A gyerekek emlékére

Christian Boltanski installációi

Életrajzként minden lexikon közli a világ egyik legjelentősebb kortárs képzőművészéről, hogy 1944-ben született Párizsban és ott él ma is. Kiállításai voltak Bécsben, Montrealban, Chicagóban, New York­ban, Los Angelesben, Torontóban, Ma­dridban, Bázelben, Varsóban, Genfben, Londonban, Eindhovenben, Grenoble-ban, Hamburgban, Varsóban, Nagoyaban.

1989-ben a jeruzsálemi Izrael Múzeumban állított ki, s ugyanabban az évben a bázeli Kortárs Művészek Múzeumában bemutatott képeinek a Purim ünnepe címet adta.

Ha akárcsak végigfutunk az utolsó évek kiállításainak listáján, fel­fedezhető egy igen konkrét terrénuma Boltanski monumentjeinek. Ez pedig a huszadik század világkorszak-fordulójához, a holocausttal kezdődő civi­lizációs végjátszmához kötődik. Egy 1931-es iskolai osztály végzete, a sötétség mint iskolai lecke, a Purim mint néhai víg ünnep, a valahai nyár tündér­meséi a témák. A bécsi Modern Művészetek Múzeumában Kommentár Európához címmel Hegyi Lóránd igazgató a kontinens legjelentősebb művészeit hívta össze: ítélkezzenek Európáról. Boltanski kegyelet-objektive tizenhat bádogkofferből áll. Az egymásra helyezett dobozok egy-egy kultúra hamvait jelképezik, ami nincs többé, amit Európa kiirtott magából. A Francia közelmúlt című budapesti kollektív kiállításon 1992-ben is szere­pelt Boltanski. Itt fémdobozokból emelt piramis-szerű oltárán portréfotók áll­tak, melyeknek szemébe közvetlen közelről, a vallatólámpák agresszivitásával világított bele egy-egy ref­lektor. A képek sötét tónusai is „beégtek”, az arcok eltűnni látszottak a semmibe. Hasonlóan Erdély Miklósnak ahhoz az egykori akciójához, amelyben saját arcába vakuzott, és a képen arca teljesen fehér semmit mutatott. Boltanskinek e műve kapcsán írta a katalógusba Jean-Michel Foray: „Christian Boltanskinek a gyerekkorral való kapcsolata nem új keletű. Már 1973-ban megcsinálta a dijoni Lentilléres-kollégium számára 400 lakója portréját. Az épület egész előcsarnokát kitapétázó, üveg alá helyezett fotók, el­helyezésük folytán fogadalmi táblák­nak (ex voto) tűntek…

Újabban az az érdeklődés, amit a gyermekkor eltűnte keltett benne, újabb dimenzióval gyarapodott: a háborúban elpusztult zsidó gyerekek emlékével. Az Autel Chases (szójátékot rejtő) címével kifejezetten utal erre. Mint minden művében, Boltanski most is a legszegényebb anyagokkal ér el inten­zív hatást: pléhdobozok, csupasz vil­lanydrótok, villanykörték, mindössze ennyi látható a fotók mellett… A mű lényegi célja, hogy a halál, az eltűnés, az emlékezés és a felejtés feletti meditációt indítsa el bennünk… Hajsza és üldözés, vadászat és oltár, éppen a Holocaust óta nem is olyan meghök­kentő szójáték már, tulajdonképpen a verbális talánynál többet kifejez ma­guknak a tárgyaknak a műben történt döbbenetes találkozása. Azok a kiállítási dokumentum-képek, a Szom­bat e számát illusztrálják, a Budapesten és Bécsben is látott szériából valók; Boltanskinek 1989-ben, a Jeruzsálemi Izrael Múzeum kiállításán nagy bele­érző képességgel készítette Lányi Péter, a múzeum fotósa.

Szegő György