy a modem zsidó tudományok, netán a ger­manisztika részeként. Az 1960-as évek óta létrehozott néhány legfontosabb önál­ló jiddis doktori vagy masters fokozatot adó program Amerikában a Columbia Egyetemen, a Harvardon és Colombus, Ohióban találhatók, Izraelben a Jeruzsálemi Héber Egyetemen és a Bar-Ilan Egyete­men Tel-Avivban, valamint Angliában, Oxfordban. Maguk a professzorok között is megoszlik a vélemény arról, hogy a jiddist élő nyelvként oktassák-e, vagy történeti je­lenségként. A Columbia Egyetemen pél­dául a tárgyak között szerepel a mai ha­szid jiddis kutatása is, míg másutt az okta­tás csak írott forrásokra támaszkodik.

Az egyetlen közösség, ahol a jiddis ma megkérdőjelezhetetlenül élő, beszélt nyelv, az ultraorthodox zsidóságé. Talán ezért is kíséri egyre több figyelem ezt az erősen zárt közösséget, és készülnek fel­mérések és komoly tanulmányok az álta­luk beszélt jiddis nyelvészeti és társadal­mi aspektusairól.

 

1 Joshua A. Fishman, Yiddish: Turning to Life (John Benjamins Publishing Company, Amsterdam/Philadelphia, 1991, p. 8)