A holokausztért a többségi társadalomnak kell anyagi áldozatot hoznia

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Díj azoknak, akik sokat tettek a társadalmi békéért
Forrás: MTI

2007. november 28. A többségi társadalomnak kell anyagi áldozatot hoznia a holokausztért akkor, amikor az áldozatokra emlékezik, s amikor zsidó emlékeket újít fel – mondta Kerti Katalin, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés volt alelnöke szerdán Budapesten, a Magyarországi zsidókért-díj ünnepélyes átvételekor.

A díjat, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ajánl fel azoknak, akik “sokat tettek azért, hogy a társadalmi béke, a felekezetek közötti párbeszéd erősödjön”, ebben az évben hárman kapták.

A kitüntetettek érdemeit Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnökének bevezetője után Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója ismertette.

Kerti Katalin a rendszerváltás idején bekapcsolódott az SZDSZ munkájába, 1990-től a tatai önkormányzat képviselője, 1994-től a Komárom- Esztergom Megyei közgyűlés tagja volt. 1993-tól 1998-ig Tata polgármestereként, 2002-től 2006-ig a megyei közgyűlés alelnökeként dolgozott. A tatai zsinagóga felújítása és az annak udvarán felállított, a holokauszt áldozataira emlékeztető szoborcsoport az ő kezdeményezésére készült el, ezenkívül a zsidó temetők és emlékek megőrzéséért is sokat tett – emlékeztetett Zoltai Gusztáv.

Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alelnöke, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora a “kirekesztés, a rasszizmus, az antiszemitizmus elleni töretlen fellépése, az Izrael iránti hűsége” elismeréseként kapta a Magyarországi zsidókért-díjat.

Mint köszöntő beszédében megemlítette, amit eddig tett, kötelességből, jó szívből tette. Kiemelte, hogy a kereszténységnek bocsánatot kell kérnie mindazokért a bűnökért, amelyeket az eddig eltelt húsz évszázadon keresztül a zsidók ellen elkövettek.

Zoltai Gusztáv laudációjában Moshe Sanbarról, azaz Sanberg Gusztávról elmondta, hogy Izraelben miniszterként is dolgozott, öt évig pedig az Izraeli Nemzeti Bank kormányzója volt. A zsidó kárpótlást végző Claims Conference nevű szervezet igazgatótanácsának elnöki tisztét töltötte be hosszú ideig, melynek keretében a Magyarországról elszármazott és a Magyarországon élő túlélők minél gyorsabb és hatékonyabb kárpótlására nagy hangsúlyt helyezett.

Sanberg Gusztáv legfőbb célkitűzéseként azt nevezte meg, hogy az örökösök minél gyorsabban megkapják a felmenőiktől elvett javaik után járó kártérítésüket.

A díjátadáson megjelent Aliza Bin-Noun, Izrael magyarországi nagykövete és Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős titkárságvezetője.

[popup][/popup]