A humánum napja: 95 éve született Raoul Wallenberg
2007. augusztus 5. Ezen a napon azokat is köszöntötte az emlékközpont, akik üldözött honfitársaikat mentették a holokauszt idején. Szita Szabolcs kiemelte: az embermentés erkölcsi súlya, a tekintélye a nyugati országokban egyelőre sokkal nagyobb mint Magyarországon.
Raoul Wallenberg |
A történész eredményként említette Brunsweiler Eduárd svájci kereskedő tevékenységének feltárását. Brunsweiler 1944. őszén a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti delegátusának felkérésére Pannonhalmán a szervezet védnöksége alá helyezett intézményben október 15-től hamis néven zsidókat rejtett el. A kereskedőt – Wallenberghez hasonlóan – az oroszok vitték el, majd kiszabadulása után Dél-Afrikában élt.
A történészek másik kutatása Langfelder Vilmos tevékenységének feltárása volt. A zsidó lakatosmestert, aki Wallenberg egyik legközelebbi munkatársaként dolgozott, 1948-ban gyilkolták meg; emlékét a budapesti Andrássy úton tábla őrzi.
Wallenbergről szólva a történész elmondta: a svéd diplomata tevékenysége, kapcsolati körének feltárása során igyekeztek azokat cégeket is feltárni, amelyekkel Wallenberg a mentéskor kapcsolatban volt.
“Wallenbergről könnyű és egyben nehéz beszélni. Ismert személyiség, de arról az emberségről, arról az erkölcsiségről, amit ő Magyarországon 1944-45-ben megjelenített, még mindig van kutatni, feldolgozni, megismerni valamint tanítani való” – mondta Szita Szabolcs.
A kutatás eredményeként sikerült 400, Wallenberg munkatársai körébe tartozó nevet feltárni. A történész megemlítette, hogy Magyarország folyamatosan együttműködik a jeruzsálemi Yad Vashem intézettel. Szita Szabolcs megemlítette, hogy a Holokauszt Emlékközpontban folytatódik az embermentés számítógépes dokumentációja. Az intézetben tanártovábbképzést is tartanak arról, hogyan lehet a budapesti példákat befogadhatóvá, példaértékűvé tenni.
A történész szerint a jelen nagy kérdése a visszanézés azokba az időkbe, amikor az országban még relatív “normális” együttélés volt. A történelmi együttélés csak eredményeket hozott a magyar kultúrának, a gyűlöletkeltés csak veszteséget – mondta, hozzátéve, hogy törekedni kellene a zsidóság kultúrájának jobb megismerésére.
(Forrás: Hírszerző)