A Jewish Forum Dobogókőn

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

A Forum (így, angolul, rövid o-val) a számos nemzetközi zsidó szervezet egyike. Célja a kapcsolattartás különböző országok zsidósága között. Ennek megfelelően van American Jewish Forum, European Jewish Forum és Israeli Forum. Az Európai Fórumnak országonként vannak tagszervezetei. Az alig kétéves Magyarországi Zsidó Fórum szervezete konferenciájára a múlt év novemberében európai (ezúttal elsősorban kelet-európai), amerikai és izraeli vendégek is hivatalosak voltak.

A résztvevők – helyesen – nem moralizáltak, nem a zsidó identitás mibenlétének rejtélyes voltát feszegették (amint az gyakran előfordul, ha az identitás terítékre kerül), hanem gyakorlatiasan, számokkal és tényekkel beszéltek egy-egy közösség helyzetéről. (Ez volt az egész összejövetel célja: minél több – elsősorban a volt szovjet blokkba tartozó – zsidó közösséget megismerni.) Egyik-másik előadás nem is szol­gált többel, mint néhány alapadattal, az előadó szülőföldjéről: hány zsidó él az országban, kivándorolnak-e és erős-e az antiszemitizmus? A többit már a workshopokban és utána, személyes beszélgetésekben lehetett megtudni – a személyes kontaktusok kialakítása úgyis a főcél az egészben.

Hivatalosság

A tanácskozás első napján a díszvacsorán Jeszenszky Géza külügyminiszter és Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselő mondanak beszédet. Jeszenszky profi politikushoz méltóan lényegre törő, kevesebb, mint tíz perces beszédében az aláb­biakat közölte:

Magyarország az elmúlt három évben nagyon sokat tett a zsidókért. Az első volt, amely kivált a szovjet blokkból, rést ütve ez által a kommunizmus korábban áthatolhatatlannak hitt falán, meggyorsítván magának a Szovjetuniónak a bukását is, ami végső soron a közel-keleti béke előfeltétele volt. Továbbá a volt kommunista országok közül Magyarország vette föl elsőként a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, és Magyarország azon első európai országok egyike volt, amely a múlt században megadta a zsidóknak a jogegyenlőséget.

Eörsi Mátyás, az SZDSZ képviselője sokkal oldottabb, anekdotázó stílusban több mint félórát beszélt, történeteket mesélt arról, milyen problémákkal kellett szembenéznie saját zsidó volta miatt. Felvázolt egy elméletet is, melynek lényege, hogy az üldözés a zsidóságot az asszimilációba kényszeríti, míg a demokratikus légkör megteremti a le­hetőséget a kisebbségi lét kivirágzásához. Aktuálpolitikai kérdésekről pedig elmondta, hogy a kormány soraiban valóban nincsenek antiszemiták, de közvetlen környezetében már éppenséggel előfordulnak.

Jeszenszky Géza élt a viszontválasz jogával. Csurka István – magyarázta – valóban mondott olyanokat már 1990-ben, amit esetleg antiszemitának lehetett értelmezni, de akkor egyértelműen kijelentette, hogy nem antiszemita. Harcos antikommunizmusa miatt pedig megbecsülték a pártban. Amikor aztán valóban antiszemita hangot ütött meg, 1992. augusztusban, akkor nem tűrték tovább a pártban. Arról pedig nem volt szó, hogy a szélsőjobboldali szavazók kegyeit keresve tartották volna meg az MDF soraiban!

Pillanatképek

Zenés vacsora: Jávori Miklós, a Budapestet Klezmer Band vezetője jiddis dalokat zongorázik a vacsorához. Hirtelen mellette terem a szlovákiai zsidó közösség egyik vezető funkcionáriusa, aki civilben matematikát oktat a pozsonyi egyetemen és hegedűn tercelni kezd. Eljátszik néhány dalt, majd a hegedűt átveszi tőle egy donyecki kohómérnök. A lengyel zsidók egyik képviselője ladino és jiddis dalokra fakad. A közösség minden produkciót tapssal, hujjogással, a ritmus füttyögetésével fogad, egyszóval: együtt él az amatőr (?) művészekkel.

A (volt) szovjet zsidók jelentős részét külsőről meg lehet ismerni: farmernadrágban és pulóverben, (ez ott talán még a nonkonformista lázadás jele) vagy kopottabb öltönyben járnak. Sokan közülük bizonytalanul, visszahúzódóan viselked­nek, ami megjelenésükön és gesztusaikon is meglátszik. Aztán egy csöndes, szürke moszkvai lánykáról kiderül, hogy angol-francia-olasz-spanyol-portugál tolmács, egy ugyan­csak visszahúzódós donyecki fiatalemberről pedig, hogy egyetemi tanár.

Az askenáz társaságból kitűnik Edina, egy feltűnően érdekes arcú, fekete hajú és fekete szemű nő: jemeni szülők­től származó izraeli. Viszont a Thorsen névre hallgat, mert dán férfihoz ment feleségül, és a dán közösséget képviseli. Egyébként folyékonyan beszél lengyelül és jiddisül, mert­hogy a lengyel zsidóság történetét kutatja.

Az ebédnél mellém kerül egy Olaszországban élő izraeli és választékos oxfordi angolsággal kifejti elméletét a katoli­cizmus és a pogányság rokonságáról.

A sütemény maradékánál fél fenékkel ülve a széken tömör, kerek kiselőadást tart a katolikus vallás és a politeizmus hasonlóságairól, valamint a protestantizmusról, amely – szerinte – visszafordulás a judaizmus szigorú egyistenhitéhez. Egy másik étkezés alkalmával egy bukaresti zsidó magyarázza el a romániai Holocaust történetét dióhéjban. Így ebédeltünk Dobogókőn.

Előadások

Az Izraeli Fórum tevékenységét ismerteti annak egyik vezetője. Mint megtudjuk, van a nagy szervezeten belül egy üzleti fórum, amely zsidó üzletemberek összehozásán fára­dozik (pl. reménybeli amerikai menedzserek töltenek egy hónapot izraeli cégeknél), van egy politikai fórum, amely zsidó politikusokat igyekszik összehozni (ennek a program­nak a keretében a magyar országgyűlés zsidó képviselői közül már többen jártak Izraelben). Diákprogramjai keretében amerikai fiatalok töltenek hosszabb-rövidebb időt Izraelben. Van, aki csak ismerkedik az országgal, de van, aki angol nyelvet tanít új bevándorlóknak. Egy másik program az új bevándorlók beilleszkedését igyekszik elősegíteni: min­den izraeli család örökbe fogad egy bevándorló családot.

Norman Páti, amerikai reform rabbi az amerikai zsidóság jelenlegi helyzetéről tart magával ragadó előadást. Az Egyesült Államokban élő zsidók – fejtegeti – immáron ma­guk mögött tudják mindazokat a nem hivatalos disz­kriminációkat, amelyekkel egészen az ötvenes évek első feléig szembe kellett nézniük. Ha a legnagyobb amerikai cégek vezérigazgatói székében ülhetnek zsidók, ha a repub­likánus párt választási kampánybizottságának lehet zsidó tagja (ő is ott volt Dobogókőn), akkor ez kellőképpen il­lusztrálja, hogy nem működnek már az USA-ban a kirekesztő tendenciák, amelyek a zsidókat a múltban csoportspecifikus pályára kényszerítették. Ami pedig a legbeszédesebben tanúskodik az amerikai zsidók beilleszkedése mellett: a zsidók legerősebb védekező reflexe, a kirekesztésre válaszként nyújtott kiemelkedő szellemi teljesítmény sem a régi – az elit egyetemeken immár nem a zsidók vezetik a dicsőséglistákat, hanem az ázsiai bevándorlók gyermekei. A zsidók mégis, sok más bevándorló csoportnál jobban őrzik hagyományaikat, és sikeresebben tartják fönn a közösségi érzést. Például: míg az egyik kisebbség „fekete amerikai”-nak, a másik „ír amerikai”-nak nevezi magát, addig a zsidók az ennél hangsúlyosabb „amerikai zsidó”-nak mondják ma­gukat.

Patz rabbi arról is beszél, hogy az Amerikán kívül élő zsidók fenyegetettsége sem vet olyan visszhangot újvilágbeli társaik szívében, mint régen. Immár két olyan nemzedék nőtt fel az USA-ban, amelynek semmilyen személyes tapasztalata nem lehet a Holocaustról.

így a náci népirtásra való emlékeztetés összetartó ereje gyengül. Hasonlóképpen gyengül az a szolidaritás, amit az amerikai zsidók Izrael iránt éreznek, hiszen az ország már nincs olyan veszélyben, mint a hetvenes években. És ha a közel-keleti tárgyalások szerencsésen véget érnek, Izrael feje felől talán végleg elmúlik a veszedelem, akkor vajon, mi tarthatja össze a zsidó közösséget? – tette föl a kérdést a rabbi. A modem világban, ahol a fogyasztás orgiája minden érték­rendet szétbomlaszt, a közösségekből a kiágyazódott, ato­mizálódott emberek mohón keresik a szilárd kapaszkodókat. A judaizmus képes szilárd értékrendet nyújtani. Gondolj a Holocaustra!” „Gondolj Izraelre!” – ha ezek a hívó szavak veszítettek is erejükből, a szilárd értékrendet nyújtó zsidó közösség vonzereje még működik – összegezte tapasztalatát Norman Patz.

Milyen lesz Izrael és a diaszpóra zsidóságának kapcsolata, ha az „anyaország” végre megszabadul a fenyegetettségtől? Ezáltal az a szorongó és gyakran drámai kötődés is megszűnik, amit e fenyegetettség láttán a világ zsidósága Izrael iránt érez? Ezt a kérdést tette föl az Izraeli Fórum egyik képviselője az egyik műhelyvitában. Mi lesz, ha Izrael olyan ország lesz, mint az összes többi? Jó lesz ez? A többség ezt jónak tartotta – higgadt, racionális gondolkodók milyen más alternatívát tudnak elképzelni? De az Európai Fórum egyik francia vezetője idealizmustól hajtva ragaszkodott ahhoz, hogy ez mindennek a végét jelentené, hiszen eddig Izrael volt az Or lagojim, a népek fénye. Ha olyan ország lesz, mint az összes többi, elvész a küldetés, a zsidóság létének értelme. A többség ezzel nem értett egyet. Franciaország is olyan ország, mint a többi – magyarázták az idealista franciának – mégsem lehet azt mondani, hogy elvesztette minden eredetiségét és nincs már mondanivalója többé a világ számára. Így marad meg Izrael fénye is!

Címkék:1994-02

[popup][/popup]