A fürdőmester

Traian hűséges szemét rámeresztette Krausz tisztviselő úrra, aki fáradtan dőlt hátra székében, amikor az utolsó munkásnak is leszámolta a bérét. Csendesen, szertartásosan folyt a bérfizetés, pisszenés nélkül vették fel a pénzt a móc erdőmunkások, csak az ezüst százasokat pengették le a márványlapon. Ezt engedte nekik Krausz Gyuri, még át is cserélte a tompán csengő százast. Nem szóltak ahhoz sem, hogy a cédulán szereplő összegből egy húszast levont a tisztviselő, megszokták már, így volt a múltban is, amikor a másik tisztviselő fizette a bérüket. Csakhogy Krausz Gyuri nem magának vonta le a húszasokat. Traiannak adta, a munkavezetőnek, megbízható fegyverhordozójának. Ez örökölt szokás volt, átvette elődjétől és Traiant is, aki ezért a juttatásért hűségesen szolgálta, tájékoztatta az erdőmunkások hangulatáról, panaszairól. Krausz Gyurit nem érdekelte a munkások hangulata, de neki ezekről a dolgokról tájékoztatni kellett a telepigazgatót.

Krausz Gyuri felállt az íróasztal mellől. Alig volt magasabb, mint amikor ült. Még a bilgerli csizma sem magasította, a kezében tartott nádpálca sem tette délcegebbé. Szerette a nádpálcát odaveregetni lovaglónadrágjához és fejét dacosan felszegni, fel a magasságos ég felé. Most is szétvetett lábbal állt meg a hodályszerű helyiségben, amelyet hetenkint csak egyszer, szombat délutáni bérfizetésre használtak. Az iroda főfalán légypiszkokkal tisztelt nyomatról bámészkodott le az aranyfürtű kisfiú, aki már ily zsenge korában is Hohenzollern gőggel nézett bele a világba.

Krausz Gyuri bezárta az irodát, magára hagyta a gyermekkirályt, s dölyfösen megindult a poros falu főutcáján. Mellette téblábolt a hosszú Traian, aki hétrét görnyedt, hogy kicsiny termetű, de hatalmas védnöke fülébe susmoghasson.

Krausz Gyuri olykor-olykor bólintott, kifejezésre juttatva, hogy a közlések eljutottak értelmi központjába, de a száját nem nyitotta szólásra. Ment, méltóságteljesen lépkedve a poros faluban, nádpálcáját oda-odaveregetve lovaglónadrágjának szárához. Kellemes nyáridő volt, a hegyek ormáról enyhe fuvallat érkezett az alacsonyan fekvő faluba, ahol a fakitermelő munkások laktak. Krausz készült visszautazni lakóhelyére, mely központi helyet foglalt el a falu és a kitermelő helyek között. Félúton a kettő között hevert a folyóparti helység, ahol mindössze néhány család lakott, főként a telep tisztségviselői és egy pár olcsó penzió prosperált a nyári időszakban.

Krausz Gyuri órájára nézett. Még húsz perce volt a hegyivasút megérkezéséig. Másfél órát tartott, míg a vonat felszuszogott a magasba vele. Előre félt a mai naptól. A hétköznapok mégcsak elmúlnak valahogy, de a szombat délután és este, az utána jövő tikkasztóan hosszú vasárnap a kínokkínját tartogatta részére. Lelassította lépteit, tengernyi ideje volt. Húsz perc múlva jön a vonat. Megint nézte az órát, de az még egy perccel sem ment előre. Traian megértette, mi játszódik le a tisztviselőben és merész javaslatot lett.

Nem volna kedve betérni a házamba? Özvegy ember vagyok, de rendben tartott házam van.

Krausz Gyuri felhúzol! szemöldökkel meredi rá. Csodálkozás és szelíd megbotránkozás villant lel szeméből. Miféle vakmerőségre vetemedett Traian? Eddig úgy kísérte ki az állomásra, hogy amikor elhaladtak a háza mellett, még a szemét sem bökte a zsupfedél felé, nemhogy még invitálná.

Traian megijedt a tisztviselő nézésétől és már visszavonult volna. De Gyuri megsajnálta és leereszkedően mondta:

No. nem bánom, de csak egy percre.

Traian izgatott lett, felszakította a ház kiskapuját és úgy fogadta a tisztviselőt, mintha magát a telepigazgatót. vagy az erdők urát, a méltóságos báró urat, vagy talán őfelségét, a markrancosfürtű, rövidnadrágos kisfiúi vezetné be töppedt házába.

Krausz Gyuri, amikor belépett az alacsony helyiségbe, gyors pillantást vetett a berendezésre. Magaeszkábálta bútorok, kézzel szőtt rongyszőnyegek, hímzett takarók tették kellemessé, meghitté ezt a szerény otthont. A rendre és tisztaságra nyilvánvalóan az a szelíd lány ügyelt, aki nem merte tekintetét ráemelni a vendégre és lehajtott fővel állt vele szemben.

Krausz Gyuri végigmustrálta a lányt. Pirospozsgás arcát nézte, amelyet hamar lehervaszt majd az élet és duzzadó idomait, amelyek oly hamar elsatnyulnak a gyerekszülésben, cipelésben.

Hány éves a lány? vetette oda az apának.

Traian sunyítolt:

Tizennégy mondotta és alázatosan mosolygott, töredezett fogai kivillantak.

Van az tizenhét is állapította meg Krausz Gyuri.

Tizennégy mondotta és alázatosan mosolygott, töredezett fogai kivillantak.

Van az tizenhat is állapította meg Krausz Gyuri.

Traian a fejét rázta:

Én csak tudom. Májusban töltötte be a tizennégyet.

Krausz Gyuri minden nyomaték nélkül mondta:

Hazudsz. Hazudsz, Traian. A lány elmúlt már tizenhat. Engem nem csapsz be.

Aztán a lányhoz fordult:

Hány éves vagy?

A vér az arcába szökött a lánynak:

Amennyit apa mond.

Hát te magadtól nem tudod?

A lány megmakacsolta magát:

Amennyit apa mond.

Gyuri szigorúan mérte végig:

Hogy hívnak?

A lány segélytkérően nézeti az apjára. Traian intett neki. hogy mondja csak meg.

Hana.

Gyuri bólintott.

No, minden jót, Hana, jó egészséget.

Kilépett a szobából, lassan haladt előre, figyelembe sem vette, hogy Traian ott csahol mellette. Amikor megérkeztek az állomásra, már hallatszott a vonat távoli fújtatása, elnyújtott fütyülése.

Krausz nem szólt egy szót sem kísérőjéhez. Úgy szállt be az egyetlen személykocsiba, hogy rá sem emelte tekintetét Traianra. De amikor bent volt már a kocsiban, és odaállt az ablak mellé, akkor ráemelte nézését, amellyel tudomására adta, hogy számontartja jelenlétét. Már fütyült a vonat, kerekei lassan, csikorogva megindultak, amikor Krausz Gyuri a nyitott ablakon át leszólt Traiannak:

A hatóraival küldd fel a lányt.

Traian széles, kétségbeesett mozdulatot tett:

Gyerek még.

Gyuri hangjában egy kis indulat volt:

Nem gyerek.

Vőlegénye van mondta Traian és megindult a vonat mellett.

Gyuri nevetett:

A vőlegényt nem kell felküldeni, csak a lányt.

Traian szaporán szedte bocskoros lábát:

Szilaj, forróvérű fiú . ..

Traian amint futott a vonat mellett a tisztviselő szája mozgásából még leolvasta: ״Küldd fel a lányt”.

Krausz Gyurit kolozsvári barátai fürdőmesternek nevezték, és igen jól szórakoztak történetein. Csak ritkán ment haza, drága volt az utazás, neki minden lejre vigyáznia kellett. Hatezer lej volt a fizetése, amelyből háromezret szegénységben élő szüleinek adott. Ezerhatszáz lejt fizetett kosztra az egyik helyi penzióban, cigarettázott, két újságra fizetett elő. Lakbért, mosást nem fizetett, de így sem jutott semmire, és ha olykor hazament Kolozsvárra, akkor minden összekuporgatott pénzét felélte. De jó volt összejönni a régi barátokkal, volt osztálytársakkal és hajnalig tartó dumapartikon, ivászatokon szájhősködni.

Azért nevezték fürdőmesternek, mert mindig elmesélte, hogyan fürdeti meg a móc lányokat, akiket Traian, a munkavezetője toboroz neki szombat éjszakára. Mikor megérkezik a lány, akkor néhány vödör vizet húzat vele a kútból, megrakatja forgáccsal a tűzhelyet, arra feltéteti a mosófazékba összegyűjtött vizet, azt felmelegítteti, majd a szobája melletti fészerben levő fürdőkádba önteti. Mindent a lánynak magának kell elvégeznie és legalább egy órán át kell fürödnie, szappanoznia magát, hogy megtisztuljon a földi lét salakjától és méltóvá váljék ahhoz, hogy Gyuri úr az ágyába fogadja.

Mulattak ezen a fiúk Kolozsváron, tágranyílt szemekkel hallgatták történetét. Hogyan szórakoznak majd, ha elmeséli, hogy ma éjszakára Traian kénytelen a saját lányát felküldeni hozzá. Mert a móc dicsekedni akart otthonával, ahelyett, hogy bölcsen és szerényen viselkedett volna.

Mikor Gyuri hazaért, nekilátott a fürdés nehézkes munkájának. Mert nem volt olyan egyszerű a fürdés ebben a hegyi faluban. A fészerben állt a hatalmas gőzölt blikkből készült fürdőkád, amit a famunkások csak úgy kedveskedésből faragtak neki, a kívánságának megfelelően. A kádból lefolyó vezetett ki az udvarba, és így nem kellett kimerni belőle a vizet. Ő maga gondolta ki az egészet, és szívós munkával megteremtette a fürdési lehetőséget, amely elsősorban a maga számára volt fontos. Még a szülői házban tanulta meg a pedantériát, a testápolás elemi szabályait. O csak dicsekedett a fiúknak a móc lányokkal, de lényegében véve nagyon unta őket, és hevesen vágyakozott városi, kölnivizet használó asszonyok, lányok után. Bár olykor félelmek lepték meg, hogyha összekerülne városi asszonnyal, nem merne fesztelenül viselkedni velük, elrontották őt a hegyi élet viszonyai.

Megfürdött, utána kiengedte a vizet a fakádból, majd alaposan megberetválkozott. Még az újságot is elolvasta, lustálkodott ágyában, egy keveset aludt, majd mikor felébredt, az órájára tekintve megállapította azt, hogy vacsoráznia kell. A vacsora volt a napi program egyetlen üde foltja, hiszen kockás abrosszal leterített asztalok mellett ültek a penzió teraszán és ilyenkor nyáron vendégek is voltak, akikkel szóba lehetett elegyedni, eltréfálkozni. Az ünneplőjébe bújt, porcelán nadrágját vette fel és kihajtott kockás inget. Mindent a helyére tett és el is indult, amikor kopogtattak az ajtón. Hana állt az ajtóban lángragyulladt arccal és várta, hogy beengedje.

Gyuri meglepetten nézett rá, egészen megfeledkezett róla.

Gyere be a szobába, Hana mondta neki szelíden és maga elé engedte. A lány zavartan állt meg a szobában, nem tudta, mit kell tennie. Gyuri úr kioktatta:

Idefigyelj, Hana. Én most elmegyek vacsorázni, csak később jövök vissza. Egy-két óra múlva. Te addig szépen megfürdöl.

A lány csodálkozással nézett rá, nem értette, miért kell fürdenie.

Gyuri kimutatott az udvarra.

Ott a kút, kimész és húzol öt vödör vizet. Annyi elég. Egymásután beöntöd a mosófazékba, amit megtalálsz a konyhában a tűzhelyen.

Azután megmagyarázta, hol van a fürdőkád, hogyan kell beleöntenie a meleg vizet, hány vödör hideget kell még hozzátenni. Egy nagy darab szappant adott a lánynak, és megparancsolta neki, hogy sokáig üljön a kádban, addig, míg ő haza nem érkezik. Aztán otthagyta a feldúlt lányt, akire úgy záporoztak parancsai, mint újoncra az őrmesteri regula.

Gyuri úr nyugodt léptekkel, félcipőben, fehér nadrágban indult neki a hegyi ösvénynek, amerre a patak kanyarog. Elhaladt a teniszpálya mellett, ahol a penziótulajdonos felesége teniszezett egy csokoládébarnára sült, fehér sortos nővel. Ismerte az asszonyt, illetve látta már többször, fejbólintással köszöntötte a vacsorák idején. Nem volt már fiatal, de jóalakú és bár fekete hajába ősz szálak vegyültek, ruganyos, kívánatos nő volt. Elvált asszony volt és az ilyenekről könnyen suttognak mindenféléket. Gyuri is hallott róla egyet-mást, dehát az eszébe sem jutott, hogy az felbátorítaná a közeledésre. Különben is az ilyen tapasztalt városi nők nem sokba nézik a magafajta huszonötéves fiatalembert, aki életét itt koptatja el a gerendák és fűrészeltáruk között és még mozit sem néz, a nagyvilág dolgairól csak az újságokból informálódik, vér szalad az arcába, reszketni kezd a keze, ha egy ilyen dáma csak annyit kérdez tőle, hogy hány óra van.

A penzió vendégei friss pisztrángot ettek azon az estén és áfonyát tettek a vajaskenyérre, de ő megmaradt szolid borjúsültje mellett. Minden este borjúsültet evett, hozzá savanyú uborkát. Gyorsan evett, bár nem volt éhes, és hamar keresztbe fektette a kést és villát megürült tányérján. Ilyenkor szemlélődéssel töltötte az időt, a városi vendégeket nézte, elmerengett sorsukon. Mindenkiről elképzelte ki, mi lehet és bizony ösztöne gyakran helyes nyomra vezette. Megérkezett a teniszező asszony is, már levetette a sortját és élénksárga nagymintás ruha volt rajta, haját felfrissítette és száján piroslott a friss rúzs. Az asszony körülnézett a teraszon, de meglepetéssel látta, hogy az asztalát délután érkezett új vendégek, egy népes család foglalta el. Gyors terepszemlét tartott és a fiatalember mellett döntött.

Megengedi? kérdezte Krausz Gyuritól, aki oly zavarba jött ettől a váratlan szerencsétől, hogy eltúlozva az udvariasságot, felugrott a helyéről és úgy kínálta hellyel az asszonyt. A pincér is ott termett, felvette a rendelést friss pisztrángra.

Az asszony leereszkedő kedvességgel fordult a fiúhoz.

Magát soha nem látom sem a strandon, sem a teniszpályán.

Gyuri zavartan mondotta:

Én nem nyaraló vagyok.

Nem nyaraló? hanem micsoda?

A fatelepen vagyok tisztviselő.

Az asszony nevetett.

Erre nem is gondoltam. Azt hittem, hogy emberkerülő.

Nem vagyok emberkerülő mondta Gyuri ijedten. Sőt

nagyon is szeretem a társaságot. . . Illetve szeretném, dehát nincs. A többi tisztviselő nős ember, és a magamfajta fiatalembert nem szívesen látják a házuk körül ólálkodni.

Az asszony felnevetett:

Félnek az ilyen nőhódítótól! Érthető. Nem is neheztelhet érte.

Megjelent a pincér és letette a tányért. Az asszony nagy étvággyal ette a halat. Dicsérte is.

Mennyei íze van.

Gyuri ügyetlenül felelte:

Én nem bírom megenni.

No, akkor maga sem tudja, mi a jó trillázott az asszony.

Gyuri úgy érezte, hogy neki kell valamilyen témát találnia.

De sehogyan sem tudott választani. Szerette volna, ha elsomfordálhat, de az asszony észrevette szándékát.

No, csak nem akar itthagyni? Ez nagy udvariatlanság volna.

Gyuri nem értette, mire vélje az asszony kedvességét. Zavartan hebegte.

Gondoltam, nem terhelem.

Én választottam ezt az asztalt mondta az asszony vidáman -, magával együtt választottam.

A vacsora után együtt mentek el a penzióból egy kis sétára. Gyuri szótlanul ment az asszony mellett és még akkor sem mert belekarolni, amikor az szelíden a vállára tette a kezét. Dehát tapasztalt asszonnyal van dolga, látta a fiú szorongását, félszegségét, s mivel ő volt a magasabb, így hát belekarolt Gyuriba. A fiú aztán vonta csak magához az asszony karját, pedig hát ugyancsak lázasan forogtak a gondolatok az agyában. Egy ilyen asszonyt egyszer átölelni, megcsókolni, egy ilyen asszonnyal egy éjszakát eltölteni.

Mindez sorsszerűén, váratlanul, viharos gyorsasággal következett be.

Mikor Gyuri bódultan elbúcsúzott az asszonytól az esti viszontlátásra és az éjjeli együttlétre való megállapodás után, a boldogság dicsfényével az arcán indult el lakása felé. Megsimogatta az útjába kerülő bokrok lombjait és szíve csordultig tele volt dicsőségével. Szokott mozdulatokkal nyitotta fel házának kapuját, majd belépett a lakásba. Ijedtre kerekedett szemének bogara, mikor ágyának szélén ott látta Hanát, amint összekuporodva fekszik. Egész kicsire húzta össze magát a lány, mintha bocsánatot kéme a parancsszegésért, hogy nem a fürdőkádban várta meg, dehát ott állt benne órákig, lilára fagyva, míg csak kimerészkedett belőle.

A lány felriadt a közeledtére, és ösztönösen még jobban összehúzta magát.

Gyuri komoly volt és ünnepélyes:

Öltözzél fel, Hana és siess, még eléred a hétórásit. Hátat fordított a lánynak, aki gyorsan kapkodta magára ruháját s köszönés nélkül elrohant.

Mikor Hana hazaérkezett, karikás szemekkel ültek apja és vőlegénye a fekete szobában és olyan volt a levegő, hogy vágni lehetett a füstöt. Ezek együtt pipálták át az éjszakát, villant át a lányon.

Megjöttél? kérdezte drámai hangon Traian. A vőlegény is felszökött ültéből és közelebb lépett a lányhoz.

Hana széttárta a karját, és tőle szokatlan hangsúlyozással és hevességgel mondta:

Esküszöm nektek, hogy tiszta vagyok …

 

Zoltán Dezső 1914-ben született Budapesten, és 1971-ben hunyt el TelAvivban. Izraelben az Új Kelet munkatársa volt.

A fenti írás a szerző halála után barátai által Tel-Avivban megjelentetett A hétpecsétes titok című novelláskötetében jelent meg.