A héber és zsidó címszavak a Világirodalmi Lexikonban

A Világirodalmi lexikon ma a Föld legnagyobb irodalmi lexikona. Az Akadémiai Kiadónál jelent meg 1970-1996 között.

A tizenkilenc kötetben talá­lunk arámi, görög(-zsidó), hé­ber, izraeli, jiddis, zsidó stb. összefoglaló címszavakat; az egyes témára utaló (Tóra, Talmud, Targum, Midrás stb.); irányokra vonatkozó (hászidizmus, hászkálá, kabbalista-, sza­maritánus-irodalom stb.) gyűjtő szócikkeket; s ezeknél összes­ségében többet az egyes görög, héber, jiddis és más nyelven publikáló zsidó írókról, műveik­ről tájékoztató írásokat. Hiányo­lom, hogy nem tárgyalja az Egyesült Államokba kivándo­rolt, új hazájukban pedig sajá­tos zsidó (jiddis) szellemet, gondolkodást, életvitelt, stílust meghonosító zsidó irodalmat.

Kezdem az első kötettel. Komoróczy Géza professzor az arámi irodalom cím­szó alatt jórészt annak zsidó vonatkozá­sait ismerteti. Leírja, hogy „A klasszikus arámi irodalom legfontosabb emlékei az Ószövetség héber kánonjában maradtak fenn. Az apokrif zsidó arámi irodalom széles körű olvasótábor igényét elégítet­te ki, s az Ószövetség öröksége mellett a hellenisztikus irodalom hatása is felis­merhető benne… Arámi dialektusban íródott a szamaritánus irodalom is… a Midrás és a Talmud mindkettőt (héber és arámi) használta… sőt a középkori zsidó költészet a héber mellett alkalmilag hasz­nálja az arámit is.”

Az arámi és görög nyelven alkotó zsidó történetíró, teológus Josephus Flavius életútját és munkásságát (Jeruzsálem, 37-38 k.-Róma, 100 k.) Hahn István a harmadik kötetben ismerteti. Bemutatja könyveit: A zsidó háborút, mely mű „a legyőzöttek tragikus nagyságának hirdető­je” lett; A zsidók történetét „az első em­ber megteremtésétől” Néró koráig; Fla­vius Josephus önéletrajzát; s utolsó mű­vét, amelyben „a zsidóság törvényrend­szerének, erkölcstanának mindmáig mesterműként becsült védőiratát írta meg”. Hahn István befejezésül ír Jose­phus Flavius a magyar írókra tett hatásá­ról, s Feuchtwanger regénytrilógiájáról.

A héber irodalom korai fejlődésének csúcspontja a Saul, Dávid és Salamon nevéhez kapcsolódó egységes királyság kora (i.e. 11. sz. vége – i.e. 10. sz. vége). Izrael kivívott függetlensége, virágzó gaz­dagsága, központosított államszervezete sokrétű, gazdag irodalmi élettel párosul. A kitűnő lantjátékos Dávid már király ko­rából végleges szövegű orális, sőt írott énekeket hagyott hátra. A Dávid-zsoltárok nyelvezete, verselése egyszerű, ám költőivé teszi őket a gondolatritmus és a szép kép: „Jahve az én pásztorom, nem szűkölködöm, füves legelőkön hevedet engem, csendes vizekhez tereket en­gem”, vagy „Perelj, Jahve, perlőimmel, küzdj az ellenem küzdőkkel…”

A zsoltárról (töhillá) és a Zsoltárok könyvéről Raj Tamás ír elemző szócik­ket.

Az i. e. 10. század elején megjelenik a történetírás. A Saulra vonatkozó történe­ti hagyományok még erősen folklór jelle­gű, egymáshoz nem kapcsolódó, önma­gukban is kerekded epizódok, ám a Dá­viddal foglalkozó történeti anyag az ud­vari krónikás pontos és alapos értesülé­seire és történeti feljegyzésekre vall. Dá­vid és Batseba története (2. Sám. 11. fej.), vagy az Absalóm lázadása (2. Sám. 13-18. fej.) a legnagyobb héber történe­ti novella. A korszak kiemelkedő irodal­mi remeke a József története (Komo­róczy szócikke). Ebben a korban alakul­tak ki a zsoltárok mellett a Példabeszé­dek könyve, Misié Sölómó (újabb Komoróczy-szócikk), a Krónikás könyvek, a Királyok könyvei, a felirat-irodalom, a prófétákról szóló könyvek. E korban fontos szerepe volt az írnokoknak.

Az i. e. 6. században Izrael történeté­ben, egyben irodalmában is új korszak kezdődött (az állam szétesése, babiloni fogság). E korszak irodalmának kimagas­ló képviselői a próféták (Ezékiel, Obádja, Haggaj, Zaharjá). A továbbiakban a Vi­lágirodalmi lexikon foglalkozik az ószö­vetségi kánon kialakulásával, a Tóra megszerkesztésével (Ezra írnoki tevé­kenysége), a történeti könyvek (Jósua, Sámuel, Királyok könyvei) lezárásával; a hellenisztikus kor irodalmával.

A zsidó diaszpóra, főként az egyipto­mi, erősen hellenizálódott zsidóság iro­dalmában sok olyan mű maradt fenn – görög fordításban -, amely nem került be a héber kánonba. Az alexandriai ká­nont képviselő Septuaginta eme köny­veit deuterokanonikus vagy apokrif könyveknek nevezzük. Az ókori héber irodalom utolsó korszaka a Makkabeusok felkelése (i. e. 166) körüli évtizedek­től a Róma-ellenes háború (i. sz. 66-70) koráig, esetleg Bar Kochba (Simeon ben Kosziba) felkeléséig (i. sz. 132-135) szá­mítható. A kánon végleges összeállítását Jabne (Jamnia) város rabbinikus iskolá­ja végzi el az i. sz. 1-2. században.

A Biblia utáni kor részletező, kilenc fe­jezetben összegezett leírását (A héber irodalom Palesztinában, Hellenisztikus irodalom, A talmudi kor, A gáoni iroda­lom kora, A karaita irodalom kora, Észak- Afrika, Európa, Kabbala, Újhéber iroda­lom – hászkálá) nyolc hasábon, Scheiber Sándor neve fémjelzi.

A Világirodalmi lexikon 1977-ben megjelent, ötödik kötetében Izrael iro­dalma szócikk Izrael Állam zsidó lakos­ságának héber nyelvű (ivrit) irodalmát jelenti. Raj Tamás tanulmánya ugyan ma is helytálló és alapvető ismereteket ad az 1948 utáni irányzatok, hatások, cso­portosulások évtizedeiről, de nem szól­hat az azóta majdnem ugyanannyi idő­ről, ezért nem ad teljes képet a téma iránt érdeklődőknek.

Említésre érdemes, hogy az Izrael irodalma szócikk 2. pontja az ottani arab irodalmat is bemutatja. A szerző: Emile Torma.

A jiddis irodalomról is Raj Tamás ír. Felvázolja s megemlíti számos dialektu­sát. Beszél a jiddis nyelv első korszaká­ról, az ójiddisről, megemlítve a zsidó minnesängert, Süsskind von Trimberget; bővebben szól a tizenötödik századtól a tizenkilencedikig terjedő második korszakról; az akkori vándorénekesekről, tréfacsinálókról, spilmanokról, a jiddis dalok és viccek terjesztőiről, említi a purimjátékokat, a francia-olasz lovagre­gényt, a jiddis népkönyvet (1590), a hamburgi Glückel von Hammeln asszony (1646-1724) hétkötetes memo­árját, Joszéf ben Jákár 1544-es jiddis imakönyvét s a jiddis nyelvű Bibliát. A jiddis nyelv harmadik korszaka a klasszi­kus jiddis, ennek három szakasza: iro­dalmi kezdeményezők (19. sz. eleje és közepe); a jiddis klasszikusok kora (19. sz. vége, 20. sz. eleje) és a modern jid­dis irodalom (az első világháborútól nap­jainkig). A jiddis népnyelv a 18. sz. dere­kától Kelet-Európábán (Litvánia, Ukraj­na, Galícia, Bukovina) emelkedett foko­zatosan irodalmi rangra. E megújhodás forrása a hászkálá (felvilágosodás) kele­ti hajtása és a hászidizmus. Raj tanulmá­nya megállapítja, hogy a jiddis színház meghatározó jelentőségű a jiddis iroda­lomban. Az első állandó színház 1876-ban Jasiban (Moldávia) létesült. Legje­lentősebb pedig a varsói, a moszkvai, a vilnai, a bukaresti és a New York-i lett.

A jiddis írók hosszú névsorát a klasszi­kusnak tartott Mendele Mojher Szforim (1836-1917) vezeti be. Első műve, az ér­zelmes, könnyes-mosolygó A sánta Fiske világsiker lett. Hozzá hasonlóan Jichak Lejb Perec és a nálunk jobban ismert Sólem Aléhem (1859-1916) a kelet­európai nincstelenek világát jeleníti meg. (Mendeléről és Perecről Raj Tamás, Só­lem Aléhemről Király Zsuzsa írt tartal­mas szócikket a lexikon 8., 10., illetve 13. kötetében).

A lexikon külön csoportba gyűjtötte össze a történelmi Magyarország terüle­tén egykor alkotókat. Köztük van Holder József (1893-1945) író, újságíró és mű­fordító, aki lefordította Madách Az ember tragédiáját, Ady, Babits, Kosztolányi, Somlyó Zoltán számos versét, Bródy Sándor elbeszéléseit (ez is Raj Tamás szócikke). A jiddis irodalmi formákról és a jiddis viccről Hutterer Miklós, a jiddis költészetről Raj Tamás írt szócikket.

A 18. kötetben olvashatunk a zsidó irodalomról és a zsidó viccről, mindket­tőt Raj Tamás tollából. A zsidó irodalom szűkebb értelemben részben héber nyel­ven, részben – a diaszpóra idején – hasz­nált sajátos „zsidó” népnyelveken kelet­kezett művek összefoglaló elnevezése. Ilyen a „palesztinai zsidó-arámi”, a koiné görög nyelvű zsidó írás, az arab nyelvvel és az újlatin nyelvekkel konfrontálódott, héber betűkkel lejegyzett idegen eredetű népnyelv; a zsidó-arab, a kipcsak-török népnyelv, a karaim; a ladino és a zsidó­-perzsa, vagy perzsa-zsidó nyelv. „Tágabb értelemben a tárgya szerint a zsidó iroda­lom körébe sorolható művek összessé­ge, függetlenül attól, hogy azok milyen nyelven keletkeztek.” Tehát a Biblia, a Talmud, a Midrás s más szent könyv, a rabbinikus irodalom, a pijjut-költészet, a filozófiai irodalom. Legújabban mindaz a szépirodalom, amely a zsidóságról vagy annak tanításairól szól. Egyes tudósok a zsidók által írt műveket mind a zsidó iro­dalom területéhez sorolják. Ilyenformán Saul Bellow, Ilja Ehrenburg, Franz Kafka, Bernard Malamud, Joseph és Philip Roth, Arnold és Stefan Zweig, sőt Sigmund Freud és Lukács Gyöngy minden munká­ja zsidó irodalom.

Folytathatnánk Komoróczy írásával: a Tóra szócikkel, s máris húsz utalásba botlunk, s ezek mind kitágítják a foga­lom körét, gazdagítják ismereteinket. Most csak egy tömör meghatározást idé­zünk; „héber nyelvű irodalmi mű, gyűjte­mény, az Ószövetség kánonjának első része.” Majd: „A Tóra egészének mesteri kompozíciója van, tudatos elgondolás érvényesül benne.” E szócikk közelében Raj Tamás részletezi a Tóra Nebiim-Ketubim tartozékait és még azon az oldalon olvashatunk Friedrich Torberg (1908-1979) zsidó származású osztrák íróról, kritikusról, műfordítóról.

Kivonatosan, megkurtítva idéztem a szócikkekből, a továbbiakban csak azok címére jut hely. Talmud, Targum (s a Targum séni), Midrás, Misna, kabbala, kabbalista irodalom, zóhár, hászidizmus, hászkálá, pijjut (s a pijjutköltészet), purimi dal és purimjáték, karaim és a karaita irodalom, jemeni-zsidó irodalom, perzsa­-zsidó irodalom, rabbinikus irodalom, szamaritánus és a zsinagógairodalom, a zsidósággal összefüggő elméleti-filozófiai irányzatok… A 19 kötet valamelyikében megtalálható Alexandriai Philon, Moses Maimonides, Martin Buber, Herzl Tiva­dar, Franz Kafka.

És e felsorolásból hiányzik írók sora, akik több századon át szórakoztatták és tanították a zsidó és nem zsidó olvasó embert; akik az egyetemes műveltség reprezentánsai, de egyben zsidóságuk­kal sajátos színt vittek a világirodalomba.

Összegzésül: érdemes forgatni a héber-zsidó-jiddis stb. címszavakban igen gazdag Világirodalmi lexikont, örömün­ket leljük a világra ezer ablakot nyitó, eg­zakt tudást nyújtó sokszínűségében.

Frideczky Frigyes