A glasznoszty sötét oldala

A Molodaja Gvargyija című, na­cionalista szellemű szovjet havi fo­lyóirat nemrég ezzel a címmel közölt cikket: Le kell vágni a cioniz­mus polipkarjait. Olyan stílus ka­pott hangot ebben, mely a hetvenes években járta, amikor a tetőpontján volt a hivatalosan sugalmazott cio­nistaellenes propaganda, ez az alig burkolt antiszemitizmus. Azt hinné az ember, hogy ma, amikor a Kom­munista Párt feladni készül politi­kai egyeduralmát és gyakorlatilag megszűnt a fentről inspirált anticionista és antiszemita propaganda a Szovjetunióban, már elszigetelt je­lenség a Molodaja Gvargyija zsidóellenes nyelvezete. Sajnos, ez nincs így, és akik tanulmányozzák a szov­jet antiszemitizmust, nem is lepőd­nek meg rajta.

A Komszomol Központi Bizottsá­ga kiadásában megjelenő Molodaja Gvargyija csak egy a sok orosz na­cionalista magazin és irodalmi havi folyóirat között, amely mind az an­tiszemitizmust propagálja. A legtöbb író, aki ezt eltűri és elnézéssel fo­gadja, maga nem tagja a Pamjatynak, ennek az agresszív, soviniszta és zsidófaló társaságnak. Másféle na­cionalista irányzatokat vagy szerve­zeteket képviselnek ezek az embe­rek, olyanokat, amelyek a legutóbbi években léptek színre, és amelyek­ben kedvező fogadtatásra találnak az antiszemita nézetek.

Ilyen szervezet az Oroszországi Szovjetköztársaság Írószövetsége; ebben komoly befolyásra tettek szert az antiszemiták és nacionalisták. És nézeteik készséges szócsövei egyes folyóiratok, mint a Nas Szovremennyik, a Moszkva, a Kubany, a Lityeraturnaja Rosszija, a Molodaja Gvargyija és néhány másik. Ezek abban bíznak, hogy propagandájuk nyitott fülekre talál abban a lakos­ságban, amelynek a glasznoszty és a peresztrojka romló életszínvonalat, kétségbeejtő áruhiányt és komor jö­vőt jelent és amely keresi, kiket hi­báztathat mindezért.

Borisz Korszunszkij, a birobidzsáni autonóm terület kommunista párttitkára nyílt antiszemita propa­gandával vádolta meg e folyóirato­kat egy tavaly szeptemberi pártta­nácskozáson, és rámutatott: a zsidók kivándorlása nagyrészt a növekvő orosz sovinizmusnak, valamint an­nak köszönhető, hogy büntetlenül működhetnek olyan nacionalista csoportok, mint a Pamjaty. Ez utób­bi mellett a kommunista (és orosz nemzetiségű) Korszunszkij a nemrég létesült Cionista Szövetséget is a bajkeverők közt említette, de ezt az inkább rá jellemző mozzanatot csak mellékesen idézzük.

Az orosz Írószövetség titkársága levélben válaszolt Korszunszkijnak, és ez megjelent a Lityeraturnaja Rosszijában. A levél elutasította az antiszemitizmus vádját, ugyanakkor azt állította, hogy nem az antiszemi­tizmus elleni harc a fontos, hanem a küzdelem az oroszgyűlölet ellen. A „russzofóbia” terjesztésében pedig – folytatta a levél – zsidók is része­sek.

E pontnál nem tudjuk megtartóz­tatni magunkat egy megjegyzéstől. Hazai antiszemitáink, akik ugyan­csak váltig tagadják, hogy azok, sut­togó propagandájukkal zsidó párt­ként próbálják beállítani a Szabad Demokraták Szövetségét, miközben a hírverés másik, nyílt szólama azt hangoztatja, hogy e párt mint „koz­mopolita” és mint „tegnapi marxis­ták pártja” nem ismeri a magyar nemzeti érzést, sőt nemzetellenes. Szembeszökő a hasonlóság az orosz nacionalisták érvelésével.)

Néhány jelentős szovjet folyóirat, így a liberális szellemű Ogonyok (szerkesztője Vitalij Korotics, a gorbacsovi reformok lelkes támogatója), valamint a Szovjetszkaja Kultura határozottan kikelt e nacionalizmus és antiszemitizmus ellen. Az Ogonyok és vele együtt a Nyegyelja cí­mű hetilap, továbbá a birobidzsani zsidó autonóm terület jiddis nyelvű napilapja, a Birobidzsaner Stern ar­ra is felhívta a figyelmet, hogy az antiszemita kirohanások elkövetői ellen nem alkalmazzák a szovjet törvénytár megfelelő jogszabályait. Az igazságszolgáltatás és a jogalkal­mazó szervek passzivitása e téren az egyik legfőbb probléma. Mindamel­lett fölmerült az is – és ezt Jevgenyij Jevtusenko, az ismert költő ja­vasolta, aki a törvényhozás tagja -, hogy külön törvényt kell alkotni az antiszemitizmus ellen.

A szovjet vezetés eközben hallgat. A nagyközönség úgy értelmezi ezt, hogy az antiszemita propaganda ki­mondatlanul is zöld fényt kapott, és a vezetés egyetért vele. Figyelmet érdemel, hogy még a hivatalos szov­jet-zsidó vezetés bizonyos tagjai is osztják ezt a megítélést. A szovjet törvényhozás 250 tagja az antiszemi­tizmus ügyében felhívással fordult Gorbacsovhoz, és hasonló értelem­ben táviratozott neki 300 moszkvai író is néhány hónappal ezelőtt. Vá­laszt azonban nem kaptak.

A Korszunszkij és a Molodaja Gvargyija közti konfliktus, amely a fentebb idézett egyszeri polémián túl is folytatódott, kényelmetlen Gorbacsovnak és híveinek, kivált azóta, hogy a nacionalista folyóirat újabban nyíltan követeli tőlük: fog­laljanak állást a cionizmus ellen, valamint az Izrael-barát és cionista­barát zsidó szervezetek (vagyis az egész szovjetunióbeli zsidó mozga­lom) ellen. A Molodaja Gvargyija felhívásai nemigen hagynak kétsé­get afelől, hogy az orosz nacionalis­ták a Korszunszkijnál sokkal na­gyobb politikai súlyú személyiségek ellen akarják felhasználni ezt az ügyet, és támadásaik a peresztrojka olyan befolyásos támogatói ellen irányulnak, mint az Ogonyok és a Szovjetszkaja Kultura. Tekintettel ezekre a politikai összefüggésekre, alig valószínű, hogy az antiszemita propaganda elhalkulna. Ellenkező­leg, a helyzet azzal arányosan rom­lik majd, ahogyan a Szovjetuniót korábban összetartó struktúrák széthullanak.

(Cikkünk a londoni Institute of Jewish Affairs 1990. március 13-i kiadványa alapján készült, amelynek szerzői: Lukasz Hirszowicz és Anthony Lerman.)