A játszma tovább folyik

A cinkosságnak, a különféle fél­megoldásoknak az az áltárgyilagos­sággal és tessék-lássék szolidari­tással vegyes keveréke, amelyből az iraki agresszió létrejöhetett, ma is utánpótlást kap. Lehet, hogy Szaddam volt az okos?

1.

Egy Reuter-jelentés Ciprusból (március 7.)

Líbia saját közlése szerint azon fáradozik, hogy támogatást szerez­zen Nyugat-Európától a Rabtában lévő vegyiüzem újjáépítéséhez. Ame­rikai állítások szerint mérgesgáz gyártására szolgáló berendezé­sekről van szó. A Jana líbiai hír- ügynökség jelentette, hogy a rabtai gyárat a tavaly elszenvedett sú­lyos tűzkárok ellenére újra be akar­ják indítani. Az Egyesült Államok úgy nyilatkozott, hogy a Rabtából fenyegető veszély változatlanul fennáll. A líbiaiak valószínűleg csak színlelték a gyári tüzet.

(Az amerikai légierő 1990-ben bombázta Kadhafi harcgáz-gyárát, de a ténylegesen okozott kár el­maradt attól, amit eleinte feltéte­leztek.)

 

2.

Egy olvasó levele a Neue Zürcher Zeitungból (március 22.)

Egyiptom, Jordánia és Törökor­szág, amelyeket a legsúlyosabban érintett az ENSZ által Irak ellen elrendelt bojkott, összesen 130 millió svájci frank segélyt kap Svájc­tól. A Kantonok Tanácsa 29:0 arány­ban hagyta jóvá ezt. Ezzel kapcso­latban jogosan mutattak rá arra, hogy az emberi jogok megsérté­sei Törökországban, valamint az a tény, hogy alig akadt még egy arab ország, mely annyira határo­zottan állt volna ki a zsarnok Szad­dam Huszein mellett, mint Jordánia, nem akadályozták meg, hogy pénz­ügyi segítségben részesüljenek. Izrael viszont semmit sem kapott. A Közel-Kelet egyetlen demokrá­ciájának semmit sem juttattak. A Kantonok Tanácsának néhány tag­ja egyenesen vagy közvetve bírál­ta, ill. kifogásolta ezt. Mi is sze­retnénk kifejezni mélységes meg­döbbenésünket.

Talán jó a különféle lehetséges érvek mellett szem előtt tartani, hogy valamennyi említett állam kö­zül egyedül Izrael szenvedett kárt közvetlenül a hadi cselekmények folytán. Mindenesetre, ha Izrael­be utazunk és felmutatjuk a sváj­ci útlevelünket, szégyelljük, hogy svájciak vagyunk. Nem gondoljuk, hogy Izrael Svájc alamizsnájára szorulna. Egy-két millió dollárral úgysem lehet betömni az izraeli pénzügyek hézagait. Az alkalma­zott elvet azonban égbekiáltóan igazságtalannak tartjuk. Ez bot­rány! Ezért nyomatékosan ajánl­juk a kormánynak, hogy vizsgál­ja felül az ügyet, nehogy Svájc mint amolyan, Izrael iránt „még” baráti ország a rejtett antiszemi­tizmus hírébe kerüljön.

Bernhard és Thérése Graf-Défago Pfiffikon, Svájc

3.

Egy sajtójelentés Washingtonból (Népszabadság, március 27.)

A New York-i Kroll nemzetközi vállalkozói nyomozóiroda kuvaiti felkérésre keresi Szaddam Husze­in különböző manipulációkkal kül­földi bankoknál elhelyezett több milliárd dolláros letéteit. Világ­szerte mintegy negyven bankház­ban van Szaddam-féle kisíbolt va­gyon, köztük nagy és közismert londoni, párizsi, zürichi bankhá­zakban.

A vállalkozói nyomozóiroda azért szellőztette meg az érintett bankhá­zak nevét, hogy ezzel az egyes kormányokat a Szaddam-letétek befagyasztására késztesse.

A különböző értesülések negyven-ötven milliárd dollárra teszik a Szaddam által külföldre mene­kített iraki vagyont, amelynek – a háttérből – állítólag az iraki el­nök Genfben dolgozó féltestvére, Barzan Al-Takriti a menedzsere.

A The Wall Street Journal azt írja, hogy a kisíbolt csillagászati összegekből kétmilliárd-négyszáz­millió dollár értékű betét még min­dig Szaddam Huszein rendelkezésé­re áll.

4.

Egy vádirat Darmstadtban

A darmstadti államügyészség (NSZK) vádat emelt tizenkét sze­mély ellen, mert vegyi fegyverek gyártására szolgáló berendezése­ket és azokhoz való alkatrészeket szállítottak Iraknak. A vád egy részvénytársaságra is kiterjed, amelynek e szállításokkal össze­függésben rónak fel szabályta­lanságokat. A vádlottak cselekmé­nye a német külkereskedelmi tör­vénybe ütközik. Néhányat közü­lük emellett az állam hátrányára megkísérelt csalással is vádol az ügyészség, az illetők ugyanis kár­térítést igényeltek azzal a hamis indoklással, hogy exportjukat jog­ellenesen letiltották – közben vi­szont az árut mégis kiszállították az országból.

5.

Egy-két kérdés a tűnődő szerkesztőtől

Amerika szemlátomást nem sür­gette I rákot, hogy az ideiglenes tűzszünetből végleges legyen, közben azonban megkezdte csapa­tai kivonását. Nem sürgeti azt sem, hogy a tűzszünet helyébe végleges és ellenőrzött rendezés lépjen. Abban bízik George Bush, hogy a bagdadi diktátort lekötik az ellene lázadók, és nem lesz ereje újabb agresszióra? Nyilván.

Miért tűrték tétlenül a szövet­ségesek, hogy Szaddam leszámol­jon a síita felkelőkkel is, a kurdokkal is? Mert nem akartak ira­ki belügyekbe avatkozni? Ez a kisebbik ok, és könnyedén félre­vethető lenne.

A háború középső szakaszában mutatkozó szándékával ellentétben az Amerika vezette szövetség nem kívánja többé megbuktatni a bag­dadi diktatúrát. Csak azért, mert – amint hírlik – attól tart, hogy helyét az anarchia foglalná el, és Irakból egy második Libanon válnék? De hiszen a libanoni anarchiát is régen felszámolhatták volna a nyugati hatalmak, ha elszánták volna magukat a Szíriai és az iráni totalitárius rezsim megleckéztetésére.

Vagy azért kímélik Huszeint, hogy teret ne kelljen engedniök a kurdok nemzeti törekvéseinek? Azok ugyanis teljes siker esetén felforgatnák a közel-keleti erővi­szonyokat.

Szaddam Huszein hatalmának megnyirbálása után, az amerikai haditechnika fölényének és annak szemléltetése után, hogy az ameri­kai politikai vezetés végső esetben eltökélten tud cselekedni, a sta­tus quo fenntartása is elegendő­nek tetszhet a helyi diktátorok és diktátorfiókák, a terrorszer­vezetek és patrónusaik kordában tartásához. Minek akkor fenekestől felfordítani az egész régiót? Miért kellene eltávolítani Asszad szíriai diktatúráját (amely különben nem kevésbé véres és nem kevésbé nagyravágyó, mint az iraki)? Mi­ért megbolygatni az Irakkal szem­ben oly célszerű ellensúlyt képező, a Szaúdi-Arábiával és a többi fél­feudális arab fejedelemséggel szem­ben pedig megfélemlítő tényezőként oly hasznos Irán uralmi viszonya­it? (Hiszen ha attól nem kellene tartaniok, ezek a monarchiák nem keresnék annyira Amerika barát­ságát..)

Hogy a közel-keleti helyzet ezek szerint nem is változott oly lényegesen az öböl-háború követ­keztében? Hogy a belső feszítő­erők változatlanul tovább hatnak? Hogy ennél fogva mindenütt és bármikor felléphetnek a térségben kalandorpolitikusok, akik fittyet hánynak a kényes egyensúlyi hely­zetre? Hogy maga a kényes egyen­súly, illetve a helyzet ingatag volta kalandorakciókra kényszerít­heti a hatalomnak azokat a birto­kosait, akik másképpen nem tud­nának úrrá lenni a belső feszítő­erőkön? Nem baj. Amerika majd odafigyel… Majd lecsap, ha va­lamelyik helyi hatalmasság túlfe­szítené a húrt.

És ha addig a kalandorakciók áldozatai súlyos vérveszteséget szenvednek? És ha éppen megint Izrael lesz az ilyen akciók legel­ső célpontja? Ha Izraelnek tovább­ra is aránytalanul nagy katonai terhet kell viselnie hasonló vá­ratlan helyzet kivédése végett? Ha az amerikai ellencsapás be­következtéig, az amerikai védő­pajzs megjelenéséig romba dől egy­két városa, elpusztul néhány ezer embere?

Hát Istenem, semmi sincs ingyen, még a nyugat-európai érdekekkel kompromisszumban megvalósuló Pax Americana sem… A diktáto­rok eltávolítása sokkal költsége­sebb lenne. Igaz, nem Izrael szá­mára.

– O –